Kelet-Magyarország, 1990. november (50. évfolyam, 256-281. szám)

1990-11-03 / 258. szám

Iz ■nberi és szabadságjogakrél 1 Magyar Kiiztársaság kornányának nyilatkozata Az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok védelméről széló Európa tanácsi konvenció elfoga­dásának 40. évfordulója alkalmából pénteken nyi­latkozatot tett közzé a magyar kormány. (A nyilatkozatot lapunk 4. oldalán közöljük.) Nyíregyháza tudonányss ceatram Göncz írpád Japánba és Oél-Koreába utazik Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke novem­ber 8—17. között hivatalos lá­togatást tesz Japánban és a Koreai Köztársaságban. Út­jára felesége is elkíséri. (MTI) MOLDOVA Vizsga angolai Fiinországban Vesegyógyászok országos tanácskozása Kétnapos tudományos ta­nácskozás kezdődött pénteken Nyíregyházán, a Megyei Vá­rosi Művelődési Központban. A Magyar Nephrológiai Tár­saság kongresszusára nem­csak magyar orvosok, hanem külföldi résztvevők is érkez­tek. A megjelenteket dr. Sze­gedi János, a megyei kórház I. sz. belgyógyászatának osz­tályvezető főorvosa köszön­tötte, aki a szervezők nevé­ben elmondta: a rendezvény jó lehetőség arra, hogy a ve­Ideállá a svéd szocializmus (8. oldal) sebetegséggel, annak gyógyí­tásával foglalkozó szakembe­rek kicseréljék tapasztalatai­kat. Dr. Király Sándor megyei főorvos arról beszélt: a ma­gyar egészségügy, — akár­csak a magyar gazdaság és társadalom — meghatározó kereszteződéshez érkezett. A nagy kérdés az, túljut-e ezen a kritikus ponton, vagy a maga alkotta csapdába esik bele? Az előadó hangoztatta: Szabolcs-Szatmár-Bereg gaz­dasági helyzete az itt élők egészségügyi állapotát is meghatározza. Jelenleg tíz­ezer a munkanélküli, jelen­tős számú a cigányság, ör­vendetes tény. hogy e hó­napban már a harmadik tu­dományos kongresszust ren­dezik megyénkben. Ezt követően dr. Sonkodi Sándor, a Magyar Nephroló­giai Társaság főtitkára né­hai Taraba István professzor (Folytatás a 4. oldalon) Az IMF elégedett a magyar gazdasággal Hol a tűrőképesség határa? A Budapesten tartózkodó Massimo Russo, a Nemzetközi Valutaalap európai osztályának igazgatója — aki a Magyar- országon tárgyaló IMF-küldöttséget vezeti — elégedetten nyilatkozott a Magyar Nemzeti Bankban pénteken tartott sajtótájékoztatón a magyar gazdaság ez évi teljesítményé­ről. Véleménye szerint a kor­mány végrehajtotta az IMF- fel kötött megállapodásban foglaltakat. A kitűzött célo­kat sikerült elérni, s bizo­nyos területeken túlteljesíte­ni. Gondot egyetlen területen látott, figyelmeztetett arra, hogy túlságosan felgyorsult az infláció. Massimo Russo elmondot­ta: a magyar kormánnyal megkezdték a tárgyalásokat, Magyarország és az IMF jövő évi és az azt követő együtt­működéséről. A kormány po­litikája nagy vonalakban megegyezik azzal, amit az IMF szorgalmaz. A Nemzet­közi Valutaalap támogatja a liberalizáció gyorsítását, a Bemutatík napja a színházban Carlo Gozzi, A szarvas- király című tragikomé­diája került bemutatásra rangos szereposztásban pénteken a nyíregyházi Móricz Zsigmqnd Szín­ház Krúdy Színpadán. A darab rendezője Lendvai Zoltán főiskolai hallgató. Felvételünk A szarvas­király próbáján készült, középen: Pregitzer Fru­zsina és Illyés Róbert. (Elek Emii felvétele.) Ugyancsak pénteken mutatták be a Móricz Zsigmond Színházban Lengyel Ferenc: Macska Jancsi című mesejátékát. Az előadást Gados Béla rendezte. Képünkön az előadás egy jelenete lát­ható. (Balázs Attila fel­vétele.) piacgazdaság kiépítését, a restriktiv pénzügyi politika fenntartását és a privatizá­ciót. Kérdésekre válaszolva ki­fejtette: nem tudja megítél­ni, hogy hol húzódik a ma­gyar lakosság tűrőképessége, elviselik-e a tervezett szigo­rító intézkedéseket, ám fel­hívta arra a figyelmet: a re­formokat minél előbb meg kell valósítani, mert ha a kormány ezeket halogatja, még többe fog kerülni az or­szágnak. A magyar kormány dolga, miként hozza meg a szükséges intézkedéseket, az IMF támogatása, pénzügyi segítsége arra szolgál, hogy a program végrehajtása zökke- nőmentesebb, kevésbé meg­rázó legyen. Massimo Russo egyetértett Antall József mi­niszterelnöknek azzal az ér­Szárazabb idő tékelésével, hogy Magyaror­szágon a korábbi években a lakosság — a felvett külső hitelek révén — jobban élt a lehetségesnél. Ezen most vál­toztatni kell. A magyar la­kosság életszínvonala első­sorban saját munkája nyo­mán javulhat. Fontos azon­ban, hogy a kormány min­dent megtegyen a szükséges konszenzus kialakítása ér­dekében. Hat halott Eldördültek pénteken az első lövések Moldova keleti részén, a Dnyeszter-menti Dubosszari város közelében. A TASZSZ szovjet hírügy­nökség péntek esti jelentése szerint hatan meghaltak és legkevesebben harmincán megsérültek a Ribnyicából érkezett moldován önkénte­sek, a moldvai rendőri erők, illetőleg a Dnyeszter egyik hídját eltorlaszoló mintegy hétszáz fős helybéli tömeg közötti összetűzésben. Az ese­ményekről Mircea Druk moldvai miniszterelnök szá­molt be péntek este a parla­mentben. A hírek szerint Dubosszariban este fél nyolckor még tartott a lövöl­dözés. Az előző napokhoz képest lé­nyeges változás nem várható időjárásunkban, marad a párás, gyakran felhős idő, eső, zápor még továbbra is kialakulhat, de a korábbi napokhoz képest már kevesebb lesz a lehulló csa­padék mennyisége. A hőmérsék­let a hajnali, reggeli órákban +2, +6 fok között alakul, kora délután pedig +7, +11 fokig me­legszik fel a levegő. A hét legelején változóan fel­hős, szeles idő várható, elszór­tan még kialakulhatnak zápo­rok, esetleg egy-egy hózápor is előfordulhat. A hét közepén csendes, párás, ködös őszi idő­re lehet számítani, erős lesz az éjszakai lehűlés. A hét végén ismét felhősebb lesz az égbolt, számottevő csapadék azonban nem valószínű. A hőmérsékleti minimum eleinte —1, +3, a hét közepén —5, —l fok között ala­kul, majd kissé enyhül az idő. A hőmérsékleti maximum álta­lában +5, +» fok között várható. Megnyílt az iszi tárlat Hivatásos és amatőr kép­zőművészek. adtak egymás­nak randevút tegnap dél­után Nyíregyházán, a Pál Gyula-teremben az őszi tár­lat megnyitóján. Képzőmű­vészeink megyei seregszem­léjére 53 alkotó küldte el kö­zel száz alkotását. Sajnálatos módon az idén is távol ma­radt több művész, ugyanak­kor a művészeti szakközépis­kola és a tanárképző főisko­la tanárainak munkái erősí­tik a tárlatot. A kiállítást Sz. Kürti Ka­talin nyitotta meg, aki töb­bek között a következőket mondta: Nyíregyháza, Krú­dy Gyula álmos kis városa, Váci Mihály szép szőke váro­sa egyre inkább tájakat ösz- szekötő, fontos kulturális centrum lett. Szívesen ad ott­hont nyaranta a világ min­den tájáról érkező szobrá­szoknak, éremművészeknek Sóstón. Ez az egyre növekvő tekintély még összefogottabb munkára, együttdolgozásra hívja fel a megye hivatásos és amatőr művészeit A megnyitón díjat kapott Balog Géza, Z. Erdei Anna, Madarassy György, Mészá­ros Gábor és Gaál Gyula. A tárlat december harmadikáig tekinthető meg. (b. i.) Menedzserképzés megyénkben Diplomás menedzser iitulust kap várhatóan március vé­gén 15 magyar szakember a finn kereskedelmi és ipari mi­nisztérium közreműködésével. Az északi ország így kíván­ja támogatni Magyarországon a mezőgazdasági élelmiszer- iparban dolgozó szakgárda kialakítását. A Földművelésügyi Minisz­tériummal karöltve korábban a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen kívánták megtar­tani a 4 szemináriumból ál­ló képzést, de végül egy ter­melő cég, a Nyírség Konzerv­ipari Vállalat mellett döntöt­tek. A vezető- és a marketing­képzés célja: az ország keleti részén (Szabolcs, Hajdú és Borsod megyében) hosszabb távra egy oktatói bázis kiala­kítása, amely a későbbiekben a megszerzett tudásanyagot továbbadja; közvetlen finn— magyar kereskedelmi és gaz­dasági kapcsolat kialakítása, valamint a finn know-how átadása. A finn Marketing Intézet szakoktatói tartják a szemináriumokat angol nyel­ven tolmács nélkül. Novem­ber közepén, januárban, feb­ruárban háromnapos előadás- sorozatot követően a hallga­tók egy hétre Helsinkibe utaznak, ahol vizsgát tesznek. A kereskedelem, az okta­tás és az élelmiszer-gazda­ság területéről 32-en jelent­keztek. Az angol nyelvi szint­felmérő után 15-en marad­tak. A megyéből hét leendő menedzser tanul majd: kettő a konzervgyárból, egy-egy Nyírlugosról, Kótajból, a FEFAG-tól. a mezőgazdasági főiskoláról és a Vízügytől. A szervezés lebonyolítója a vál­lalattól Czobor Sándorné sze­mélyzeti osztályvezető, a pro­ject menedzser Temesvári Miklós. Joli néni válaszol (2. oldal) I XLVII. évfolyam, 258. szám ÁRA: 5,30 FORINT 1990. november 3., szombat 11■ ■■■■ I WÉKMIW/MHj m ■■ |■■■■ I ' V

Next

/
Thumbnails
Contents