Kelet-Magyarország, 1990. december (50. évfolyam, 282-305. szám)

1990-12-17 / 295. szám

1990. december 17. Kelet-Magyarország 3 Piachódító Vulkán A finnek a fehéret szeretik Arra számítottam, hogy a karácsonyi ajándékok után való járásban, az ünnepek előtti készülődésben kisebb bajuk is nagyobb lesz an­nál olvasóinknak, hogy napi bosszúságaikat még velem is megosszák. Tévedtem. Takács Tibor, aki Nyíregy­házán a Szarvas u. 2—4. szám alatt tanácsi bérlakásban lakik, a hét elején egy sze­rencsésnek nemigen mondha­tó délelőttje után keresett meg telefonon, hogy legalább kiönthesse mérgét. .. Elég hosszú ideje nem működik már a bejárati csengőjük, ami miatt nem­egyszer előfordult, hogy bár otthon voltak, ismerőse­ik mégsem tudtak feljutni hozzájuk. Felhívta hát a nyíregyházi Ingatlankezelő és Szolgáltató Vállalat disz­pécserszolgálatát, ahol megtudta: nem hozzájuk tartozik a dolog, hívja a 10-143-as számot. Ügy is tett, ott viszont közölték: ők valóban végeznek az IKSZV-nek szolgáltatásokat (megjegyzem, telefonszámuk az IKSZV címszó alatt sze­repel a telefonkönyvben), de egy hölgytől meg keli rendelnie, saját számlára. Még arra is felkészülhet, hogy akár tízezer forintjá­ba kerül a javítás. Telefon a hölgynek az IKSZV-be, ahol megtudja: hívja a MO­DUL-t, velük van szerződé­sük. A MODUL-nál nagyon udvariasan közlik: szívesen felveszik a rendelést, de ka­rácsonyig szabadságon van a szerelő, így időpontot sem tud adni. Már éppen kezdett meg­nyugodni olvasónk, mikor felkerült a „hab” az anti- tortára: amíg telefonálga­tott, közben jött a díjbesze­dő a TITÁSZ-tól, a követ­kező mindenki számára jól ismert nyomtatványt hagyta a levélbedobóban: „A mai napon megkíséreltem ... a fenti összeget nyolc napon belül fizesse be ...” Megtehettem volna, hogy újra végigtárcsázom az olva­sóktól kapott telefonszómo- kat. De se ő, sem én nem láttam értelmét. Ugyanis előre tudjuk már a kifogá­sokat. Meg azt is, hogy ahol szolgáltatást várnánk, mi ügyfelek csak kiszolgáltatot­tak vagyunk a pénzünkért, még ki tudja meddig. Az viszont továbbra sem fér a fejembe, kinek jó, ha dél­előtt potyára járja végig a díjbeszedő a lakásokat. De maradjunk továbbra is a díjbeszedésnél! Nyíregyhá­záról a nemrég átadott Do­hány utcai lakások egyiké­ből érkezett egy panasz. December 1-jén kapták meg a kulcsokat, s jóformán még be sem költöztek a la­kók, máris megtalálta őket a távhő díjbeszedője, hogy fizessék ki egész hónapra előre a decemberi fűtésdí­jat. Olvasónk azt nem ér­ti, miért kell előre fizetni a szolgáltatásért, amikor épp fordítva volna ildomos. A TÁVHÖ-nél erre azt a vá­laszt kapta, most ért rá a díjbeszedő, majd januárban elszámol a pénzzel. Fodor Józseftől, a TÁV- HÖ Szolgáltató Vállalat fő­mérnökétől a következő vá­laszt kaptam a kérdésre: A távfűtésért igenis előre kell fizetni, ez így alakult ki. Azzal érvelt, hogy a szénért, olajért, benzinért is előre kell fizetni. Hozzá­tenném: a szenet, olajat, benzint miután kifizettem, haza is viszem. És aztán úgy osztom be, ahogy én akarom. Végül egy kellemesebb téma: Nagy Kálmán nevű olvasónk azzal keresett meg, hogy a megyéből elszármazott roko­nait szeretné karácsonyra megajándékozni A múlt em­lékei Szabolcs-Szatmár me­gyéből című képeskönyvvel, de sehol nem találja a köny­vesboltokban. Nem is csoda, ugyanis nincs könyvárusi forgalom­ban a kiadvány. Ha vi­szont felkeresi a COOP- TOURIST nyíregyházi iro­dáját, ott megtalálja a kere­sett könyvet. Háziasszonyok, szakácsok figyelem! Az Öntödei Vállalat kisvárdai gyárában elkezdték gyártani az automata főzőlapot. (Egyelőre csak nyugati piacra.) A gyár termékskálája egyre szélesebb. Üjabban fa­tüzelésű kályhákat is gyártanak, finn megrende­lésre. Mondhatni: a finekkel „bombaüzletet” kö­töttek. Részben ennek is köszönhető, hogy a gyár tisztes nyereséggel zárja ezt a nehéz esztendőt. S ami manapság igen jó hírnek számít, a gyár bejára­tánál kint van a tábla, rajta ez áll: Munkásfelvétel. A gyár hátsó fertályán, a nemrég kialakított kályha­gyártó üzemben hófehér, mo­dern vonalú tüzelőeszközök sorakoznak. (A finnek ked­venc színe a fehér.) Mind­egyik tetején öntvényből ké­szült tűzhelylap található. Négy fiatalember szorgosko­dik itt, egyikük Kiss József. A finn üzletről, illetve a gyár munkásfelvételéről mondja: lutomata főzőlap — Mezőgazdasági gépszere­lő szakmát tanultam. Ahogy leszereltem a katonaságtól, sehol a környéken nem tud­tam elhelyezkedni. Itt felvet­tek szeptemberben és már be­tanított munkásként dolgo­zom. Szakmámnak némi hasz­nát veszem, mert szegecsel­ni, illeszteni, csavarokkal bánni régen tudok. Örülök, mert elfogadható munkáért elfogadható bért kapok. Boros Sándor termelési igazgatóhelyettes magyaráz­za, hogy a főzőlapok is pro­filbővítést jelentenek a gyár­nak. — Versenyképesek vagyunk ezzel a termékkel, mert a fő­zőlapgyártáshoz szinte egész Európában nekünk a legked­vezőbb a hátterünk. Az auto­matikus főzőlaphoz persze az automatikát más cégtől sze­rezzük be. Itt a lényeg: a háziasszony ráteszi az edényt a főzőlapra, mire az bekap­csol. Amikor leveszi, kikap­csol. Ennek a termékünknek a piackeresését már elkezd­tük nyugaton. Önöknél is előtérbe került a nyugati piac? — Mi már évekkel ezelőtt kialakítottuk kapcsolatainkat a nyugati piacokon. Egyre in­kább hírnevet szereztünk nyugaton. Főleg Németország­ban, Svédországban, Auszt­f ülpösdarócon jártam a minap. Csúnya, de­cember eleji nap volt. Hideg, apró szemű eső szi­tált, s nyúlós, seszínű köd ragadt az ember bőrére. Ráztam volna le magamról, mint a vizet bundájáról a kutya, de a köd csak jött, csak jött, az eső meg szi­tált, szemetelt. Az autót valahol fent- hagytam a kastélynál, kó­száltam csak úgy minden cél nélkül. Morogtam ugyan persze, hogy miért nem jöt­tem szebb, naposabb idő­ben, mikor a vízparton fényben fürdik az éger, a fűz, meg a kőris, azért túl­ságosan nem lógattam az orrom. Amiért jöttem, már vé­geztem ... mindját jobban esett a séta. Mentem, mentem, s észre sem vettem, hogy már a másik faluban járok. — Jóember... ez már Géberjén! — kacagott raj­tam egy asszony, s vissza­fordulván látom, tényleg^ elhagytam a községjelző táblát. Mert egyébként csak az választja el Darócot Géber- jéntől. A Holt-Számos mellett álltam, odvas fűzfák áztat­ták lábukat a vízben. Levél se rebbent, madár se moc­cant. A víz is mintha csak befagyott volna, rezdület- len volt a tükre. Néztem a medert szegé­lyező fasort, tisztára egy kunkorodó malacfarkot lát­tam benne. Az utolsó kun­kor öblében feküdt Daróc, alig látszott ki a borzas fic- fabokrok közül. Már bent jártam újból a faluban, mikor megakadt a szemem egy furcsa szerke­zeten. Pumpakútként szol­gált ez valaha — mégha pompakútként is emleget­ték mindig szerte Szatmár- ban — de most hajthattam között, a bolt mellett tele­pedtek le, s élik a nyugdí­jas életet. Dicsértem az almafáit, s mondtam, húsz kilométer­rel odébb Ópályiban az én apám is küszködik néhány- nyal, mikor felcsillant a szeme. — Maga Pályiba való? Ha meg nem sértem kinek a fia . . .? volna napestig. Nem jött abból annyi sem, hogy egy fecske a szomját oltsa ve­le. Nézegettem, kerülgettem a kimustrált kutat, mikor nyílt a szemközti kisajtó, s kilépett rajta egy hatalmas szál, barna arcú férfi. — Csak nem javítani jött? — kérdezte. — Dehogy ... csak néze­getem. Ám ha már kijött, csak nem fordul vissza!? Nem szokás ez itt, e fekete föl­dön! Beszélgetni kezdtünk tehát. Ki honnan