Kelet-Magyarország, 1990. december (50. évfolyam, 282-305. szám)

1990-12-19 / 297. szám

1990. december 19. Kelet-Magyarország 3 mmullámzik a pezsdítő ff zene, táncolnak a cigányok. Ott rop- ' ja a presszó placcán a felkért polgármester Szent- péteri Jóska is Gyula édes­anyjával, a korán özvegyült Balogh Máriával. Tapsolnak a fiatalok, bíztatják, ser­kentik Jóskát az egykori járási székhely Kemecse el­ső számú állampolgárát, akinek bizalmat szavaztak cigányok nem cigányok egyaránt, így került e fele­lős posztra. Szentpéteri Jóska nem is olyan régen Szabolcs-Szat- már-Bereg főkertésze volt. Kemecse szülöttje, famíli­ája is e földbe gyökerezett. Kemecsén úgy alakult a cigányság sorsa — nem vé­letlenül —, hogy az égtáj minden irányában egy-egy cigánytelep épült. Mester­ségesen mérgezték, rontot­kozást vezető elnök meg­nyitja az ülést és köszönti Szentpéteri Jóskát, felcsat­tan a bizalmat jelző taps. Ügy érzem, most fogadják be igazán először a cigá­nyok őt. És már falatozunk, amikor Szentpéteri polgár- mester hozzám fordul, s halkan mondja: „tudod, hogy az MCKSZ alapszer- vzzet megalakítása az első sikerem amióta beiktat­tak?” örülök és kérem mondja el ezt hangosan a cigányoknak. F eláll. Zavarban van, gyürögeti a papírra vetett zárszót, majd félre teszi, s meleg szavak­kal köszönti, hogy e siker­élményéhez elsőként a ci­gányok juttatták hozzá. Ke­mecsén is megtört a bizal­matlanság jege a cigányok körül... Farkas Kálmán PEREL PENÉSZLEK ták közöttük a légkört. Széthúzás, acsarkodás, vi­szály, egymás lenézése és szembeállítása akadályozza olykor még ma is az össze­fogást. Ez vezetett jelölt­jük, Tóth Gyula ideiglenes „bukásához” is. Kemecse polgármestere segítséget kért, s í'Sy val­lott: „Nem tudok és nem is akarok a cigányság nélkül irányítani”, s írt, jegyzetelt, mit kell tennünk közösen. Részletesen megbeszéltük a teendőket, ígérte intézke­dik. Egy-két nap, s már ko­pogtatott Tóth Gyula, a megnyerő külsejű, kevés beszédű, tenni akaró ci­gány. Kért, szóljak a cigá­nyokhoz, próbáljak egysé­get csiholni közöttük. Né­hány nap, s Kemecsén a polgármesteri hivatal ta­nácskozótermében vártak a cigányok. Értették, meg­értették, miért van szüksé­gem az MCKSZ szervezet megalakítására. Kissé meg­nyugodva jöttek el. Ügy éreztem, az égtájak cigány­telepei a földön kezdenek közeledni egymáshoz... 1990. november 30-a este szemerkél az eső. Kezdődik az alakuló gyűlés, a presz- szóban terített asztalok vár­ják a cigányokat. Csaknem félszázan vagyunk. És ami­kor Farkas Tibor, a tanács­Terv és pénz S honnan tudja ő mind­ezeket? Rendszeresen olvas­sa az újságokat, nézi a tv-t, hallgatja a rádiót. Az idősek napközi otthonának lakója, ott van idejük megvitatni a világ dolgait. Az otthonban lesz majd fenyőfa, meg apró ajándék, s persze ünnepi vacsora is. — Otthon nem állítok fe­nyőt, ugyan kinek és miből? — mondja. — Kinn lakok a Berger-tagban, öt kilométer hozzám a falu. Egyedül va­gyok, mégcsak szomszédom sincs. Az olajkutak az én A TAKAREKSZÖVETKEZETEK MEGALAKULÁSA SORÁN elsőként jött létre a nyírmadai. Az eltelt idő alatt szépen felfelé ívelő volt a tevékenységük. A nyirmadain kívül 4 községben üzemeltetnek kirendeltséget. A közelmúltban új