Kelet-Magyarország, 1991. február (51. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-11 / 35. szám

1991. február 11. Kelet-Magyarország 3 JEGYZETEK Szemérmes üzleteink EGYIK OLVASÓNKÉ a felfedezés ötlete, telefonon mondta el: olvasta a la­punkban a Magyar rakéták című tudósítást, amelyben a vezérkari főnök úgy nyi­latkozott: a legésszerűbb megoldás az lenne, ha a Szovjetunió visszavásárolná ezeket az eszközöket. Amennyiben erre nincs hajlandóság, akkor meg­próbáljuk eladni őket vala­melyik békésebb országnak. Eddig a lapban megjelent idézet, amely olvasónkat — és valljuk be alighanem mindnyájunkat — elgon­dolkodtat. Hogy is van ez? Hazánk a megkötött nemzetközi szerződések értelmében igyekszik megszabadulni a „fölös” rakétáktól, ami rendjén is van. De azt vár­ni, hogy ezeket az eladó — a Szovjetunió — visszavá­sárolja, talán hiú ábránd, hiszen nem azért adták el, hogy ugyanazt megvegyék tőlünk. De ez még mindig rend­jén lenne, meg kell próbál­ni, hátha mégis létrejön az üzlet és egyben az a rend­hagyó állapot, hogy mi, a kisország adunk el rakétá­kat a világ egyik legna­gyobb és legmodernebb ar­zenáljával rendelkező nagy­hatalmának. De az már enyhén szólva sántít, hogy ha ez nem sikerül, megpró­báljuk eladni valamelyik békésebb országnak. Itt már a legedzettebb, a világ fonákságaira már-már ér­zéketlen polgár is felkap­hatja a fejét: miként lehet kiválasztani azt a békés or­szágot, amelynek a felesle­ges magyar rakéták eladha­tók és ha már annyira bé­kés országnak adjuk el, ak­kor minek nekik a rakéta... DE MEG MINDIG NEM EZ a számomra a legfur­csább mozzanat. A dolog a szemérmességünkkel, vagy álszemérmességünkkel függ össze. Ugyanis ország-világ előtt ma már kiderült, hogy mi sem vagyunk, úgymond szeplőtelenek fegyvereladá­si ügyekben. Elég a Horvát­országnak eladott fegyve­rekre hivatkozni. De van más is. Lapunkban is kö­zöltünk egy képes hírt ar­ról, hogy csaknem 30 mil­lió dolláros üzletet hozott az országnak az öböl-há­ború, igaz nem fegyvert, hanem védekező eszközt, gázálarc-szállítmányt továb­bítottak a magyar külkeres­kedők a veszélyes térségbe. Ám olvashatunk a szö­vetséges csapatok számára hazánkból vásárolt hús­szállítmányokról is, amiből hasznot igyekszünk húzni. De mi ebben a rossz? — kérdezhetjük magunktól. Arra gondolok, le kellene vetnünk az álszemérmes ar­cunkat és tudomásul kelle­ne venni, alig van talán a világnak olyan országa, ahol ne foglalkoznának ha­sonló ügyletekkel és azt ter­mészetesnek tartják. Miért pironkodunk, magyarázko­dunk hát, ha az ügyek nap­világra kerülnek. FÉL SZEMMEL A DOL­LÁRRAL KACÉRKODNI, másikkal pedig szégyenkez­ni, és törölgetni -— hogy ná­lunk nem történt ilyen, majd mégiscsak történt ilyen — nem éppen célra­vezető és megnyugtató ál­láspont. Vállaljuk talán, amit más is váLlal, de ne bonyolódjunk külpolitikái zsákutcákba, mert — bár hasznot hozhat —, de köz­ismert, a fegyver akár visz- szafelé is elsülhet. Most épp ez történt... Kik az adósaink? A GONDOLKODÓ című tv-műsorban a külföldön élő, Gödöllőről elszárma­zott vallásprofesszor beszélt életéről, kutatásairól, az ó- hazával való kapcsolatáról és még sok mindenről. Ab­ban nem volt számomra semmi meglepő, hogy előbb választotta tagjai sorába a francia és a bajor akadé­mia és egy sor nemzetközi tudományos társaság, és csak a közelmúltban vált szülőhazájában is a tudós­társaság megbecsült tagjá­vá. Ez sajnos elég gyakori a magyar földön napvilágot látó világtehetségekkel. A professzor számos érdekes megjegyzése és kritikája közül az ragadott meg, ami — nem szó szerint idézve — megközelítőleg így hangzott: ez a nép, a miénk olyan szemérmes, szerény, hogy az már való­sággal megbocsáthatatlan. Mi nagyon sokat adtunk Európának, gondoljunk csak a legutóbbi történelmi je­lentőségű változásokra, amelyben hazánk vezető szerepet vállalt. Ez töi té- nelmi távlatokban is óriási tett. A MAGYAROKNAK MÉG sokáig adósai marad­nak a nyugati országok, kü­lönösen a németek, a fran­ciák, az angolok, de a tá­volabb lévők is. -S ne le­gyünk annyira szerények — mondta a professzor — mert ennek fejében ném csupán erkölcsi viszonzásra tarthat igényt a formálódó és sok gonddal küzdő új rendszer, hanem kemény valutában, kedvezmények­ben, menedzselésben kife­jezhető értékekre is. Még akkor is, hg önmagunkért tettük, amit tettünk, nem azért, hogy adósainkká te­gyünk másokat. Páll Géza LASSAN A VÉGE FELÉ KÖZELEDIK a Szabolcs Húsipari Vállalat mátészalkai leányvállalatának rekonstrukciója. Az újjáépítés során a világszínvonalú berendezésekkel marhavágóhidat és feldolgozó üzemet hoznak létre. (Elek Emil felvétele) Reméljük, csak egyedi eset... (Akkor is aggasztó) I szerkesztői Verik az orvosokat Az Öböl-háború sebesültjeinek ellátására negyven magyar egészségügyi szakember, többségében orvos utazott a Közel-Keletre. Veszélyes küldetés az övék. Bár, ma már nem vagyok biztos abban, hogy ők bátrabbak-e, vagy a mi körzeti orvosaink, akik hét­végi ügyeletet látnak el Tiszalökön. Abban a faluban, ahol szinte napirenden van a rendelő elleni „terror- támadás.” Legutóbb dr. Dévényt Zoltán tiszadobi or­vost verték meg. Öt kérdezzük: mi történt január 13-a estéjén a löki rendelőben? — Egy tiszalök-új telepi cigányasszony hozta be kis­gyermekét, akinek első fokú, nem nagy kiterjedésű égési sérülése volt. A gyermeket elláttuk, az asszony nagyon tisztességesen és rendesen viselkedett. Mivel a gyerek­nek fájdalmai voltak, a kör­zeti ápolónő fájdalomcsilla­pítót adott be neki. Nem tudom, miért ütött meg Közben megjelent a férj, aíki meglehetősen arrogáns, szemtelen hangon azt mond­ta az ápolónőnek — ponto­san nem tudom idézni —, hogy ne ilyen kegyetlenül adja be az injekciót. Én ekkor megfordultam, hogy a forgaLmi naplóba beírjam az esetet, és erre — durr!, egy hatalmas ökölcsapást kaptam, amitől ráestem az asztalra. • Nem ájultam el, de tulajdonképpen erre a fél percre, vagy egy percre nem emlékszem. Hogy miért ütött meg, nem tudom. A történtek után a család gyorsan elmenekült.. Az esetet követően megjelent egy nagyon illedelmes fi­atalember — talán a férj bátyja —, aki azt kérte tő­lem, legyek tekintettel