Kelet-Magyarország, 1991. február (51. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-20 / 43. szám
1991. február 20. Kelet- Magyarország 3 Abból a székből... D rága az egészség! Sóhajtoznak sokan, amikor az élelmiszerboltokban a zöldségek, saláták, sovány húsok, no és a tejtermékek árait böngészik. Külön tetézi a gyógyulásra kiadott pénzt a mind többe kerülő patikaszerek ára. Pedig az emberek — az időnként szárnyra kapó híresztelésekkel ellentétben — igenis szeretnek vagy legalábbis szeremének egészségesek lenni. Elég, ha arra gondolunk, hogy a Béres-csepp mellett most hódít a Svéd csepp, serfia nem látott érdeklődés mutatkozik meg a gyógynövények iránt. Sokan kilométereket utaznak, hogy természetgyógyász véleményét kérjék betegségük alakulásáról. Újból felfedezték a csontkovácsot. A talpmasszázs már olyan közismert a széles rétegek előtt, hogy nem is bír az újdonság erejével. Mind nagyobb közönség nézi a tévé Nulladik típusú találkozások című műsorát, amelyben a hipnózistól a soha nem látott, halott orvosi módszerekig titkok sorát tárják az érdeklődők elé. Hajszolt életmódunk közepette gyakran hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy napi feladatainknak csak tökéletes testi-lelki állapotban tudunk megfelelni. Úgy véljük, elég altató, nyugtató, serkentő tablettákat bevennünk, és minden megy a megszokott úton. Pár éve még különcnek tartották a lakótelepen a hajnali kocogót. Az erdei tomapályán az. elhajított sörösüvegek nem éppen a tornaszerek használatáról árulkodnak. Szerencsére egyre nagyobb azoknak a tábora, akik esküsznek rá: az egészség megőrzése nem jelent egy fillér pluszkiadást sem. Jó volt látni például vasárnap délelőtt a kabalási dombon szánkózókat, s korántsem csak gyerekek töltötték a hétvégét a szabadban. Magán közvélemény-kutatásom alapján mondhatom: talán többen tornásznak esténként, mint amikor a tévé akarta: abból a székből álljunk fel. S manapság már megszokott a melegítés kocogok látványa is. T alán eljutunk egyszer addig a felismerésig: egészségünk megőrzése elsősorban nem pénz, hanem elhatározás dolga. S ne forintban legyen drága a testi-lelki jó közérzet, hanem mint értéket, úgy becsüljük. Tóth Kornélia Automata gépekkel végzik az orsózást az Újfehértói Textilgyárban (Trifonov Éva felv). I I■ K/vl innfnrtpstpr Évekkel ezelőtt a MOM mátészalkai gyárában a keleti típusú „ J U * gépkocsikhoz gyártottak már motortestereket. Most a jelentős üzemanyagárak mellett nem mindegy, hogy egy-kettő vagy akár több literrel is többbet fogyaszt az autó az ideálisnál. Erre figyelmezteti a motortester az üzemeltetőt. A mátészalkai gyárban újból megkezdték a motortesterek sorozatgyártását, képünk a bemérésről készült. (Elek Emil felvétele) Zöld utat kap-e a zöldség? A PIACGAZDASÁG ARCA SOKAKNAK RÚT Itt van február vége, küszöbön a tavasz, már dolgozni kellene, előkészíteni a zöldség- és gyümölcstermesztést, de a termeltetők részéről mélységes a csend. Igényét senki sem jelzi. Sokakban — több ezer kisárutermelőben — ott a kétség, egyáltalán lesz-e megrendelés téli almára, bogyós gyümölcsökre, burgonyára, paprikára, paradicsomra és uborkára. Miért nem jelentkeznek a kereskedelmi, a feldolgozóvállalatok szerződéskötésre, miért nem közük igényeiket és feltételeiket? Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyik legnagyobb termeltető, értékesítő és feldolgozó kereskedelmi vállalata a Zöldért. Vezérigazgatóját, dr. Kovács Istvánt — a bevezetőben jelzett gondok miatt — azért kerestük meg, hogy ismertesse a vállalat 1991. évi termeltetési elképzeléseit. Elöljáróban kijelentette, a termeltetésre vonatkozó szerződéskötések előkészítése megkezdődött, de mielőtt ezt ismertetné, szeretne néhány mondatban a múltra és a jelenlegi helyzetre utalni. Rutinszerűség A piacgazdaságra való áttérés — jelentette ki — nehéz helyzet elé állította a mező- gazdaságot, az élelmiszeripart, így a Zöldért Vállalatot is. Súlyos gond, hogy a mezőgazdaság szerkezete sok területen — fontos termékeket illetően — csak kis mértékben találkozik a valós, fizetőképes kereslettel. — Az almára gondol? — A legnagyobb tétel valóban a téli alma, a 650 ezer tonnás terméssel, de kritikus termék a A lakótelepet kis keskeny liget övezi. Két szélén, mint valami várpalánk, sűrű, szúrós sövény, köztük meg nagyra nőtt nyárfák, f&z- ; fák, s nyírek. Mélyre taposott ösvény kanyarog alattuk, jobb időkben itt sétáltatják a kutyákat a jósavárosiak. Ám most üres az ösvény, hó borítja a ligetet. A sövényen túli járdán, műúton persze, most is bolond forgalom, de a fák | ialatt érintetlen a fehér lepel. Csak néhány madár gubbaszt az ágakon. Őket nézem már napok óta. Furcsa, idegen, titokzatos madarak, sosem láttam 1 még őket itt a városban. Ha most nyár I lenne vagy ősz, seregélynek vélném őket. De mondom, tél van és arasznyi hó. Mit keresne hát itt a cseresznyefaló, szőlőtolvaj népség, a kertészkedő gazdák réme...!? Több esze van annak annál, hogy ilyen komor időkben is nálunk bóklásszon. Ha múlik az ősz, készül a tél, fogja magát, s odébbáll. Majd csak a tavaszon teszi újból tiszteletét nálunk. Miféle madarakat látok hát? Ablakomtól pár lépésnyire a bokrok, a madarak. Ülnek az ágakon szót lan, látszólag szomorúan, magukba roskadva. Pedig dehogyis kedvetlenek! Előbb csak az egyik mozdul, s löki el magát az ágról, majd 110 ezer tonna burgonya, a káposztafélék, a sárgarépa, és még sorolhatnám. Sajnálatos, hogy az elmúlt évtizedek alatt a kis- és nagyüzemek rutinszerűen termeltek, nem a valóságos piac diktálta a tempót. Igaz szerkezet- váltásra az utóbbi években történtek intézkedések gyümölcsösnél, komoly beruházások valósultak meg, de ez kevés. Zöldségtermesztésnél könnyebb, olcsóbb és gyorsabb a szerkezet- váltás, gondolok az uborkára, paprikára, karfiolra, de az igazi gond nem ez, hanem az, hogy marad a hagyományos termelési mód, és jelentkezik a feldolgozás, a csomagolás és az értékesítés problémája.- A gondok, a jelzések érthetőek, de miként kapcsolódik ez ahhoz a problémához, hogy a termelők nem tudják, mihez kezdhetnek 1991-ben? Tudomásul vesszük a kialakult gazdasági helyzetet, a külpiaci változásokat, és ennek megfelelően korlátozzuk tevékenységünket. Ebben az esetben le kellene állítani eszközeink egy jelentős részét, következésképpen el kellene bocsátani 1500 dolgozónkat. A vállalat vezetésének kollektív nyomban követi a többi. A bokor alján civakodnak egy kicsit, aztán felülnek megint a gallyra. Tollászkodnak, pipiskédnek, s kezdődik minden elölről. Vagy két hete ládám meg először őket. Éjszaka jöhettek, az első nagy hóval. AzFenyőrigók tán, hogy elolvadt, eltűntek a madarak is, s hiába voltak azok a nagy, száraz, húszfokos