Kelet-Magyarország, 1991. január (51. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-12 / 10. szám

10

HÉTVÉGI MELLÉKLETE

Megnyerő modorú, mosolygós fiatalember Lázár Péter tanár. Akaratereje sem mindennapi. Nem csoda, hogy tanítványai rajonganak érte és egészen kivételes eredményeket tudnak felmutatni. Pedig ha valaki, akkor ő többszörös hátránnyal indult az életben. Hatgyerekes cigánycsaládból származik. Három-négy éves korában testvéreivel intézetbe adják. Nevelőszülők próbálják örökbefogadni, de betegsége miatt többször is hamarosan visszakerül az intézetbe.

Végül is hétéves korában kerül Berkeszre. Szerencse az életében, hogy itt az egyik tanárházaspár némileg pótolja a szülőket, érzelmi kapcsolat alakul ki a Berkeszen töltött nyolc év alatt.

Osztályából egyedül ő végzi el a gimnáziumot Kisvárdán, a Bessenyeiben. Érettségi után még egy év bizonytalanság, nem veszik fel

sehová, de gyermekfelügyelőként Berkeszen alkalmazzák. Itt tudatosul benne, márpedig neki tanárnak kell lennie, segíteni kell sorstársain, hiszen ha valaki, ő igazán ismeri hányatott sorsukat, hátrányos helyzetüket. Sikerül életcélját megvalósítani, felveszik a nyíregyházi tanárképző főiskolára, ahol biológia-testnevelés szakon végez. Természetes számára, hogy Berkeszre megy vissza tanítani, s nagy szerencséjére felesége Hódi Márta személyében életre szóló segítőtársra talál.

Tisztában van azzal, hogy a legnagyobb jóakarat mellett is, milyen körülmények között lehet munkahelyén nevelni, tanítani.

—A negyven év alatt megcsontosodott gyermekvédelmi struktúra teljes mértékben elavult — vélekedik. — A kastélyépületekben működő intézményekben rettenetesen nehéz dolgozni, hiszen ott képtelenség például a tárgyi feltételeket megteremteni. Óriási ösz- szegeket emészt fel az egészségtelen épület karbantartása. A másik

gond, hogy a nevelők legtisztességesebb akaratuk ellenére sem tudják úgy nevelni a gyermekeket, hogy az életben meg tudjanak élni. Hiszen nem ismerik, hogyan él a család, hogyan élnek otthon az emberek. A nevelőintézet világa — viszonylagos nyitottsága ellenére is — zárt marad. A nagy épületben a zsúfoltság közepette a gyermekek személyisége nehezen alakul ki. Bár igaz, hogy a korábbi 300 helyett most csak 170 gyerek tanul itt, de a fluktuáció miatt a személyi kötődések alig alakulnak ki, hisz egy gyermek általában két-három évig marad Berkeszen, aztán az élet máshova dobja őket.

Lázár Péter tanár úr — saját bőrén tapasztalva az intézeti viszonyokat — másképpen kezdett hozzá a munkához öt évvel ezelőtt friss tanári diplomával a kezében. Tizenöt tíz év körüli cigány- gyerekekből álló csoportjával szinte együtt él. Többet követel tőlük, mint a társaiktól. Tisztán látja, hogy a negyedikes-ötödikes gyerekek a kezdeti jó indulás után valahogy lemaradnak a tananyagban. Tanul, beszélget velük, könyveket ad a kezükbe, mindent megtesz, hogy kommunikációs készségük kialakuljon. Irodalmi színjátszó csoportot alakít belőlük, s nem is akármilyet, megyei versenyt nyernek. De talán nem is az a fontos, hanem a szereplés nyújtotta személyiség-fejlesztés. Hisz ezeknek

a gyermekeknek meg kell szabadulni az életben szerzett sérüléseiktől, lelki károsodásaiktól. Fontosak, hasznosak tehát a legkisebb sikerélmények is.

Tornatanár lévén külön gondot fordít a testi nevelésre, a gyerkekből tornacsapatot alakít, s közülük többen országos döntőbe is bejutnak. Természetesn a tanártársak segítsége nélkül mindez nem valósítható meg, az iskola támogatja a megszállott kolléga munkáját.

Ám a legsikeresebb személyiség-fejlesztőnek a zene bizonyul, ezért a gyerekekkel zenekart alakít, akik kezdetben még csak a tanár úr gitárkísérete mellett énekelgetnek, ám öt év alatt a Széltoló együttes sajátos hangzású zenekarrá fejlődött, amelynek a Magyar Rádióban is hangzottak már el felvételei.

Mosolygós, barátságos gyermekek a tanár úr tanítványai, nyitottak, öröm rájuk nézni. Ám Lázár Péter azzal is tisztában van, hogy amikor a nyolcadikos gyerekek az év végén kikerülnek az iskolából, elkallódnak. Valószínű egy-kétév alatt elvész mind az az érték, amit olyan tudatosan épített bennük. Ezért aztán szeretne egy modell értékű nevelési módot megvalósítani, olyat, amilyenre kevés példa akad. Feleségével úgy döntöttek, hogy magukhoz veszik a tíz főnyi csapatot és saját gyermekként maguk nevelik, hisz leginkább a csatád és a kötődés hiányzik a gyermekek életéből. (A Lázár házaspárnak egyébként három saját gyermeke is van.) így talán lehetőség nyílik arra is, hogy a

gyermekekben az oly tudatosan épített értékek tovább fejlődjenek.

Úgy tűnik, a tanár úr terve Nyíregyházán támogatókra talál, a gyermekvédelmi intézet igazgatójának, Együd Jánosnak a támogatásával valószínűleg kapnak egy lakást, ahol a családias nevelési modellt megvalósíthatnék. Lázár Péter szerint jóval több lenne ez, mint mondjuk az SOS gyermekfalu modellje, hiszen az ottani családokból hiányzik az apa.

Ha minden igaz, tehát szeptembertől megváltozik a kibővült Lázár család élete. Minden bizonnyal nem csupán a zenélés öröme tartja majd együtt a nagy családot, hanem az évek során szerzett érzelmi kötődés, a szeretet.

Bodnár István

íme az 1990-ben bemutatott magyar játékfilmek listája (ábécérendben, mert a bemutatók bizonytalanul köthetők dátumhoz): Aszex (Hartai L.), Céllövölde

(Sopsits Á.), Da capo (Kornai P.), Eszterkönyv (Deák K.), A forradalom után (Szirtes A.), A halálraítélt (Zsombolyai J.), Homo novus (Erdőss P.), Kicsi, de nagyon erős (Grunwalsky F.), Könnyű vér (Szomjas Gy.), Magyar rekviem (Makk K.), Meteo (Monory

M. A.), Napló apámnak, anyámnak

(Mészáros M.), Potyautasok (Sőth

S.), Szédülés (Szász J.), Szoba kiáltással (Xantus J.), Szürkület (Fehér Gy.), Tutajosok (ElekJ.), Vattatyúk (Szőke A., Dobos M., Ferenczi G.).

1.18 film (igaz, hogy a Da capo és a Vattatyúk fél-félnek számít terjedelmük okán, és a Homo novus is, lévén magyar-szovjet koopro- dukció), ám ez a mai gazdasági helyzetben jelentős szám, nem kisebb, mint amennyi az elmúlt

néhány év játékfilmtermését jelöli.

2. A piacgazdaság frontján kimúlt Képes 7 sajátos kritikai rovatában

az egymondatos vélemény mellett maximálisan 7 ponttal jutalmazhatta az ítész az általa látott művet. Ha e módszerrel kellene minősítenem az idei termést, akkor 4 pontot adnék a Meteo nak, a Céllövöldé nek, a Kicsi, de nagyon erős nek és a Vattatyúk nak. Ennél többet aztán egyiknek sem. Mélypont! Ilyen gyenge esztendőt emberemlékezet óta nem zárt a magyar film. így múlik el a világ dicsősége!

3. Az év „legjobb” filmjét nehéz

lenne megnevezni, a legnagyobb csalódást keltőt annál könnyebb. E címet a Magyar rekviem kaphatja. Az előkészületek, az alkotói névsor, a háttérinformációk azt ígérték, 1956 októberének eszmei-művész szintézisét kapjuk. Hogy mit kaptunk helyette, annak elemzésével egyelőre adós a kritika. A napi sajtó tiszteletkörei az évfordulónak és a rendezőnek szóltak.

4. Nem vagyok igazán jogosult a Citrom-díjra javasolni A forradalom utánt, mert talán félórányi

mCMmMinden kényszer nélkül

....A nyomozó, mint az óraingát, két térde között lengette gumibotját, és akárha nem hallaná feleletemet, nyomatékosan megismételte: — Mit üzent a Wagner? — Aztán a testes fiatal hangja csattant fel: Mikor szervezték be az amerikaiak? — Majd kórusban kiáltották: — Ki szervezte be?

Tiltakozó válaszomra mindany- nyian megrohantak, aztán újra kérdezték, újra megrohantak, végül letepertek, hogy a talpamat vegyék kezelésbe. Valamiképp leráztam őket, mire egy ötödik férfi segítségével, aki addig nézőként csak a fal mellett lapult, becsavartak a szőnyegbe..."

E kiragadott részlet csupán egy epizódot idéz fel abból csaknem tíz évig tartó szenvedésláncból, amelyet Szász Béla 1946-ban történt letartóztatásától 1954-ig bekövetkező szabadulásáig megélt. Könyve, amely Minden kényszer nélkül címmel végre megjelent hazánkban is, lebilincselő dokumentum az ilyen művekhez már, sajnos, hozzáedződött olvasó számára is. A szörnyűségekről,

a testi és lelki kínzások kifogyhatatlan és állandóan ismétlődő sorozatáról úgy ad hiteles rajzot, hogy egyetlen sorában sem találjuk az önsajnálat, a gyűlölködés, a vádaskodás egy csipetnyi morzsáját

sem. Már-már úgy tűnik, a szerző szinte kívülről nézi önmagát, megpróbáltatásaink állomásait, önmaga küzdelmét a lelki, erkölcsi talponmaradásért.

A kínzások természetrajza, a börtönélet belső világának az embertelenségben is olykor emberiességet is tükröző mozaikjai elevenednek meg, melyben nemcsak egyik-másik rabtárs, otykor egyik-másik rabtartó, vallató rejtett arcvonásai is felvillanak. Ezért is érezzük jogosnak a kötetet útra bocsájtó szavakat, Szász Béla könyve nem csak a Rajk-pernek és a körülötte történt törvénytelenségeknek a döbbenetes krónikája, egyben önvizsgálat és számvetés is. A szabadon választott, majd kényszerűen végigjárt személyes útnak — egyben egy egész ország útjának — újra bejárása.

Ne restelkedjen az olvasó, ha

úgy véli, keveset, vagy talán semmit sem tud a szerzőről. Nem sok lehetősége adott az ismerkedésre, hisz Szász Bélát, — aki egyetemistaként vett részt az illegális kommunista mozgalomban, 1937- ben Franciaországba, majd Argentínába emigrált, 1946-ban tért haza építeni itthon az új rendet, — 1949 tavaszán, kémkedés hazug vádjával letartóztatták, s a Rajk-per egyik mellékperében tíz évi fegy- házra ítélték. 1954-ben szabadult a börtönből, rehabilitálták, vezető állást kínáltak fel számára, amit ő nem fogadott el, s kiadói lektorként dolgozott. Rajk László és társai temetésén 1956. október 6-án a volt fogolytársak nevében ő mondott gyászbeszédet. 1957-ben szintén emigrált, azóta Angliában él. Híres műve, mely 1963 óta bejárta a (külföldi) világot, a Rajk- pernek és a körülötte történt törvénytelenségeknek megrázó és hiteles krónikája. Hiteles a tényékhez való ragaszkodásban, de hiteles az összefüggések, a mélyebben rejlő indítékok feltárásában is. Gyűlölködés nélkül, de megingadhatatlan etikai meggyőződéssel ítéli meg mindazt, ami azokban a nehéz években a szerzővel — és szenvedő társaival — de bizonyos értelemben mindany- nyiunkkal történt.

A Minden kényszer nélkül című könyv az Extra Hungáriám című könysorozatban, az Európa Könyvkiadó és a História című folyóirat szerkesztőségének közös vállalkozásaként jelent meg, melyről elindítói azt mondják: az emigrációban, nyugati számkivetettség- ben született személyes visszaemlékezések fontos adalékok hazánk huszadik századi történetéhez. Eddig csak szűk körben, „illegálisan” voltak olvashatók. Akár magyarul, akár idegen nyelven jelentek meg, „nemkívánatos”, vagy éppen „ellenséges” irodalomnak minősültek.

Kétségtelenül igaz, a sorozatban megjelent, vagy éppen megjelenő egy-egy emlékirat a konkrét történeti anyagon mérve, a való tényekkel szembesítve minősíthető. A sorozat minden kötet egy- egy történész utószava és részletes tárgyi jegyzetei egészítik ki. Szász Béla könyvében az említett személyek közül egy sem költött,valamennyien élnek avagy éltek valaha.

Páll Géza

1991. január 12.

Magyar játékfilm '90

műélvezet után úgy döntöttem, elég volt, mincsenek mazochista hajlamaim. Amit nem tudhattam meg a rendezőről a film alapján, azt elolvashattam egy vele készült interjúban: „Egyre inkább hasonlítasz filmjeidre. Észrevehetően kialakítottál egy szerepet magadnak, az őszinte bohócét. Ennek külső jegyei: az összefogott hosszú, élénk színű haj, az állandó enyhe alkoholmámor. Viselkedésed is ezekhez illő: odamondogatós jópofa vagy, okos lezser.” (Filmvilág 90/ 4.) Úgy tűnik, pontosan ilyen személyiségre van szükség a magyar filmnek jelen helyzetében.

5. Nem állnak rendelkezésemre pontos számadatok, de ne lássak többet Menzel-filmet, ha tévedek: ilyen kevesen még sohasem váltottak jegyet magyar filmre, mint 1990-ben. Ami a legjobban érdekelne: hányán látták a Szürkület eV? A rendező ugyanis így nyilatkozott: „Ha valami zavar keletkezik, az nem a filmben, hanem a nézőben van. De erről én nem tehetek...” (Filmvilág 90/ 2.) Kedves nézőtársaim, mondhatom Brecht, amit akart, le vagyunk... váltva!

*S* *i* *J*

Mi várható 1991-ben?

„Nem nehéz kitalálni, mi fog történni a magyar tudománnyal, művészettel és művészetkritikával, ha — az új idők jelszavaitól megmámorosodva—piacosítják. Eltűnik a föld színéről.” (Filmvilág 90/ 3.)

A cikk megjelenése óta eltelt időben szaporodtak a jelek, amelyek azt látszanak bizonyítani: piacosítják! Sok minden megszűnik! Az idén például aforgalmazók állami támogatása. Megszűnnek a keskenymozik. (1990 második felében már csak 800 működött a hajdani három és félezerből, s gyaníthatóan ami marad 1991 végére, azt egy szovjet típusú számológépen is meg lehet számolni.) Megszűnnek azok a szélesvásznú mozik, amelyek a beléptidíjból nem tudják fenntartani magukat. Megszűnnek a folyóiratok! (Vajon tudunk-e idézni egy év múlva is a Filmvilágból?) S egyáltalán: ki látja ennek a folyamatnak a végét?

Hamar Péter

Ha köznévvé válik egy tulajdonnév, azzal nem „kisebbé” lesz (ekkor már kisbetűvel is írjuk), hanem ellenkezőleg, a név viselőjének ismeretségét, fontosságát, népszerűségét, vagy újabban ez utóbbi ellenkezőjét bizonyítja. Kifejezheti, hogy a személyhez valamilyen „találmány” fűződik: röntgen, szendvics, konyak. Ilyenkor a „találmány” neve megegyezik a személynévvel.

Ha a név viselőjével szemben érzett megvetést, rosszallást, haragot akarjuk kifejezni, akkor is a kisbetűs írás a szokásos: hitle- rek, patópálok, háryjánosok.

Előfordul, hogy az ilyen voit tulajdonnév közszóval összetételt alkot. Pl: pálfordulás, ádámcsutka, makadámút, dízelmotor. Mindezek kialakulásáról részletesen tájékozódhatunk a nyelvművelő szak- irodalomban, ezért itt most azokat a hasonló jellegű példákat szeretném bemutatni, amelyek újkele- tűek, aktuálisak, magyar személynévből alakultak sajátosan: „igé- sültek”. Azonban ez az igévé válás sem teljesen újszerű, aisz korábban is találkozhattunk már tamáskodik igével (a valamiben

mindig kételkedőkre mondják), vagy a háryjánoskodik szóval, amelyet azokra mondják, akik mindig túloznak, nagyot mondanak.

A rendszerváltással megkezdődött hazánkban a szobor(le)váltás folyamata, lenintelenítették köztereinket, azaz Lenin szobrok dőltek meg (el), azokat távolították el hazánk városainak, falvainak központi teréről.

Ugyancsak a rendszerváltás óta állandóan közvetlen szem- és fültanúi lehetünk az országgyűlés eseményeinek. Ha a Házban valaki torgyánkodik, az nem jelent mást, mint azt, hogy egy Torgyán tirádával (torgyániádával) rukkol elő. Ez utóbbi igével is a sajtóban találkozhattunk. Farkasházy Tivadar a humorfesztivál kapcsán válaszolt az ÉS cikkírójának vádjaira. Ebben leszögezte, hogy a fesztiválnak nem az a célja, hogy már befutott humoristák stílusát lássák viszont a jelöltek műsorán, tehát nem arra van szükségük, hogy bandózhassanak, markos- nádasozhassanak az idők végezetéig.

M. K.

A

A vállalkozó tanár