Kelet-Magyarország, 1990. december (50. évfolyam, 282-305. szám)
1990-12-29 / 304. szám
1990. december 29. Kelet-Magyarország 3 Velünk pergő történelem Egy éve írtuk... A tavaly decemberben megjelent Kelet-Magyarország számainak újbóli elolvasásával arra kerestem választ, hogy egy év alatt „ment-e a világ elébb”. Furcsa volt felidézni rég elfeledett eseményeket, újra olvasni olyan neveket amelyek akkoriban nap mint nap szerepeltek, ma pedig már alig hallunk róluk- Tavaly de- . cemberben Nyíregyházán járt Szűrös Mátyás, a Magyar Népköztársaság ideiglenes elnöke. Arról beszélt többek között, hogy a •parlamentnek fel kell oszlatnia önmagát, s rá 90 napra meg kell tartani a - választásokat. Mint mindnyájan jól tudjuk, ez így is történt. Az oly sokat hangoztatott első szabad választások után ösz- szeiflt; új parlament többkevesebb. sikerrel azóta folyamatosan végzi munkáját. Cikkeinkben gyakran visszatért az a kifejezés, hogy hazánknak demokratikus úton kell a demokráciába eljutnia. Az elmúlt pár hónap alatt ím ez meg is valósult, ám arra még sokat kell várnunk, hogy ez a demokrácia egyben jóléti társadalom is legyen. Karácsonytájt egy éve is több írás foglalkozott a szegényekkel, a szegénység elleni küzdelemmel. Nincs változás ezen a területen, ugyanazok a gondok, problémák tükröződnek vissza az idei írásokból is. Nagy lendülettel kezdte meg például munkáját az elmúlt évben a nyíregyházi Szeretetalapítvány. Mint abban az időben beszámoltunk róla, a Szarvas utcai egykori pártházban szerettek volna kialakítani időseknek otthont, egy bentlakásos asszisztensképzővel együtt. Ez azonban csak terv maradt. Ugyanakkor a nyíregyházi földhivatal munkatársai örülhetnek, mert ők kapták meg az említett épület alsó emeleteit. Tavaly ugyanis nemcsak a béremelésért tartottak demonstrációt, hanem a kulturált munkakörülmények megvalósításáért is. A szegénység mellett egy éve a földkérdés, a tulajdonviszonyok rendezése is gyakori téma volt • a lapban, hiszen megyénkben sokan próbálnak a mezőgazdaságból megélni. Országos fóru- níokon azóta is szinte állandóan napirenden szerepel ez a kérdés, döntés azonban most sincs. Egy éve még az Oktatási Igazgatóság épületében az MSZP tartott kedvezményes vásárt, most az egészségügyi főiskola diákjai készülnek az első vizsgaidőszakra. Befejezésül hadd álljon itt egy sporthír is, amely egy éve rengette meg a világot, bár már jóval távolibbnak tűnik. Nadia Comaneciről van szó, aki tavaly hazánkon kérész, - tül szökött ki Amerikába: - ■ Mint minden csoda, ez _ is csak -három napig tár- -' tott. Hóban, sárban, fagyban Favágók tőke nélkül Felzúg a fűrész, hangja messzire fizi a kis erdő csendjét. A könyörtelen vasfogaknak nem képes ellenállni a kéreg, megadja magát az elmúlásnak. Hangos robajjal dől a fa, recsegnek a földre zuhant ágak. Furcsán hat a lepusztított táj a 41. sz. út mellett Bakta- lórántházánál. Sok évnek kell majd eltelnie, mire az otthont kereső madarak újra fészket tudnak építeni a lombok rej tekébe, de hát ez az erdőgazdálkodás rendje: a vágásérett fákat fiatalokkal váltják fel. Miit a hangyák Mély árkokon, farörikökön keresztül bukdácsolok az apró tűz felé. ahol éppen melegednek az emberek. Szerencsére gumicsizmát is hoztam magammal, így abban taposom a gépek által feltúrt talajt. — A bekötő út két oldalán lévő három-három hektáros területen a fák már több éve vágásérettek — fogad Sörös László, a baktalógótól nem halljuk a gépzúgást, pedig fontos fülelni, hiszen a fűrészkezelő a zúgásból megállapítja, van-e valamilyen probléma a motorral. A munka nehézségét jelzi az is. hogy a fakitermelésben dolgozók minden évben kötelező orvosi vizsgálaton vesznek részt, hiszen a vibrációs ártalmaktól a szívbetegségekig minden előfordulhat. A 8—10 tagú brigádban valamennyien értenek a motorfűrészhez, hiszen 2—4 óránként váltaniuk kell egymást. Addig a többiek darabolnak. kötöznek, kérgeznek. osztályoznak. Ha rossz az idő Azért imádkozunk mindig, hogy jó idő legyen, ugyanis ha egész nap esik az eső, bent ülünk a bódéban, s olyankor óránként csak húsz forintot kapunk. Azt is beszélik. hogy jövőre minden vállalkozásközpontú lesz. Ha a brigád nem vállalkozik, mennünk kell. A szállítógépet nekünk kellene megvenni, de hát kinek van tőkéje? Rizikó a vállalkozás, elavult gépekkel vállalkozni sem lehet. Végül is nem bánjuk, hogy ez a munkánk, szeretjük csinálni, de kaphatnánk több kedvezményt, juttatást, s nem utolsósorban megbecsülést. M. Magyar László Az alkalmasok köre M ég mindig kísért a múlt; sok embernek jutott eszébe ez csütörtökön a megyei közgyűlésen, s juthatott másnap, amikor megjelent az újságban a tudósítás; kik voltak az elnöki posztra jelöltek, akik közül négy fordulón át sem sikerült kiválasztani a legmegfelelőbbet. Két-három éve, s azt megelőzően évtizedeken át tapasztalhattuk, éltük meg; ha kiszivárgott magas helyekről, hogy személyi változások várhatók, az emberek egy idő után már nem is gondoltak új nevekre, már nem is jelentek meg előttük új arcok, csak a régiek közül üjtek át néhányan egy másik székbe. Van természetesen racionális módja, hogy olyan embereket jelöltek, akik az elmúlt években, évtizedekben az államigazgatásban dolgoztak, munkájuk nyomán szép eredmények is születtek. Ám nem biztos, hogy csak ők a hozzáértőek, csak tőlük várható, hogy a megye megújulásának élenjárói lesznek. Igaz az is, hogy nem mindig hozzák meg a várt eredményt az új nevek. Jó példa erre a kormány, ahol igazán szóba sem kerültek régiek — de hát ez egy rendszerváltásnál teljesen természetes — s rövid idő alatt kiderült: nem feltétlenül elég, ha valaki korábban nem tartozott a vezetésre alkalmasnak nyilvántartott káderek közé. Ám legalább ennyi értéke van az ellenpéldának, amikor a korábban magas beosztásban lévők ma jó tanácsokat osztogatnak a bajok orvoslására, csak akkor nem lépték meg ezeket, amikor hatalmuk és módjuk lett volna rá. De most nem minisztereket, hanem megyei elnököt keres a közgyűlés, mert első napon négy fordulóban sem tudott választani. És ezen a következő, a január 4-én esedékes forduló előtt mélyebben el kellene gondolkozni a jelölőbizottságnak is, de a megyegyűlés küldötteinek is, s nem csak egy házon, az apparátuson belül gondolni, hanem megpróbálni egy nagyobb körből meríteni, talán a falakon kívül, talán a megyeszékhelyen kívül is találhatók volnának ilyen feladatra alkalmas emberek. Ezt nem csak mi látjuk így. Jó példa erre a Történelmi Igazságtétel Bizottság levélben fogalmazott nyilatkozata, amelyet a sikertelen választás napjának estéjén már eljuttattak hozzánk. Ebből a következők olvashatók ki; „A Történelmi Igazságtétel Bizottság a kudarc ellenére úgy értékeli, hogy a képviselőtestület december 27-én jelesre vizsgázott azzal, hogy a két állva maradt