hidegek, nyomukat sem lehetett látni. Ám mikor a hó újból pilinckázni kezdett, megjelentek ismét. Azóta sem mozdulnak. Nézek ki az ablakon, s hallgatom közben a rádiót. Szakad országszerte, nálunk is szaporázza. Furcsa sejtéseim kezdenek támadni, ahogy bámulom őket. Mintha láttam volna már e szürke, pettyes hasú madarakat, farkuk tövén azzal a világosabb folttal. S mintha valami rigóféléknek mondták volna őket. Hajdanvolt királyi lakomák csemegéjének. Veszem a vaskos könyvet, a madárhatározót, s keresem a pettyes, szürke tollú jószágaimat. Lapozgatni sem kell sokat, hogy megbizonyosodhassak, fenyőrigókat látok. S olvasom: nagy tömegben, ősszel érkeznek hozzánk az északi költőhelyekről. Enyhébb teleken nálunk maradnak, ám ha zordabbra fordul az idő, a Földközi-tenger partvidékére húzódnak. Megnyugodva csuknám hát be a könyvet, hisz ezek szerint nem kell már félnünk a téltől, mikor a belső borítóra esik a tekintetem. „Géza barátomnak nevenapjára, a nyári halászatok és a '85-ös, rettenetesen nagy tél emlékére, amikor pusztultak a halak, s szótlanul fordultak le a fákról a megfagyott fenyőrigók...” Bezárom a könyvet, s elgondolkodom. Kinek higgyek? A könyvnek, melyben az áll, megérzik a rigók, ha nagy tél ígérkezik, s melegebb vidékekre mennek? Vagy a barátomnak, akinek tapasztalata szerint azért a madarak is tévednek olykor? T agy dilemma ez! Lányaimnak l\/ kilyukadt a csizmája, s dön- ’ tenem kell: most vegyek vagy ne vegyek nekik újat!? Megy tehát vagy még csak most jön igazán a tél...? Kedves fenyőrigók! Mondjatok már valamit...! Mondjátok, hogy most az egyszer nem kell hallgatnom a barátomra! Balogh Géza állásfoglalása: ezt az utat nem szabad választani. A második alternatíva kétségtelenül óriási kockázattal jár, de véleményem szerint nem irreális a vállalkozás. Eszközeinket teljes kapacitással üzemeltetjük. Ehhez nagyon okos, célratörő, gazdaságos eszközhasznosítására van szükség... Garantálták — A vállalat helyzetét tehát így kívánják megoldani. De mi lesz a termelőkkel? Mi lesz a sok ezer szabolcsi, szatmári kisgazdasággal, ahol a (mellékesen) termelt zöldség és gyümölcs értéke a megélhetésben nem mellékes. — A vállalati döntés egyértelmű. Vállalkozunk, vállaljuk a kockázatot, a korábbi partnereinkkel 1991-re megkötjük a szerződéseket. Ez nemcsak a téli almára, minden kertészeti termékre vonatkozik. Téli almából 200 ezer tonna mennyiségre, egyéb kertészeti termékekre 100 ezer tonna árura szerződünk. — Ez jó hír, de miután éveken keresztül a szerződéskötések egyik eléggé vitatott része volt az ár és egyéb szolgáltatás, most mire lehet számítani? — Az árképzés új vonása, hogy fix vagy garantált árak úgy nem képezhetők előre, mint más ágazatban. A piac ítél, minél több a piacképes exportáru aránya, annál kedvezőbb a termelő és a mi helyzetünk. Sajnos a mi területünkön nemcsak a piac szabályoz, de jelentős befolyásoló tényezők az időjárás és más természeti jelenségek. — Ezek szerint a szerződésekben nem lesz semmilyen ár feltüntetve? — Szóba jöhet egy biztonsági, nyomott, garantált ár, ami számol egy minimális kereslettel, de ha csak ez érvényesülne, az sokkolná a termelőket. Mi a piacgazdaság hatásait építjük be a szerződésbe. Ennek alapján az ár kialakul, azzal a megkötéssel, hogy az nem lehet alacsonyabb a területi átlagártól. Nagyobb kockázat Hivatkozva a