Kelet-Magyarország, 1991. január (51. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-31 / 26. szám

1991. január 31. Kelet-Magyarország ELTARTJÁK A FENNTARTÓKAT Újra útigazgatóság Jelentős dátum, illetve fordulópont az 1991-es év a köz­úti szolgálatban, de a Nyíregyházi Közúti Igazgatóság éle­tében is. A közúti igazgatóságok 1958-ban jöttek létre és ez alatt az idő alatt gazdálkodásukban és szervezetükben több változás történt. A legjelentősebb 1983-ban, amikor a mű­ködési területét két megyére, Szabolcs-Szatmár és Hajdú- Bihar területére állapította meg a közlekedési kormányzat. Ez azt jelentette, hogy Debrecenben megszűnt a közúti igazgatóság, amelynek központját részben fel kellett szá­molni, s ez sok emberi egzisztenciális problémát vetett fel. Abban az időben úgy emleget­ték, hogy megkezdődött a szak­ma szétverése. A gazdálkodás­ban is megjelent az eredményér- dekeltség, ami azt jelentette, hogy az állam illetve a költség- vetés a közúti igazgatóságokat részben vállalati gazdálkodásra kényszerítette, vagyis az esz­köz-, gépbeszerzést és fejlesztést a bér, jövedelmi viszonyok javí­tását és a szociális kötelezettsé­gek egy részét piaci tevékenység függvényévé tette. Leromlott hálózat Ezzel is — mint sok mással együtt -— a pártállam magával került ellentmondásba, mert ko­rábban deklarált állami feladatok teljesítését szüntette meg. Ez a szemlélet arra kényszerítette az igazgatóságot, hogy az alapfel­adatait, —- az útüzemeltetést, út- kezelést és -fenntartást — hát­térbe szorítva a vállalkozásra, a piaci tevékenységre koncentrál­jon. Ennek a szemléletnek az ér­vényesítése, sajnos, párosult az anyagi támogatás leépítésével, ami azt eredményezte, hogy megindult az úthálózat fokozatos leromlása. A rendszerváltás után a közle­kedési kormányzat szemlélete és filozófiája nagyot változott eb­ben a kérdésben is. Intézkedett, hogy az igazgatóságokat me­gyénként kell újraszervezni és az új szervezetek vezetőit pályázat útján nevezi ki a miniszter. Ez 1991. január 1-jével megtörtént: a Nyíregyházi Közúti Igazgató­ság vezetője továbbra is Papp András lett, s január 1-jétől az igazgatóság már Szabolcs-Szat- már-Bereg megye állami útháló­zatának kezelője, gazdája. — Erre a változásra azért volt szükség, mert a közútkezelői te­vékenységet jól ellátni csak az önkormányzatokkal szorosan együttműködve lehet — mondja a beosztásában megerősített igazgató, majd a másik lényeges változást említi, ami az lesz, hogy az igazgatóság a vállalko­zói tevékenységét fokozatosan megszünteti és az alapfeladataira koncentrálva az állami közutak igazi kezelőjévé, gazdájává lesz. Szűkös források Segíteni kívánunk az önkor­mányzatoknak az önkormányzati úthálózat üzemeltetésében, keze­lésében. Ahhoz, hogy ez megva­lósuljon, szükség van a jogi sza­bályozás előrelépésére, törvé­nyek, rendeletek megalkotására. ■ - Milyen pénzből valósíthat­ják meg terveiket? — Az útkezelői, -fenntartási, fejlesztési tevékenységek for­rásául az útügyi alap szolgál. TŰZKARIKA _—, steledik. Két gyerek Lj táblából az udvaron. I J Mintha külön-külön keresnének valamit. Egyszer csak a kislány kitalál egy játé­kot. Faággal rajzolgatni kezd a porban. A fiú megunja a semmitte­vést, gondolkodóba esik. — Mit kéne játszani? — A tyúkok felé hajít egy kavicsot. — Valami jót, de nem egyedül. A guggoló felé pillant. Odame­gy a