jelöli közül egyiknek sem szavazott bizalmat. Bízunk abban, hogy az 1991. január 4-i választáson már a két eddigi jelölt kihagyásával képesek lesznek olyan jelölteket állítani, akiket saját lelkiismeretük szerint is elfogadnak, és a politikai rendszerváltás után a megye lakossága is szívesen fogad ” A volt tanácsi dolgozók, vezetők magatartása e jelölésben tulajdonképpen érthető, hiszen ők ismerősökre, általuk ismert emberekre voksolnak, az idegenektől nem tudhatják, mit várhatnak, ám ők csak huszonhármán vannak a küldöttek között. De hol van a 27 megyei küldött javaslata, hol maradnak a pártok ötletei? Mert a választás után már csak keseregni lehet egy rossz döntés felett, avagy eredménytelen voksolgatással heteken át el sem juthatnak a döntésig. Balogh József „Jobb Itt...” Intézeti gyerekek vallomásai Milyen lehetett azoknak a karácsonya, ünnepe, akik szüleik, családjak nélkül, esetleg velük együtt, de nem békében, boldogságban ünnepeltek. December közepe táján a Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet nyíregyházi kollégistáival beszélgettünk emlékeikről, terveikről. rántházi erdészet vágásvezető erdésze. — A tüskökön látszik a tőkorhadás. vagyis öregek már ezek a fák. időszerű a kitermelésük. A kitermelt fa egy részét a dolgozók kapják meg illetmény tűzifaként, a többit a lakosság vásárolhatja meg. Az ipari fát Öfehértóra. a MÁV- rakodóhoz szállítjuk, s onnan viszik majd tovább. A gallyat pedig a lakosság szedi össze. Annyira közel vagyunk a faluhoz, hogy a hétvégeken — mint a hangyák —, jönnek az emberek, gyűjtik a gallyat. A kitermelés után az erdőművelésnek adjuk át a terepet, s tavasszal már vöröstölgycsemetéket láthat az erre járó. illetve nemsokára gyökérsarjról felújított akácerdőt. Hőségben, fagyban A hidegben meggémbere- dett ujjaim alig bírják már tarolni a tollat, jól jön egy kis meleg. — Nehezebb munka ez, mint a bányászoké — húzódik közelebb Ujj István, a fakitermelő brigád vezetője, aki már 35 éve az erdészet dolgozója. — Mindig ki; ^vagyunk szolgáltatva az időjárás viszontagságainak. Vágjuk a fát hőségben'«fagyban, árt az egészségnek a por. az olaj,' a nagy. zaj.. Igaz. .hgsz- . nálunk füldugót, de jobbat is ki lehetne találni. A du— Teljesítménybérben dolgozunk — folytatja Bárdi Lajos, az RKT—81-es gép vezetője. — A gépektől, a faállománytól, az időjárástól függ. hogy mennyit keresünk. Átlagban 7—8 ezer forintot kapunk, de ez roppant kevés, hiszen mindenkinek van családja, az árak pedig csak emelkednek és emelkednek. Talán a baj az, hogy a favágók a mezőgazdasághoz vannak besorolva, s nem az iparhoz. Három fűrész van a brigádban, a géptulajdonosok átalányt kapnak rájuk a kitermelt köbméter után. Ez az átalány is kevés, sokkal többet kell a motorfűrészekre költeni, mint amennyit a gazdaság visszatérít. ötük közül egyedül Kriszti nem kívánta, hogy teljes neve megjelenjen, ő áprilistól él az intézetben. Berki Mária két éve, Lakatos Margit születése óta él külön családjától, utóbbinak nem volt szerencséje nevelőszüleivel sem. Aranyos Sándor négy éve, Haga Julianna 4 éves korától „intézeti gyerek”. Kriszti: — Szép emlékeim vannak a karácsonyról, mindig megajándékoztuk egymást. A családi kapcsolatok megromlása miatt azonban, a tavalyi karácsony már nem jól sikerült. Most már nem tudom, menjek-e ezután... Julika: — Az egymás iránti szeretet számít. Elsősorban a nővéreim