Kelet-Magyarország, 1990. november (50. évfolyam, 256-281. szám)
1990-11-24 / 276. szám
II Kelet , a Magyarország 1990. november 24. HÉTVÉGI MELLÉKLETE KÉT NYELVEN, EGY HÚRON Iserlohni vendégművészek Nyíregyházán Városépítők — városszépítök A SZUCHY-CSALÁD A testvérvárosi kapcsolatok révén egyre szorosabb az együttműködés az iserlohni és a nyíregyházi zeneiskola között. Ennek keretében adott nemrég hangversenyt a megyeszékhelyen a német kisváros két művésze. Az előadókkal másnap beszélgettünk munkásságukról, a német zenei életről, a kapcsolatok fejlesztésének további lehetőségeiről. Franz Weilnhammer immár 20 éve az ottani zeneiskola igazgatója, s mellette, ameny- nyire ideje engedi, muzsikál is. Tanulmányait Münchenben kezdte, majd Salzburgban fejezte be. A budapesti születésű Kubinyi Attila 1958-ban államvizsgázott a zeneművészeti főiskolán, majd 1965-ben az NSZK- ban telepedett le. Iserlohnban 1974 óta dolgozik, mint hegedűtanár. • Hogyan született a hegedű-zongora kettős ötlete? — Mi már a regensburgi zenei gimnáziumban is együtt dolgoztunk, ott ismerkedtünk meg, s akkor alakítottuk a duót — emlékezett vissza a kezdeti évekre Kubinyi Attila. — Aztán Franz átkerült onnan lserlohnba, s mikor hívott, én is mentem. Számtalan rádió- és lemezfelvétel van már mögöttíinki rendszeresen lehet hallani.. bennünket valamennyi német rádióban.; , — Kezdetben minden zenélési szándék nélkül barátkoztunk, később határoztuk el, hogy megpróbálunk együtt muzsikálni — tette hozzá Franz Weilnhammer. — Idővel szerettünk volna csel- lóssal bővülni, de nem találtunk megfelelő partnert. • A német egyesítés milyen hatással van a zenei életre? — Negatív és pozitív jelenségeket egyaránt tudok említeni — folytatta a zeneiskola igazgatója. — Gondot jelent az, hogy az egykori NSZK-ban a zeneiskolákat a város, a szülők tandíja tartja fenn, míg az NDK összes zeneiskolája állami. Arról még nincs döntés, hogy ezt az ellentétet hogy oldják fel. Gondolom, az egyesítés következtében több NDK zenekar, énekkar fel fog oszlani, bár ez a racionalizálás az NSZK területére is érvényes lesz. Ugyanakkor pozitívum lehet az, hogy a jó zenekarok még jobbak lesznek, hiszen a feloszlatott együttesek kiválóságai beolvadnak a híresebb zenekarokba. A zenei életben mindenképpen óriási fejlődés lesz, mivel ezen a területen nem beszélhetünk olyan ellentétekről, mint amelyek a gazdaságban megtalálhatók. • Mi jellemző Iserlohn zenei kultúrájára? — A városnak saját zenekara, színtársulata nincsen, így szezonról szezonra kell megvásárolni a zenekarokat, szólistákat, színtársulatokat. A hangversenyek szervezésekor ügyelünk arra, hogy az előadóművészek nemzetközileg a legmagasabb színvonalat képviseljék. Nagy igénnyel választjuk ki tehát a zenészeket, s természetesen meg is fizetjük őket. Talán nem szerénytelenség, de a zeneiskolánknak nagy szerepe van abban, hogy az utóbbi időkben nőtt a közönség száma. Tanítványaink évente több mint száz alkalommal szerepelnek. Ezek általában Magáról a családról először a múlt század hetvenes éveiből van hír. Akkoriban érkezett ide Antal és József, a 16 szepesi, felvidéki város egyikéből Szepesváraljából. Az idősebbik, Antal pék- és sütőipar „kigyakorlására” kért és kapott engedélyt, József ácsmesterséget folytatott. A pékről többet nem tudok, József (1849-1917) neve azonban egyre gyakrabban szerepel a századvégi építési iratokban. Kubinyi Attila és Franz Weilnhammer koncert közben nem koncertjellegű fellépések, hanem zenei keretek intézmények, gyűlések, egyesületek rendezvényein. Meg kell még említenem az Őszi Zenei Hetek nevű rendezvénysorozatot, amely 15 éve hagyomány már. Minden országból jönnek ilyenkor fiatalok, s kilenc nap alatt összeko- vácsolódnak egy zenekarrá. Ezekben a napokban nemzetközi hírű szakembereket előadásokat is tartanak. Végül nem hagyhatom ki azt sem, hogy Iserlohnban van Németország legöregebb dzsesszklubja, s a rock és a pop is számottevő. • Milyen lehetőségeket lát a két iskola közötti további együttműködésre? — Amit elkezdtünk, azt mindenképpen folytatni kell. Tavaly a növendékeinkkel már jártam Nyíregyházán, utána pedig az itteni tanárok zsűriztek nálunk egy versenyen. Nem felszínes barátságra, hanem tartalmas együttműködésre törekszünk . A jövő évi versenyre szintén Nyíregyházáról hívunk zsűritagokat. Tervezzük azt is, hogy Mozart halálának 200. évfordulója alkalmából versenyt rendez Iserlohn és Nyíregyháza is, s az itteni győztesek a német nyertesekkel együtt adnának koncertet a mi városunkban. Reméljük egy parányit így mi is hozzájárulhatunk a közös Európa gondolatának megvalósulásához. • Látogatásai során találkozott zeneiskolai diákokkal is Nyíregyházán. Zenei téren mennyiben különböznek a német fiataloktól? — Már az első utam alkalmával feltűnt, hogy mennyire lelkesednek itt a gyerekek, mennyire szeretik a zenét. Fegyelmezettek, emberségesek. A mi fiataljainkról ez nem mindig mondható el. Ezt az ambiciózus hozzáállást még a japán gyermekeknél tapasztaltam. • A beszélgetés során Kubinyi Attila eddig inkább csak tolmácsolt. Befejezésül hadd kérdezzem meg, milyen érzés volt annyi év után ismét hazai földön koncertezni? — Valamikor régen, még 1957 novemberében játszottam Nyíregyházán. A Filharmónia küldött több társammal együtt, hogy egy nemzetközi verseny előtt a vidéki városokban mutassuk be műsorunkat. Bár az elmúlt 25 évben haza-hazalátogattam, koncerten egyszer sem játszottam. Ezért nagyon izgalmas volt ismét magyar közönségnek játszani. Természetes ilyenkor az elérzéke- nyülés, az elfogódottság, s épp ezért nehezebb is volt itt zenélni, mint máshol a nagyvilágban. M. Magyar László József két fia folytatja apja szakmáját. Az ifj. József (1877- 1932) hat osztályt végez itt az ev. főgimnáziumban, 1893-ban Budapestre távozik. A Háger- féle várostörténetből (1929) tudhatjuk, hogy felső építőipariskolát végzett, utána fővárosi tervezők, vállalkozók alkalmazták, így pl. Alpár Ignác is. 1903-ban jön haza s eleinte apjával együtt dolgozik. Később melléjük szegődik a kisebbik fiú, János (1883- 1917) is, aki szintén építőmesteri képesítést szerzett. A város képviselőtestületi jegyzőkönyvében 1903. jan. 16-i bejegyzésként olvashatjuk, hogy a Körte utcai óvoda építésére kiírt versenytárgyalást id. Szu- chy József ácsmester és hasonló nevű fia nyerte meg. (Erről 1989. október 28-án hosszabban is szó esett lapunkban, a ma is álló épületben szervezés alatt álló óvoda múzeum kapcsán.) — Nem sokkal később azonban, más építési engedélyekhez mellékelt iratok cégbélyegzőin Szu- chy József és Szuchy János neve együtt olvasható. Egyik első, nagyobb munkájuk a Kaszinó Egyesületnek a Zrínyi Ilona u. 13. sz. a. állt székházának az átépítése, korszerűsítése volt 1904-ben. Ma már csak a 7. sz. szecessziós ház áll, az egykori Geiger-bank, ez a házasságkötő terem; könnyen kiszámítható, merre állhatott a 13. sz. sarokház. Nem láthatók már azok a családi házak, ajnelyeket vállalkozóként úgy építettek Szu- chyék a Bujtoson, a Károlyi (Benczúr) téren vagy másutt, hogy az előzőleg megvett telket, a felépített házzal együtt, azonnal továbbadták, értékesítették. Ezeket is részben a városrendezés kegyeletet nem ismerő ereje tüntette el, vagy pedig a korszerűsítés igénye: amikor pl. a vízvezeték, a gáz bekötése végett, vagy egyéb okokból teljesen átépítették régebbi házakat. 1907/8-ban, több szakaszban építkeztek a Rákóczi utca 6. sz. nagy telken. Az egykori Royal- Bristol-Béke szálloda kétemeletes, szecessziós frontjához simuló egyemeletes ház, alul üzlethelyiségekkel Szuchyék munkája; a „folytatás”, a mai irodaház helyén, a térre is bekanyaroRózsa Endre: Moll dal Sötétedik már, s egyre korábban; a parkban még lányok kuncognak alig csillapodóan, durcás mellükön utó-reszketésével a nyárnak, néptelenebbek mégis az órák: valahány ablak az utcasoron van, nyikorog hosszasan, s homályos szélbe lábad. Kilátástalanabb az elnyúlt este; minden jelenség talppontjában kövek hánykódnak, magába fordul a világ és ott belül leírhatatlan nagy a csend, csak az aggastyán fák töprengnek maguknak mind mélyebb és hosszabb árnyékokat. Lámpák halásszák végig az utcát. Ősz ivadéka, mag léhája, esendője pornak, mondd, mit akarsz még? Hegedűd a tücskök hónaljára szárad, s fagy vés majd helyetted remekbe egy múlhatatlan arcéit... dó hajdani Otthon kávéház, később Lajos bácsi, aztán Dobos bácsi felejthetetlen vendéglője, a tér másik végén állt Apolló (Dózsa) mozi Szuchyék sokak által látogatott építménye, már nincs meg. A Széchenyi utca déli oldalán, a 14. sz. ház ma nagyon elhanyagolt külsővel szégyenkezik sok megifjodott épületkortársa társaságában. Ezt, a 19x13 m. alapterületű masszív épületet 1904-ben építette Szuchy József, saját tervei alapján, a maga idejében közismert Tóth Pál (1866-1952) törvényszéki tanácselnök és családja részére. A Benczúr téri óvoda második szomszédja (18.sz.) az egykori szabadkőmíves székház is Szuchy alkotása. 1907-ben a Bessenyei Kör agilis főtitkára, az ev. főgimnázium tanára, Popini Albert, a mozgalom megyei vezér- egyénisége írta alá az építési engedélyt kérő iratot. A házban 1920 után a Stefánia Szövetség, ill. a zöldkeresztes szolgálat anya- és csecsemővédelmi központja működött egy félévszázadon át. A többszöri tatarozás során eltűntek, élmosódtak a ház díszítményei, a szabadkőmíve- sek szimbólumai. Ma már csak a két szfinksz látható, a felkelő nap sugarai, a háromszögek halvány körvonalai. — A Sóstón az egykori gyermeknyaraltatási központ régi épületei Szuchy munkái: a Szeréna-lak, amelyik nevében is őrzi a mozgalom lelkének, Kégly Szerénának a nevét. A Kálvin tér 14. számú épületet ma is Liptay-házkénl emlegetik a régi nyíregyháziak. Szuchy építette a híres földbirtokos, szőlősgazda L. Jenő és családja számára, 1910-ben. A házat néhány éve szépen tatarozták, megtartva a sárga-barna színnel az építés korának megfelelő Szecessziós díszítését. A pincébe Szuchy akkoriban újnak számító betonhordókat tervezett, épített. Érdemes megjegyezni, hogy egy fiatalon elhunyt, a háború és a hadifogság által tönkre tett másik nyíregyházi mérnök, Hauffel Tivadar (1887-1931) építési vállalkozó a „specialistája” később az ún. cementüveg bortartályok építésének.) A két testvér tervezte, építette 1908-ban a Bethlen utca 24. sz. a. Gazdák Otthona elnevezésű közösségi házat, a közismert gazdakört. A tekintélyes megjelenésű, szerényen díszített épület a gazdaszövetség „hivatalos” helyiségeit is magában foglalta: az év eleji cselédszerződtetések nagyrészt itt történtek, de a hétvégi összejöveteleknek, a burszáknak, báloknak, is helyet adott ez a ház. Nem becsülendő le Szuchy nevelő munkássága sem: két nevezetesebb „tanítványát” névszerint is említhetjük. Ifj. Tóth Pál 1893-ban született városunkban, a 20-30-as évek népszerű építésze, közéleti embere; a 40- es évektől Budapesten élt. S Valkó Pál (1893-1989), akire sokan emlékezhetnek: évtizedeken át, — amíg engedték — népszerű tervező, megbízható vállalkozó, kivitelező, szolid kereskedő. Jellegzetes járásáról már mesz- sziről meg lehetett ismerni: szívesen meg-megállt idős korában is, beszélgetésre, régebbi dolgokat illető adatok közlésére. A Szuchy-család boldogulását, felfelé ívelő pályáját az első háború törte derékba. A két építész fiú az első hónapokban bevonult és a frontra került. József 1915-ben, Przemyslnél esett fogságba, János 1917-ben az orosz harctéren esett el. A harmadik fiútestvér is katona, ő Komáromban halt meg, ugyancsak 1917-ben, s ugyanez az év vitte el a fiúk édesapját is. Szuchy József hét évi hadifogság után érkezett haza, 1922-ben: a gazdátlanul maradt cég romokban hevert, az infláció sem engedte a talpra állást. 1923-ban még felépítette családi házát a Rózsa u. 4. sz. alatt, de testben és lélekben összetörve, csak tengette életét, 1932 szeptemberében a kisvárdai vonat elé vetette magát. Lapunk egyik nemrég megjelent számában került említésre, hogy a látható város egykori tervezőinek, építőinek nevét alig- alig ismerjük. Igaza van a cikk írójának. Ez a sorozat, s ez a rövid ismertető is ezt a hiányt igyekszik valamennyire pótolni, — most éppen a Szuchy-család tagjait illetően. Margócsy József Sipos Nóra: Alomvár ÓH, IDÖILLAT... ovember Kínában a tiN zenegyedik hold, Ja- H pánban a simozuki, ■■■■S' vagyis a dér, a zúzmara hónapja. Az oroszok sokféleképpen emlegetik: „félig tél”, „úttalan”, „havat hozó". A csehek és a lengyelek listopadnak, levélhullatónak nevezik. Itt, a Túr-parton, ahöl most az alig csordogáló víz valóságos levél- perzsaszőnyeget sodort össze saját tükrén, s ahol mindent áthat a kellemes, fanyar avarillat, ez az utóbbi elnevezés tűnik a legtalálóbbnak. Itt járt Géczi Imre, aki már a Dunát is átugrotta. Látszik is a cipője sarkának a nyoma a túlsó parton, a sárban. Azóta nem tud megnőni a kis patak. Csak alszik egyfolytában. Szunyókálnak benne a halak is, legfeljebb egy-egy csuka megvillanó foltos háta s a mozgó levelek mutatják: él a víz. November a régi római kalendáriumokban, Julius Caesar naptárreformjáig még a kilencedik hónap volt. Ezt őrzi a „kilenc” jelentésű szóból származó neve, amit mi magyarok — most az egyszer ránk igazán nem jellemző módon, a többi hónap nevével együtt — egyszerűen kölcsönvettünk. De azért a november, a három „ember-hónap” egyike, szelíd kistestvérével, a szeptemberrel és mogorva agglegény bátyjával, a decemberrel együtt a legma- gyarabb hónap. Lehet, hogy ebben van némi elfogultság irányában részemről, mert — bár nem hiszek az asztrológiában, az ál- latövek jelentőségében, de tény, hogy barátaim többségével együtt én is ebben a hónapban láttam meg a napvilágot. November. Szeretem és keresem áttetsző csendjét, amikor fák és bokrok csontkarjai zörögnek a szélben. Valami megérinti ilyenkor a lelkemet, hogy béle- borzongok. November a halottak hónapja. Én nem a temetőben keresem és találom meg a végtelen idő által kitagadott szeretteimet, hozzátartozóimat, egyre növekvő számú eltávozott barátaimat és ismerőseimet, hanem itt a természetben, ahol egyetemessé „szublimálódva” kitöltik a bennem és a körülöttem lévő végtelen teret. Viszem őket magamban s ők visznek engem magukban. Testem súlytalanná válik s beleolvadok a nagy egyetembe, amelynek ők már valódi részei. Én itt gyászolom és ünneplem őket, a természet hatalmas, szent templomában, ahol 8 (Szombati GALÉRIA
