Kelet-Magyarország, 1990. december (50. évfolyam, 282-305. szám)
1990-12-23 / 301. szám
A Léket kapott a Nyírség hajója II KaletIflagyarország ÜNNEPI MELLÉKLETE Színész, diák, tanár 1990 december 23. Botladozó tánccsoportok Ki ne emlékezne az 1988- as Ki mit tud döntőjére. Dagadt a keblünk a szabolcsi sikerek láttán. S talán a legbüszkébbek a táncosokra voltunk, akik mindent megnyertek, amit lehetett. Fogalommá vált ország-világ előtt a Nyírség Táncegyüttes neve. A napokban kezembe akadt az együttes „pártoló tagokat” tobor- zó szórólapja. „Száz forintért — Amerikába!” — hirdette a jelmondatuk. Mit jelent ez? — kérdeztük Demarcsek Györgytől, az együttes egyik vezetőjétől. — Veszélybe került a létünk — hangzott a megdöbbentő válasz. S hogy érthetőbb legyen a dolog, néhány gondolatot idézett az előzményekből. — Az elmúlt években a Ki mit tud mellett több fesztivál fődíját is elnyertük. Di- jonban a Folklór Olimpián ezüstérmesek lettünk. Miniszteri Dicséretet kaptunk, s ez évben pedig már harmadszor kiérdemeltük a Kiváló Együttes címet. S mint a kúltura követei, mindenhova elvittük szülőföldünk hírnevét. Az eredmények nem önma- guktól születnek — a tánc már egyfajta életforma. Iszonyatos energia és munka fekszik egy- egy sikeres produkcióban. Mindezt négy csoport 150 táncosa munka és iskola után mindenfajta díjazás nélkül csináija. A. megnövekedett árak és a fenntartók pénztárcájának „beszűkülése” miatt létbizonytalanságba került a csoport. A napi működési kiadásokhoz (csizma, ruhajavítás, koreográfia vásárlás, stb.) — ehhez jön még a bemutatókon, fesztiválokon a részvétel — a pénz előteremtése gondot jelent. Az együttes egyik fenntartója a Bessenyei György Tanárképző Főiskola. Udvari István főigazgató helyettes ismeri a problémát. Az intézményük nem akar kitérni a „szponzori” feladatok elől, de csak minimális anyagi támogatást nyújthatnak. Egyéb módon, például ingyenes autóbusz, próbaterem használat, stb. próbálnak segíteni. Tervezik az együttműködési megállapodások felülvizsgálatát, a,mai realitásoknak megfelelő átdolgozását. A Váci Mihály Megyei és Városi Művelődési Központ megbízott igazgatója Nagy Miklós pillanatnyilag kilátástalannak látja a helyzetet. Mint módszertani intézmény a táncos szakterületért is ők a felelősek. De semmiféle gyakorlati segítséget nem tudnak adni. Tapasztalataik szerint sok csoport egyesületi formában kíván tovább „létezni”. Sajnos tudják, az önkormányzatoknak elsősorban az oktatás működési feltételeit kell előteremteni, s csak azután jön többedrangu- ként a művelődés. Bíznak egy új, megfelelő pályázati rendszerben, ahonnan pénzt is igényelhetnek az ilyen szorult helyzetbe jutó együttesek. Abban, hogy a Nyírség „hajója léket kapott" nagy szerepe van a legfőbb támogató, a KISZÖV nehézségeinek. Dr. Bányai István, a megyei szövetkezeti bizottság titkára foglalta össze a gondokat. — A táncegyüttes fenntartása éves szinten 1 -1,2 millió forintba kerül. Ennek előteremtése a szűkülő lehetőségek miatt egyre nehezebb. Szeretnénk, ha a város a megye sajátjának tekintené ezt a társaságot, hisz nem lehetünk olyan szegények, hogy veszni hagyjuk értékeinket! Minden nép jogosan büszke saját kúlturájára. Meg kell tehát találni a módját; ne vesszen el a hagyományok őrzése és terjesztése. A megoldást az érdekeltek — másokhoz hasonlóan — egyesület létrehozásában látják. HozzáA Nyírség a Múzeumfaluban juk csatlakozhatnának egyének, és jogi személyek (az önkormányzat, vállalatok, stb.) akik szívügyüknek tekintik a Nyírség létét. Fontos pénzügyi forrást jelentene a tagsági díj, valamint a pártolótagsági jegyek. (Az utóbbiak ára száz forint, amit az IBUSZ irodában, ezen kívül a Zrínyi Ilona utcai „forgatagban” árúsítanak a táncosok.) A tulajdonosok között sorsolást tartanak, s a szerencsés nyertest ingyen magukkal viszik a legnagyobb külföldi turnéjukra. Mivel ’91-re érvényes meghívásuk van az USA-ba — tehát most „Amerikába". Szóbakerült még a néptánciskola beindítása. Az itt befolyt összeget az utánpótlás (Margaréta és Kabalás) csoportokra költenék. Remélik az összefogás — s az, hogy az egész megye magáénak érzi az együttest, úgy is, hogy meghívják őket fellépésekre — segít ebben az átmeneti időszakban. Dankó Mihály Szűz Mária Janis Strupulis (Lettország) Cselényi István Gábor: Sorsunkban osztozol Örök, tündöklő fény után a föld: istálló-félhomály. Amott uralkodsz mindenen, itt koldus lettél, nincstelen. Mi hajt hozzánk, mi űz közénk? Sejted-e, mit kapsz mindezért? — Bezárt ajtót, bezárt szívet, s hogy át szúrnak rozsdás szögek... Hisz tudod, mégis vállalod, mit rádró ez az állapot. És mégis jössz. Talán azért, hogy átélhesd a szívverést, Szemedben menny visszfénye lobban. Eljössz, hogy szólhass földi szóval, s lehess számunkra Annak tükre, kit látni engedsz mindörökre. Vallomások a karácsonyról Túlzás nélkül állítható, legszebb ünnepünk a karácsony. Hitre és felekezetre való tekintet nélkül igyekszik bensőségesen, családi körben megünnepelni mindenki. A szilveszter is jó alkalom a társasági összejövetelre. Hogyan tölti a karácsonyt és a szilvesztert a színész, a diák és a tanár? ír--------------- ■ ■ . N\ Egy biztos pont '4- —b Pregitzer Fruzsina színész: A karácsony a családunk életében emlékezetes helyet foglalt el. Szüleim, akik 34 éve élnek példamutató, harmonikus házasságban, mint minden fontosabb családi eseményt, ünnepet, a karácsonyt is nagyon bensőségesen ünnepelték, tették emlékezetessé a húgom és az én számomra. Még most, felnőtt koromban is kimondhatatlan erőt és biztonságot jelent tudni, hogy van a világon egy biztos pont a számomra, s vannak olyan hozzátartozóim, akikre bármikor és bármiben támaszkodhatok. Az idei karácsonyt is a családom körében töltöm. A szerepek némileg módosultak, a húgomnak két kisfia van, és most nekem kell azt a feladatot ellátnom, amiből korábban én részesültem. Persze ez kölcsönös dolog, hisz így talán még szebb a szeretet ünnepe. A karácsonyhoz hozzátartozik az is, hogy néhány barátommal rendszeresen ellátogatunk ilyenkor az egyik pesti rehabilitációs intézetbe, ahol magára hagyott emberek élnek. rí— ............