Kelet-Magyarország, 1990. november (50. évfolyam, 256-281. szám)
1990-11-24 / 276. szám
1990. november 24. I Kelet a maoyarorszáfl HÉTVÉGI MELLÉKLETE Szépen beszélni nehéz A nevelő az igazi értékek kovácsává válhatna Nyelvművelőink között az egyik legaktívabb Keresztessy Attila, az ófehértói református lelkész. Rendszeres résztvevője a Péchy Blanka által indított Beszélni nehéz című rádiós sorozatnak, közreműködik az Anyanyelvápolók Szövetsége, a Magyar Nyelvtudományi Társaság munkájában, felkérésre tanulmányt készített a Magyar Televízió nyelvi bizottsága számára, tanácsait a tévébemondók hasznosítják. Ezúttal az anyanyelv oktatásának néhány kérdéséről fejti ki véleményét. • Az oktatás döntő tényezője a pedagógus. Milyennek látja a mai tanárok munkáját? — Pedagógusaink éveken át nem élvezhették azt a megbecsülést, melyet korábban megkaptak a többi értelmiségivel együtt az országban — erről ma sok szó esik. Személyes presztízsvesztés is van, melynek okozója a magánélet miatti tekintély- telenség, a nevelők egy részének képpzettségi hiányossága, az önképzés elmaradása. Vannak, akik kényszerpályaként, egzisztenciális és kényelmi (sok szünidő, szolgálati lakás) meggondolásból gyakorolják foglalkozásukat, ami kihatással van nevelői munkájuk eredményességére. Az iskolai oktatói-nevelői munka egyik nagy fékező, sőt gátló tényezője az a szemlélet, hogy a tudásnak nincs becsülete, minek tanulni, ha az alacsonyabb végzettségű ember jobban boldogul? Komoly károsodást okozott a sok tanyanyagvál- tozás, reform és ellenreform — ezeken is túl kellene lépni végre. • Ön az egyik újabb tanulmányában behatóan foglalkozik a tanulók anyanyelvi műveltségének színvonalával. Mit emelne ki a tanulmányból? — A nyelvhasználati műveltség „színvonalát" illetően az a tapasztalatom és véleményem, hogy az meglehetősen alacsony, szegényes. Az iskola nem eléggé meghatározó szerepet tölt be. A családi környezet, a társak, a tévé, a videókazetták szövegei, a diszkóstílus hatása mind olyan tényező, mely részint hatástalanítja a mégoly jó anyanyelvi oktatást is. A serdülőknél különösen „sikk” lett a trágár beszéd. Megfigyelhető szókincsszegényedés, kiejtési lazaságok, a beszéd kis hangterjedelme, henye, nyegle beszédmodor, fölényeskedés stb. Ifjaink közül sokan szégyellik egymás előtt Arany János nyelvét beszélni, divatos a szleng használata, a durvaság nyelvi téren is, a féltrágár szavak elburjánzása, a beezer tűzpiros gyertyabogyót lobogtat értük az elpusztíthatatlan élet jelképe, a csipkebokor. A kis sün, akivel naponta találkoztam korábban, nincs már a folyó partján. Eltűntek a smaragdtestű, aranycirádás levelibékák is. A domboldalon, a rőt fűvel benőtt kis bucka: alvó oroszlán. A „sivatag királya” nem vigyáz a legelőre, a nagy pusztára. A csipkebogyók Csipkerózsika birodalmában talpig páncélos, hatalmas szamárkóró-lovagok alszanak, állva. Rájövök, mi ilyen szokatlan. Újabban nem hallom a vadászrepülőgépeket, amelyek korábban itt mindig megzavarták lelkem békéjét. Belebömböltek, bele- mennydörögtek a természet csendjébe. Most csak egy eldobott sörösüveg s egy Peppino feliratú, csabai üdítőitalos dobozról rám vigyorgó bohóc jelzi a „civilizáció" közelségét. Megbocsátom Peppino egykori gazdájának hanyagságát, mert november a megbocsátás hónapja is. A kökényt már megcsípte a dér, s a kisujjnyi tüskék közt pompázó bogyók kellemes za- mata mindent feledtet. A fagy kiszívta íny- és nyelvfanyarító vad savanyúságukat. Ha a tűzpiros csipkebogyókból kidobjuk a bolyhos, puha „szőrme hálózsákban” szundikáló magvacskászélgető partner iránti tiszteletlenség. Hetente többször van „szerencsém” hallgatni a bejáró diákok fertelmes társalgását, még a lányok is olyan trágárságokat hallatnak, amilyeneket egykoron csak stricik mondtak a nagyvárosokban, esetleg részeges fuvarosok! Tartalmilag pedig nemhogy szabados, hanem erkölcstelen a beszélgetés egy része, kurtizánokhoz illő sok 15- 16 éves lány beszéde. Megjegyzem itt, hogy a szülők tehetnének ellene a legtöbbet, akikben a nevelő a legjobb partnert találná meg. 9Mi a tapasztalata a helyesírással, illetve az idegen nyelv tanításával kapcsolatban? — Több nyelvet tanítok évek óta, leginkább diákoknak, s e munka során tapasztalom, hogy a helyesírással nagy bajban vannak a tanulók, sokan nem ismerik a mondatrészeket és a szófajokat sem, nem is nagyon érdekli őket, erre az ambíciójuk is csekély. Csak hallottak valamit róluk! Ez egyértelműen iskolai mulasztás. — Idegennyelv-tanítás terén sokkal rosszabbul állunk ma, mint a régi időkben. Mi a Debreceni Kollégiumban l.-től (tíz évesen) latint, III.-tói már németet is, V.-től plusz három nyelvet — görögöt, angolt, olaszt, fakultative — tanultunk, éspedig igen komolyan, és érettségiztünk is idegen nyelvből. Rossz helyesírással nem lehetett elvégezni a középiskolát, és olyan nyelvtudással nem lehetett leérettségizni, amilyennel manapság, frissen érettségizettek esetében találkoztam. • Sok a panasz a tankönyvekre. Önnek mi a véleménye? — Elképzelésem a régi tankönyveim alapján is az, hogy a magyar nyelvtankönyvek legyenek nagyon világosak, szabatosak. A mostaniak alig érthető, hosszú körmondatokat is tartalmaznak. Azt hallom, a főiskolán jóval egyszerűbb szövegűek a könyvek, mint az általános iskolában. Ne legyenek terjengősek, vastagok, hanem inkább anyagrészek kihagyása árán is kis terjedelműek, amelyekből a legfontosabb anyag minden tanulótól megkövetelhető legyen. — Egyetlen kötetben el lehetne helyezni a nyelv és irodalom anyagát. Adjon az irdalom tankönyv komoly elemzéseket kevés szemelvénnyel, ne pazaroljuk a papírt versek, regényrészietek befoglalására, inkább biztosítani kell a kötelező vagy elolvasandó művek hozzáférhetőségét pl. diákkönyvtári példányszám növelésével. Jó megoldás lehetne a memoriter-köteles anyag könyvbe iktatása. A szó szerinti tanulás is fontos, a klasszikus művek legfontosabb részleteit úgy kellene elsajátítani, hogy évtizedek múltán is betű szerinti pontossággal tudják majd a tanulók — amiképpen mi tudjuk ma is. Okvetlenül tanítsuk meg legnagyobb költőink verseit, és néhány híres prózai szöveg részletét — Kossuth szavai is idesorolhatók. Ellene vagyok a vaskos munkafüzeteknek is, jobb, ha a nevelő szab ki feladatokat, ezeket meg lehet beszélni, otthon megoldani, majd megvitatni a következő órán, helyt adva az egyéni álláspont megvédésének, vagy visszavonásának. • Sokan állítják, hogy a tanulók egy-egy tantárgyat a tanár személyisége miatt kedvelnek, vagy irtóznak tőle. Hogyan lehet a magyar nyelvet és irodalmat jól tanítani? — A tantárgy megkedvelteté- se az első módszertani teendő. Ehhez tudni kell gyermeklélektanból, hogy a kicsinyek még személyhez kötődnek, nem pedig elvekhez, szabályokhoz. Alapvető minden nevelési munkánál, hogy a szeretetet adni kell tudni, nem elvárni, aminek nyomán a gyermek, a tanuló viszonozza a jó akaratot, megértést, személyének komolyan vételét, tiszteletét. Ez a nevelői tekintélynek is a forrása. — A magyar nyelv és irodalom megszerettetése az első humán feltétel az oktatásban. A jó pedagógus bátorítást nyújt a gyengéknek, finoman leszállítja a magas lóról az esetleg pöffesz- kedő színjeleseket, olyan szellemet alakít ki az osztályban, hogy ne legyen egészségtelen méretű rivalizálás, a másik tanuló irigylése, vagy lenézése. Ilyen munka áldásaként megbátorodnak a „rossz” tanulók, összébb terelődik az osztály, igazi értékek kovácsává válik a nevelő, akiről éreznie kell minden tanulónak, hogy nem azért buzgólkodik a magyar tantárgy tanításán, mert éppen ez a szakja, hanem azért, mert igaz magyar ember, aki nagyon szereti az anyanyelvét. Nem lehet itt említés nélkül hagyni a hazafias nevelés kérdését. Szerintem még a történelem tantárgynál is nagyobb lehetőséget rejt magában e tekintetben a magyar nyelv és irodalom tanítása. Az egészséges hazafiságra nevelés nagy részben a nevelőn múlik — a szülő és a társadalom segíti őt. — Szeretném kiemelni a nevelésben a beláttatás szerepét, szemben a büntetéssel, a kedvezménymegvonással. A gyermek nem katona, nem bűnöző, hanem olyan csodálatos „anyag”, akiből jóakarattal értékes embert éppúgy lehet formálni, mint dacossá, neurotikussá, bűnözővé tenni elhibázott bánásmóddal és rossz módszerekkel. Baraksó Erzsébet NAPSUGARAS FÉRFIAK PREMIER MÁTÉSZALKÁN Bárány Frigyes születésnapi jutalomjátéka Mintha sűrű tejben úszkált volna az ember, olyan áthatolhatatlan volt a köd pénteken este Mátészalka és Nyíregyháza között. Aligha lehetett a színházi élménnyel foglalkozni, pedig annak friss feldolgozása gyakran nem haszontalan. A kritikus ezúttal nem a szavakat, hanem az utat kereste, hogy baj nélkül hazaérjen. A Móricz Zsigmond Színház vidéki bemutatóinak — úgy gondolom — kettős célja van: megtisztelni a „játszási” helyeket, lehetőséget biztosítva a helyieknek arra, hogy bepillantsanak az előadás készítésének kulisz- szatitkaiba, ugyanakkor a színház az adott helyszínre készíti a díszleteket, a lehetőségekhez igazodik, amikor a technikai megoldásokon töpreng. Mátészalkán a színház sikerdarabot állított színpadra. Neil Simon munkája sohasem válik klasszikus alkotássá, de arra mindenképpen alkalmas, hogy két nagyszerű színész jutalomjátéka legyen. A Napsugár fiúk című vígjáték két „főhőse” két öregedő, vagy inkább az életbe és a munkába belefáradt színész. Színészek, de nem művészek. Nem a nagy nevettetők, hanem inkább a tehetséges ri- pacsok közé tartoznak. (Ezt Vennes Emmy második felvonásbeli jelmezei is jelzik.) Elszálltak fölöttük az évek, megváltoztak a közönség szokásai, átalakult az ízlés, kettejük életműve már csak a színháztörténet számára fontos. A vígjáték első része kényelmesen csordogál, sok benne az üresjárat. Simor Ottó jónéhány geggel igyekszik „feldobni” a játékot, de nem ő tehet róla, hogy Nagy István Attila Fehér inged úszik halotti szemfedőm: fehér inged úszik vérszalag bugdácsol utánad nyakad köré citerás szomorúság árnyékok hűvösébe temetkezik fehér inged úszik: halotti szemfedőm nézd a csizmád: csupa vér csupa vér szoknyád ránca: pengeél pengeél halotti szemfedöm úszik: fehér inged hegedűk húrjai pengve elpattannak pentaton álmok csöndesúlnek így múlik el minden: csupa vér ragyog az arcomon a csókod helyén expozíciónak fárasztóan unalmas az első rész. Willie Clark és AI Lewis hosz- szú éveket töltöttek együtt a színpadon, összetartoztak, de — gyakran megesett ez már a színház világában — barátokká nem tudtak válni. Az életük azonban csak,a.másik jelenlétével, lélegzetvételével kaphat értelmet még utolsó napjaikban is. A második felvonás hangsúlyos magja a „színház a színházban" jelenet. A Nem fog fájni című betét valaha a két színész legnagyobb sikert aratott száma volt. Életükben utoljára megkísérlik eljátszani, de a múltat már nem lehet visszahozni, szembe kell nézni az illúziótlan jelennel. Simor Ottó és Bárány Frigyes kettőse szellemes játékkal rukkolt elő. Simor Ottó figurája nyíltszívűbb, melegebb, lágyabb, a Bárány Frigyesé tartózkodóbb, hűvösebb, elegánsabb, fegyelmezettebb. De a méltóság mellett benne van az érzékeny, érző ember is. Sajátos módon mindketten a Nem fog fájni című betét humoros szófordulataira, komikus helyzeteire érzékenyebbek Nem fog fájni. Vennes Emmy és Simor Ottó inkább. A Neil Simonra oly jellemző könnyesebb, érzelmesebb befejezés, amikor a két színész végképp összebékül, már a hagyományosabb modorban oldódik meg. Horváth László Attila játszotta az unokaöccs színészügynök szerepét, a vonzó ápolónő Vennes Emmy volt. Mindketten megtettek mindent, hogy a színészkettős a középpontban legyen. Vennes Emmy a jelmeztervező -feladatát-fs ' mácjárá' vállalta?' A ruhák árról gySzték'mégbénhün- ket, hogy érdemes őt ebben a szerepkörben is foglalkoztatni. Csikós Sándor színészként rendezte az előadást. Ez azt jelenti, hogy a megoldások a két színész személyiségének hangsúlyait erősítették. Egyebekben megengedte Simor Ottó és Bárány Frigyes évtizedes színházi tapasztalatait érvényesülni. Az előadás végén virágkosarak várták a tapsokat megköszönő színészeket. Az ünneplésből mindenkinek kijutott, leginkább Bárány Frigyesnek, aki ezen a bemutatón lett hatvan esztendős. Örülünk, hogy erre a Móricz Zsigmond Színház tagjaként került sor. Nagy István Attila Vajon játszanak-e még együtt? Simor Ottó, Bárány Frigyes és Horváth László Attila. (Balázs Attila felvételei) 9 kát, vitamindús nektárt szopogathatunk belőlük. Ilyenkor is él a természet, csak jobban oda kell figyelni, hogy észrevegyük. Néhány lépésnyire tőlem két fácánkakas pompázik békés hím- együttlétben. Nem röppennek fel, talán megérzik, hogy a fegyvertelen idegen nem ellenség. Nem szalad el a két tapsifüles sem, csak egy kicsit óvatosabban lapulnak meg a barázdában. Harkály füttyög éles hangon társának, boldogan rohangálva fel- alá egy fa törzsén. Ritka „duókkal” rukkol ki a természet. Lelkem Noé-bárkájába párosával rakhatom a gazdag „vadászzsákmányt”. Még a „magányos farkas” természetű barna kánya is társával kereng most fölöttem. Aztán, szinte záróképként, népes madárraj vonul el az égen furcsa, általam kiolvashatatlan feliratot képezve. A római madárjósoknak, az auguroknak sok mindent jelentene ez a különös madárákombákom. ekem nyugalomról és N ’ békéről szól. Erről sut- : tognak a nagy nyárfák »f , : lombjukvesztett ágai is. A madarak kórusa úgy harsog a bokrokban, mintha július lenne, s a tüdő lombos bokrai boldogan nyújtózkodnának az ózondús, csodálatos novemberi levegőben. Szilvási Csaba