üzletházzal gazda­godtak. ahol megfelelő környezetben intézhetik a takarékszövetkezeti, banki, pénzügyi munkákat. Elek Emil felvétele szomszédaim. Kit várnék kántálni ? Penészlekről régen gyak­ran lehetett hallani. A Végh Antal által bemutatott, s az ország színe előtt bizony rossz színben feltüntetett fa­lu nem igazán örül a híradá­soknak. Amint azt az új pol­gármester, Izsák Győző mondja, ma is kritikus szem­mel olvasnak minden róluk megjelent irományt. Joggal büszkék, s joggal igényesek az itt élő emberek. Az utób­bi években szemmel látható a fejlődés, de a gondok azó­ta sem szűntek, legfeljebb másmilyenek lettek. — Sok az idős, magányos ember, a szociális segélyre szoruló — hallom a polgár- mesteri beszámolót. — Több, mint hétszáz a hatvan éven felüliek száma, a fiatalok máshol keresnek megélhe­tést. Az öregeket támogatni akarjuk, csak az a kérdés, miből? Az új önkormányza­tok vagyoni helyzete még teljesen tisztázatlan, miköz­ben az igények nőnek. Az emberek olvassák az újságot, hallgatják a rádiót, s szeret­nének megkapni mindent, amiről azokból hallanak. Márpedig, ha a fejkvótát kapjuk, nagy bajba kerü­lünk. Ez a pénz csak arra lesz elég, hogy a meglévő in­tézményeket a mai színvo- naltalanság szintjén tudjuk működtetni. Munkahely nincs, ismét szegényedni kezd a falu. Pedig Penészle­névjegye A világhírű német Co- lonia Biztosító Rt ma­gyarországi leányvállala­ta január 2-án Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében is megkezdi működését. A hálózat kiépítése már elkezdődött. Újdonságnak számít majd, hogy a né­met biztosító magyar ügynökei, üzletkötői kint élnek az üzemek, illetve a lakosság körében, s a leg­több kárt helyben, bürok­ráciamentesen intézik. Az Amerikában és a Kö­zel-Keleten is ismert Colonia száz százalékos tulajdonnal alapította a magyar leányvál­lalatát a közelmúltban. Nyolc területi igazgatóságot hozott létre hazánkban. Az egyik igazgatóság központja Nyír­egyházán van a Szabadság tér 2. sz. alatt, igazgatója Fe­hér László. Ehhez az igazga­tósághoz tartozik megyénk, Hajdú megye és Békés me­gye néhány települése. Az igazgatóságnak mindössze hét dolgozója van. Ám megyénk területén — a városokban és a nagyközségekben — 25 he­lyi képviselő kezdi meg mun­káját januárban. A helyi képviselők az üz­letkötésnél ott hagyják név­jegyüket. Ez hagyományosan kötelező a német biztosítónál. Személyes kapcsolat alakul ki a biztosítottak és a képvi­selő között. Kár esetén a kép­viselő helybe megy és felmé­rés után hamar fizet. Bonyo­lultabb esetekben szakértőt hív, de ekkor is gyors az ügyintézés. A Colonia három főbb te­rületen kíván biztosításokat kötni. Elsősorban a vállalko­zók körében. A gépjárműbiz­tosítást is vállalja, ezért me­gyénkben is szerződést köt néhány autójavító szervizzel. A szervizeket versenyezteti. Csak a legjobb szolgáltatáso­kat nyújtó szervizeket fogad­ja el. A személyi és egészség- ügyi biztosítás lesz a ma­gyarországi leányvállalat harmadik profilja. Köztudott, hogy immár több biztosító társaság működik hazánkban, így megyénkben is. Egy sajtótájékoztatón el­hangzott: januártól a társa­ságok nem alakítanak ki ár­versenyt, vagyis nem vállal­nak jelentősen egymás árai alá. A Colonia a szolgáltatá­sainak jó minőségével és a gyors ügyintézéssel akar ver­senyképes lenni. Monopol­helyzetre sem törekszik. A következő két évben a német tulajdonosok a magyar biz­tosítási piacnak mindössze öt százalékát akarják megsze­rezni, majd megtartani. N. L. Kisgazdák kístraktorai A közelmúltban a Függet­len Kisgazda, Polgári és Földmunkás Párt képvisele­tében Sáfár Pál, a megyei szervezet alelnöke és Bar- tha Péter vezetőségi tag ta­pasztalatcserén Olaszország­ban jártak, ahol a hazánk- beli kisgazdák gépekkel va­ló ellátása ügyében tájéko­zódtak, és piackutatást is végeztek. — A goldeni traktorgyár­ban szép és igen jó minő­ségű kistraktorokat láthat­tunk, de az áruk a mi pénz­tárcánkhoz képest meglehe­tősen magas — mondta Bartha Péter. A delegációnak feltűnt az üzem hatalmas területének patyolattisztasága, ugyanis egy csikket, de még egy olajfoltot sen> láttak sehol. — A gyártók minőségi anyagokból készítik termé­keiket — folytatta Bartha Péter. — Kistraktorokat tudnának nekünk szállítani. Elsősorban a 38 lóerős, s mintegy 50 hold megműve­lésére alkalmasakat vettük szemügyre. Konkrét üzlet még nem köttetett, de az olaszok ár­ajánlatot a közeljövőben ad­nak. A prospektusok maj­dan a Kisgazdapárt nyír­egyházi Bethlen Gábor utca 24. szám alatti irodájában megtekinthetők. A gépeket egy osztrák—magyar ve­gyesvállalat hozza be. Al­katrészellátásról az olaszok gondoskodnak, de hangsú­lyozták: az általuk 10 éve gyártott traktorokhoz sem nagyon igényeltek még pót- alkatrészeket. A szarvasi mezőgazdasági kutatóintézet egyik képvise­lője az öntöző-berendezé­sekről tájékozódott. Azok is sokba kerülnek, de az ola­szok megfelelő választékot kínálnak. A Kisgazdapárt tagjai arra is kíváncsiak voltak, Olaszországban mely ma­gyar termékeket vásárolnák szívesen. Például Szabolcs­ból akácmézet, de nyugati színvonalú csomagolásban. Aztán kérnének almaivóle- veket, -sűrítményt, alma­dzsemet. Sertés hátsócom­bok, valamint sovány húsok is érdekelnék őket, de az olasz piacra csak minőségi áruval törhetünk be. Egyébként az olaszok márciusban hazánkban gép­bemutatókat tartanak, ami­kor is felmérik az itteni igé­nyeket. Az illetékesek a vá­sárlásokhoz igyekeznek megfelelő hitelfeltételeket teremteni. (cselényi) Bőven akad dolga karácsony előtt Penészlek két pos­tásasszonyának. A faluba ilyenkor jön a legtöbb levél és képeslap, innen ez idő tájt indul útjára a legtöbb csomag. Bennük jóféle disznótorossal, hadd egyenek a városi rokonok is. — Nemcsak a téli csomag gyakori, legalább ennyi az őszi is — mondja özvegy Perczák Józsefné. — Betaka­rítás után a rengeteg alma, krumpli, zöldségféle meg ba­romfi van a nagy ládákban, dobozokban. S miért a nagy csomagin­vázió? Az ok igencsak egy­szerű. — Penészlekről aho­gyan a legtöbb fogyatkozó szabolcsi faluból — rendre elmennek, elmentek a fiata­lok. Munkahelyet ugyanis egyre nehezebb szülőhelyü­kön, vagy annak közelében tanálniuk, s ha egyszer el­mennek, többnyire ott is maradnak. Az évek múlásá­val aztán nem marad más kapcsolat, mint a hazaival megrakott csomag, a kará­csonyi lap, az egyre ritkuló látogatások. Kellene egy iíj ruha — Nem csoda, ha a fiata­lok máshová indulnak — mondja otthonkáját kisimít­va az aprócska öregasszony, özvegy Gulyás Sándorné, Flóra néni, aki épp most vet­te át a nyugdíjat. — Mondja meg kedves, mi ez az ötezer forint? Semmi! Ez nyugdíj, nem szociális! — néz rám tiltakozva — megdógoztam érte. Tizenhá­rom évig a legnehezebb munkákat végeztem — szo­rítja meg jobban a zöldhasú­kat — ennyi forintért! S hogy mire lesz elég az ötezer? Sorolja is rögtön. Kellene egy új parhetruha. Azt se tudja mennyi. Biztos annak is jól felemelték az árát. Azután cipő, meg tüzelő is kéne, majd látjuk, mire futja belőle. — Tudja, min mosolygok — fordul felém a postásasz- szony. — Azon, hogy én las­san húsz éve vagyok postás, és majd ennyi a fizetésem. — Panaszkodj te is! — biztatja Flóra néni. — Mondd el az újságírónak, mi a bajod. Van belőle elég, tu­dom. De Mariska nem akar pa­naszkodni. — Mire mennék vele? — mondja. Pedig lenne neki mire. Özvegyen él, fia is meghalt. Erről aztán vég­kép nem akar beszélni, mi­velhogy nem is tud. Szeme megetelik könnyel, elfordul. — Az a legnagyobb baj — perel szinte helyette is Fló- rika, — hogy hiába hirdettek itt fűt-fát a képivselők. Most hetvenezerért ülnek a Par­lamentben. Semmi nem vál­tozott, legalábbis jó irányba nem. Szegények az emberek, szegényebbek, mint régen voltak. Minden megdrágult, a pénz is keveset ér. Es még azt ígérik, jövőre ennél is rosszabb lesz — csapja össze aprócska kezeit. — Hazug­sággal tartanak bennünket! néz ránk dühösen, mintha mi tehetnénk erről. ken tervek és lehetőségek is egyaránt lennének, az itt élők tudják, mit akarnak. Pontosabban egyelőre csak azt, hogy mit szeretnének. Az új önkormányzat szíve­sen igénybevenné a megüre­sedett határörobjektumókat, tudna velük mit kezdeni. Számot tartanak az erdeikre is, az ezzel kapcsolatos ter­veket már most szövögetik. Pénzt és munkahelyet jelen­tene az itt élőknek, akik épp az utóbbinak vannak hiá­nyában. Rendet a lelkekben ! — Azt kérdezi, miért olyan sok a faluban az özvegy? — néz rám a polgármester. — Nem tűnt fel ez eddig ne­kem, de most, hogy utána­gondolok, ez tényleg így van. Szerintem a kétlakiság az oka. A férfiak eljárnak, s a városi munkahelyeken korán elkopnak. A sok utazás, a nehéz munka, a rendszerte­len táplálkozás mind közre­játszhat a korai halálban. Nyálkás, csúszós az út, nyirkos hideg van. A legpo­csékabb téli idő. Az udvaro­kon frissen mosott ágyne­műk, függönyök száradnak, az asszonyok készülnek az ünnepekre. Rendbe rakják a házak környékét, takaríta­nak, szépítik otthonukat. Né­melyek megpróbálnak lel­kűkben is rendet, nyugalmat teremteni. Nemcsak rajtuk múlik, ha ez nem mindig sikerül... Kovács Éva Előttük a pálya Az elmúlt héten fogadta a fehérgyarmati 142. sz. Ipari Szakmunkásképző In­tézet az itt oktatott tucatnyi szakma iránt érdeklődő végzős nyolcadikosakat. A tanműhelyekben, tanórá­kon, s a kiállításon látottak bizonyára elgondolkodtatják a szatmári térségben lévő mintegy 600 nyolcadikost; hiszen nem mindegy, hogy autószerelő, bútorasztalos vagy éppen nőiruha-készítő, illetve lakatos lesz-e a jö­vőbeni kenyérkereső fog­lalkozása valakinek. (M. K. felv.) Olajkút a szomszédban, s mégis Versenyeztetik a szervizeket A biztosító

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents