Kelet-Magyarország, 1991. február (51. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-16 / 40. szám
L Kelet-Magyarország 1991. február 16. VIZSGÁZOTT A TÁVOKTATÁS Alakuló versenyhelyzet a főiskolán Újfajta lehetőséget kínált Téli hangulat Szatmárból. (E. E. felv.) a GATE nyíregyházi mező- gazdasági főiskolai kara a múlt évben a továbbtanulni szándékozóknak. Mint ismeretes, megfelelő szintű középiskolai eredménnyel akár felvételi vizsga nélkül is be lehetett jutni a mezőgazdasági gépész-üzemmérnöki szakra. A lehetőséggel sokan éltek, hisz a nappali tagozatosok 90 helyére 270-en jelentkeztek. A főiskola úgy döntött, hogy a lét- számfölöttiek távoktatás formájában tanulhatnak. Az első félévi vizsgák után Végső Károly megbízott főigazgatót kerestük fel, hogy tájékoztasson a kísérlet eredményéről, arról, hogy milyen tapasztalatokat szereztek. Drágább, de nyitottabb Először is a távoktatásról. A távoktatásban részt vevő hallgatók a félév során kétszer egyhetes előadássorozaton vehettek részt, amelyen a legfontosabb előadásokat hallgathatták meg. Ezenkívül konzultációs lehetőség várta őket minden héten, de aki úgy gondolta, hogy több előadáson is részt kíván venni, annak sem volt akadálya, a nappali tagozatos diákoknak tartott előadásokon bárki részt vehetett. (Megjegyzendő még, hogy a távoktatásban részt vevő hallgatók több költséget vállaltak). A főiskola véleménye szerint, az új módszer meghozta a kívánt eredményt. Igaz ugyan, hogy amint várható volt, sokan lemorzsolódtak, a 135 hallagató közül csak 51 tartott ki, azaz kezdte el a félévi vizsgáit. A többiek tehát nem találták meg számításaikat, valószínű, hogy nem szakmai elhivatottságból választották a főiskolát, és a beiratkozás után úgy döntöttek, nem kívánnak élni a felkínált lehetőséggel. Az 51 vizsgázó közül egyébként csak 34 hallgató maradt a ringben, a többiek vizsgája nem sikerült. Végeredményben tehát csak minden negyedik diák felelt meg a követelményeknek. Átnyergelhet A megmaradt és elhivatott hallgatók számára valóságos versenylehetőséget kínáltak, ugyanis aki megfelelő eredménnyel teszi le a félévi vizsgáit, az akár a nappali tagozatos hallgatók közé is átkerülhet. Végül is 27 diák élt ezzel a lehetőséggel. Ok tehát minden további nélkül bekerülhettek a nappali tagozatra, mivel a vizsgák során ott is 69-re csökkent a hallgatók száma. Még egy eredmény: a nappali tagozatos hallgatók is jobb átlageredményt értek el a félév során, úgy látszik őket is serkentette a versenyhelyzet. Mindenesetre jelentős volt a lemorzsolódás. Ez azonban nem lepte meg a főiskolát, hisz az intézményben mindig több diák akadt, aki nem felelt meg a követelményeknek. Most legalább a nappali tagozatos lemorzsolódást van honnan pótolni. Nagyobb választék A tapasztalatokat a főiskola a napokban összegzi. Az már biztos, hogy az új tanévban — némi változtatással — meghagyják ezt a felvételi módszert, ám az előző évi 60 százalékos középiskolai teljesítmény helyett hatvanöt százaléknak kell lenni az iskolai jegyek átlagának. A közepesnél valamivel jobb tanulók azonban így is bekerülhetnek felvételi nélkül a főiskolára. A felvett hallgatókat ismét rangsorolják, a jobb tanulmányi eredményt elért diákok kerülnek továbbra is a nappali tagozatra, a többiek pedig távoktatásban vehetnek részt. Megtudtuk azt is, hogy a főiskola a jövőben jobban kíván alkalmazkodni az élet diktálta szakmai követelményekhez. Ezért az alapszakon három szakirány közül lehet majd választani: agrárgépész, agrármíí- szaki és agrárökonómiai szakon képezhetik tovább magukat a hallgatók. Bodnár István Savanyú L a Fontaine rókája nálunk járt. Mint kanadai üzletember. Neki azonban nem a szőlő volt a savanyú, hanem az uborka, akkor ó veszi és viszi is. De bement a raktárba. Ott raklapon, katonás rendben, literes üvegekben magasra polcolva vevőkre várt jó néhány tonna csemegének titulált és hitt készítmény. Oké — mondta a kanadai, aztán innen is, onnan is kivetetett egy-egy üveget és mint minden hájjal megkent róka, lecsavargatta a zárókupakokat és egy asztalra kiürítette az üvegek tartalmát. Közben beszélt is az istenadta. Mondta, hogy a méret oké. Általában egyforma hosszúságúak az uborkák, de az egyik vékony mint a kisujja, a másik viszont vastag, mint a nagyujja, de van az üvegben törött uborka is. Mi több, szomorú arccal mutatta a kanadai, hogy van a kollekcióban néhány olyan uborka is, amelyiken rajta maradt a szár, mi több nemcsak az uborka szára maradt az uborkán, hanem az uborka virága is. így aztán savanyú a szőlő, mondta a rókalelkü kanadai, a biznisz, az nem oké és to- vábbállt. Tanulság nincs. Mert oly korban élünk, hogy ha a szőlő édes, akkor nem savanyú. De ha savanyú, akármennyire savanyú is és akármennyire csemege, ha az nem minőség, a kutyának sem kell. Ezen az alapon nálunk már nemcsak a szőlő, de a méz, a cukor és mindenféle édesség savanyú. Mitöbb a rólunk alkotott kép is savanyú. (seres) VÁLASZTÁSI TOTO TISZAADONYBAN 1 X híján döntetlen Az eredmény döntetlen lett, mert egy jogos tizenegyest nem adtak meg. Az újrajátszás után az első forduló vesztese győzött, az alulmaradót pedig a mérkőzés után kiállították. A futball nyelvén így lehetne leírni röviden azt a történetet, ami az 1990-es helyhatósági választásokon Tisza- adonyban történt. A tárgyalóteremből Fertőzött volt a burgonya ■ Érdekes, nem mindennapi ügyet tárgyalt a megyei bíróság gazdasági tanácsa. Két mezőgazdasági nagyüzem anyagi, illetve jogvitájában kellett igazságot tenni. A nehéz ügyben a megyei bíróság jogszerűen döntött — állapította meg az elmúlt napokban a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága. A vita a nyíregyházi Ságvári Tsz (mint felperes) és a Balkányi Állami Gazdaság (mint alperes) között zajlott. A tsz a gazdaságtól fémzárolt vetőburgonyát vásárolt 459 ezer forint értékben. Később a tsz szakemberei döbbenten állapították meg, hogy a burgonya ritkán, hiányosan kelt, és több helyen fekete szártőrothadás tapasztalható. Megállapították, hogy a vetőgumók fertőzöttek voltak. E megállapítást a megyei növényegészségügyi és talajvédelmi állomás szakemberei alátámasztották. A pécsi laboratóriumban is kimutatták a fertőzést. Az állami gazdaság azt állította, hogy egyetlen gumó sem volt fertőzött és egyébként sem tartozik szavatossági felelősséggel. A nyíregyháziak 200 ezer forint értékcsökkenés, vagyis elmaradt haszon megtérítését követeleték. Ám a szakértők megállapították: a vetőgumónak csak 14,8 százaléka volt fertőjptt. Ezért a megyei bíróság úgy döntött, hogy a vételi ár 14,8 százalékára jogosan tart igényt a tsz. Kötelezte tehát a bíróság az állami gazdaságot hatvanhétezer forint megfizetésére. (Húszszázalékos kamat mellett). Á Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága fellebbezés után az ítéletet helyben hagyta, így az jogerŐ^' N.L. Négy ember izgulhatott Ti- szaadonyban szeptember 30. előtt, mert őket jelölték a község lakói a polgármesteri székbe. Az ábécé szerint első helyen szereplő Balogh Sándor egy kicsit esélyesebbnek látszott, mert ő volt előzőleg a megbízott tanácselnök, de jó esélyt adtak a faluban Papp Sándornénak is, aki a tanács igazgatási ügyeivel foglalkozott. Elérkezett a választás napja, szeptember 30. Amikor felbontották az urnát, nyolc szavazatot érvénytelennek nyilvánítottak, s amikor összeszámolták az érvényeseket, Balogh Sándornak és Papp Sándornénak ugyanannyi jutott. Feljelentés a vb-titkárnő ellen A szavazás napján történt azonban néhány olyan dolog, ami Papp Sándornénak nem tetszett, s közösen a környék országgyűlési képviselőjével feljelentést tett a megbízott vb-titkár- nő ellen, aki egyébként a választási bizottság munkacsoportjának a vezetője is volt. Kifogásolták, hogy a szavazatszedő bizottság egyik tagja bekísért egy szavazót a fülkébe, és vele együtt szavazott; nem oda vitték a moz- góumát, ahová jogilag lehetséges volt, hanem ahol nem is kérték; nem a szavazatszedő bizottság tagjai bontották az urnát, és így tovább. Szóval feljelentették, mert szerintük a vb-titkár közreműködésével meghamisították a választási eredményeket. Mivel a feljelentésben foglaltakat a bíróság nem találta megalapozottnak, bűncselekmény hiányában megszüntették az eljárást Pampuchné Kázmér Irén ellen. Természetesen nemcsak büntetőeljárást kezdeményeztek a tiszaadonyi választás miatt, hanem egy polgárit is, hiszen Papp Sándorné szentül meg volt győződve arról, hogy a válüsztást ő nyerte meg, mert egy érvénytelennek nyilvánított: szavazat amelyen őt jelölték a polgármesteri székbe — érvényes volt, így javára billent volna a mérleg. Miután azonban ezt elutasította a helyi választási bizottság, majd a kisvárdai bíróság is, újból kiírták a választást. Október 14-én ismét az urnák elé járult Tiszaadony lakossága. Ezt a fordulót Balogh Sándor nyerte, s ezzel ellenfelének a sorsa tulajdonképpen megpecsételődött: nem sokkal a győzelem után írásban felmondtak neki. Győzelem és felmondás Csakhogy Papp Sándorné továbbra sem volt hajlandó tudomásul venni, hogy a választási bizottság és a kisvárdai bíróság rossz döntése miatt nem ő Tiszaadony polgármestere. A megyei főügyészhez fordult, ahol vizsgálatot rendeltek el, és megállapították, hogy Papp Sándornénak igaza van. I A legfőbb ügyészhez fordultak, azzál a javaslattal, hogy emeljen törvényességi óvást a Legfelsőbb Bíróságnál a tiszaadonyi- választás után történtek miatt. A törvényességi óvásban tulajdonképpen az eset rövid története áll. Az tehát, hogy a nyolc érvénytelen szavazat közül az egyiken Papp Sándorné polgármesterjelölt neve és az utána lévő karika körbe volt keretezve. A bizottság ezt érvénytelennek ítélte, s a kisvárdai bíróság is azzal indokolta: azért jogos ez az érvénytelenné minősítés, mert a jelölt neve melletti körben nem volt két egymást metsző vonal. A választások idején sokszor leírtuk mi is hasznos tanácsként, hogy vagy X-et, vagy keresztet kell tenni a kis karikába, ám a választási törvény nemcsak ezt tartalmazza, hanem azt is leírja, hogy az a szavazat érvénytelen, amelyről nem lehet kétséget kizáróan megállapítani, hogy a választópolgár kire, illetőleg melyik listára szavazott. A tiszaadonyi érvénytelenné nyilvánított szavazólapon pedig kétséget kizáróan megállapítható volt, hogy a szavazó nem azért karikázta be Papp Sándorné nevét a mellette lévő kis karikával együtt, mert őt utálja legjobban a négy jelölt közül, hanem mert őt akarja polgármesternek. Ezt később — mert megtalálták ki volt az illető — szavakkal is megerősítette. A büntetőeljárás megszűnt tehát, mert kiderült, hogy a megbízott vb-titkár, illetve azóta a jegyző, Pampuchné azt javasolta a választási bizottságnak: fogadják el ezt a szavazatot is érvényesnek, és nem is volt, jelen,! amikor a szavazólap érvény te-! lenségéről döntöttek: A törvényességi óvás végeredménye ■ azonban még ismeretlen: hiszen, a Legfelsőbb Bíróság' ezután hozza majd meg döntését. És ezt a döntést nem lesz könnyű meghozni. Tiszaadonynak most van megválasztott polgármestere, és nyilvánvaló nem ő tehet arról, hogy az első szavazás után nem jól állapították meg a végeredményt. Papp Sándorné sem lehet azonban egy körültekintés nélkül meghozott rossz döntés áldozata. Mert ha akkor nem fog mellé a választási bizottság és a kisvárdai bíróság is körültekintően jár el, nincs is új választás. Balogh József « MI SEGÍTÜNK, HA LAKÁSGONDJAI VANNAK' S'[s' □ - □□ □□ □ íj Iliimen ~jra mb'ra OT f!N tam 5í m a iii b i .....icTihnnnrn, i Lakáskeresők figyelmébe! Nyíregyháza, Hímes utcán épülő társasházhoz 1 szobás, 1 + 1/2 szobás, 2 szobás, 3 szobás lakásokra várunk jelentkezőket. — 1992 júniusi átadás — fix vállalási ár — kedvező hitellehetőség Érdeklődni lehet: ÉPSZER Lakásépítő KFT. Nyíregyháza. Kállói u. 4. Telefon: 10-822 24. (601) Gazdaholf Nyírbátorban Az igényekhez igazodva megnyílt az új gazVldiUdUUll 1 V11 ualu| U«**» dabolt Nyírbátorban. A körforgalomtól alig száz méterre az encsencsi úton lévő üzletben vetőmagvak, permetező' erek; de fólia, műtrágya s más, a gazdálkodást közvetlenül segítő szereket, eszközöket is vásárolhat a fogyasztó a gazdaboltból.