Kelet-Magyarország, 1990. december (50. évfolyam, 282-305. szám)
1990-12-08 / 288. szám
10 II Kelet A Magyarország HÉTVÉGI MELLÉKLETE 1990. december 8. A VEVŐ ALATTVALÓJA (Tjll*1 KILÁTÁS A FA TETEJÉRŐL dolgozza le, aztán végre időt szentelhet a családjára is. A következő kérdés: tudja-e, hogy nap mint nap hogy élnek az osztrák és a magyar családok? Meglepőnek tűnik válasza, amelyből kiderül, hogy ritkán nézi a nyugati tévéállomások műsorait. Talán azért, mert tudja, hogy otthon egyforma, vagy inkább kiegyensúlyozott az emberek helyzete. Ami pedig az itteni életet illeti: járatja a Budapesten megjelenő német nyelvű Neue Zeitung című hetilapot, amely főleg a magyar életet tükrözi. A nemrég lezajlott taxisblokádnak maga is tanúja, sőt szenvedő alanya volt. Sóstóról nem tudott bejönni a Tünde utcára. Munkaszeretetét, türelmetlenségét ismerik a magyar munkatársai, ezért dűlőutakon, a repülőtéri legelőt is érintve behozták munkahelyére a blokád alatt is. Nem politizál, a műszaki és pénzügyi dolgok érdeklik leginkább. Am a nyíregyházi és a környékbeli munkatársain keresztül ismeri a magyarok nehéz helyzetét. Tudja, hogy az itteniek munka után mennek a második vagy a harmadik műszakba. Emelt hangon mondja, hogy Ausztriában az emberek többsége — a nem mezőgazdaságban dolgozók — a hétvégi kerteket a szó szoros értelmében hobbiként használja. A itteniek jövedelmüket egészítik ki a kertekben. Az anyagiaknál maradva arról beszélgetünk, hogy a közös vállalkozás százharminc magyar dolgozója az átlagosnál többet keres. Egy fejlesztés megvalósítása után még többet kereshet, ha bevezetik a három műszakos termelést. Ha a tervek valóra válnak, nem lesz szükség otthoni második és harmadik műszakra, az itt megkeresett pénzből bizonyára kényelmesen meg lehet majd élni. Sorolja, hogy jövő tavasztól egy 34 millió forintos fejlesztést valósítanak meg, a meghosszabbított Tünde utcai csarnokban új technológiát és három műszakos termelést vezethetnek be. A néhány magyar műszaki és gazdasági szakemberen kívül főleg lakatosok és hegesztők dolgoznak a közös vállalkozásban. Prohászka úr elégedett velük. Igaz, a megalakulás óta az átlagosnál magasabb fizetésért szigorúan precíz munkát követel. A szabolcsiak közt is hangoztatja a német közmondást: ,,A vevő a király”. Ez többet jelent, mint a magyar szólásmondás, miszerint : „Mindent a vevőért". Nyíregyházához az osztrák város, Linz éppen hétszáz km. Prohászka úr havonta a kényelmes és gyors járatú BMW típusú gépkocsiján teszi meg az utat. A karácsonyi otthoni pihenő után Nyíregyházán hétvégeken is üzemelteti a táskakomputert. Megéri... Nábrádi Lajos AZ EURÓPAI FILMRE — ökölvívónyelven szólva — rászámoltak az amerikaival vívott küzdelemben, de szerény jelek arra mutatnak, hogy sikerül talpra állnia, s a továbbiakban — az említett sportág terminológiájánál maradva — kettős fedezékbe vonulva a következő menetbe jutnia. Az EDFO (Európai Filmforgalmazási Iroda) képviselői hazánkban jártak, ahogy erről a Stúdió ’90 is tudósított, s szervező munkájuk ugyanúgy jelent némi védettséget a mozgókép elsősorban nem szórakoztató célzatú vonulatának, mint ahogy azok az alapítványok is ezt a célt szolgálják, amelyek már megvannak, illetve amelyeknek létrejötte körvonalazódik. Tulajdonképp az a minősítés, hogy egy film szórakoztató avagy nem, meglehetősen bizonytalan támpontot ad, hiszen a művészi film is betölt ilyen funkciót, csak sokkal szükebb körben, s másként működve, mint a kommerciális szórakoztatás különféle változatai. Akadnak persze olyan alkotások is, amelyek a széles körben ható szórakoztató szándékot művészi igényességgel képesek megvalósítani, ám ezek a ritka kivételek. Juraj Jakubisko filmje, az És ülünk a fa tetején a legjobb pillanataiban közel jut ezekhez a kivételként említhető alkotásokhoz, bár helyenként tesz olyan engedményeket is, amelyek ellene szólnak az igazán magas „osztályzatnak”. A szlovák rendező nem tartozik nálunk az ismert alkotók közé, holott ahhoz a nemzedékhez sorolhatjuk, amelyet olyan nevek fémjeleznek, mint Forman, Menzel, Nemec vagy Chy- tilova. Az És ülünk a fa tetejént az idei Cseh és Szlovák Filmhéten mutatták be itthon, s azóta „csordogál” a nyilvános forgalmazásban is. Jakubisko azóta is hallatott magáról: a dobozból elővett 1969-es müve, a Madarak, árvák, bolondok nyerte el az idei Karlovy Vary-i fesztivál fődíját. TARKOVSZKIJ MONDJA a forgatókönyvről szóló előadásában (a Filmkultúra friss száma közli), hogy „óriási mennyiségű sablon keletkezett” az idők során, már ami a filmcselekményt illeti. Ezt a gondolatot igazolva láthatjuk az Es ülünk a fa tetején- ben is, hiszen az eldugott kincs motívuma sok műben bukkan fel (bár itt nem a keresés, hanem a szerencsés rátalálás és a szerencsétlen megőrzés kerül előtérbe), s a közösen gondozott gyerek alakjára — hasonlóan vígjátéki keretek között — is emlékezhetünk a tavaly bemutatott Három férfi, egy mózeskosárX felidézve. Jakubisko azt igazolja e vándormotívumok felhasználásával, hogy nem a keret számít, hanem az, hogy sikerül-e élettel megtölteni, egyéni ötletekkel gazdagítani a készen kapott elemeket. A mű cselekménye a második világháború után, a sztálinizmus idején játszódik Szlovákiában. A történések azonban ismerősek számunkra, hiszen nagyjából ugyanazon „forgatókönyv" szerint zajlottak ott is az események, mint nálunk. Az ünnepi felvonulás figuráinak, Hitlernek és Sztálinnak az ábrázolásában a rendező a bohózatiság szélső határáig merészkedik. A generalisszimusz például a tűzbe tart egy kardot: utalás ez nevére (természetesen nem a Dzsugasvili- re) és Az acélt megedzik című, hajdan volt szocreál remekműre. 1989-ben természetesen könnyű kritikai távolságtartással véleményt formálni arról a korszakról, amely annyi igazságtalan döntést hozott, s megannyi, máig hordozott lelki sérülést okozott, de Jakubisko nem kér számon, nem ölti magára a döntőbíró talárját, hanem hol finoman, hol már-már a gúnyba átcsapó iróniával ábrázolja a kort. MelHamarosan a mozik műsorán Peter Sykes és John Heyman híres filmje a Jézus, mely Lukács evangéliuma alapján készült. SZÓ, ZENE, LÁTVÁNY A világjártas Walter Prohászka élete két emlékezetes esetére így tekint vissza: „Vendége lehettem a jordán királynak, a kedvemért, illetve munkatársaim kedvéért a jordániai vezetők repülőgéppel osztrák bort hozattak az ünnepségre. Nemrég Beregdarócon jártam, ahol a munkaterületünkön egy gödörbe léptem és csúnyán megütöttem a bokámat. Ez is a munkámmal jár." Walter Prohászka a Voest-AI- pine-Kemév I. C. E. Kft. műszaki igazgatója. Bő egy éve működik — igen eredményesen — ez a közös vállalkozás. A nyíregyházi Tünde utcán található a vas- és acélszerkezeteket gyártó hosszú műhelycsarnok, fölötte a szerényen berendezett iroda. Utóbbi helyen beszélgetünk a sokat tapasztalt, kissé kimértnek látszó műszaki szakemberrel. Illetve itt csak elindítjuk a beszélgetés fonalát. Aztán messze, messze kalandozunk... Beszélgetésünkre az is okot ad, hogy Prohászka úr Nyíregyháza-Sóstón lakik egy kényelmes vendégszobában. A sztorik, a kölcsönös bemutatkozások után oldódik a légkör. Értelem és derű sugárzik Prohászka úrból. Megoldódik a némethez szokott nyelve, néha magyar szavakkal fűszerezi mondandóját és jókorákat derül, hogy szépen ki tud ejteni egy-egy magyar szót. Most először is a nevét és a családfáját firtatjuk. Abból kiindulva, hogy Szlovákiában gyakori a Prohászka név. Igen, igen — válaszolja, mások is felteszik neki ezt a kérdést, egy cseppet sem hangzik néme- tesen a családi neve. (A keresztneve annál inkább.) Mosolyogva mondja, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia idején nagyszülei még bizony a mai értelemben vett szlovák területen éltek. Aztán átköltöztek Ausztriába. Ő már ott született, ott végezte iskoláit is. Kitűnő iskoláiban, s persze a családi örökség miatt, a németen kívül megtanult angolul is. Érdekességként említi, hogy a szláv nyelvek közül a szerb-horvátot tanulta meg, persze a szlovákot is megérti egy kicsit. Hangsúlyozza a „kicsit”, hiszen az idő múlásával felejtett. Az arab nyelvet is jól megtanulta, de mivel az utóbbi néhány évben nincs módja gyakorolni, ezt is kezdi felejteni. Vagy másfél éve magyarok közt él, így érthető, hogy „nyelvileg” is alkalmazkodik új környezetéhez. Hogy melyik nyelv nehezebb, a magyar, vagy az arab? Tagadóan rázza a fejét, nem tud válaszolni. Hosszú szakmai praktizálása során sok országban új meg új szavakat ízlelt meg és persze új ételeket is. Ezek után kérdezzük: hogy érzi magát sóstói második otthonában, mivel telnek a hétvégék? Válaszából kiderül, hogy a sóstói szálláshely nagyszerűen alkalmas főzésre-sütésre. Ez nem meglepő, sőt természetes számára. Huszonöt éve járja a világot és mindenütt főzőcskéit kicsit hétvégeken. Sóstón is. Mint mondja, szereti a magyar ételeket, ám hétvégén igen ritkán főz magyar ételt. A gyorsabban elkészíthető osztrák étkek jobban érdeklik. A közeli uszodában is csak kétszer volt. Hangsúllyal mondja, hogy a hétvége egy jelentős része mindig munkával telik el. „Hazaviszi” a hordozható számítógépét, a táskakomputert, s az ügyes masina segítségével vasárnap is kalkulál, pénzügyi és műszaki számításokat végez. Azzal folytatja, hogy havonta egyszer hazamegy a Linzben élő családjához. Három felnőtt fia van és egy fiú unokája. Ritkán találkozik velük, van is hiányérzete. Úgy tervezi, hogy a nyugdíj előtti néhány évet Nyíregyházán A különös dolgok iránti fogékonyság, avagy az érdeklődés napjainkban sem tömegsajátosság. Emiatt a kísérletező művészet alkotásait ritkán fogadja osztatlan elismerés. így esett, hogy a századelőn a hazai irodalom megújulási folyamatában eladdig új típusú versek megjelenése borzolgatta az irodalombarátok kedélyeit. Ez a kísérletező költészet nem értelmes szavak-’ kai, a hangok zenei egymásutániságának kifejezésével újított. (Verlaine: Zenét minékünk, csak zenét). Irodalomtörténetünk tisztázta, hogy az „értelmetlen” versek megjelenése nem volt előzmény nélkül, előkészítést a szimbolizmus végzett az értelmezés szabad lehetőségeinek föltárásával. A vita azonban e versekről máig tart. Elutasítói vallják, hogy „elolvasásakor — a puszta űrben érezzük magunkat, minden irányítás nélkül.” (Komlós Aladár) Művelői pedig meggyőződéssel hirdetik: „a mű — ha az —, mindig fáradságos munkával és váratlanul, öntörvényei szerint jön létre, nem tisztelve nagyon az előzetes várakozásokat.” (Szkárosi Endre) Hozzátehetjük: bizonyára az ilyen szójáték-versek olvastán sokan nem kiáltoznak örömmel, hogy „hoc erat in votis” (ezt kívántam), ugyanakkor e kifejezésmód visz- szautasítása sem egyértelmű. Idő igazolta, hogy hagyomány és újítás megférhet egymás mellétt. Ez magyarázza, hogy irodalmunkban a formalista irányzatok máig jelenlévők maradtak. Az 1970-es évtized közepén — egyéni útjait megjárva — fiatal tollforgató jelentkezett kritikával, esszével, verssel, szaktanulmánnyal és publicisztikával. Folyóiratok és antológiák adtak helyet dolgozatainak. Miközben e sokszínű és megújuló megméretése tehetséget és felkészültséget egyaránt jelzett, s a tudatosságot is megmutatta, ő maga egyre inkább nyúl— a többrétegű kifejezésmód meg-megújuló korlátainak leküzdése végett — a gondolatiság archaizáló-kísér- letező kifejező eszközeihez. így Szkárosi Éndre az első kötetét (Ismeretlen monológok — Szépirodalmi Könyvkiadó, 1981) a rö- videbb-hosszabb, tartalmi vonulatában a heroizmust és az iróniát fölvunultató versek mellett a különféle, egymásra rétegezett hangok, a meghökkentő szóképek, mint kísérleti eszközök igényeltek figyelmet. Sajnálatosan — talán az erőteljesebb heterogenitás okán — a korabeli kritika alig-alig tüntette ki figyelmével. Szkárosi azonban haladt a maga választotta úton, s mialatt sokmindent meg- és kipróbált, a barátaival, s közöttük elsősorban Galántai Györggyel, tapasztalt grafikusművésszel szövetkezve megszerkeszti újabb kötetét „Szellőző művek” — jelképesnek is mondható — címen. A vizuális költészet sokféle elemét a társművészetek (riportfotó, grafika, repró) illeszkedési lehetőségeinek kitapintásával adja közre. Szabálytalan versek, archaikus szövegek, képversek, versszobrok sorjáznak ciklikus rendbe szedve, miközben a szerkesztés fegyelme a rejtett tartalom megértését is kínálja (Egy hű tekintet; Az irokézek sírja; Transzpoézis). Közöttük az űr ugyan meglelhető (Ó-magyar Mária-siralom), ám a ciklusonként érzékelhető „rend” hivatott mindezt feledtetni, mert a szö- veg-hang-látvány együttese jelent, jelenthet kifejezőerőt (Ajtó; Az eltévedt lovas; Nemzeti dal). Szintézis felé haladó vibrálás ez, mely formalista hagyományokat lékszereplői közül telitalálat a Deána Horvátova által megformált Zelmira alakja. ELKERÜLHETETLEN, hogy össze ne vessük Jakubiskot Jiri Menzellel. Az ábrázolás terepe és az ábrázolt hősök világa olyannyira azonos, hogy az ösz- szehasonlítás akkor is jogosult lenne, ha nem egyazon országhatáron belül élő rendezőkről lenne szó. Alapvető különbségként azt észrevételezhetjük, hogy a szlovák rendező humora harsányabb, s a komikum többfajta eszközét alkalmazza még annak árán is, hogy stílusa egyenetlenné válik. Nem jelenti ez azonban azt, hogy a rendező lemondana az intellektuálisnak nevezett humorról. Hiba lenne azt föltételezni például, hogy a címben említett fa s a vele kapcsolatos filmbéli játék nem egyéb, mint bohózati ötlet. A fa a művészet egyetemes szimbólumrendszerében egyszerre jelenti a halált s az életet vagy feltámadást, a kezdetet és a véget, s itt a rendezői ötlet a film értelmezése számára újabb síkot kínál. A kommersz és a művészet határa valahol a fa tövénél keresendő. Hamar Péter Pestieseid® szólva Pestiesen szólva helyzet van — közölte egy alkalommal a televízió híradójának azon bemondója, amelyik juszt sem enged az igazából. Grétsy László népszerű televíziós műsorában egyenrangúságot hirdetett vidék és Budapest között, s kijelentette, hogy nemcsak pesti lehet egy-egy újkeletű szólás, ismerhetik azt vidéken is. De mindezek ellenére a kiejtés szempontjából „helyzet" elsősorban Budapesten van. Lehet, az alább felsorolt hibák, ejtéshibák egy év múlva már nem azok. Elképzelhető, hogy szentesíti a nyelvszokás, annyira visszafordíthatatlannak tűnik a folyamat. Valószínűleg sokan kitalálták már, arról kívánok ezúttal szólni, hogy fővárosunkban bizonyos rövid magánhangzókat indokolatlanul, megszokásból, divatból hosszan ejtenek. A körút pestiesen ejtve kőrút, a posta az posta és így tovább. (E sorok írója hivatalos, géppel írott levelet kapott már úgy, hogy hosszú ó-val szerepelt benne a posta.) Nem ejtéshiba, de megemlíthetjük a tőszámnevek használatát a sorszámnevek helyett. Pestiesen szólva: tizenegy kerületben lakom. (Akinek a háza ilyen nagy területen fekszik, azokhoz a külföldi hitelezőink is csak port törölgetni mehetnek.) tisztel, megőriz, de továbbfejlesztésük igényéről és lehetőségéről nem kíván lemondani. Ezzel együtt az összefüggések a formai elemek erejét hangsúlyozzák, de már ezen bélül a sokféleség ellentmondásba torkollik, hiszen az irónia túlmutat a szerzői célokon. Galántai György grafikai munkája (a kötet terve, a versek grafikai elhelyezése mellett, szuverén alkotásaival) konstruktivitá- sában, a tudattartalom érvényesítésében jól illeszkedő , f. Balogh László riportfotó), Halász István és Pácser Attila, képei egy-egy villanással jellemeznek. A szöveg és kép egysége ily módon már túlmutat az egyszerű kísérletezésen. (Magvető Könyvkiadó — JAK Füzetek, 1990). Miklós Elemér