jött, mi­lyen utat járt be eddig ...? Jobbára persze én csak kérdeztem. A daróci gaz­da meg válaszolt. Mondta, hogy tűzoltó tisztként ment nyugdíjba, s ott élt sokáig, ahová ' a szolgálat paran­csolta. A feleség kívánsá­gára végül itt, a rokonság Megmondtam. — A maga nagyapja a szálkái faluvégen lakott. — Ott. — Volt valamikor egy csapszéke... — Volt. — És Csikinek, Csikori- nak csúfolták ... Már meg ne haragudjon érte. Bólintottam, s értetlenül néztem rá. — Ne csodálkozz fiam... hisz én is pályiba való va­gyok! j vval megölöelt, és tel­A jesen könnybelábadt a szeme. És én akkor sokáig el nem jöhettem vol­na Darócról...! És bármi­kor megyek vissza, mindig otthon érzem majd magam. Kiss Jánosnál, a daróci főutcán. Balogh Géza riában és a már említett Finnországban. Üj partne­rünk lesz Jugoszlávia. Tavaly 110 millió, idén már 200 millió forint árbevételünk szárma­zott a nyugati piacon. Jövőre 300 milliós árbevételt szeret­nénk elérni. A finneknek újabban aknafedőlapokat is gyártunk. Az első szállít­mányt karácsony előtt indít­juk útnak. Késedelem esetén a finnek levonnak az árból. Fontos, hogy a piacokat ne csak megszerezzük, hanem meg is tartsuk. Környezetkímélő Kísérőnk, az igazgatóhelyet tes közben arról szól, hogy „gyáron kívülieknek” is mun­kát teremtettek. Sorolja, hogy több magánvállalkozó, a he­lyi vasipari szövetkezet és a vásárosnaményi Heiner Mű­vek is dolgozik a Vulkánnak. S az igényes nyugati piacra való termelésnek megvannak a személyi és technikai fel­tételei. Most is izzik, működik a még újnak számító két elektromos olvasztókemence. Mindkettő környezetkímélő. Egy másik üzemrészben ta­pasztaljuk, hogy a félau­tomata festősorról száradva, szállításra készen jön le a termék. A német gyármányú formázó automata mellett mindössze egy embert talá­lunk. Kint az udvaron csa­tornázáshoz szükséges csö­veket raknak egy kamionba. Irány Németország! Nyereséggel zárnak Kovács Zoltán igazgató ve­gyesen mondja a jó és a rossz híreket. — A jövő évi tőkés szerző­déseinket még nem kötöttük meg, mivel felsőbb szinten sok minden nincs még tisz­tázva. Ám kilátásaink így is jók a nyugati piacon. Várha­tó, hogy a hazai piacon — főleg a hagyományos termékeink iránt — kisebb lesz a keres­let. Idén húszszázalékos volt nálunk a termelésnövekedés. Ha kedvezőtlen hatásokat si­kerül kivédenünk, további termelésnövekedést érhe­tünk el. Ehhez felveszünk be­tanított munkásokat. Minek köszönhető a növe­kedés és a profilbővítés? — Többek közt a fejlesz­tésnek és a következetes munkának. 1985 és 1988 kö­zött hajtottuk végre a fejlesz­tést, ez idő alatt valósítottuk meg a szükséges beruházáso­kat. Nem ment minden zök­kenőmentesen. Az elmúlt évet veszteséggel zártuk, ősszel a legújabb energiaáremelés hárommillió forintot elvitt tőlünk, de így is várhatóan 38—40 millió forintos nyere­séggel zárjuk ezt az évet. A következő években pedig nemcsak öntvényekkel, ha­nem késztermékekkel aka­runk piacot, illetve nyereséget szerezni. Nábrádi Lajos A BEAG nyíregyházi gyárában újabb termékkel bővül a cég kínálata. Képünkön az ÉVM—100-as érintésvédelmi műszer. <H. P.) Nyolcosztályos gimnázium Fehérgyarmaton Több mint kétórás vita után elfogadta a fehérgyar­mati önkormányzat hétvégi ülésén a helyi Zalka Máté Gimnázium tantestületének kérését, a hagyományos gimnáziumi képzési forma egyidejű megtartása mellett teremtsék meg ősztől a nyolcosztályos gimnáziumi rendszer bevezetésének fel­tételeit. A városkörzet je­lenlegi 650 negyedikese kö­zül felvételi vizsga alapján választanák ki a harminc tehetségesnek vélt tanulót, akik a nyíregyházi Kossuth Lajos Gimnázium által ké­szített tanterv alapján ta­nulnának Fehérgyarmaton. A távolról bejáróknak kol­légiumot is biztosítanának. Megvizsgálta a testület a volt városi tanács épületei­nek hasznosítását. Négyzet­méterenként 1800 forint plusz ÁFA a bérleti díj. Természetesen a bútorért, az energiáért, a takarításért és a telefonért külön kell fizetni. Az „A” épületben kapott helyet a bíróság közel négy­száz négyzetméternyi terü­leten. Áz ügyészség 100 négyzetmétert használ. A „B” épület földszinti i észét a nagyteremmel együtt a városi könyvtár kapta meg. Az emeleti, s a még föld­szinti megmaradó helyisé­gek egészségügyi hasznosí­tása felvetődött: fizikoterá­piás, ideggyógyászati, fel­nőtt és gyermekfogászati, szemészeti, gazdasági és alapellátási részlegeket le­hetne elhelyezni. A kórház­nak viszont pénzügyi fede­zete nincs az ehhez szüksé­ges átalakítási munkákra. r SZERKESZTŐI ' OOOOOÓOO m E ddig — azaz a rend­szerváltás kezdeté­ig — létezett egy melegágy. Igaz nerp min­dig volt meleg, nem mi vetettük, mások vetették nekünk, de legalább adott egy viszonylagos biztonságot. Nem kellett attól tartani, hogy hol­nap esetleg munka, állás nélkül marad az ember Most viszont naponta meg kell küzdeni az egyéni teljesítményünk elismeréséért. Meg kell tanulni piacképessé ten­ni magunkat. Á neves tervező be­szélt így a minap egy rádióműsorban, és még hozzátette: bizony külö­nösen az ötvenen felüli korosztály jó néhány tag­ja, nem biztos, hogy át tud váltani a merőben más stílusra. Megszokta, hogy tisztességgel dolgOr zik, s majdcsak észreve­szik a munkáját, asze­rint kapja majd a fize­tésemelést, a feljebb so­rolását, a kitüntetést... Most viszont inkább az az üdvös, ha ki-ki sóját maga reklámfőnökévé; menedzserévé yálik, „el- 4 adhatóvá” teszi ,aíEitudá- sát, piacképessé önma­gát... Szokatlan kifejezések — való igaz, de a kor, amelyben élünk és amelybe átmenni készü­lünk, ezt diktálja. Ez hozza . ki az emberből - a maximumot,' ' ösztönzi újabb Ötletek’ kigobdolá- sára, színvonalasabb, versenyképes munkára. Így van, vagy inkább így lesz ez rendjén. De az is igaz, a rendszerváltással járó egyéni mentalitás­váltás nagyon sok em­bernek belső konfliktust okoz. Tudomásul kell vennünk, J, hogy: lSgddíg nem ez ivódott',• /belénk.^ Különösen áll ez a "kö­zép, vagy attól korosabb nemzedékre. Sokunknak már alig, vagy nem lesz ideje, ereje végigvinni a mentalitásváltást, mert amíg birkózik a „piac- képességének” megterem­tésével, mitre észre veszi, már elérté, a nyugdíj­kort. . . ' , -,. , 1 De más gondok is adódnak. Vannak embe­rek, akik képtelenek pi­acképessé tenni magu­kat, személyiségük ezt nem teszi lehetővé. Lé­teznek — kiváló szakem­berek az élet számos te­rületén —, akik nem ar­ra születtek, hogy „elad­ják” magukat, saját ma­guk menedzsereivé vál­janak. Egyszerűen dol­goznak — tanítanak, műtenek, vállalatot ve­zetnek, kutatnak — igen értékes munkát végeznek a köz javára, szolgálat­nak tekintik hivatásukat, őket azért valakiknek mégiscsak menedzselni ; kellene, különben nem­csak ok jutnak a perifé­riára,’ hanem azok is megérzik majd a hiányu­kat, akikért dolgoznak. Piacképes fejek — íz­lelgetjük a kifejezést. Miridéz a fejlett orszá­gokban természetes, s éppen a mi korábbi gya­korlatunkra csodálkoz­nának rá értetlenül, de mi még épphogy elindul­tunk, csetlünk-botlunk az új úton, amely az iga­zi piacgazdasághoz vezet majd. Egy folyamat kez­detén tartunk, ami sze­rintem elég hosszúra nyúlik, mert az ember lassan változik. A régi beidegződések kioltása, az új mentalitás kiala­kulása lassú és sok belső vívódással jár. Saját ma­gunkkal szemben is tü­relemre van szükségünk, hogy ne őrlődjünk fel az új, gyors és monó aka­rásában ... Páll Géza Válaszol Cseryenyák Katalin újságíró Itt a11-277!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents