Kelet-Magyarország, 1991. január (51. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-09 / 7. szám
2 Kelet-Magyarország 1991. január 9. GYÓGYÍTÓ dollárok A SZÍVALAPÍTVÁNY NEMES MISSZIÓJA Az első, s talán mindmáig legjelentősebb szállítmány az akkor még Nyugat-Németországban leszerelt amerikai légierőtől érkezett. Az ünnepélyes nyíregyházi átadás máig emlékezetes marad. Amerikai zászlót lengetett a szél, a nagy értékű adományt az amerikai nagykövetség magas rangú képviselője személyesen adta át a nyíregyházi székhelyű, ma már országhatárokon túl is ismert és elismert Magyar Szívalapítvány, valamint a Máltai Szeretetszolgálat képviselőinek. Különböző értékű és rendeltetésű ajándékok azóta is folyamatosan érkeznek Magyarországra, bizonyítva, hogy a külföld segítségére lehet számítani. Bármely kórházból Elsősorban orvosi műszerek, az egészségügyben nélkülözhetetlen felszerelések és berendezések jönnek, némelyik önmagában több tíz ezer dollárért. Mi lesz a sorsuk, s ki felel az ajándékok törvényes, tisztességes elosztásáért? — tettük fel a kérdést dr. Sértő Radios Istvánnak, a Magyar Szív- alapítvány elnökének. — Csak az amerikai légierő adománya félmillió dollárt ért, s ez csak a kezdet volt. A műszerek és pénzküldemények nyilvántartása naprakész. Ekkora értékek elosztása csakis a törvényesség betartása mellett történhet. Az alapítványnak épp ezért saját jogásza és főkönyvelője van, ők felelnek azért, hogy a kül- és belföldi ajándékok, értékes műszerek és berendezések méltó helyre kerüljenek, ott használhassák őket. ahol legtöbb a rászoruló. Mi, az alapítvány orvos vezetői nem hozunk, nem is hozhatunk e tárgyban döntéseket. Az ajándékok, adományok nyílt pályázat útján találnak gazdára. , ■ , • . . ... Életmentő konferencia A Magyar Szívalapítvány szervezésében nemrég életmentő konferenciákat tartottak az ország több városában is, köztük Nyíregyházán. Az előadók amerikai szakemberek voltak, akik saját pénzüket és szabad idejüket áldozták arra, hogy magyar kollégáikat a hirtelen szívhalál megakadályozására oktassák, hangsúlyozva a szívroham első perceiben adott segítség rendkívüli fontosságát. Ahogy az előadók megfogalmazták, a legmodernebb felszerelésű kórház is csak élő betegen tud segíteni... Műszerek külföldről — Ez a konferenciasorozat, amelyet nem csak szerveztünk, de támogattunk is, rendkívüli öröm számunkra. Összesen hatszáz orvos hallgatta végig az országban, s ötvenen vannak azok, akik az ismeretek elsajátítását az amerikaiak előtt sikeres vizsgával is bizonyították. Ok lesznek azok, akik továbbadják a tanultakat, s akiktől azt várjuk, végre Magyarországon is javul a szívhalál miatti szomorú statisztika. A Magyar Szívalapítvány az Életmentő kézikönyv kiadásában is felvállalta, hogy segítségével a tudnivalókat a legszélesebb rétegekhez juttassa el. — Önöket időnként azzal vádolják, túl sokat utaznak a nagyvilágban... —Ezt a kritikát magam is ismerem. Csakhogy nem árt tudni: ahhoz, hogy mi több tíz és száz ezer dollár értékű orvosi műszert és berendezést kapjunk, s ezeket a magyar egeszsegugyi intézményeknek továbbadjuk, szükség van személyes megbeszélésekre, találkozókra is. A mi célunk — a legteljesebb nyilvánosság mellett, másokon segíteni, elérni, hogy ne szűnjön meg az a külföldi kapcsolat, amelynek eredményéként csak az elmúlt évben—egyebek között a nyíregyházi kár ház baleseti sebészetének tízezer dollár értékű, speciális műtétekhez szükséges eszközöket, az Aeroca- ritasnak 70 ezer dollár értékű segítséget, a kisvárdai kórháznak ugyancsak hetvenezer dollár értékű lélegeztető készüléket, a megyei kórház mentőszolgálatának ötezer dollárnyi berendezést, s még számtalan egészségügyi intézménynek értékes támogatást nyújtsunk. Kovács Éva Pillanatkép a nyíregyházi Júlia fürdőből. (E. E. felv.) A MENEKULTUGY ES MEGYÉNK Az ország keleti előszobája (Budapesti különtudósítónktól) Jönnek az oroszok? Egyelőre nem, állítja Tóth Judit, a Menekültügyi Hivatal vezetöhelyettese. S indoklásul megemlíti, hogy e legújabbkori népvándorlást éppen a szigorú szovjetunióbeli utazási szabályok teszik lehetetlenné. De mi történne, ha hirtelen mégis liberalizálnák az ottani utazási lehetőségeket? Nem valószínű Ez nem valószínű — válaszolta, s csak annyit árult el, hogy többféle tervet is készítettek már erre az emberi katasztrófával járó esetre. Konkrét'számításokat végeztek az érintett térségek anyagi támogatására vonatkozóan, s kijelölték az esetleg felállítandó menekülttáborok helyét is. Arra a kérdésünkre, hogy hány menekült érkezhet hazánkba, és Ifjabb Görömbei Péter, volt nagykállói református lelkipásztor hagyatékában bogarászva nemrégiben egy 1929. február 29-én kelt levél akadt a kezembe. írója Harry Polatsek clevelandi ügyvéd. Tanulságos dokumentum, közfigyelemre ma különösen érdemes. Szövege a következő: Kedves barátom! Olvasom a rossz hírt, hogy Magyarországot szokatlan hideg látogatta meg. A szomorú hír olvasása bizony nem nagyon kellemes, de bizony felkelti a vágyat bennem, hogy legalább egy pár didergő iskolás gyermeknek segítségére siessek. Ezért itt mellékelek egy ötszáz pengős csekket avval a kéréssel, hogy kegyeskedj az összeget legjobb belátásod szerint iskolás gyerekek segítségére fordítani. Mivel azon iskolának gyermekeiről, melynek egyszer én is tagja voltam, már mint tudod, külön gondoskodtam, az itt küldött összeget a többi iskolába járó gyermekek segítségére szántam, felekezeten kívül. Mert sose volt ez, sose lesz érdem és dicsőség, sose volt és sose lesz hátrány, ha valaki egyik vagy másik felekezethez tartozik. Légy szíves használd fel ahogy te legjobbnak látod, de ne gondold, hogy nem irigylem tőled, mikor egy kisegített gyermek mosolyát látod, mert ha azt mondanám, hogy nem irigylem, hát hazudnék. Ne nézd a rossz kifejezéseket, mert te tudod jól, hogy 36 év előtt se tudtam sokat, azóta meg már sokat felejtettem. Előre is fogadd hálás köszönetemet fáradozásodért. Maradok kiváló tisztelettel, őszinte barátod. Ezt a kortörténeti dokumentumot időtleníti az adományozó gesztus egyszeriségén túlmutató példázatos gondolkodás, a levélíró erkölcsi emelkedettsége. Erről az emberről a véletlen rá- bukkanást követően is alig tudok valamivel többet, ám teljességgel elegendőt ahhoz, hogy az utókor tiszteletére és emlékezetére méltónak gondoljam. Egy korabeli újság (Egyenlőség, 1930. augusztus 2.) cikkéből megtudtam róla, hogy a nagykállói zsidóiskola alapkőletételi ünnepségének nagy tisztelettel fogadott közreműködője volt. Amit aligha lehet csodálni, ha a község országgyűlési képviselőjének méltatásából az is kiderül, hogy ez az Amerikába elszármazott káliéi polgár egyedül állta az iskolaépítés költségeinek több mint 50 százalékát. Ez alkalomból ráadásul még alapítványt is tett. Szándékai szerint azért, hogy ilyen módon gondoskodjon az iskolába járó szegény gyerekek — felekezeti hovatartozásától függetlenül — uzsonnatejjel való ellátásáról. Polatsek Harry lehetséges felmenői között egy köztiszteletben álló kállói zsidó szabómesterről tud az írásos emlékezet. Ennyi elég is a késői krónikás számára, hogy a Clevelandbe elszármazott ügyvéd példáját az utókor figyelmébe ajánlja. Egyébként pedig az időszerű tanulságok mindenféle szájbará- gó didaktikus túlbeszélése felesleges. Huszonkilenc és harminc a nagy világgazdasági válság dide- regtető, sok nyomorúsággal terhes legsúlyosabb két esztendeje. A kikecmergés roosevelti programja ez idő tájt hirdette meg Amerikában a „Remember the forgotten man” — „Emlékezz az elfelejtett emberre’ ’ — (vagyis a szegényekre és kisemmizettekre) jelszavát. S ez nem csupán a jótékonykodás, emberbaráti elveken alapuló segélyezés kegyes gesztusát jelentette már akkor sem, hanem egy olyan közgazda- sági gondolkodás ésszerűségét is, amely felismerte: az anyagi felemelkedés elsősorban új társadalomszervezési modell kialakításától függ. Ám ez a szegénység állami eszközökkel biztosított enyhítését éppen úgy kell hogy jelentse, mint közösségvállalás, szolidaritás megnyilvánulásainak belső szükségletté válását a magánemberi cselekvésekben. Minden más levonható tanulságot meg gondoljon végig a kedves olvasó. Az Emlékezz az elfelejtett emberre lelket melegítő programjának minden lehetséges értelmében. Kiss Gábor mikor várható az invázió, Nagy Károly, a Belügyminisztérium Hatósági Főosztályának helyettes vezetője sem válaszolt. Ellenben megjegyezte, hogy a felvetett probléma nem annyira a menekültügyhöz, mint inkább a migrációval összefüggő népmozgáshoz, illetve a bevásárlóturizmushoz kapcsolódik: példaként megemlítette, hogy 1987 óta durván negyvenezer ember jött át Romániából hazánkba, de ezek közül csupán kétezren tekinthetők menekültnek. Főleg csoportok A mi szemnpontunkból megnyugtatónak tűnik, hogy a korábbi könnyítések után, tavaly augusztus elsejétől ismét szigorították a szovjetek az állampolgáraik külföldre utazásának a rendjét — tudtuk meg. Felmondták azt az egyezményt, amely Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében már- már tűrhetetlen állapotokat idézett elő. A „kishatármenti” forgalom megszűntével jelentősen csökkent a bevásárlóturizmus, s most főleg csoportok érkeznek hazánkba. Az állam lakosságához viszonyítva meglehetősen alacsony az útlevél-kibocsátási szintjük is, évente csupán két-hárommillió dokumentumot vehetnek át az emberek. Az illegális bevándorlással kapcsolatban megtudtuk, hogy erre sem nagy az esély, mivel a szovjet-magyar határszakasz igen rövid, ezért sokkal könynyebben védhető és lezárható, mint a román szakasz. Ráadásul a két ország között érvényben van az a megállapodás, amely szerint a feltartóztatott embereket, hacsak nem érvényes rájuk a genfi konvenció, visszaadhatok az anyaországnak. Nem ülnek tétlenül A lehetséges menekülthullámmal kapcsolatban számtalan ellentmondásos, megalapozatlan információ látott napvilágot, így a hazai illetékesek szerint az invázió híre inkább csak az ördög falra festését jelenti egyelőre. De mint tudjuk, az ördög könnyen megjelenhet, s ezért jogos aggodalom töltheti el ez ügyben is a magyarokat. Végül kézzelfogható információk helyett megtudtuk, hogy a kormány és az illetékes minisztériumok, a látszattal ellentétben, nem ülnek tétlenül, s mindent megtesznek, hogy ezt a népvándorlást megelőzzék, illetve a menekül tügyet a társadalmi megítélés szerint helyesen kezeljék. Éppen ezért a Belügyminisztérium még ebben a hónapban benyújtja a kormánynak azt a tervezetet, amely megnyugtató válaszokat ad a most még megválaszolatlan kérdésekre. , ... . (rathy) Népszerű humorista mint polgármester. Nagy Bandó András ismert és népszerű humorista Orfű polgármestere. A helyhatósági választásokon a - szavazatok több mint 50 százalékát kapta a lakosoktól. A művész, így a lakóközösség ügyes-bajos dolgait intézze, felcserélte a fővárosi lakhelyét vidékire MEDITÁCIÓ a benzinről, utakról A z indulatok, érzelmek hullámzása és forronL.gása megindult, 's- a találgatások is: lesz-e' újabb teljes vagy részleges taxis- sztrájk. Pedig —- miként legutóbb — most sem csak az ő ügyük, hanem mindannyiunké, autótulajdonosoké. Különösen akik nap mint nap használják gépkocsijukat, azokat érinti kellemetlenül a fokozatosan, s nem is kis mértékben az egekig szökő benzinár. Igaz, közvetve szinte mindenkire kihat az áruk fuvarozása miatt. Engem az bosszant nagyon, hogy korábban különféle in- dokokkkal magyarázták, mi minden van beleépítve ebbe az összegbe, de ezek kiváltásáról semmit sem hallani. Itt van például az útalaphoz való hozzájárulás — csak megfelelő útjaink nincsenek, még a főútvonalokon is nagyokat döccen a gödrökben autónk, kopnak még jobban az alkatrészek; melyek ára szintén emelkedik. A kötelező felelősségbiztosítást bevezetik, nem kis terhet róva az amúgy is meggyötört és kizsigerelt autóstársadalomra, de arról szó sem esik, hogy az eddig a benzinárba beépített biztosítási díjat elengedik, illetve ennek összegével csökkentik az üzemanyag árát... Elhangzott az is a televízióban, hogy Lengyelország határán elakadtak az autók, mert csak konvertibilis valuta — mint biztosítási díj — fejében engedik be hazánkfiait. Oka egyrészt a rubelelszámolásról való áttérés, másrészt, hogy a benzinárban a külföldiek számára is (hazánkban) benne foglaltatik a biztosítás összege. De hogyan lesz ezután? Számukra drágább lesz a benzin Magyarországon, mint nekünk? Esetleg ők is külön pénz ellenében autózhatnak útjainkon? Erre sem ártana gondolni az illetékeseknek! Vagy talán megint mi, magyarok húzzuk a rövidebbet, mint oly sokszor? S zámos ilyen, s ehhez hasonló kérdés vetődik fel mostanában, részben hazai viszonyainkat, részben a szomszédos országokkal való kapcsolatainkat vizsgálva. De vajon felvetődik-e azok fejében is, akik a döntések meghozataláért felelősek? K. D. „Emlékezz az elfelejtett emberre”
