Kelet-Magyarország, 1990. november (50. évfolyam, 256-281. szám)
1990-11-17 / 270. szám
10 II KeletA magyarorszäg HÉTVÉGI MELLÉKLETE 1990. novemberi7. A világjáró földrajzos Kókai Sándor a tanárképző főiskola földrajz tanszékének oktatója. Munkahelyének is köszönheti, hogy teljesülhetett vágya, eljutott távoli országokba — Kubába, Peruba, Indonéziába. Hogyan? Erről így vall: — Már diákkoromban érdeklődtem a földrajz, majd a történelem iránt. Az Országjáró Diákok Körével, később az egyetemen a diákkörrel bejártam Magyarországot, s tájékozódási futóként is sokfelé eljutottam. A szegedi József Attila Tudományegyetem földrajz-történelem szakát végeztem el, s már az egyetemi évek alatt foglalkoztatott egy nagyobb túra gondolata. Olcsósága s egzotikuma miatt Vietnámot képzeltem úti célnak, de társak híján nem sikerült tervemet megvalósítani. Három évig gimnáziumban tanított, majd pályázat útján került a főiskolára. Érdekesség, hogy a történelem tanszék által meghirdetettre jelentkezett, de időközben lehetőség adódott arra, hogy a földrajz tanszékre kerüljön. Nem tétovázott, elfogadta az utóbbi ajánlatát, ahol most is jól érzi magát. Tanszéke is partner volt abban, hogy útnak indulhatott, s jó társakra lelt a hallgatókban is. Csodálatos volt számukra Kuba és Peru, számos élménnyel gazdagodva tértek haza. A csúcs mégis az indonéz körút volt. — Hogyan sikerült pénzhez jutniuk? Mert gondolom, nem kis költséget igényel egy ilyen expedíció. — A főiskola nevében szervezhettük tavalyi útunkat. 1200 levelet küldtünk el különböző vállalatoknak, intézményeknek, hogy szponzoráljanak. Cserébe itthon és külföldön reklámoztuk őket. Olyan mikrobusszal közlekedtünk, melyen rajta volt a felirat: Indonéz expedíció, s a támogatók neve is. Póléütat, emblémáikat hordtuk, szóróanyagaikat terjesztettük. Útunfr változatos volt, hiszen Moszkváig vonattal mentünk, onnan repülővel Hanoiig (Vietnám). Két nap múlva továbbrepültünk Laoszba, ott kezdődött igazán felfedező kirándulásunk. Bangkokba (Thaiföld) érkezve nem a közkedvelt nőkkel ismerkedtünk, hanem a gyönyörű kolostorokkal, szentélyekkel; tanulmányoztuk az ott élők életmódját, a vallási szokásokat, a természetföldrajzi környezetet. Elmondhatatlan érzés volt először a trópusi éghajlatot tapasztalni; a 90 százalékos páratartalom a nagy szélben is azt eredményezte, hogy — bár rövidnadrágban voltunk—, már a repülőből kilépve szakadt rólunk a víz. Nem túl kellemes, számunkra mégis nagyszerű élmény volt. Bangkokig vonattal utaztak. Éjjel, mert a nagy hőség miatt nappal nem járnak a vonatok, onnan busszal mentek tovább Szingapúrba; két nap alatt majd kétezer kilométert tettek meg. Kezdetben a szokatlan ételektől a hasmenés gyötörte őket, de aztán hozzászoktak az ízekhez. A szingapúri 8 nap alatt, amit lehetett, megnéztek: a régi épületektől a felhőkarcolókig. A templomokba rituális lábmosás után, mezítláb lehetett belépni. Gyönyörködtek az orchideakertben, a tengeri élőlények csodálatos akváriumában. Olcsók a műszaki termékek — s tökéletes hamisítványokkal is el vannak árasztva az árusok. Ők is hoztak külsőre tökéletes japán terméknek látszó videókazettát — melyre, mint kiderült, borzasztó silány minősége miatt lehetetlen volt felvételt készíteni. — Szingapúrból repülővel mentünk Djakartába — mesélte tovább élményeit — ez az indonéziai 3 hét nyújtotta tudományos és szakmai értelemben is a legtöbbet. A fővárosban tízmillió ember lakik körülbelül, maguk a helybeliek sem tudják a pontos adatot. Nagyváros — falusias jelleggel. A sok kis ház közül a holland, és a központi negyed emelkedik ki. Érdekes, hogy gyorsan építkeznek — a munkaerőnek nincs értéke, becsülete — fél év alatt felépül egy felhőkarcoló. A fővároson kívül is csodálatos helyeken jártunk. Élőben juthattunk természetföldrajzi tapasztalatokhoz a Krakatau vulkánnál, ahol megfigyelhettük az utóműködések sorozatát. Még ma sem hiszem, hogy ott jártunk, járhattunk. Jáva szigetén a vulkánok különböző típusait tanulmányozhattuk. A gejzírek meleg vizét ott helyben is élelmesen hasznosítják: tojást árulnak, ott a forró gejzírvízben megfőzik, s már eheti is, aki kéri. Gyalog, az őserdőn keresztül közelítettük meg a vulkánt, nem kis félelemmel szívünkben: rengeteg ott a kobra, a piton, s a kígyók többi fajtája is megtalálható. (Egy kínai étteremben frissen lefejezett kígyó vérét csöpögtet- ték alkoholba, azt kínálták különleges italként. Még most is bele- borzongok, ha rágondolok, nem mertem megkóstolni.) Félelmetes volt az is az őserdőben, hogy nem láttuk, hová lépünk, a sűrű aljnövényzet miatt. Igazán akkor döbbentünk rá, milyen veszélyt vállaltunk, amikor a hegytetőről jöttünk le mikrobusszal, s a köves út mellől előbújva egy hatalmas kígyó vonult át előttünk. S mi „nagyokosok” az erdőbe mentünk! Szerencse, hogy nem ért baj minket, megúsztuk... A másik emlékezetes vulkán a Merapi volt számunkra, ahová a nagy meleg miatt éjjel kellett felmennünk, egymást húzva-von- va; éjféltől hajnali fél ötig másztak fel. Szinte utolérhetetlennek vallja az onnan megfigyelt napfelkelte látványát. Hasonlóan egyedi élmény volt az, hogy itt látott először életében igazi, izzó lávát. Báli az ezer templom szigete vallási szokásai miatt is érdekes: temetéskor fa jelmezeket, az istenek képmásait viszik maguk előtt a gyászolók, melyeket a halottal együtt elégetnek. Csodás a tengerpartja is. Órákig elhallgattam volna élményeit, arra gondolva, milyen érdekesek lehetnek azok a szemináriumok, ahol lehetőség van ezek elmesélésére, fotókon a bemutatására. Hiszen — vallja — azért is utazik, mert a személyes élményeken alapuló óráknál jobbat, hatékonyabbat nem lehet elképzelni, ezért fontos számára, hogy részt vehetett a felejthetetlen emlékeket adó utakon. Bízik abban, hogy — bár az idén nem jött össze a Pamírba tervezett út —, jövőre, — ha talál megfelelő szponzorokat — sikerül megszervezni egy afrikai expedíciót, mely szakmailag is sokat jelentene számára. Hiszen akkor gyakorlatilag minden földrészt megismerhetne. amelyet tanít. Kováts Dénes Az ágy titokzatos tárgya Steven Soderbergh filmjének címe, a Szex, hazugság, videó többfajta kérdezz-felelek játékot kínál a nézőnek már a vetítés előtt. Például: valóban erre a három kulcsra nyílik-e mostanában életünk zárja? Vagy: hogyan lehet házi használatra másfajta logikai rendbe szedni napjaink eme kísérőjelenségeit? Még másképpen: mire futja a kedves nézőnek e háromból? Lehet egyébként, hogy többek tekintete megakad a címbeli első szón, és ez elegendő bíztatást jelent számukra a jegyvásárláshoz. Félő, hogy ezek a nézők csalódottan távoznak majd a moziból, mivelhogy e filmben jóval többet beszélnek a szexről, mint amennyit művelik, s amikor művelik, a kamera nem átall diszkrét lenni, s olyan takarásban fényképezni a látványt, amiért bizonyára többen elátkozzák az operatőrt, mert szó ami szó, a húgot játszó, vadmacska- küllemű Laura San Giacomo szemrevaló jelenség. Nemcsak a cím, hanem egyéb körülmények is kérdéseket fogalmaztatnak meg velünk. Miként lehet az, hogy egy 26 éves fiatalember ilyen érett alkotással tud a közönség elé lépni? (Cannes- ban tavaly a legjobb film díját kapta a Szex, hazugság, videóért.) Mennyit segített ebben az a lehetőség, hogy alkalma nyílt már az iskolában, amatőrként megtanulni, gyakorolni a mesterség fogásait? Az sem mindennapos jelenség az amerikai filmben, hogy valaki lemondjon azokról a közönség-csaloga- tó megoldásokról, - amelyekkel nap mint nap találkozhatunk ma már a hazai mozikban is. Hogyan sikerült a bevételcentrikus üzleti világban pénzt szerezni ilyen film forgatásához? Azt is mondhatnánk, tulajdonképp mindegy, hiszen a végeredmény számít, de mégsem az, mert talán tanulhatnánk a példából. Némi lecke ráfér a magyar film világára. Hamlet, az igazságtevő Hamlet, a felejthetetlen sha- kespeare-i hős kétszáz éves késéssel érkezett hozzánk, ugyanis a Hamlet-dráma századában még nem volt magyar színjátszás. Erre még közel egy évszázadot várni kellett, így az ős- Hamlet nagy utat tett meg, amíg eljutott magyar földre, mégpedig a magyar színjátszás egyik bölcsőjébe, Erdélybe. Ezek az utalások vezetik be Kántor Lajos: Hamlet a bántott félhez tartozik című kötetét, amely a Héttorony Könyvkiadó gondozásában jelent meg. A szerző esszéjében az erdélyi magyar színház két évszázados története alapján követi nyomon Hamletet. Aligha gondoljuk, hogy csupán a színház iránt érdeklődők forgatják majd az ízléses külsőben megjelent kötetet, bár az elég magas, 140 forintos ára miatt azt sem hihetjük, hogy mindenki áldozni tud rá, aki az irodalmat szereti. Ha viszont a könyvtárak polcain rábukkannak a könyv, az irodalom, a színház barátai, nem csalódnak. Nem csupán és nem elsősorban a rengeteg, figyelemre méltó szerepértelmezés, a felsorakoztatott rendezők, színészek megismerése jelent szellemi élményt, hanem az a szűkebb színházi világ is, amely az utóbbi évtizedekben Erdélyben — Sep- siszentgyörgyön, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Szatmárnémetiben, Temesváron, Nagyváradon — megküzdött a fennmaradásért. A színház művészi eszközeivel is megfogalmazza a duplán, társadalmilag és nemzetiségi mivoltában elnyomott magyarság közérzetét. De annál sokkal igényesebb, árnyaltabb e rendkívül nagyívű tanulmány, hogy a magyar sérelmek örökös felemlegetését, azok csokorba szedését tarthaná feladatának. A hamleti dráma dimenziói izgatják a szerzőt, ezért elemzi szenvedélyesen az erdélyi magyar és román nyelvű előadásokat, azok párhuzamosságait, eltéréseit. Átfogó képet fest a bukaresti színházak Hamlet-ábrázolásáról is, s ennek apropójából idézi többek között a ritka intellektusú és erkölcsi tartású, rendkívül érzékeny, alkatilag is ideális Hamlet- színészt, Caramitrut, aki Hamlet- ben azt a kivételes embert látja, aki megnemesítheti a maga korát, segítheti ezt a kort az önhaladásban, az igazságtevésben, az emberi jogok érvényesítésében, aki egyszerre ráébred arra, hogy magára kell vállalnia egy egész nép felelősségét. „Azt hiszem — írja Caramitru —, hogy a hamleti dráma dimenzióinak egyike ez a felfedezés, melyre szomorúan, melankolikusan, könnyel a szemében, ő jut: hogy felelőssé válik, és kötelessége felkészülni, minden vonatkozásban egy történelmi szükségszerűségre...” Érthető azonban, hogy a Kántor Lajos — tanulmányban kiemelt szerepet kapnak a magyar társulatok Hamlet-értelmezései, a neves erdélyi rendezők — Tompa Gábor, Harag György, és más alkotók — munkássága. A kötet — Hamlet a bántott félhez tartozik — a dráma magyar színpadon történt elindulásától, 1793-tól követi nyomon a hamleti kérdéseket, Hamlet igazi arcának minél hitelesebb megismerését. Úgy tűnik, Hamletnek igazában annyi arca van, ahá- nyan a drámát magukban, egyszemélyes felfedezés révén megalkotják. így Hamlet halhatatlan, mindig újraszületik, közöttünk jár-kél. Az erdélyi Hamlet pedig azért is él velünk együtt, mert drámai megjelenítése egyben a magyar szellemiség kincsestárát, kulturális örökségünket gyarapítja. P. G. Érdemes lenne összeszámlálni, hogy az utóbbi időben nálunk játszott amerikai filmekben hányszor jelenik meg mellékszereplőként a pszichoanalitikus. (Nagy jövőt jósolok mellesleg azoknak a pszichiátereknek, akik a hazai pályán várnak ilyen lehetőségre. Kizárt dolog, hogy a sok újgazdag között ne akadna egyre több, aki úgy érzi, mentálhigiénés kezelés nélkül már nem tudja elviselni a demokráciát.) A Szex, hazugság, videó is felvonultat egy nem túlságosan bizalomgerjesztő lélekgyógyászt, aki az ügyvédnő kétségeit és szorongásait kísérli meg — kevés sikerrel — feloldani. Pedig a kezdet kezdetén az asszony még nem is tudja, hogy volna éppen miért idegeskednie. Leegyszerűsítve a történetet, az ügyvéd barátjának megérkezésével négyszögtörténet bontakozik ki, de az egész ügy azért válik hallatlanul érdekessé, mert minden képi áttételezettség, minden különleges montázsmegoldás nélkül, sokszor csak az arcok látványára szűkítve, úgy át- világítódnak a jellemek, mint a test a röntgenkészülék alatt. Egészen bizonyos, hogy a magyar néző egészen másfajta szempontokat érvényesít önmagában, hogy megértse ezeknek az embereknek a sorsát, mint az amerikai néző. Számunkra alapvető gond, hogy az egzisztenciális bizonytalanságok közepette is megkíséreljünk emberi életet élni, míg a Szex, hazugság, videó hősei számára adott egy olyan életnívó, ami itthon a többség számára csak álom, mégis felborul személyiségük egyensúlya. S ez a lelki egyensúlyvesztés sajátos módon nincs összefüggésben azzal, hogy dolgoznak-e vagy csak szemlélődő életformát élnek meg, hiszen az ügyvéd és a sógornő állásban van, a feleség és az impotens barát nem, s még csak abban sem lehetünk bizonyosak, hogy a kapcsolatok átrendeződésének a munkához való viszony lenne az egyik mozgatórugója. A személyiség roppant sebezhető szerkezet — sugallja a film, de azt is sejteti, hogy akadhatnak szerencsés kapcsolatok, amelyek segíthetnek visszatalál1 ni önmagunkhoz még a legszélsőségesebb helyzetekben is, A befejezés ilyesfajta optimizmusa nem következik nyílegyenesen a korábbi cselekményfordulatokból, bár szöges ellentétben sincs ezekkel. Mégis valószínűbb, hogy ez a megoldás abból a dramaturgiai elvből következik, amely az amerikai filmben majdnem a szentírás igényével lép fel: van elég baja a nézőnek a mindennapi életében, ezért a filmtörténet végződjön jól, vagy legalább adja meg az esélyét, hogy a hősök sorsa elrendeződik. Van alkotás, ahol ez teljes megalkuvást jelent, Soderbergh- nél nincs erről szó, legfeljebb némi kétkedést kelt, de nem változtat azon a véleményünkön, hogy jelentős filmet láthattunk. Hamar Péter Az aranyalma. Színes jugoszláv film. Rendezte: Nikola Sto- janovic. Főszereplők: Danilo Lazovic, Ljuba Tadic, Nenad Nenadovic, Mira Furlan • MAGYAROSAN TEXI KULI „Mely nyelv merne versenyezni véled?” Az áruházakat járva a Petőfi-sor járt az eszemben, amelyet a természetről, az Alföldről írt ugyan, de ha napjainkban értelmezzük, s e gondolatot nyelvünkre vonatkoztatjuk, akkor gúnynak, iróniának is értelmezhető. Hiszen e versenyben, a nyelvek olyan versenyében, hogy melyik tud leginkább ellenállni a kintről betolakodó, fölösleges idegen szavaknak, nemhogy vetélytársa nem akad a magyar nyelvnek, hanem inkább a sor végén kullog. Nem tudunk olyan jól honi szavakat alkotni egy-egy új idegen kifejezésre azon nyomban, mint ezt teszik például a finnek. Nos, szóval járom a boltokat, és először csak körbeírva magyarázgatom, hogy olyan babaetetőre lenne szükségem, amely műanyagból készült, és amelyben a gyerek félig ülő, félig fekvő helyzetben kényelmesen tud inni a cumisüvegből. Mindezen kívül könnyen szállítható is ebben az „eszközben”. „Ja, texi kuli” — veti oda a debreceni áruház eladója. Még jó, hogy nem tette hozzá: ,,Magyarul beszéljen már, Uram, ne fecsegjen itt összevissza!’’. A rímes, játékos, hangzatos név ellen csak az a kifogásom, hogy nem magyar. A „kuli" még talán érthető mindenkinek, és találó is, hisz a szó első jelentése: keletázsiai teherhordó napszámos. (Természetesen a gyerek szállítása nem ilyen elrettentő munka). De a „texi”? Fantázianév vagy valami más? Ki érti? Pedig lehetett volna a neve „fekvőetető’’ vagy az előbbinél maradva „ bébikuli” stb. Sajnálom, hogy nem sikerült a magyarosítás. Alakart (a la carte), apartman, bartel... de nem is .sorolom tovább. Csak egy kicsit hánytam a borsót a falra az idegen szavak ürügyén. Minya Károly
