Kelet-Magyarország, 1990. november (50. évfolyam, 256-281. szám)
1990-11-03 / 258. szám
1990. november 3. Kelet-Magyarország s Tiszavasvári polgármestere, aki korábban tanácselnök volt, nem szór „hamut a tejére”, csak derülni tud azon, hogy fenyegetéssel riogatták, új feladatkörében nem szenved tudathasadásban, munkájához a felelősség súlyát átérezve kezd hozzá, és nincsenek félelmei, hiszen nem üres a váro3 kasszája. Ideálja a svéd szocializmus lás sem található, s jelentősen megváltozott a munkahely légköre, szelleme. — Nálunk nemcsak a betegekkel, magukkal is törődniük kell az orvosoknak. Mondhatni, kötelező a folyamatosr továbbképzés, a tanulás, a szakvizsga megszerzése, a különféle ráépítő tanfolyamok látogatása. — Mindezeket azért tartom fontosnak, hogy mindnyájunk számára világos legyen: a szakmai tudás fejlesztése nemcsak a nagyvárosban élő kollegák privilégiuma. Az előrelépés, a betegek érdekében továbbfejlesztett tudás megszerzésére vidéken is van lehetőség. Dr. Fekete Imre most nyugdíjba vonul. De nem a munkától, csupán az igazgatóságtól mond búcsút, hiszen hallgatni is elég, mi mindent szeretne elvégezni a következő időkben. — Rengeteg dolgom van. Befejezem a kórház történetének megírását, továbbra is kötök be úgynevezett minikönyveket, gyűjtöm a régi orvosi eszközöket, felszereléseket, s utoljára hagytam, pedig ez a legfontosabb, nevelem az unokámat. Imádom, s most végre többet lehetek majd vele. Kovács Éva Orvos civilben REGI ÉS Üj ismerősökkel beszélgetve az utóbbi időben gyakran téma a vidéki ség kérdése. Nemcsak én tapasztalom ugyanis a „Budapesl- Magyarország" és a „Vidék- Magyarország" megkülönböztetését. Tény. hogy a fővárosban élőik jelentős része fennen hangoztatja, vagy érzékelteti felsőbbrendűségét. Budapest mindenekfelettiségét. Van. aki szerint természetes a főváros elsőbbsége, hiszen főleg oda érkeznek a külföldiek, ott fektetik be tőkéjüket, ennek következtében ott kell leginkább fejleszteni; mondjuk az infrastruktúrát. Mi, vidékiek ezért csak iksze- dikek lehetünk a sorban. Hiába jegyeztem meg vitapartneremnek, hogy másutt is emberek élnek hazánk területén, s hogy mindenki megfelelő körülmények között szeretne élni, dolgozni — ne adj isten telefonálni, órák hosszat tartó várakozás nélkül. <5 mereven ragaszkodott véleményéhez. Sőt, eljutott odáig; a szabolcsiak szaggatják fel a vonatok üléshuzatát. s tesznek számos, nehezen elviselhető dolgot. Ismét a „sötét Szabolcs" agyréme! Mintha az országnak nem adott volna ez a megye — másokhoz hasonlóan — kiemelkedő sportolókat, művészeket, tudósokat, akikre nemzetünk büszke lehet! S ne felejtkezzen el a „sötét Sza bölcsöt” emlegető arról sem, hogy nem itt törték össze a metró berendezését, nem a nyíregyházi stadionban kiáltozták több ezren, karjukat jellegzetes tartásba emelve: a hírhedt fasiszta jelszót... De még tovább lehetne sorolni a példákat. Szóval, a sötétségről eny- nyit... VAN, AKI AZZAL ÉRVELT; a fővárosban az élet jóval többe kerül. így érthető. ha a legtöbb (vagy az összes?!) szakmában magasabbak a bérek. Ugyanazért a munkáért... Persze, ez is lehetne vita témája, hiszen Budapesten járva olcsóbban megkaphatjuk nemcsak a banánt és a narancsot, de a legtöbb zöldséget és gyümölcsöt is. Szegedi ismerősöm mesélte: ő, ha a fővárosban jár, bevásárol a Lehel téri. vagy más piacokon. Ugyanis olcsóbban jut hozzá az áruhoz, mint otthon. Végül még egy — számomra nagyon megdöbbentő — példát szeretnék közzétenni. Egyik fővárosi — egyetemet végzett! — vitatkozó társam azt kezdte fejtegetni, azért is drágább az élet a fővárosban, mert nekik szebben, jobban kell öltözniük. Csak tudnám, miért?! Itt taníthat a pedagógus rongyokban? Járhat az újságíró koszosán, szakadtán riportalanyaihoz ? Érthetetlen számomra ez az okoskodás. Pedig, tartok tőle, sokan gondolkodnak így. Sajnos. VIDÉKISÉG. Nem először érzem, hogy a „magas fővárosiak” alacsonyabb rendűnek tartanak bennünket. Félelmetes, de szomorú is egyben. Mintha nem a tudás, hanem a lakhely lenne az értékmérő. mintha kasztrendszer alakult volna ki. Nem tudom, s nem is akarom elfogadni. Vélem, nem is lehet. Kováts Dénes D r. Fekete Imrét, a kis- várdai kórház nemrég nyugalomba vonult igazgatóját irodájában épp csomagolás közben találom. Dobozba rakja kedvenc könyveit, a sok-sok szakfolyóiratot, s készülnek a nyugdíjas évekre az apró ajándékok, csecsebecsék is. — Elég volt, s én még szerencsésnek is mondhatom magam — mondja szája sarkában alig észrevehető szomorúsággal a volt igazgató. — Valamikor azt mondtam, ha megérem a hatvanat, elégedett leszek. Hát megértem, s ráadásul épp akkor, amikor a legzajosabb idők következnek. Nem mintha beszélgetőtársamra a gyávaság lett volna bármikor is jellemző. Végigdolgozta a nehéz éveket, újított itthon, vállalt munkát külföldön, mindig valami újba, szokatlanba fogott. Pedig az indulás sem volt egyszerű. — Négyen maradtunk árván, amikor apám négy éves koromban meghalt. Anyám sok nélkülözéssel, de tisztességben, szeretetben nevelt bennünket. Az elemi iskola után Miskolcra, a Fráter György Gimnáziumba kerültem, s jó bizonyítványt szereztem minden évben. — radt. Neki köszönhetem, hogy orvos lehettem, s hogy most itt vagyok. No, meg az akkori oktatási rendszernek, amely Fekete Imre emlékezete szerint inkább volt ingyenes, mint a „demokráciában" meghirdetett mai. Kiváló tanuló voltam, s ezért több volt az ösztöndíjam, mint szegény anyám özvegyi nyugdíja. Amikor pedig húsvét, meg karácsony jött, kaptunk egy utalványt, elmentünk Klein Mórichoz, aki tetőtől talpig felöltöztetett bennünket. Az egyetem sikeres elvégzése után a debreceni klinika következett, s a kisvárdai kórház nyugdíjas igazgatója ma is büszkén őrzi azt a plakettet, amelyen a híres Ar- vay professzor és munkatársainak nevei között az övé is megtalálható. Pályázat útján 1966-ban került a kisvárdai kórház igazgatói székébe. Az akkor hetven ágyas intézmény mára nagyot fejlődött, amelyet a 672-re növekedett ágyszám is bizonyít. Ma már 102 orvos dolgozik itt, egyetlen üres ölti j lakónegyed született Nyíregyházán a Kossuth utca. Erdősor, Vasvári Pál út és a Dohány utca által határolt városrészen. A mutatós, kényelmes lakásokat az OTP értékesítette. (Elek Emil felv.) Nincs bársonyszékmániám Hogyan lettem orvos? — nevet huncutul a kérdésemre. — Akkor még nem létezett a ma oly sokat emlegetett pályaválasztás. Amikor befejeztük a gimnáziumot, az osztályfőnök elővette a naplót, és sorolta: Fekete, Kovács, Szabó orvosi, Postás, Nagy és Szabó mérnöki. Nem volt apelláta, hiába mondogattam én, hogy nem akarok egyetemre menni, a családomnak szüksége van a pénzre, s már helyem is van a vasútnál, a tanító úr hajthatatlan maSulyok József, Tiszavasvári polgármestere 43 éves, tizedik éve került az akkori nagyközségbe, Vásárosna- ményból származik, tanács- akadémiát és államigazgatási főiskolát végzett, felesége könyvtáros, egy gimnazista lányuk van. — Volt tanácselnök létére nem voltak aggályai jelöltetni magát képviselőnek, polgár- mesternek? — Nincs bársonyszékmániám, én most is kijárok a srácokkal focizni, úgy érzem, elfogadtak az emberek. Persze itt is megjelent az ellenzék, és ha nem is azt mondták, tűnjek el, de azt igen; rendszerváltást csak új nevekkel tudnak elképzelni. Viszont jóval több volt azoknak a száma, akik írásban, szóban azt kérték, induljak el, ne féljek, vállaljam a megmérettetést. összefogás a városért — Kellemetlenségei vollak-e a választás előtt? — Hogyne, jöttek, hogy számoljak el a vagyonommal — van egy házam, amit magam építettem, egy hétéves Ladám, meg 400 öl kert — azt mondtam, hajlandó vagyok elszámolni, egy feltétellel, ha azok is megteszik, akik azt kérik. Azután egy éjjel kirakták a plakátokat: Szorul a nyakamon a hurok, de azért én nem búSU- LYOK” .. . — önt egy furcsa koalíció támogatta, amelyre országos szinten is felfigyeltek. Hogy békült meg „tűz a vízzel"? — Elég nehezen, mert az Agrárszövetség és az MSZP állandóan vitatkozott, de végül is a koalíció másik két tagjával, a kisgazdákkal és a fiatalok mozgalmával megegyeztek négyen, hogy az „összefogás a városért” szervezet érdekei fontosabbak a pártok érdekeinél. — Viszont ön függetlenként indult, mit jelent akkor a függetlenség? — Azt, hogy még egyszer pártfegyelmet nem szeretnék, azonkívül egyetlen párt nézetei sem fedik le az enyéimet. — Mennyire tartott az ellenfeleitől? — Nem irigylem önt, hiszen saját magára hagyja az előző rendszer „örökségét”. Mekkora ez a teher? — Amikor a nagyközségbe kerültem 1981-ben, a költségvetés 70 millió volt, most a város költségvetése közel négyszázmillió. Nincs túl nehéz helyzetben a város, hiszen a korábbi években a várossá váláshoz szigorú feltételeket írtak elő, amelyeket teljesítettünk, bölcsödét, óvodát, iskolát építettünk stb. Egy viszonylag stabil gazdasági potenciával rendelkező várost örököl az önkormányzat. — Naná, hogy nem fogja nekem azt mondani. Ilyen-olyan gondokat hagy hátra, hiszen az nem vetítene jó fényt az előző tanácsi vezetésre ... — Ne értsen félre, gondjaink nekünk is vannak Legelső feladatunk lesz az önkormányzat vagyonának megállapítása, hogy a jó gazda gondosságával kezdjük a munkát. Mindenképpen meg kellene oldani egy egészség- ügyi központ létesítését, egy kiskor házzal együtt. Be kell fejezni a szakközépiskola építését — ott az a gond, hogy kérdéses a jövő évi finanszírozás rendje. Be kellene fejezni a 38-os út rekonstrukcióját. Vállalkozói kodv — Az ipartelepítéssel kapcsolatban folytatni kell a megkezdett tárgyalásokat a külföldi és a belföldi partnerekkel — lehetséges új munkahelyek teremtése. Nagyobb figyelmet kell fordítani az idegenforgalomra: gyógyvizünk hajdúszobosz- lói minőségű, most vállalkozókat kell keresni beruházási program készítésére, úgy. hogy anyagilag a vállalkozó is érdekelt legyen. Általában erősíteni szükséges a vállalkozói kedvet, amire én partner vagyok, hiszen menedzselésben gondolkodom. Feladatunk a lakáshoz jutás lehetőségeinek elősegítése — erre is megvannak már a konkrét elképzelések, előkészületek. — Elég szép felsorolás — de mi van ehhez képest a kasszában? — Nem zárjuk az évet hiánnyal, és ha a több milliós üzlet, amelyre esetleg számíthatunk, megköttetik, akkor, amint említettem, stabil gazdálkodási alappal indulhatunk. — Sok sikert kívánok hozzá! Baraksó Erzsébet Gondos gazdaként — Bennem kialakult egy alapérték, egy európai értelemben vett baloldaliság, egy szociáldemokrata-szocialista típusú gondolkodás, amit röviden úgy lehetne jellemezni: a „svéd szocializmus" híve vagyok. Olyan állami berendezkedés az eszményem, amely a jóléti társadalmat megteremti polgárainak. Ezen nem akarok változtatni. De a többin változtatni kell: szakítani a beidegződésekkel, amelyek abból származtak, hogy szándékosan elferdítették az igazságot, elzárták az információkat, vagy amikor helyettünk mások „a nevünkben” döntöttek. — Már az jelzett valamit, hogy szeptember 30-án egyike voltam a három személynek, a megye tízezernél több lakosú településein, akiket az első körben megválasztottak képviselőnek. A továbbiakban az MDF és az SZDSZ polgármesterjelöltjei, akik listáról bejutottak volna a képviselőtestületbe, visszaléptek a listáról, így a választás napjára ellenfél nélkül maradtam. Végül a 19 képviselőtől 17 „igen” szavazatot kaptam, de megköszöntem az ellenszavazatokat is. — Egyik nap még tanácselnök volt, másik nap már polgármester. Nincs valamiféle tudathasadása? Hétfőtől Olcsó árpa Kétezerkétszáz tonnát kapott a megyei gabonaforgalmi és malomipari vállalat abból az import árpából, melyet a kisüzemi hústermelési kedv fenntartása érdekében a korábbi ártól lényegesen olcsóbban árusítanak november 5-étől a megye takarmányboltjaiban. A gabonaipar a Parasztszövetséggel történt egyeztetés alapján a szóban forgó árpát a megszokott itthoni ártól százötven forinttal olcsóbban, mázsánként 710 forintért értékesíti. A megyei GMV mintegy százhatvan saját boltja, a helyi forgalmának megfelelő mennyiséget kap a kedvezményes takarmányból — tudtuk meg Simon György takarmánygazdálkodási üzletágvezetőtől. Nem a lakhely minftefit Vidék Magyarország
