Kelet-Magyarország, 1990. november (50. évfolyam, 256-281. szám)

1990-11-03 / 258. szám

2 Kelet-Magyarország 1990. november 3. Még a kéményseprőnek is szüksége van arra, hogy „ma­laca” legyen. BoldogUljEK. H. P. Kedden nyíregyházi» a Cösser-liávéházban Joli néni válaszol Friderikusz nűsarát a t* Is közvetíti Nagy siker a TV2-n az a műsor, aminek két részét októberben láthatták, s no­vember 4-én a harmadik résszel befejeződik: Címe: Az én. mesém — Nektek. A talk- show-ban egy tüneményes idős asszony, Jászai Joli né­ni meséli el életét és annak történetét, hogy 78 éves ko­rában hogyan ' ált színész­nővé. Friderikusz Sándort, a műsor készítőjét telefonon értük utol. FS: Olyannyira megnyerte a nézőközönség tetszését Já­szai Joli néni, hogy már most a kétszer 40 perces műsor levetítése után is több ezer levél érkezett címére, mely­ben találkozókra hívják, előadóesteket kérnek tőle, mi több. néhányan barátságukat ajánlják neki, sőt vannak olyanok is, akik egész egy­szerűen, a műsor hatására, megkérték Joli néni kezét. Én mindig is tudtam, hogy Joli néniből — ha egyszer hagynak — nemzeti intéz­ményt lehet csinálni. S íme, mostantól lesz is, mivel a si­keren felbuzdulva a Magyar Televízió Belpolitikai Főszer­kesztősége úgy határozott, hogy a TVl-en péntekenként szokásos Évgyűrű című nyugdíjasműsort november­ben és decemberben két-két teljes adás erejéig átadják Jászai Joli néninek. — És mit fog csinálni a műsorban az idős hölgy? FS: A dolog lényege, hegy személyesen találkozik és el­beszélget kortársaival, vála­szol a hozzá érkezett és min­denfajta furcsaságról kérde­ző levelekre, ezen kívül, ha igény van rá, akár lelki ta­nácsadást is végez, ezt per­sze úgy, hogy nem nyilváno­san, hanem egyenként elbe­szélget az őt megkeresőkkel. Rajzpályázat Rajzpályázatot hirdet min­den általános iskolai tanuló részére — akik a -15. életévü­ket még nem töltötték be — a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Közlekedésbiztonsági Tanács titkársága Baleset- mentes közlekedésért cím­mel. A legjobb pályamunká­kat — külön az alsó- és fel­sőtagozatosakét — díjazzák, s a legszebbeket kiállításon mutatják be. Beküldési ha­táridő 1990. november 80. Cím: Szabolcs-Szatmár-Be­reg megyei Közlekedésbiz­tonsági Tanács, Nyíregyháza, Soltész M. u. 2. 4400. — Hol kerül sor a televí­ziós műsorokra? FS: Mivel Nyíregyháza már korábban több szem­pontból is alkalmas helynek bizonyult, a városban vesz- szük föl a programokat, még­pedig a Nyírfa Áruházzal szemközt található, nemrég átadott Gösser-söröző kávé­házi részében. Az elsőre no­vember 6-án, kedden délelőtt fél 10-től kerül sor. A Gös­ser tulajdonosának köszön­hetően a Joli nénire kíván­csi idős nyíregyháziak belé­pő nélkül jöhetnek és in­gyen fogyaszthatnak. A jó hangulatot pedig — de ezt már mondani sem kell — Jászai Joli néni garantálja. MOZAIK Korántsem vitatom, hon * szerencsés telefontulajdonosok körében kedveltek az I-es csa­tornán háromnegyed hatkor kezdődő mozaik játékok. Kis lo­gikával és némi szerencsével akár egy havi fizetést lehet nyerni. Ami viszont egyáltalán nem tetszik: a kifejezetten a gyerekeknek — köztük is a leg­kisebbeknek — meghirdetett Mozaik játékot rendre a szülők játsszák a képernyő előtt. Ter­mészetesen a gyermek a látszó­lagos főszereplő, de tisztelet a ritka kivételnek, elvétve hallani, hogy azt tényleg ők oldanák meg. Pedig higgyje el a kedves szülő, igazán nem kunszt a ÍZ kockából összerakni a képet! Így legfeljebb a nézők bosz- szankodhatnak, hogy a gyer­mekfeladvány megoldásában mit össze nem szorgoskodik az éppen telefonvégre kapott szülő. Milyen kár, hogy a felnőttek nem érzik át: a gyermekek lo­gikai képességére kiváncsiak a rendezők, nem a felnőtt vissza­tetsző produkciójára. Nem vagyok ellendrukker, de egyszer valamelyik gyermek szólhatna Apunak: rosszul súgsz, kár annyi fölös lépést tenni... T. K. Cigány Ki mit tud? Lezárult a jelentkezés a Ma­gyarországi Cigányok Kulturális Szövetsége Szabolcs-Szatmár-iBe- reg Megyei Elnöksége, a megyei és a Nyíregyháza városi vb. il­letékes főosztályai, valamint a Váci Mihály Megyei Városi Mű­velődési Központ által közösen meghirdetett első megyei cigány Ki mit tud? vetélkedőre. Az örvendetesen szép számú jelentkezésre való tekintettel a rendezők két elődöntőt tartanak. Az egyikre november 10-én délelőtt 10 órakor kerül sor Nagyhalászon a művelődési ház­ban. Itt a tiszaivasvári, a kisvár- dai és a nyíregyházi körzetből jelentkezett együttesek és szólis­ták lépnek színre, míg a mási­kat november 17-én Mátészal­kán délelőtt 10 órakor rendezik a művelődési központban, ahol a fehérgyarmati, a vásárosna- ményi és mátészalkai körzetek tánc-, ének- stb. együttesei és szólistái mérik össze tudásukat. A megyei cigány Ki mit tud? döntője és a gála november 24- én, szombaton délután 3 órakor kezdődik Nyíregyházán a Váci Mihály Megyei Városi Művelő­dési Központban.. A két elődöntőn, valamint a döntőn és a gálán 15 együttes fellépésére számítanak. Az ösz- szes szereplők száma a 3 ren­dezvényen megközelíti a 300-at. A gálán a legjobb együttesek értékes képzőművészeti díjakat kapnak. (f. k.) Nytmdahiba, „nemizií” írna Választási perek a bíróságok előtt A tárgyalóteremből Fejszével a rendőrre Felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erő­szak miatt ítélte el a bíró­ság a demecseri Balázs Fe­rencet. Az esetre még sokan emlékeznek a községben, hi­szen az erőszakos támadás után lövés dördült, erre pe­dig sok utcabeli a helyszínre sietett bámészkodni. A dü­hös és a jogszabályokat nem ismerő Balázs fejszével tá­madt a jogszerűen intézkedő rendőrre. Azt hitte, hogy „Az én házam az én váram” kife­jezés minden helyzetben helytálló. Nem igaz a népiesnek tűnő mondás: az intézkedő rendőr a gyors nyomozás érdekében adott esetben házkutatási pa­rancs nélkül is tarthat ház­kutatást. Ebben az esetben nem akadályozni, támogatni kell munkájában. Egy nap egy demecseri ál­lampolgár feljelentést tett a helyi körzeti megbízottnál, hogy meglopták és gyanúja szerint Balázs a tettes. A rendőr „halaszthatatlan nyo­mozati cselekménynek” ítél­te a helyzetet, nem várt ház­kutatási parancsra, hanem kerített két hatósági tanút és megjelent a gyanúsított la­kásán. Közölte, hogy milyen jogcímen házkutatást fognak tartani. Balázs a lakás bejá­rati ajtaja elé állt, hivatalos papírt követelt, s mivel ez nem volt, dulakodni kezdett a rendőrrel. Mi több: fel­vette a közelben lévő fejszét és azzal támadt a rendőrre. A rendőr riasztó lövést adott le, erre a támadó letette a fejszét. A bíróságon a vádlott azt vallotta, hogy nem is volt a kezében fejsze és csak azért állt az ajtó elé, mert a szo­bában bent feküdt a beteg gyermeke és nem akarta, hogy a házkutatók felébresz- szék. Ezt a védekezést — a tanúk vallomása miatt — a bíróság nem fogadta el. A Nyíregyházi Városi Bíróság Balázs Ferencet két év bör­tönbüntetésre ítélte. Felleb­bezés után a megyei bíróság az ítéletet helyben hagyta, így Nemigen volt rá példa az elmúlt 40 esztendő alatt, hogy választási ügyekkel, kifogásokkal, vagy a választási bizottságok döntései miatt bírósághoz fordultak volna em­berek. Az első szabad helyhatósági választás előkészületei, majd a választás napja után több helyről is kaptunk infor­mációt arról, hogy bírósághoz fordultak jogorvoslat vé­gett. A most lezárult ügyekről, az elmúlt hetek bírósági döntéseiről kértünk tájékoztatást dr. Lukács Mihálytól, a megyei bíróság polgári elnökhelyettesétől. — Hány választással kapcso­latos kifogás végződött a bí­róságon? — Tizenöt. — Milyen ügyek voltak ezek, s általában mit kifogásoltak, támadtak meg a választók? — A hozzánk küldött ügyek közül hárman felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be. A kampánycsend megsértését sérelmezték Dombrádról, Urából, és Kállósemjénből, de kellő bizonyítékok hiá­nyában, valamint az ott fel­tárt esetekből sem a válasz­tási bizottságok, sem a bíró­ság nem tudott olyan követ­keztetésre eljutni, hogy a kampánycsend enyhébb vagy súlyosabb megsértése a vá­lasztás megismétlését indo­kolta volna. Bizonyíték nélkül — Honnan nyújtottak be jo­gos kifogásokat? — Tarpáról például, ahon­nan a képviselőjelölt ajánlá­sára vonatkozó úgynevezett ajánlócédula elfogadása, vagy nem elfogadása volt a tét. A bíróság nem tudott helytadni a területi választási bizottság döntésének, amely ajánlócé­dulákat vont volna el, így a tarpai választási bizottság határozatát hagyta érvény­ben, s ezzel egy jelölttel több került fel a szavazólapra. A megyei bíróság a Cigány Munkásszövetség jogorvos­lati kérelmének helyt adott és hatályon kívül helyezte a területi választási bizottság, valamint az ibrányi választá­si bizottság által hozott ha­tározatot Tóth István jelölé­sének elfogadása kérdésében. Nem volt érdeksérelem Megállapítható volt. hogy a jelöléshez 49 ajánlócédulá­ra volt szükség. A bizottság 44 ajánlást fogadott el. négy ajánlást azért nem, mert a személyi szám, további hár­mat, mert a lakcím pontatla­nul volt feltüntetve, két eset­ben pedig kettős ajánlás tör­tént. A bíróság úgy látta, hogy egy elírt szám, vagy cím az nem elegendő ok ar­ra, hogy valaki elveszítse a jelölés lehetőségét, öt cédu­lát elfogadhatónak ítélt, így a választáson indulhatott a jelölt.-Botpaládon nyomdahibás szavazócédulán választattak a helybeliek. Az első helyen jelölt neve után hiányzott a kör, ahová a keresztet kel­lett volna elhelyezni. A sza­vazáskor minden beérkező szavazóval közölték: a kör hiányzik, de a név mellé el­helyezhető a kereszt. Mivel az illető nem érte el a szük­séges szavazatokat, kifogást emelt, hogy a rá adott sza­vazatokat az alatta lévő kör­be helyezték el a választók. A bíróság azonban megálla­pította, hogy nem történt olyan súlyos érdeksérelem, amely a választás eredmé­nyét befolyásolta volna, mert a nyomdahibás név alatti je­lölttel együtt sem kaptak az jogerős. (n. 1.) Félreértés ne essék, nem a leendő szépségkirálynő-jelöl- tek ellen szól a kifogás, és nem is a Miss Júlia 90 szép­ségversenyt szervező cég ellen. Egy jelenség miatt tették szóvá többen, a lapunkban megjelent hirdetés nyomán: immár 15 éves ,hölgyeket” is szépségversenyre invitálnak. Nem túlzás ez? Hiszen fé­lig még gyerekek. Igaz, Shakespeare Júliája, az „örök Jú­lia” is épp 15 éves volt, dehát a mediterrán Délen, vagy éppen Afrikában a mienkétől eltérőek a biológiai viszo­nyok, a családi szokások. Az is igaz, 15 évesen világbaj­nokságot lehet nyerni sportversenyeken — az azért mégis másféle teljesítmény. A győzelemért tenni kell, küzdeni, a szépség — adottság, és igazán kár korán „sztárolni” a kislányokat. A magyar Júlia, ha 15 éves, jól teszi, ha nem csábul el a reklámtól. Volt már egy szépségkirálynőnk, akinek pél­dája intő lehet, hová kergették. Inkább várják ki az ifjú Júliák, amíg valóban hölgyekké válnak majd. Addig in­kább tanuljanak... be. Az Ecsedi-lápcsatorna fölött húsz tonnát elbíró hidat épít Nagyecseden a FETIKÖVlZIG 3. számú szakaszmérnöksége. (H. P. felv.) annyi szavazatot, ameny- nyi a választás megnyerésé­hez szükséges lett volna. logsztrfitlen vall — Nyíregyháza egyik vá­lasztókerületében az urna ko­rábbi felbontását kifogásol­ták. A bíróság megállapítot­ta, hogy o felbontás jogsze­rűtlen volt, ám azt is, hogy a szavazás eredményére nem volt kihatással, újabb szava­zást nem rendelt el. Az apa- gyi választási bizottság dön­tését sérelmezte Tóth János, volt tanácselnök, aki nem kapta meg a szükséges sza­vazatokat. Többek között ar­ra hivatkozott, hogy a moz­gó urnát csak két helyre vitték ki, s nem hatra. Ha kivitték volna, akkor sem ér­te volna el a győzelemhez szükséges szavazatot. — Voltak olyan ügyek is, amelyekben teljesen alaptalan felülvizsgálati kérelmeket ka­pott a bíróság? — Tiszaadonyban azt sérel­mezte egy bejelentő, hogy nem jól számolták össze a szavazatokat. Mivel konkrét bizonyítéka nem volt, a bí­róság nem foglalkozott ér­demben a felülvizsgálati ké­relemmel. A nyírkarászi vá­lasztási bizottság megsemmi-, sítette egy körzetben a vá­lasztás eredményét, és új választás kiírását rendelte el. A kisvárdai bíróság ér­demben nem foglalkozott az üggyel, tekintettel arra, hogy a nyírkarászi választási bi­zottság döntése ellen három napon belül, ahogy a tör­vény előírja, senki nem élt felülvizsgálati kérelemmel. Így kerülhetett sor új vá­lasztásra. Meghallgatás — A szokásos eljárások vol­tak ezek, tehát a más ügyek­kel azonos bizonyítási eljárást alkalmaztak, vagy csak papí­rok alapján döntöttek? — A törvény úgy rendelke­zik, hogy a felülvizsgálati ké­relemmel együtt a bizonyíté­kokat is produkálnia kell az ügyfélnek, tekintettel arra, hogy a bíróság rendelkezésé­re álló háromnapos határidő az általános eljárási szabá­lyokhoz képest nagyon rövid. Amikor szükség volt rá, ter­mészetesen a felek megnyi- latkoztatása is megtörtént, néha telefonon, szóban, vagy gépkocsival is behozat­ták, akinek meghallgatását indokoltnak tartotta a bíró­ság. De az igaz, hogy nem olyan körben és mértékben folyt a bizonyítási eljárás, ahogy egy szokványos per le­folyik. Ha a bíróság ennek látta volna a szükségét, ak­kor elrendelte vona. Ilyen tanúbizonyításokra azonban nem került sor. — Milyen tanulságok vonha­tók le a bíróság elé került ügyekből, s alkalmasak-e ezek arra: a legközelebbi választá­sokig a törvényt úgy finomít­sák, hogy kizárja a félreérté­sekre okot adó paragrafuso­kat? Nyers jogszabály — A bíróságra érkezett ügyekből ítélve úgy tűnik: a választások törvényességé­vel kapcsolatos kifogások nem merültek fel, egy-két esettől eltekintve komolyabb törvénysértés nem történt, a törvényen lényeges változta­tásokra nincs szükség, ám az eljárási rendet egységesíteni kellene. Azt hiszem nincs szükség például arra, hogy konkrét ügyekben a megyei bíróság járjon el, alkalma­sak erre a helyi bíróságok. Ismerjük a törvény születé­sének körülményeit, eléggé nyers jogszabály, ami azzal magyarázható, hogy gyorsan kellett elkészíteni. A követ­kező választásokig tökélete­síteni lehet. Balogh József 15 év?

Next

/
Thumbnails
Contents