kislányhoz, megáll této­ván, s nézi, mit csinál. Aztán incselkedni kezd vele, beleta­pos a vonalakba, majd akara­toson azt mondja: — Gyere már, na! Játsszunk együtt! A kislány csaknem sírva fa­kad. Fákat, virágokat, aput és anyut akarta szépen lerajzolni. Pont a virágot taposta el ez a durva lelkű. Pedig milyen szép lett volna! — Mit akar? Játss­zon másutt! Olyan szép volt mindez együtt, ő meg... A fiú a kislány összeszorí­tott száját látván kicsit há­trébb húzódik, s nézi, ahogy javítgatja az összemosódott rajzot. Kis idő múlva újra tü­relmetlenkedni kezd: — Gyere már! — kérleli most már. — Mutatok valami érdekeset. Nézd csak! Nincs a tűznél senki. Ugye, milyen szé­pek a lángnyelvek? Hallod ezt a pattogást? Menjünk oda! A kislány hirtelen befejezi a rajzot, s kíváncsian pislant a tűz felé. — Félek — mondja bátorta­lanul. — Nézzük innen, milyen szép! — s csak egy kicsit húzó­dik közelebb a tűzhöz. — Gyere, rajzolok neked tűzkarikát! — kiáltja boldogan a fiú, látva a másik kíváncsisá­gát. — Nézd, milyen szép! — s az égő ággal a sötétbe rajzolja a karikát. A kislány megfeledkezik édesanyjáról, a tűzkör elé lé]). Allát előreszegezve néz a tűz mélyébe, s beleszippant a for­ró levegőbe. Milyen izgalmas! Milyen gyönyörű! S hallja, mint zakatol torkában a szíve. — Én is akarok tűzkarikát! Megpróbálhatom? — kéri csendesebben. A tűz fénye rávetül a fiú ar­cára. Most már sokkal lágyab- bak a vonásai, kedvesebb a hangja, finomabbak a mozdu­latai, mint amikor legelőször észrevetette magát. — Nézd csak, így ni! — magyarázza a fogásokat fel- nőttesen. Az ujja véletlenül a kislányéhoz ér, együtt fogják a pálcát. Mindkettejük arca izzik már, csaknem lángra lobban a botocska is. — Ne szorítsd a kezem! — sikolt fel hirtelen a kislány. Egyszerre rebbennek szét, in­gerült mozdulattal a kislány, megbántottan a fiú. A botocs­ka repül néhány métert. A föl­dön még izzik egy ideig, aztán elhamvad a vége. Lopva oda­sandítanak. A lángok nyújtózkodnak még néhányat, egy vékony füstcsík keresi az utat a leve­gőben. A fiú feláll, a kislány mellé telepszik. Együtt nézik a hamuhodó pa­razsat. Hosszú percek telnek el, mérhetetlen az idő, s még mindig ott ülnek. A tűz mara­dékát már régen hátára vette a szél, de ők csak azt látják, hogy egyre hatalmasabb lán­gok keletkeznek. A kislány sze­mében megjelenik egy boldog könnycsepp, a fiú kezét óvato­san a lányéra helyezi. — Gyerekek, hazafelé! — hangzik két hangon szinte egyszerre. Aczél Katalin Ismerve az ország' gazdasági helyzetét és az 1991-es költség- vetést, ez a forrás rendkívül szűkre szabott, csak a közleke­dés biztonsága érdekében a leg­szükségesebb tevékenységekre (kátyúzás, jelzésrendszer ápolá­sa, burkolatjelek festése, jelző­lámpák, pontonhidak üzemelte­tése, a téli időszakban az utak sózása, esetleges hóeltakarítás stb.) elég. Szükség lenne fejlesz­tésekre, több száz kilométer hosszban burkolaterősítésekre, új összekötő és bekötőutak építé­sére, csomóponti korszerűsíté­sekre. — Ezt a munkát milyen úthá­lózaton kellene elvégezni? — Szabolcs-Szatmár-Bereg- ben 2088 kilométer az országos közúthálózat hossza, ebből az elsőrendű főút 165, a másodren­dű 207 kilométert tesz ki. Az al­sóbbrendű 1715 kilométerből csak 22 kilométer a földút, ám az elmúlt évek pénztelensége miatt 1625 kilométeren kellene vala­milyen felületi beavatkozást vé­gezni. Jellemző adat még: a pá­lyaszerkezetet 574 kilométer hosszban kellene megerősíteni, mert ennek fele már túl van te­herbírás szempontjából élettar­tamán. — Ez azt jelenti, hogy évek óta nem voltak képesek akkorát lépni, amennyit az utak állapota igényelt volna? — Pontosan. Csak példának mondom, hogy míg 1981-ben 47 kilométeren végeztünk burkolat- erősítést, tavaly 17,8 kilométerre volt pénz, s a négy kilométer út­korszerűsítés helyett tavaly már csak 0,6 kilométerre jutott. — Hogy bírják a terhet híd­jaink? — A 169 híd 28 százaléka nem megfelelő szélességű, négy százalékának teherbírása nem megfelelő. A kritikus állapotú hidak száma 14, legjelentősebb közülük a vásárosnaményi Ti- sza-híd, ez okoz legtöbb fejtö­rést. Világbanki hitelből — Ennél gazdagabbnak tűnt az 1990-es év. — Összesen 277 millió forin­tot használt el az igazgatóság célcsoportos beruházásokra és út-, hídfelújításokra. Célcsopor­tos beruházásból elkészült végre a kisvárdai felüljáró, világbanki hitelből újítottunk fel 18,4 kilo­méter útburkolatot, ez kiszélesí­tést és megerősítést is jelent, s 45,5 kilométer felületi lezárást készítettünk. Mindez azonban csak azt jelenti, hogy az útháló­zatnak összesen 3,1 százalékán tudtunk beavatkozni, holott a műszakilag kívánatos beavatko­zás 10-12 százalék körül lenne évente. Balogh József NYÍREGYHÁZÁN A MEGYEI KÓRHÁZ területén folyamatos az építkezés. Régi épülete­ket újítanak fel, gyermekambulancia épül, alapozzák az 1-es jelű épületet, amelyben többek között szülészet, orr-fül-gégészet kap helyet. Felvételünk erről készült. (E. E. felv.) Állás­kínáló Úgy látszik, szavainkat nem a pusztába kiáltottuk, reményeink — ha kicsiben is — valóra válnak. Alig került ugyanis nyomdába teg­napi írásom, bíztató híreket kaptam a foglalkoztatási központból. Né­hány álláshelyet ugyanis közzé tu­dunk tenni, frissnek mondható in­formációk alapján. Reményeink szerint rendszeresen így lesz, ha nem is mindig egyforma mennyi­ségben. Hiszen segíteni szeretnénk. MIT TUDUNK MOST KÍNÁL­NI?. ♦ Három ács-állványozót keres a Csengeri Költségvetési Üzem ♦ Nyolc-tíz asztalos-ácsot vár a Nyíregyházi Keletfa Kft. ♦ Elsősorban csökkent munka- képességű dolgozókat alkalmaz a szintén nyíregyházi székhelyű Start Vállalat. Keres: 3 kőművest, 2 fes­tőt, egy központifűtés-szerelőt, egy bőrdíszművest, 4 fröccsöntőgép­kezelőt és 5 varrónőt. ♦ A varrónők iránt egyébként is nagy igény van jelenleg, ezt bizo­nyítják következő ajánlataink is: A VOR nyíregyházi gyáregysé­gébe — betanítási idővel — 60 var­rónőt várnak gépi varráshoz. A Kaltex Nagykállói Ruhaipari Szövetkezet 20-30 gyakorlott var­rodai munkást keres. A Diruváll 10 szabó szakmun­kást vagy gyakorlattal rendelkező betanított munkást tud alkalmazni Nyíregyházán. Végül a Nyíregyházi Háziipari Szövetkezet vár 4-5 képesítéssel rendelkező gépi varrónőt, export­munkára. K. D. Kedvez az idő a termőföld meszezéséhez a kemecsei határ­ban. (Elek Emil felv.) BÉKÜLÖ FÖLDMŰVELŐK El lesz boronáivá? SZILARD PONT, egy el­rugaszkodásra alkalmas talpa­latnyi földdarab lehet az utób­bi időben ingovánnyá vált magyar agrárágazat talaján annak a régen várt közeledés­nek a remélt eredménye, mely az eddig tűz és víz Kisgazda- párt és Agrárszövetség között indult meg a napokban a pri­vatizáció kérdéseiben. Az elmúlt szűk egy eszten­dő során, a májusi hatalomát­vételt követően, hatalmas in­dulatok csaptak össze az ag­rárágazaton belül. Egyik olda­lon a kormányra került, évtize­des sebeit fölszaggató, az el­vett hajdani tulajdonért eltö­kélten harcba szálló, föld és gazdaság nélküli kisgazdák álltak fel. A másikon, a kez­detben csak politikailag, majd egyre inkább gazdaságilag is a partvonalon kívülre szorított, ám saját korábbi érdemeitől és vezetőinek tagadhatatlanul magas szakmai felkészültségé­től kicsit fölényes és sértődött nagyüzemi mezőgazdaság vo­nult sáncai mögé. A csatározásokból azonban csak vesztesek kerültek ki. A kisgazdák nem tudtak ered­ményt elérni, mert túl sokat akartak. A bennük bízó töme­geknek óriási csalódás volt a kisgazdaprogram megtorpaná­sa, lelassítása. A mezőgazda- sági nagyüzemek számos seb­től véreznek, és közülük máris sokkal többen kerültek a sza­kadék szélére, mint ahányan valóban megérdemelték. Még a jövedelmezően gazdálkodók, az igazán stabilak is elbizony­talanodtak a körülöttük történ­tek láttán. A legnagyobb vesz­tes azonban az egész élelmi­szer-gazdaság, melyet rövid idő alatt akartak a piacgazda­ság viharai közé dobni, miköz­ben kevés figyelem és szakér­telem jutott az ágazat működé­sét alapvetően befolyásoló kérdések megoldására. A MÚLT ÉV VÉGE FELÉ kialakult látszólagos békét, ami inkább eseménytelenség- nek nevezhető, az indulatok ismételt fölkorbácsolása kö­vette idén januárban. A beígért tulajdonreformot leginkább váró rétegek, a „tétlenkedő és a kisgazdapártot gúzsa kötő” kormány döntéseire már nem bírtak tovább várni. Önkényes és jogellenes földfoglalások kezdődtek az ország különbö­ző vidékein. Az ilyen meg­mozdulások — bár lettpnérhe- tő mögöttük az elkövetett poli­tikai hiba • természetesen! el­fogadhatatlanok. ÍGY LÁTJA EZT a karó kát verő radikálisaival szem­ben a kisgazdák józan többsé­ge is, akik felismerve az odáz- hatatlan végső pillanatot, tár­gyalóasztalhoz ültek a nem régen még legádázabb ellen­ségnek tartott Agrárszövetség­gel. Biztató jel, mely mindkét fél megegyezésre való hajlan­dóságát és a korábbi merev ál­láspontok feladását jelentheti. A közeledésre, a megegye­zésre pedig igen nagy szüksé­ge van ma az egész magyar mezőgazdaságnak, mely attól lesz jól működő, ugyanakkor jellegzetesen magyar, hogy sokszínű a palettája. Azaz, változatos méretben és válto­zatos módon termel nyugodt és tisztázott körülmények kö­zött. Hagyni kell a szövetkeze­teket működni ott, ahol azok eredményesek és a tagsága is mellette dönt. És hagyni kell minden gazdálkodni akaró embert, hogy tehesse azt, ami után annyira vágyik: saját földjén a maga ura lehessen. Lehet, a szabadság érzete töb­bet jelent az ilyen ember szá­mára mindennél, és a meg­nyugvást jelenti. EHHEZ KELLENE minél hamarabb, az érzelem és az ér­telem arányosabb adagolásá­val kialakított korszerű és ugyanakkor nemzeti megbéké­lési hozó törvényi szabályozás. Remélhetőleg a Kisgazdapárt és az Agrárszövetség meg­egyezésre jut a kárpótlási tör­vénytervezet dolgában, és mind több, a hazai agrártenne- lés sorsát meghatározó kérdés­ben is. Mert az ma már min­den érintett számára világos, hogy meg kell szabadítani az időzített bombáitól, és ki kell mozdítani a holtpontról ezt- a, bárhonnan nézve, szebb napo­kat látott szekeret, a magyar mezőgazdaságot. Galambos Béla 3

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents