Kelet-Magyarország, 1991. január (51. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-26 / 22. szám
ÜNNEPI MELLÉKLETE 11 Föld és kenyér — Jelenleg semmit, mert a Magyar Közlöny január 18-ig még nem érkezett meg. Az eddigi információink szerint az 1991. évi bevételek a várható inflációt nem fedezik. Ennek következménye: nem képezhetünk tartalék, és fejlesztési forrást. Azontúl az intézményeknek a működési kiadásaikat felül kell vizsgálniuk. A cél: a belső tartalékok felhasználásával az idei évet végigszenvedni, s így a bölcsődét, az öregek otthonát, az óvodákat, az iskolát, a diákotthont, az ifjúsági házat, a mozit és a könyvtárat fenntartani. A polgármester azt is említette, komolyabb beruházás nem várható, bár volna mit tenni. Például mintegy 5 km járdát kellene építeni, s ugyanannyi földutat sármentesíteni. — Szomorú, hogy a 4700 lakos közül mindössze 37-nek van telefonja — közölte Pisákné Páll Hona jegyző. — Tehát hálózat- építésre és crossbar rendszer üzembe állítására lenne szükség. Aztán ahhoz, hogy Kálló- semjénben valaha is gázvezeték épülhessen, a máriapócsi lefejtő állomás beruházásához célszerű pénzzel hozzájárulnunk. — Másil^ nagy dolog a helyi adók bevezetése — folytatta Lipcsei Miklós. — Ez az egész községet érinti. Az emberek találgatják: vajon hogy lesz, menynyi lesz...? Az önkormányzat két tűz között van. Egyrészt a szűkös bevételi forrásokat helyi adóbevételekkel kell kiegészítenie, másrészt az adóval az egyébként is megélhetési nehézséggel küzdő lakosságot sújtja. Egyébként mérsékelt adókivetésben gondolkodunk. Az adóbevétel egy részét járdán, útban megtestesülve szeretnénk az embereknek visszaadni. Tetézi a bajokat az, hogy az ország különböző tájain megszűnt munkahelyekről egyre többen jönnek haza. Kállósemjénben található a hajdani miniszterelnök, Kállay Miklós rezidenciája, ami jelenleg diákotthon és műemlék, a Mo- hos-tó pedig európai viszonylatban is párját ritkító mozgó láp, amely természetvédelmi terület. A községben van a megyei elme- és ideggyógyintézet egyik részlege is. Állj! — mondtuk magunknak. Itt az Elekterfém-üzem, ahol bútoralkatrészeket és egyebeket nikkeleznek. Körülnézünk. Mindenütt tükörfényes, hajlított csodarabok sorakoznak. Gépsorok és hatalmas „kádak” mellett férfiak és nők szorgoskodnak. A galvanizálórészlegben különböző vegyi anyagok szaga vág orrba. A bejárattól nem messze két rangidős férfidolgozóval találkoztunk. A zaj elől az ebédlőbe invitálnak. — Mehet egy asszony is? — szól egy idősebb nő. — Tessék — válaszoltuk. Asztalhoz ültünk, s lélekben felkészültem a sirámokra. — Nem panaszkodok — szól Terdik László. — Azért nem, mert helyben van munkalehetőség, és nem kell 300 kilométerre utazni, mint az ötvenes években. Próbáltam azt is. — Ha úgy nézném, siránkozhatnék, de nem teszem. Én is örülök, hogy itt dolgozhatok, s a család közelében is lehetek — veszi át a szót Elek Józsefné. — Ha „úgy nézné”, min keseregne? — Szerintem jobban szemügyre vehetnék, ki érdemel magasabb órabért. Van úgy, az értékelés és az elosztás félresikerül. — Ez veszélyes munkahely, és biztos vagyok abban: az itt eltöltött évtizedek a szervezetet igencsak megviselik — említi Kerecseny László. — Ez a fizetésen nem tükröződik. Hogy ki, milyen munkakörülmények között dolgozott, azt a nyugdíjnál is figyelembe kellene venni. ■ / a Kállósemjéni Tűkor. tét naí ,pqI/ a Az a t Egy bűvös szót mondok: föld. — Hát nem akarják adni — fakad ki indulattal Kerecseny László. — Pedig az ember rászorul. Egy párt sem teljesíti, amit vállalt. Csak egymással veszekednek, de nem megyünk semmire. A föld pótolná a jövedelmünket, mert amit itt ka- __ punk, abból nem lehet megélni. Nekem három gyerekem van... Már grősen szürkül. Trabantunkkal az Új Élet Termelő- szövetkezet állattartó telepén járunk. Az egyik épületben Győri Péter géppel teheneket fej. Mozdulatai sietősek. A csöveken a kannák gyorsan telnek. — Jelenleg naponta reggel és este hat, nemrég ellett tehenet is fejünk, melyek tejével borjakat nevelünk — tájékoztat. — Egyébként e telepen több mint 400 szarvasmarha van. A felújított kállósemjéni kastély, jelenleg diákotthon. (H. P. felv.) Valóságunk közelképben Ha felmegy a pumpa... A tej- és húspiac hírei is felvetődnek. — Szerintem baj van azok fejével, akik a tej- és hústermelést kilátástalan helyzetbe hozzák. Ezért országosan rengeteg szarvasmarhát „ki” fognak vágni. Ha a tejet nem tudjuk eladni, öntsük a csatornába? c’erintem az államnak a termelést dotálni kellene, különben néhány éven belül e fontos élelmezési cikket is külföldről, kemény valutáért kell behoznunk. Meggyőződésem, 3-4 év múlva a tejnek hazánkban nagyobb keletje lesz. Az a baj: a feldolgozóipar önkényúr, vagyis nincs konkurense. — A földet sem kellene visz- szaadni — vélekedik Győri Péter. — A maszekok hogyan fognak annyit termelni, mint a tsz? Az országot azzal fogják sárba nyomni. A kártalanítást kérők is itt éltek, s a termést úgyanúgy élvezték, mint mások. A földtörvényt minél tovább húzzák, az ország annál hamarabb megy tönkre. A munkanélkülieket már így sem bírják fizetni. Az udvaron egy kék kendős, alacsony asszony, Gál Istvánná „kap” el. — A vezetést sok helyütt miért nem adják át hozzáértő fiataloknak? —r kérdezte harsányan. — Aztán a földkérdést olyanok akarják eldönteni, akik a mező- gazdaságban sohasem dolgoztak. Vajon a jövőben lesz-e kenyér, lesz-e hús? Nem bántom a nyugdíjasokat, de már túl sokat foglalkoznak velük. Nekem három gyerekem van, közülük kettő középiskolás. Miből fogunk megélni? Korom sötétben, szótlanul hazafelé tartunk. A kállósemjéniek hangulata ránk is hatott. A házak ablakaiban még nem gyűlt fény, de a portákon már pezseg az élet. A lakók otthoni munkaideje még csak most kezdődik, hiszen a sokak által irigyelt jövedelmük ebből származik. Cselényi György 1991. január 26. Verőfényes péntek délután, de a nap csak a lelkünket melegíti. Egy villanyoszlop tete- í jén gólyafészek várja piros csőrű lakóit. A járdán tarka gyerekcsapat csivitel, az országúton rakományuktól megszabadult teherautók száguldoznak. Hétvége van, mindenki igyekszik otthona fészekmelegébe. A metsző hidegben egy kapunál öregember bámészkodik, amott asszony biciklivel karikázik, messzebb lovak patkói csattognak. Kollegámmal latolgatjuk: merre s kihez menjünk? Akinek a sorsa érdekes... De hiszem, mindenkié az. Aki ismeri az emberek gondját... A sajátját mindenki ismeri, s kinek-kinek az egyéni baja is lehet sokaké. Kriskó Miklós görög katolikus lelkész házába csöngetünk. Kedvesen fogad, s a foteljeibe jól- esően süppedünk. A tisztelendő úr Kállósemjén szülötte, s a községben 32 éve szolgál. Ez ősi görög katolikus település. A templomuk 700 éves. Elmondta: itt jó érzésű, dolgos emberek laknak, akiknek jelentős része a saját földjét szeretné művelni. A lelkész szerint az embereket az elmúlt évek kissé közömbössé tették. Ha templomba ritkábban is járnak, azért az egyházzal nem szakítottak. Szót váltottunk arról is: a falu központjában a II. világháború 142, köztük 70 zsidó áldozatának emlékművet kívánnak állítani. Takaros porták előtt lépdelünk. Mindenfelől kutyák csaholnak. A polgármesteri hivatal megbújik a többi ház között. Az előszobában jó ideig várakozunk. Az egyik irodából pénzről való tanakodás szűrődik ki. — Bennünket most leginkább a költségvetési és a helyi adókról szóló törvény foglalkoztat — mondta Lipcsei Miklós polgár- mester. — Latolgatjuk, az önkormányzati támogatási normatívák hogyan alakulnak. Kulcselem: hány lakos, hány általános iskolás gyerek, hány idős ember lakik itt. — Mit mutatnak a számok? — kérdeztem. ol vagyunk mi a japánoktól? Es mégis! Mégis korunk újkori népbetegsége a magas vérnyomás ott is, itt is azonos szintű problémát okoz. Egyre gyakrabban és egyre több embernél megy fel a pumpa. Az ok és okozati összefüggéseket mi nemigen kutatjuk. Mással vagyunk most elfoglalva. A volt pártállam romjai felett (vagy félig-meddig még a romok alá temetve) sűrűn kapkodva az új rend szabadságának levegőjét, építgetjük a demokráciát, alakítgatjuk az ehhez illő gazdasági és társadalmi struktúrát. Amíg ezt tesszük, eközben is és ettől is felmegy a pumpa. A japánok már régen túl vannak azon, amit mi alighogy elkezdtünk, vagy még el sem kezdtünk. A parlamenti demokráciára gondolok. Az a távol-keleti szigetország udvarias és szolgálatkész lakói éppen száz éve választották meg új parlamentjüknek új képviselőit. Száz éve a japán politikusok sem voltak különbek, mint a mieink. A törvényhozásban egymást érték a különböző konfrontációk, rengeteg volt a hibás, a téves döntés. A kormányzó párti és az ellenzéki ellentétek gyakran majdnem tettle- gességig fajultak. Még nem is olyan régen, 30 évvel ezelőtt, a parlamenti demokrácia olyan válságot élt át, amely az alsó ház munkájának megbénulásával fenyegetett. Ismerünk a japán politikai élet porondjáról meghökkentő és megdöbbentő történeteket, eseményeket is. Hála a hírközlő szervek mai színvonalának, televíziós képernyőn láthattuk (sok évvel ezelőtt) japán politikus nyilvános meg- késelését. Tanúi voltunk (nem is egyszer) miniszterelnök és miniszterek korrupciós bukásának. Mára azonban már rendbejöttek a dolgok. Világhírű (és kevésbé ismert hazai) politológusok állítják, hogy a japán parlamenti demokrácia jól működik, a politikusok megtanulták miként használhatók a kompromisz- szumok annak érdekében, hogy a törvényhozásban, a gazdasági és társadalmi ügyekben a népérdek is érvényesüljön. Es mégis! Japánban is újra meg újra felmegy a pumpa. Mitől és miért? ♦♦♦ Hogy felmegy a pumpa, nem én találtam ki. Eszembe sem jut ez a szóhasználat, ha jó ismerősöm fel nem köszönt a névnapomon. A könyv, mint ajándék, hevert az íróasztalomon és a néhány udvariasan elhadart mondat után gátja vesztett árként zúdult felém a panasz: — Kibírhatatlan már az élet. Van ez a nagy drágaság, a liszt, a cukor, a kenyér, a tej , és akkor jön ez a hülye rendelkezés, a kamatadóval. Most mondja meg, mit csináljak? 6700 forint a nyugdijam. Tavaly még 2000 forint körüli volt a lakásrezsi, de a fűtés már 1700 forint, ha a kamatadót is fizetem, az újabb 1500 forint. Csak a rezsim lesz 5000 forint, és akkor miből éljek? — Lenne egy lehetőség. Egyedül van, miért nem adja ki albérlőknek az egyik szobát. Két rendes kislány vagy fiú elférne abban a szobában, fizetnének fejenként 1800—1800 forintot, és máris meglenne a fűtésre, a kamatadóra a pénz. A hölgy megütközve nézett rám, kijelentette, hogy amit mondtam, azt nem gondolhattam komolyan. Ő inkább koplal, de nem kerülget senkit a lakásában, másrészt van még némi tartaléka, de mondjak véleményt arról is mi a jobb: — Ha a lakáshitel felét most elengedik, fizessem ki a fele tartozást vagy sem? — Ha van miből, akkor legjobb lesz a hitelt kifizetni. Egy gonddal, egy kiadással kevesebb. Aztán várható a nyugdíj emelése is, a törvényhozók már megszavazták az új társadalombiztosítási törvényt. — Ezt én is tudom, és ettől végképp kiakadok. Nem mondom, jól fog jönni az az ezer és valahány forint, de hol itt az igazság? Az, akinek amúgy is nagy a nyugdíja, az még most is többet kap, akár 3000 forint emelést is. Hát ettől nálam már felmegy a pumpa.(?) ♦♦♦ Felmegy a pumpa! Szóval mitől is megy fel a pumpa? Egy japán kutató- csoport rájött, hogy a magas vérnyomást az úgynevezett Endoterin mértéktelen termelődése okozza. Azt is vizsgálták, hogy az Endoterin-termelés az emberi szervezetben mitől növekedhet. A japán tudósok szerint az Endoterin különböző stresszhatások következménye. ♦♦♦ Óvakodjunk tehát az olyan izgalmi állapotoktól, amelyek belőlünk stresszhatást válthatnak ki. Meghallva és megértve a japán kutatás újabb eredményét, közöltem a barátommal — akinél az utóbbi időben gyakran megy fel a pumpa —, hogy mihez tartsa magát. — Ne menj a boltba vásárolni. Ne érdekeljen, hogy minek mennyi az ára. Ne foglalkozz azzal, hogy miközben dugig vannak a raktárak, sertés- és marhahússal, tejjel és tejtermékkel, addig te nem tudsz elegendő húst és tejterméket vásárolni. — De miért nem tudok? — Ezzel aztán végképpen ne foglalkozzál. Te csak bölcs nyugalommal vedd tudomásul, hogy átalakul a gazdaság. A kormány döntött és megvalósult a liberalizált fogyasztói árrendszer. Alakulóban van a piacgazdaság. A piac diktál. Hatásaként az égig szöknek az árak, de ez téged ne izgasson, mert az árakban nemcsak a szabad piac kulminál, begyűrűzik az árrendszerbe az infláció is. — Mit bánom én, hogy a piacon mi van. Engem az érdekel, hogy miért nem tudok a fizetésemből tisztességesen megélni. — Ezt nem kellett volna. Ha te a fizetéseddel foglalkozol, akkor termelődik az Endoterin és lerakódik az érfalakra, magas lesz a vérnyomásod. Felmegy a pumpa! — Ne beszélj mellé. Arra válaszolj nekem, neked és mindenkinek miért nincs tisztességes fizetésünk? ♦♦♦ A fizetés? A munkabér? Miért annyi, amennyi? Két-három éve erre még könnyű lett volna a válasz, hiszen a pártállam politikusai meg tudták ideolo- gizálni a bér- és árviszonyokat, de ez ma már az átkos múlt. Ma nem politikusok, hanem közgazdászok, pénzügyi szakemberek mondanak véleményt. Ezek szerint az árliberalizációt nem követheti a bérliberalizáció, mert fékeve- szítetté válik az infláció, elszabadul a pokol. Ha működésbe jön az ár- és bérspirál, akkor annak beláthatatlan következményei lesznek. Úgy tűnik, hogy a gazdaság számára most az az előnyös és hasznos, ha a belföldi fogyasztásnál egyre csökken a fizetőképes kereslet. Az árnövelés és a forintleértékelés, az inflációs hatás ezt jól segíti. A húsfogyasztás 20 százalékkal, a tej- és tejtermékfogyasztás 30 százalékkal, a tartós fogyasztási cikkek vásárlása 30-40 százalékkal esett visz- sza. És ez a fogyasztói szint állandósul, sőt még további csökkenés várható, hiszen a bérnövekedés az inflációnak jó ha a fele lesz. Szóval mondtam és mondom a barátomnak: — Ne izgasd fel magad! Légy tekintettel a vérnyomásodra! Legyél optimistaI Vedd figyelembe azt, hogy a magyar nép, a magyar társadalom történetében most először nyílt arra alkalom és lehetőség, hogy önállóan saját elképzelése és akarata szerint kialakítsa a politika, a gazdálkodás legmegfelelőbb struktúráit. Mindez nem megy egyik napról a másikra. Ezt tanulni kell. Valami olyasmi születik itt, amelynek a kihordási idejét nem tudjuk, nem tudhatjuk, de reméljük, hogy hasznunkra lesz. — Okos. De ha már megfogadtam a tanácsod. Ha nem izgatom magam az árakkal, az inflációval, a fizetésemmel, mitől legyek nyugodt. Nyugtassam magam az öbölválsággal, Vilniusszal, Rigával. Ez az egész év úgy ahogy van, legalábbis ami 1991-ből eddig eltelt, egy tömény stresszhatás. Kortól és nemtől függetlenül ez kicsinálja az embert... ♦♦♦ Nem mindenkit. Olvasmányaimból tudom, hogy bár mi vagyunk jelenleg a világ legpesszimistább országa, hiszen a közvélemény-kutatók szerint a megkérdezettek 90 százaléka borúlátó, mégis lelke legmélyén az emberek többsége bízik és remél. Sőt nagyon is remél, hiszen politikus mondta, nekünk az is a bajunk, hogy nem vesszük eléggé komolyan az 1991-re prognosztizált nehézségeket. Vegyük hát komolyan! Lássuk be és ismerjük el, hogy ez az év a magyar társadalomban, a társadalom tagjainak nem sok jót ígér. Vegyük ezt tudomásul, és ne idegeskedjünk. 'n, ♦♦♦ Látok egy embert. Szürke melegítőben, egyik kezében pórázt tart, a másik kezében táskarádiót, amit a füléhez szorít. Az ember kocog. El tudom képzelni, hogy az az ember kocogás közben az öbölháború híreit hallgatja, de nem idegesíti, hogy a tudósítók mit mondanak, mert a kocogással, a kutyasétáltatással ideggerjesztő ingereit levezeti. Ezt teszi akkor is, ha történetesen áremelésekről, sztrájkról, tejdemonstrációról, szegénységről és elszegényedésről szól ez a rádió. kosán kell élni. Fő az egészség. A japánok ezt mára már nagyon jól tudják. Hogy mégis és ott is felmegy a pumpa, hát istenem. Ott is lehet és van is gond. Ott már jól működik a parlamenti demokrácia, a gazdaság, viszont akad- hat ezeregy egyéb idegesítő dolog. Lehet, hogy nincs íze a rizsnek, meglehet az is, hogy zsúfoltak az autóbuszok, de előfordulhat, hogy a főnök nem emel fizetést. A jónevelt japán azonban mosolyog. Lehet, hogy ez a mosoly a legnagyobb baj. A mosoly mögött lehet, hogy ott van a visszafojtott indulat, a stressz, és megy fel a pumpa. Egyszóval az indokolatlan mosolytól, örömmutogatástól is óvakodjunk. Seres Ernő || Kelet „ A Magyarország