miatt mentem haza a szünetekben. Igaz, nem anyám tehet róla, hogy intézetbe kerültem, de a bent töltött 10 év nem kevés. Hiába tudom, hogy van anyám, aki talán szeret is, én nem érzem magaménak. Sanyi folytatta: — Van egy törzsgárda, akik együtt töltik szabadidejüket, amolyan mindenki mindenkiért jelszóval. Hívtak ugyan barátaim, s a szüleik is, hogy náluk töltsem az év végét, de ez nem oké. Bármennyire kedvesek, kényelmetlenül érezném magam. — Nincs hová mennem — szólalt meg Margit, szomorúsággal a hangjában. — Jobb itt, mint máshol. A nevelőszülőimmel rossz volt a kapcsolatom, vertek is, a nővéremet szeretem, de neki családi problémái vannak. Mária tépelődött: — Hívnak, de félek, nem sikerül ... De mit hoz a jövő? Menynyire tudnak túllépni a szomorú-keserű élményeken 'r Megvalósulhat-e álmuk-vá- gyuk: a boldog családi élet, amit hiányolnak? Hogyan képzelik jövőjüket? Erről is faggattam őket. — Lehet tervezgetni, szoktam is — vallotta be Mária — Tudjuk, milyenek szüléink, s elhatározzuk, mi jobbak leszünk, nem így neveljük majd saját gyermekeinket. Jó férjet, nem iszákosat, vetekedőset szeretnék, hogy boldog családi életet éljünk. — Én nem akarok családot — hangzottak Margit keserű szavai. — Saját és nővérem példája is elriaszt, nevelőszüleimnél is rossz volt. — Bízom benne, hogy más lesz az életem — szólalt meg halkan Kriszti, akinek szavát alig lehetett hallani beszélgetésünk során. — Szép, boldog családi életet képzelek el, három gyerekkel. — Harmonikus házasságra vágyom, gyerekeket is szeretnék — mondta határozottan Sanyi. Vajon sikerúl-e nekik? Megtalálják-e a vágyott harmóniát? Nemcsak rajtuk múlik! Kováts Dénes Székelyíöldön 4+ zámomra 1990. leg*■ emlékezetesebb ta- lálkozása nem egy emberhez, hanem egy csoporthoz, a székelyekhez kötődik. A Székelyudvarhelyhez közeli Szentlélek településre látogattunk el még februárban társaimmal. Vittük a könyvet, a magyar szót. Amíg élek, nem fogom elfelejteni azokat a meghatott, könnyes arcokat. Mint a csodára, úgy tekintettek ránk. Mindenki kezet akart rázni velünk, megszorongatni, megölelni. Mi csak zavart gn feszengtünk, nem tudtuk, mit mondjunk nekik. A szitáló hó, a jeges szél ellenére közel egy órát álltunk a falu központjában, hallgattuk a köszöntéseket, „csipegettük" az eddig még sosem hozzá a melegítőnek szánt méregerős szilvapálinkát. Bámulatra méltó volt az a tisztelet, amellyel íkörül- vettek bennünket. Ezer kérdés kíváncsisága feszítette keblüket. Talán ekkor érezték ők is először, hogy vége a rettegésnek, a félelemnek. A. Székely Himnuszt teli tudóból, már az utcán is énekelték. Mosolyogva és bosszúsan vették tudomásul, ha a régi beidegződés szerint egy-egy mondat után lopva körbepillantottak. A magyar szó olyan tisztán és magasztosan hangzott a szájukból, mintha nem is utaztunk volna 500 kilométert. Hitük töretlen, s .az az egység, melyet az elnyomással szembeni dac kovácsolt össze, még kitart. Földi javakban szűkölködnek, — mondták szerényen — (bár mint vendégek, mi ezt nem éreztük), de ennek nem a munka megvetése, vagy a szorgalom hiánya az oka. Inkább a béklyóként rájuk települő tehetetlenségnek tudják be. Lelkiekben viszont annál gazdagabbak. Nem fertőzte meg őket az anyagiak hajszolása, a mindenáron való vagyonszerzés. Jut idejük egymásért tenni. Azóta tudom, akkor csak elkezdődött a küzdelem. Erőt és kitartást kívánok, barátaim! D. M.