arra, hogy ennek az embernek há­rom gyermeke van, és ne szóljak a rendőrségnek. Er­ről már szó sem lehetett, mert mi azonnal értesítet­tük a rendőrséget. O A rendőrség mit tett? — Kijöttek, felvették az adatokat. Azt mondták, megkerítik az embert. Pil­lanatnyilag az ügy legutolsó fejleménye az, hogy a dobi rendőr, Vámos Imre elkészí­tett egy jegyzőkönyvet. Ami engem a dologban a legjob­ban bosszant, az a követ­kező: a rendőrök azt mond­ták, hogy viselkedése mi­att garázdaság címén a rendőrség vádat emel a férj ellen. Azonban, mivel en­gem leütött, testi sértés mi­att én tegyek magánvádas feljelentést. Erre azt mond­tam, akkor engem nem ér­dekel az egész, mert én nem fogok ügyvéd után járni, meg feljelentést ten­ni. Úgy érzem, hogy ügye­letben, amikor én hivata­los munkát látok el, ható­sági személynek minősülök. Nem értem, miért tegyek magánemberként feljelen­tést? Erre hümmögtek egyet, aztán elmentek. Nem tudom, végül is mi lesz, de én magánvádas feljelentést nem fogok tenni. O Ügy tudom, korábban is voltak már hasonló akciók a rendelő ellen . . . — Voltak ilyenök. Nekem egy korábbi szilveszter éjje­lén volt egy esetem, amikor bejött egy népes társaság, köztük egy enyhe sérülttel. Miközben elláttam, ad­dig az egyik társa a szobám­ból ellopta a kvarcórámat. Ez az óra számomra nagyon kedves emlék volt. Az NSZK-ban egy daganat- kongresszuson kaptam aján­dékba. Sajnos másnak is volt ilyen esete. Tiszavasvá­miem fűi a fogam az ÍV osztrigához. A rán- w tott békacombot sem kívánom, az éticsiga sem az esetem. ínyencségem nem naturalisztikus, inkább a fi­nom megfogalmazásokat szeretem. A konyhaasztalnál ülve például szinte csorog a nyálam az élvezettől, ha azt hallom, hogy az érintet­tek nem füllentettek, nem handabandáztak, uram bocsá nem hazudtak, csu­pán kezelési hibákat követ­tek el. Mindom is jó szom­szédomnak a Stohaneknek. — Kagylózza csak a szi­tut. Miközben koldussze­gény a magyar, a nyelvi fordulatokban milliomos. Tagadjuk egyszer, tagad­juk kétszer is kalasnyikovit de miután a tagadás-taga­dása felér egy igennel, be­ismertük az eljárási mu­lasztást. — Ne mondja. Na és ki az a Kalasnyikov? Elvtárs, vagy úr? — Hülye. Már elnézést szomszéd úr a kiszólásért, de még a sültbolond is tud­ja, hogy a kalasnyikov, bár az oroszok találták ki, nem elvtárs, hanem a világ leg­Elmagyarázom. Tele van­nak a raktáraink vajjal, tejporral, hússal és gép­pisztolyokkal. Eredetileg vajat akartunk exportálni, de a horvátok azt mondták, nekik már van elég vaj a fejükön, viszont néhány ezer kalasnyikovval még tudnának valamit kezdeni. hatásosabb kézi fegyvere. Géppisztolyka. Egyébként olvas maga újságot? — Nálam az újság csak sportszer. Atlétikai eszköz. A híreket átfutom, a bél­és külpolitikát átugrom. Vi­szont most kíváncsivá tett, mit ismertünk be és miben követtünk el eljárási mu­lasztást? — Értem — mondja Sto- hanek. — Eladtuk a gép­pisztolyukat, hogy legyen raktártér az újabb vajhe­gyeknek. Azt viszont nem értem, ha a tejre, vajra és húsra nincs vevő, akkor miért teheneket fejünk és minek köpöljük a vajhe­gyeket. Gyártsunk inkább géppisztolyokat. — A háztájiban? — Off is. — Ember. Hát van magá­nak fogalma arról, hogyan nézne ki egy tehénistálló tehén helyet a jászol elé kötött kalasnyikovokkal? — Lári-fári. Ha egy ka­lasnyikov jobban tejel, mint egy magyartarka, avagy egy Holstein Fríz, akkor ideje a szerkezetváltás­nak ... m ehúzom a redőnyt. Mi­M nek oda világosság, ahol örök a sötétség. A továbbiakban már csak a vagyonjegyekről beszél­getünk. Aki kap majd be­lőle, gazdag lesz, aki nem kap belőle, szegénynek ma­rad. Stohonek erről tömö­ren fogalmaz: akkor jó az értékpapír, ha alkalomad­tán puha. Seres Ernő riban az orvos valamilyen autólopási ügyben ment ki, és megverték. Técsy doktor­nőnek. mikor még itt dolgo­zott a körzetben neki is volt verekedést ügye ... Ez a tiszalöki újtelepi rész egy rettenetes hely. A rendelő veszélyes üzem Mind a két utcasor zöm­mel ilyen garázda elemek­ből áll. Általánosítani nem akarok, nem cigányellenes­ségről beszélek, de sajnos Lökön, azon a részen iiyen garázda cigányemberek él­nek többségben. O Ezek szerint nincs bizton­ságban a szolgálatot tevő orvos. — Nincs. Abszolút nincs biztonságban . . . O Mit lehet tenni? — Nem tudom. De ezt az esetet beírtam az ügyeleti naplómba. Vagyis, hogy ad­dig, amíg valamilyen intéz­kedés nem történik az otta­ni egészségügyi dolgozók biztonsága érdekében, addig én nem vagyok hajlandó ügy ele tét vállalni. Nem azért mert félek. Nem félek. Még soha nem mentem be úgy egyetlen lakásba sem, hogy ragaszkodtam volna ahhoz, hogy a gépkocsivezető vagy valaki más velem jöj­jön. Én inkább azt látom, hogy ennek az erkölcsi ha­tása az, ami igen súlyos. Az, hogy eljönnek panaszra, se­gítséget kérnék, és akkor a végén nem tudom, hogy mi­ért. de leütnek. O Ez volna a legújabb mód­ja a hála kifejezésének, egy­fajta paraszolvencia? Remélem, nem így van. Rossz divat len­ne. hiszen a fájdalmas sérülés nyomai még most is látsza­nak . . , — Igen, még látszanak. A fülem porca az ütés követ­keztében megrepedt, ez na­gyon vérzett, meg itt az arco­mon is látszanak a sérülések nyomai. Nem nagy dolog, nyolc napon belül gyógyuló sebek .. . Maga a tény. ami félháborít. Az, hogy 1991-ben itt tartunk: hogy egy egész­ségügyi intézménybe segítsé­get kérni jönnek és akkor, mint a középkorban, hátul­ról leütik a hivatását végző orvost. És nem történik sem­mi. .. Farkas Béla (Pénteken megkérdeztük dr. Pásztor Miklós rendőr száza- dost, van-e új fejlemény az ügyben. Elmondta: a tiszavas- vári rendőrőrs illetékességből „közfeladatot ellátó személy elleni erőszak'* miatt eljárást indított Kiss Dezső tiszalöki lakos ellen. Részletesebb in­formációt a vizsgálat lezárása után — várhatóan február vé­gén — kívánnak adni. (A szerk.) NOTESZ S okan tanulnak most nyelvet szerkesztősé­günkben. Egyénileg, vngy csoportokban: fő­leg németet és angolt. A Ke- let-Magyarországot kiadó kft. anyagilag is áldoz munkatár­sainak képzésére, főleg a táv­lati célok érdekében. Az új- sásszerkesztéshez — a világ- hirügynökségek anyagainak közvetlen felhasználása miatt — hamarosan elengedhetetlen lesz valamely világnyelv isme­rete. En az angolt választottam, s az év első heteit az Interna­tional House Language School londoni központú nyelviskola budapesti kurzusán töltöttem egy olyan intenzív nyelvtanfo­lyamon, amely legkevesebb napi hat óra tanulást feltéte­lezett, a hét öt napián. Ez szerintem — így utólag átgon­dolva — körülbelül annyi, amennyit az ember egyáltalán be tud fogadni. Teljesítmény­képesen hasznosítani talán nem is képes rögtön — ehhez meg kell ülepednie a rendkí­vül gyors ütemben feldolgo­zott ismereteknek. Tehát eny- nyi idő alatt nem lehet meg­tanulni angolul, csupán alapo­kat lehet szerezni — az iskola is négy-öt egymásra épülő kurzus elvégzése után ajánlja a középfokú nyelvvizsga leté­telét. Mint tapasztaltam, nemcsak a mi szerkesztőségünkben, másutt is óriási az érdeklődés a nyelvtanulás iránt. Az öt-hat legnagyobb budapesti nyelvis­kola állandóan hirdeti ugyan tanfolyamait, de nem az üres helyek, hanem a „jelenlét” miatt. Rendszerint telt liáz van a tanfolyamokon, a lemorzso­lódók helyeire is gyakorta töb­ben várakoznak. A „nagyok” mellett se szeri, se száma a kisebb nyelvoktató csoporto­sulásoknak, s úgy tűnik: mindegyik megél a mai nyelv­tudásszomjból. Lehet tanulni kilenc nyelvi szinten reggel, délben, este, heti egy-öt alka­lommal, alapképzettség nélkül szerényen, és külön tesztelt, átlagon felüli felkészültségű- eknek, szuperintenzív tanfo­lyamokon. Van távoktatás és relaxa, hang- és videóanyag, egyéni és csoportos, nyelvi la- boros és hagyományos kínálat. A fiatalok számára teljeseu természetes és magától érte­tődő a nyelvtanulás, az egye­temisták körében a két közép­fokú nyelvvizsga szinte termé­szetes. Sokan felsőfokú, illetve szaknyelvi vizsgákra készül­nek, mások egy-két világnyelv ismerete után egy-egy kisebb, vagy nálunk kevésbé haszná­latos nyelvet igyekeznek elsa­játítani. A középkorú, vagy idősebb nemzedék „vért izzad­va” igyekszik pótolni a lema­radást —a nyelvtanulók között minden korosztály megtalálha­tó. Szép számmal vannak olya­nok is, akik egzisztenciát akarnak építeni a nyelvtudás- ra. A mi tíz fős csoportunk­ban négyen átmenetiles mim- ka nélkül voltak, s azért ál­doztak jelentős összeget a tan­folyamra, hogy a nyelvismeret birtokában tovább dolgozhas­sanak a korábbi munkahelyen (orosz szakos idegenvezető), külföldön vállalhassanak mun­kát (mérnök, szakmunkás). Oldódik a munkahelyek ko­rábbi merevsége is: nagyon sok helyen adnak munkaidő- kedvezményt a nyelvtanulás­hoz, nem ritka a pénzbeli hoz­zájárulás a tanfolyami díjak­hoz, eredményes nyelvvizsga esetén pedig a költségek teljes megtérítése, vagy a fizetés­emelés sem ritka. Azt a felis­merést tükrözik ezek a tapasz­talatok, hogy a nyelvtudás ugyan az illetőé, s neki fűző­dik hozzá legnagyobb érdeke, de ma már szinte minden munkahelyen szükség van (vagy lehet) nyelveket tudó munkatársakra — a tudás a munkahelyek számára is gya­korta kamatozik, egyszerűen hozzátartozik a mindennapok­hoz, s mind több helyen. Marik Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents