Kelet-Magyarország, 1990. december (50. évfolyam, 282-305. szám)
1990-12-12 / 291. szám
1S90. december 12. Kelet-Magyarorsxig 3 Hogyan, merro tovább? A pályaválasztás útvesztői ORSZÁGSZERTE nagy gondban vannak a nyolcadik osztályt végzők és az érettségi előtt állók. Hogyan, hová? A pályaválasztás kétségekkel teli feladatot ró szülőkre és gyerekekre egyaránt. Az üzemeik, vállalatok egyre nehezedő gazdasági helyzete nem kis mértékben befolyásolja a döntéseket. Üzemrészek, szakmai csoportok, üzemek és vállalatok — ezáltal a szakmunkásképzés gyakorlati oktatóhelyei — szűnnek meg egyik napról a másikra. „... Meg kell oldani az igényekhez szándékokhoz jobban igazodó beiskolázást ... Tovább kell folytatni a megyében a szakképzésen belül is az oktatási szerkezet- váltást — mind a szakközépiskolai. mind a szakmunkás- képzésben — a mezőgazdasági termékeket feldolgozó ipar növekvő szakemberszükségletét biztosító szakmában ...” Az idézett sorok a megyei tanácshoz az év elején szóló tájékoztatóból valók. De más a szándék, más a valóság. Kisvárdán a 1X1. sz. Ipari Szakmunkás- képző Intézet már 1984-ben bejelentette igényét a baromfihús-feldolgozó szakmunkásképzésre, az engedélyt azonban csak most. az 1991'92-es tanévre kapta meg. AZ 1988-TÓL FOLYAMATOSÁN igényelt élelmiszer- tartósító szakma indítását a mai napig nem engedélyezték azzal az indokkal, hogy a szakmai képzési feltételeknek a nyíregyházi iskola felel meg. Ez az intézet azonban ebben a szakmában évek óta, megyei beiskolázással, 30 főt tud csak felvenni a 100 jelentkezőből. Az elutasítás azért is furcsa — az előbbi tény ismeretében — mert a kisvárdai oktatás gyakorlati feltételeit a záhonyi és a két nyirtassi konzervüzem biztosítaná... Az említett tájékoztatóból való a következő mondat is: „... Lépéseket kell tenni Nyíregyházán az élelmiszeripari szakmunkásképzés volumenének növelésére.” Miért nem ott. ahol a gyakorlati hely közelsége indokolja?! A jelenlegi gazdasági helyzet is azt érzékelteti, a szülők számára sem közömbös, hogy a lehető legkisebb költséggel taníttassák gyermeküket. A fenti példa szerint pedig a Kisvárdán és környékén élő gyerekek jelentős kollégiumi és utazási költségektől mentesülnének... Hogy milyen szakmák indulnak a következő tanévben, még senki sem tudja teljes bizonyossággal. Kisvárdán — a meglévők mellett — két szakma indítását tervezik: elektronikai műszerész és autóvillamossági szerelő, érettségizettek részére. mert a februári felmérések alapján az üzemek igénylik e szakembereket. A többi esetben a hogyan, s a merre tovább kérdésekre talán a január végi. február eleji vállalati-üzemi felmérés adhat választ. AZ A TÉNY, HOGY a jelenlegi merev szerkezetű és sokszor elavult ismereteket korszerűtlen gépekkel és felszerelésekkel oktató szakképző rendszer nem képes megfelelni a piacgazdaságra való átállás követelményeinek. „Két lábon a földön állva" keressük a „felfelé” vezető utat. A következő évek feladata a szakképzésben is a piacgazdasághoz való alkalmazkodás. Ezért a központi irányításnak menedzselni és támogatni kell az iskolai kezdeményezéseket. V. P. Cigány munkanélkülieknek Fafeldolgozó üzemet avattak Hodászon „Lehallgattuk az igazgatót i Az önállósodás forró percei Ujfehórtón Izgalommal, változatossággal, feszültséggel telnek Tc- mesfalvi Miklós igazgató napjai. A negyven körüli mérnök az Üjpesti Gyapjúszövőgyár újfehértói gyárát igazgatja. Hogyan telik e könnyűipari üzem igazgatójának egy nehéz napja? Ezt jegyzi fel a krónikás. Már hét óra előtt ide érkezett pöfögő Trabantjával a nyíregyházi otthonából. Köszönget, kezet fog, tekintetével végigpásztázza az üzemet. Szerényen berendezett dolgozószobájában az asztalon lévő aktákba túr, valamit feljegyez. Gőzölgő tea kerül asztalára, a fiatal titkárnőt megkéri: „Hívjuk meg a vezért". A posta fél óra múlva megteremti az összeköttetést az Újpesten lévő vezérigazgatóval. S a vezér közli az itteniek számára jónak tűnő információt: „Friss értesülésem szerint az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium december közepén hozzájárul ahhoz, hogy az újfehértói gyár januártól önálló legyen". Átfestik az anyagot Míg ketten vagyunk a szobában, az igazgató kiegészíti az önállósodás hírét: — Januártól Űjfehértói Textilgyár lesz a nevünk. Tervezzük, hogy jövőre részvénytársasággá alakulunk át. Dolgozói részvényeket is tervezünk az érdekeltség növelése érdekében. Üj terméket, új piacot is szeretnénk. A hosszú tárgyalóasztalt körbeüli a gyár vezérkara. Kezdődik a reggeli megbeszélés. Az igazgató mindenekelőtt kéri, hogy a negyventonnás készletet a közeljövőben tovább kell csökkenteni. Egy középvezető közli: egy tonna árut éppen ma szállítanak el a debreceni megrendelőknek. Ám még így is jócskán marad elfekvő készlet — teszi hozzá. Mint mondja, az elfekvőből felajánlottak egy tételt egy nagyvállalatnak, de vonakodnak az átvételtől. Az igazgató kézenfekvő közbeszólása: „Adjátok, olcsóbban!" A középvezető lemondóan legyint és ezt mondja: „Már engedtünk az árakból, de a vállalatnak így sem kell a szín miatt. A sárgát és a barnát ugyanis nem kedvelik.” Máris halljuk a főmérnök egyszerű, de nagyszerű javaslatát: „Akkor fessük át az árut, talán még akkor is jobban járunk.” Rövid számolgatás, aztán megszületik a kollektív döntés, amely szerint az árut át kell festeni és piacra kell dobni. Az igazgató a döntést szentesíti. A gazdasági igazgatóhelyettes tájékoztatja az igazgatót, miszerint remény van arra, hogy 1990 utolsó negyedévét veszteség nélkül zárja a gyár. I8n a számítógép Megcsörren a telefon. A vonal másik végén a Nyíregyházi Háziipari Szövetkezet elnöke. A két vezető időpontot egyeztet egy üzleti tárgyalásra. Aztán az igazgató még ezt mondja a telefonba: „Az olaszoktól nemrég rendeltünk díszítőelemeket. Ezektől mutatósabb, esetleg eladhatóbb lesz a pulóverünk, a kosztümünk". A rövid csendet beszélgetéssel töltjük ki. Megtudjuk, hogy az újfehértói gyár vevőköre újabban nagyobbrészt magánvállalkozók közül kerül ki. A régi partnerek, nagyvállalatok vagy fizetés- képtelenek, vagy várakozó álláspontra helyezkedtek. Még egy ígéretes információ: jövőre fonalat akarrak gyártani bútorszövetekhez. Ez új termék lesz. Az igazgató kézbe veszi a Magyar Közlönyt és magyarázza, hogy el kell olvasnia, mert meg akarja ismerni az új munkajogi és pénzügyi rendeleteket. A közlöny elmélyült tanulmányozása nem lehetséges, mert máris cseng a telefon. Egy távoli nyomda vezetője jelentkezik, s közli, hogy vállalják az újfehértói gyár német és angol nyelvű prospektusának elkészítését. Bejön a személyzetis, s röviden azt mondja, hogy januártól az alkalmazotti létszámnak lehetősége lesz ismerkedni a számítógépekkel. A fizikaiak továbbképzése pedig a minőségi munka javítására irányul majd. Hangosan gondolkodik az igazgató: „A jól szereplő újfehértói focicsapatnak rendszeresen ingyenbuszt adunk. Ezzel támogatjuk őket. Egy család gondját is meg keil oldani, lehetőleg még ma. Egy férfi felmondott, családi okok miatt nem vállalhatja a Mária kötényében három műszakot. Ám lakás- építési támogatásának visz- szafizetését még nem teljesítette. Az igazgató hivatja a szakszervezeti titkárt és azt kéri tőle: „Ne bürokratikusán, hanem humánusan intézzétek el a támogatás visz- szafizetését”. Ebéd nilkil A titkárnő behozza az aláírandó postát. A számlák, különféle hivatalos iratok közt az igazgató egy fizetési letiltást talál. Az egyik dolgozó valahol nem fizetett... A letiltás tudomásul vételét is szignálni kell. Az üzemi ebédlőnek feléje se nézünk, meglepve halljuk, hogy Te- mesfalvi Miklós nem szokott ebédelni. A délutáni műszakváltást azonban ellenőrzi, információkat szerez. Néhány rövid megbeszélés után kérdezzük tőle: mivel telik majd az estéje? Mint mondja, elolvassa majd a Figyelő című gazdasági hetilapot és tanul, vizsgára készül. Másoddiplomát akar szerezni a Pénzügyi és Számviteli Főiskola kihelyezett tagozatán. A kor követelménye ez — teszi hozzá. Aztán bezárja maga mögött a párnázott ajtót, beül a Trabantba, irány Nyíregyháza. Tudni lehet: magával viszi az itteni gondok egy részét... Nábrádi Lajos Cigány munkanélkülieket foglalkoztató, fafeldolgozó üzemet avattak kedden Hodászon, ahol a négyezer lakos mintegy egynegyede cigány nemzetiségű, és közülük sokan küzdenek elhelyezkedési gondokkal. A faipari üzemet, a cigánylakosság foglalkoztatásai a Munkaügyi Minisztérium korábbi megbízása alapján szervező budapesti Ipari és Kereskedelmi Kisszövetkezet létesítette, összefogva a Béke Termelőszövetkezettel. Az ip. kér. kisszövetkezet elnöke, Stier Károly elmondta: a szövetkezet mintegy nyolcmillió forintot költött a beruházásra. A tsz az épületet és területet adta. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tanács 3,5, az Állami Fejlesztési Intézet pedig 1,5 millió forinttal járult a vállalkozáshoz. Az alapítómunkából jelentősen kivette részét a Magyarországi Cigányok Kulturális Nemzetiségi Szövetségének megyei elnöksége és hodászi alapszervezete is. Az új üzemben harminc ember kezdte meg a termelést, jelenleg faláda-elemeket, raklapokat gyártanak. A profilt később bővítik, más faipari termékek is készülnek majd Hodászon, valamint szó van fabrikettáiás- ról, amelyhez minden fahulladékot fel tudnának használni Tervezik, hogy ősi cigánymesterségeket is újraélesztenek, így például a vessző- és szalmafonást, valamint a szegkovácsolást. A dolgozók betanítását a kisszövetkezet vállalta. A létszámot a jövő évben fokozatosan növelik, mintegy kétszáz cigánynak szeretnének munkát biztosítani. r issen szerzett vezetői igazolvánnyal ritkán és félve kapcsolódtam be a városi forgalomba, inkább csak a sóstóhegyi kiskertbe jártunk ki szerény Trabantunkkal. De ez az út is tele van veszélyhelyzetekkel. Itt vezetni veszélyesebbnek látszott, mint a városban. Isten tudja miért, tovább javította önbizalmamat egy katonakorombeli anekdota. Mi, gyalogos regruták egy domb tetején üldögéltünk („tízperc pihenő, rá lehet gyújtani"), a huszár újoncok meg tőlünk néhány száz méterre gyakorolták a „lóra" „lóról" kiképzési anyagot. Sűrűn potyogtak a kíméletlenül felvágott pázsitra, főleg, ha az őrmester odacsörditett a lónak. Nem győztünk csodálkozni, hogy egyiknek sem történ komolyabb baja, hacsak az nem, hogy a fél szakasz két hét laktanyafogsággal tért haza, mert „engedély nélkül szálltak le a lóról". Az ügyes esések nagy elismerést váltottak ki belőlünk. Meg is kérdeztem az egyik huszárt, mi a titka, hogy ilyen szerencsések. — Mária köténye — mondta kioktatóan, mert amikor biztos talajt éreztek a talpuk alatt, csak úgy félkézről kezelték a bakát. — Mária köténye? Az mi? — A nyíregyházi huszár Mária kötényébe esik, azért nem törik csontja. Csakhogy a csoda sem a régi már! Kora délután volt, szelíd fényben úszott a csendes Üttörö utca, amikor a halászi útról az előírt óvatossággal, de már a gyakorlott vezető nyugalmával áthajtottam a síneken. Alig hagytam el a kanyart, szembe jött velem egy gépszörny. Hatalmas testében korogva, forogva morgott a cementkavaró hordó. A szörny elfoglalta az út háromnegyed részét, s mintha vak lenne a vezetője, irányváltoztatás nélkül rohant. Még egy pillanat, s elmszi a kis kocsit, vagy neki vágja egy villanyoszlopnak. Jobbra kaptam a kormányt, s abban a pillanatban, mintha ágyudörgés lódított volna meg. A jobb első kerék belsejéből a légnyomás a nyitott ablakon gumi és aszfalt darabokat, kavicsot, szemetet vágott az arcomba. Arra még emlékszem, hogy benyomtam a féket. A kocsi néhány centiméterre állt egy villanyoszlop előtt. Az építőgép-monstrum elhúzott, többen is látták, de a számát senki nem tudta leolvasni. A kesztyűtartóból előszedtem a kis frottírtörölközőt, s az arcomhoz nyomkodtam. A sebek nem voltak mélyek, alig hagytak nyomot a kendőn. Míg a tehergépkocsi vezetőjével a pótkereket szereltük fel, azon töprengtem, beleestem-e hát a Mária kötényébe vagy sem. Végül is arra jutottam, hogy beleestem, de a kötény — a magyarországi Mária kötényéről van szó — lyukas volt. Kazár Gábor Az év végéig 4b millió kisüveg bébiételt gyártottak a Nyíregyházi Konzervipari Vállalatnál exportra. Az ízléses sárgarépa és alma keverékéből készült étel gyártásának két folyamatát mutatjuk be. Menedzser kerestetik Komoly gondokkal küzd az 1988-ban Ki mit tud?- győztes Nyírség táncegyüttes, melynek két vezetője, Demarcsek György és Szilágyi Zsolt a minap Mádi Zoltánnál, Nyíregyháza polgármesterénél járt. Nem nehéz kitalálni mi okból. — Szeretnénk tisztázni az együttes helyzetét — mondta Demarcsek György. — Meggyőződésünk, hogy előbb-utóbb városi fenntartásúvá kell válnia, hisz eddig is a megyeszékhely hírnevét öregbítette. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne támogatna bennünket továbbra is a KISZÖV és Bessenyei György Tanárképző Főiskola, hanem arról van szó, hogy pénzügyi lehetőségeik minimálisak, s ketten együtt nem tudják biztosítani a szükséges anyagjaikat. Ezért kellene mindenképpen bekapcsolódnia a városnak is. A polgármester hozzáállása nagyon szimpatikus, amellett van, hogy a valóban értékes, eredményes kulturális csoportokat támogatni kell. Abban állapodtunk meg, hogy még az idén elkészítjük a részletes költségvetésünket, kimutatva, mire van, mire nincs fedezet, és visszatérünk a témára. — Emellett várjuk azoknak a segítségét, alkik szívesen támogatnának bennünket, cserébe felajánljuk, hogy reklámozzuk őket prospektusainkon, a színpadon elhelyezett táblákon, fesztiválokon, a tréningeken me- legítőn'kön. (cs. k.)