- ■ Díszben az egész lakás v- • ' -y Rita Ricardo, a tanárképző főiskola nyelvtanára, az amerikai békeszolgálat munkatársa. — Kíváncsian várjuk, a szintén itt dolgozó férjemmel együtt, hogy Magyarországon hogyan ünnepük a karácsonyt. Bizonyára kicsit másképp, mint ahogy az USA-ban, vagy a Dominikai Köztársaságban, ahol tavaly tanítottunk. Bár innen Európából úgy tűnik az Egyesült Államok és a Dominika közel van egymáshoz, mégis egészen más világ. A karácsonyt például Dominikában ünnepségsorozat előzi meg, tulajdonképpen már novembertől ünnepelnek. Sok helyen mégis csak január 5-én kapják meg az ajándékot a gyermekek, amit a Télapó, vagy a napkeleti bölcsek hoznak. Csak mostanában terjed a modernebb családokban a december 24-i ajándékozás. Egyébként mindkét országban az ünnepek jó alkalmak arra, hogy a közelebbi és távolabbi család összejöjjön, találkozzon egymással. Az USA-ban igazi családi ünnep a karácsony, s talán kevésbé harsány, mint Dominikában, ahol tánccal, dallal köszöntik. Egyébként nemcsak karácsonyfát állítunk nyíregyházi kis otthonunkban, hanem hagyományos amerikai szokás szerint feldíszítjük az egész lakást. ír - ' ^ Plafonig ér a fa — ............ —V Zenthe Ferenc színművész: — Számomra mindig hatalmas, plafonig érő fenyőfa jelképezi a karáósónyt. Édesapám bányamérnök volt, és Salgóbá- nyán, ahol egészen kiskoromban laktunk, nem volt nehéz megszerezni a plafonig érő karácsonyfát. Ezt a szép szokást akkor is megőriztük, amikor Budapestre, illetve Nyíregyházára kerültem. így most sem tudom elképzelni nagy fenyő nélkül az ünnepet. A gyermekkori karácsonyokról egyébként nagy havak jutnak eszembe. A fenyőj és a hó úgy látszik az emberek számára életük során mindvégig emlékezetes marad. Az idei karácsonyt feleségemmel és fiam családjával együtt ünnepeljük. Két és fél éves kis unokám van és a gyermek öröme megédesíti a mostani karácsonyt is. Unokámnak egyébként joggingot vettem ajándékba. A hagyományos karácsonyi vacsora, a borleves és a rántott hal most sem marad el. A szilvesztert is mindig sikerül családi körben eltöltenem. Hála Istennek, sosem voltam arra rászorulva, hogy színészként haknizzam. Igazi szaloncukor V" - . .;. !) Nagy Katalin diák Marosvásárhelyről: Otthon Romániában korábban mindig kitaláltak valamit, hogy a karácsonyi ünnepek hangulatát megzavarják. Karácsony első napján például bár nem volt tanítás, mégis be kellett menni az iskolába, mondjuk ping-pong versenyre. Aki nem vett, részt azon, vagy valami hasonló rendezvényen, annak lerontották a magatartási jegyét. Most ezt a karácsonyt nagyon váfortv,' hiszen négy hónapja nem voltám otthon, mivel Tiszavasváriban tanulok. Szüleimmel és húgommal töltöm a karácsonyt. Igazi szaloncukrot viszek haza. Sajnos otthon nemigen jutott eddig ilyesmi a szép fára. Valami kemény cukrot csomagoltunk be legtöbbször, hogy feldíszítsük az egyébként hatalmas fenyőfát. Szenteste a Mennyből az angyalt énekeljük el és a Mi atyánkot imád- kozzuk. Bodnár István „Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek.” (János ev. 13:34.) Seres Ernő EVÉGBŐL... I Ivasott az asszony. O Imádkozott. Úgy ült •: az ágyon, az ablak- v kai szemben, hogy lásson. Ki az ablakon. Ott van kint az élet. Ott bar- nulnak az elfagyott krizantémok labdacsvirágai. Ott hullatja dár- dás leveleit az ecetfa, és onnan szűrődik be a zaj, a tyúkok kárá- lása, a kutya ugatása és mintha egy szekér is zörögne. Az ima nagyon régi. A gazdakönyv is, amelynek rongyos lapjai az imát negyvenhét éven át megőrizték. Negyvenhét éve! — Istenem! — szakadt fel mélyről a sóhaj, és peregni kezdtek a könnyek rózsafűzér cseppjei. — Akkor volt a háború. Az asszony a paplan redőire tette a gazdakönyvet. Erőtlen kezével megemelte a pihe-puha takarót, mert úgy érezte, nehéz a paplan, attól fájnak a vissze- rei. Más fájdalmat most nem is érzett. Testben erőtlen, lélekben könnyű volt ,és miután letörölte a könnyeit, látása is tisztult. Olvasta az imát. Lassan, tagoltan, kántáló hangnemben. „Ellenségeimért. Örökkévaló Isten! Te szánod minden gyermekedet, mert nem vagy személyválogató és Neked minden nép között kedves az, aki nevedet féli , és akaratodat cselekszi. Evégből arra kérlek, tarts a szívemtől távol minden gyűlöletet és ördögi érzést ellenségeim iránt...” — Istenem! — suttogta maga elé az asszony, majd kissé felemelve a hangját kiáltott ,vagy legaláb is azt hitte, hogy kiált. — Erzsiké! Csend. — Erzsiké! A fiatalasszony félrehúzta a gázlángról a sistergő zsírban piruló rántott, húst, megtörölte a konyhakendőben a kezét, és benyitott. — Tessék? Mi baj van, anyuka? — Evégből. Mit jelent az a szó, hogy evégből? — Anyuka kérem! Én varrónő vagyok. Különben is, már megkértem anyukát, hogy hagyja a fenébe azokat a koszos papírokat. Mindjárt kész az ebéd. Húsleves lesz, rántott hús és püré, ahogy kérte. Hozom a lavórt, és kezet mosunk. — Evégből. -Evégből én kislányom arra kérlek, hogy énrám te ne haragudjál, ne gyűlölj! — Anyuka kérem! Honnan veszi ezt, és mit akar már megint?! A beteg nézte a lányát. Kék szeme pupillái már régen beszűkültek, gyakran könnyezett. Most is. A lány fékezte előbbi indulatát, s mint amikor a kemény tél után megcsordul az eresz, hanghordozása olyan enyhe volt. — Anyuka édes. Ezt ne, ezt ne tessék csinálni.., Olyat gondolni, hogy haragudok, hogy gyűlölöm... — Nem értettél meg, kislányom. Itt, az imában áll az, hogy tarts a szívemtől távol minden gyűlöletet ellenségeim iránt. Szegény apádat amikor fors- pontra a lovakkal, szekérrel elvitték, akkor én gyűlöltem az egész világot. Nem is volt már katonaköteles. — Tudom, mama. Ezt már elmondta százszor is. Apát elvitték, odamaradt a háborúban a lovakkal, a szekérrel együtt. — Ezt mondtam? — Ezt. — De azt biztosan nem mondtam, hogy akkor, ha csak tehettem, imádkoztam. Itt van ez a kis füzet. Az imádságok. Ellenségeimért. Bűnbocsánatért. Ütközet előtt. Ütközet után. „Uram, háborúból jövök én, véres kezemben Hozzád emelem az éh Ilikémét.” Apád nem jött vissza á háborúból... A fiatalasszony szája szögletében megrándult egy hájszáffi- nom izom. Ideg. Ilyenkor kezdődött az a belső vívódás, amellyel legyőzte türelmetlenségét, robbanni kész feszültségét. Tudta, már várják odahaza, a férje már befőzte a levest, már megterített, de a család addig nem ül a konyhaasztalhoz, amíg ő nincs vélük, nincs közöttük. Ünnep ritkán van, és ünnepen is csak ritkán van együtt a család, hiszen a két fiú — nagyok már — idegenben él és dolgozik. A férjét csodálta és tisztelte azért, hogy mindenre kész, és képes főzni, mosni, mosogatni, mert megérti, neki DOl az ember-élet ritmusát: 3>ii születésünk-haláltusánk, nö szorongásunk és álmaink... eí a végesség korlátáit. :e Eljössz, hogy megmártózz a másbat), s így gazdagodj — önátadásban, n Eljössz, sorsunkban osztozol, hogy megmutasd: ránk szomjazol. Éhségünk így már: Isten éhe, fájdalmunk: Isten szenvedése, álmunk-álmod már Isten álma, mely új világot hoz világra.