kialakult pénzügyi helyzetre, az értékesítési bizonytalanságra, a raktározási költségekre, a szerződések új elemeként említette Kovács István, hogy almánál, egyéb gyümölcsnél, zöldségféléknél a tényleges vételárnak csak 70 százalékát fizetik, a fennmaradó 30 százalékot pedig a termék értékesítését követően. Ez minden valószínűséggel nemtetszést, mi több konfliktusokat fog előidézni. A vezérigazgató utalt arra, hogy ebben az esetben is a vállalaté a nagyobb kockázat. Seres Ernő Huszonegy a nyerő A szakképzés rejtelmeiben nem vagyok különösebben járatos, de bizonyos ismereteim azért vannak arról, hogy milyen gondokkal küzd már régóta az oktatásnak ez a — szerintem — nagyon fontos területe. Bizonyos szakmákhoz, ha nem is a specifikus tartalmak dolgában, magam is konyítok, s ha a sors úgy hozná, talán még — némi „átképzéssel” — botcsinálta szakács, felszolgáló, esetleg ABC-bolti eladó is lehetne belőlem! Apropó! ABC, kereskedői szokások (ill. nem szokások), a bolti etikett és zavartalan munkavégzés alapszabályai! Megrögzött bevásárló lévén, már tözshelyeim is kialakultak a városban; tudom, hol nem csapják a mócsingot, a zsírcafatokat a negyven dekányi — horribilis mennyiségű! — húscsomagomhoz, tudom, hol lehet még kora este is rozscipót kapni. Ezért is borúsított el a minap egy jelentéktelennek tűnő eset. Már az sem tetszett különösebben, hogy kedvenc boltom rám erőlteti a zenei ízlésemtől igen távol álló diszkózenét (nem is akármilyen hangerővel!), de efölött még átsiklottam. A szakma becsületével (helyesebben: annak lejáratásával) kapcsolatos indulataim altkor hor- gadtak fel, amikor a tini pénztárosleányzó hasonló korú, feltételezhetően szakmai gyakorlaton lévő — ácsorgó — „kolléganőjével” csevegve ütögette be vásárolt tételeim számomra már követhetetlenül változó árait. Tudom, hogy nincsenek könnyű helyzetben mostanában a pénztárosnők. Tudom, hogy számtalanszor kérdezgetik egymástól: „Te! Menynyi is ez a lekvár... borotvakrém...?” Éppen emiatt lettem dühös! Hogy tud így, beszélgetve figyelni a munkájára? Azt pedig már nem tudtam megállni szó nélkül, amikor az álldogáló lány egy hetilapból kezdett felolvasni valami érdekeset, mit sem törődve azzal, hogy mukatársa közben miket „ad össze”. A rászólásért, láthatóan megharagudtak. Én pedig azon töprengtem: vajon nem kellene ezekre a jelenségekre jobban figyelniük azoknak, akik oktatják, pályára készítik a gyerekeket? Vajon nem kel- lene-e, uram bocsá’, alaposabban tájékozódni a felvételik időszakában a választott szakma iránti vonzalomról? Még akkor, amikor szinte mindenki kereskedő, és csak az! akar lenni! F egyelmezésemnek nem várt eredménye lett: a pénztároslány most megszámolta (máskor nem szokta!) tejporaimat. Úgy emlékeztem, s mondtam is, hogy húsz darabot tettem a kosaramba. Huszonegy volt! O nyert!? (ká-já) Széchenyivetélkedő Országos középiskolai Szé- chenyi-vetélkedőt rendeznek megyénkben. A március 2-án kezdődő helyi elődöntőkön elsősorban a megye diákjai vesznek részt, de jönnek tanulók Sátoraljaújhelyről, Hajdúböszörményből, Túrkevéről, sőt Kárpátaljáról is. Az eseményhez több rendezvény kapcsolódik: április 7- én autóbuszos kirándulás a tisza- dobi emlékműhöz, június 25-én Széchenyi-emléktúra a Bécs— Nagycenk útvonalon, július 25—30-án kerékpártúra Romániába, a kőszegremetei Széche- nyi-emlékoszlophoz.
