Kelet-Magyarország, 1990. október (50. évfolyam, 230-255. szám)

1990-10-27 / 252. szám

1990. október 21. || Kelet­a magyapország hétvégi melléklete „Született kamasz vagyok” Dustin Hoffman-sorozat a televízióban Naná, majd a Magyar Televí­zió műsorszerkesztőségének ne volna annyi sütnivalója, hogy a világszerte — nálunk is — oly népszerű filmszínésznek, Dustin Hoffmannak a filmjeiből soroza­tot indítson! Gondolom, a legtöbb olvasó megérti a ,,naná!" kez­dést. Ezt a nem éppen elegáns kiszólást ő, illetve az Esőember című remek filmjének telibe talá­ló magyar fordítója hozta újra di­vatba széles e hazában. A sorozat november 3-án kez­dődik az 1-es programban, az Éjféli cowboy vetítésével. A fil­mek további sorrendje még nem dőlt el, de az biztos, hogy a kö­vetkező alkotásokat láthatjuk: Diploma előtt, Alfredo, Alfredo, John és Mary, Kramer kontra Kramer, Aranyoskám, Marathon életre-halálra. A válogatás markánsan bizo­nyítani fogja, milyen sokoldalú művész Hoffman, mennyire ott­honosan mozog a legkülönbö­zőbb figurák bőrében. Hogy va­lójában milyen? Egy amerikai lap írta róla: „Kicsi, mindössze 168 centiméter. A haja mint egy kam­bodzsai házikó szalmateteje. Az álla és az orra: egy 1948-as Chevrolet alkatrészei. A szeme kitömött sólyomra emlékeztet. Mindez bizony zavaró — az első pillanatban. Aztán játszani kezd, és elemi erővel keríti bűvkörébe a közönséget.” Hogyan lehet va­lakiről ilyeneket írni? Vagy olyan­ról szabad, akiért nem kár, ha ki is nevetik, vagy olyanról, akit annyira szeretünk, hogy semmi sem árthat neki. A gátlásos, a nőket imádó, de társaságukban félszeg fiatalem­bernek, mire elvégezte Lee Strasberg híres színészképző iskoláját, a pszichológusok meg­növelték önbizalmát. Olyannyira, hogy sikerrel játszotta meg a nő­falót. 1958-ban kapta meg a dip­lomáját, és a Broadway-n ját­szott szerepeivel hamarosan fel­hívta magára a figyelmet. Jöttek a filmajánlatok, először kisebb szerepekre, majd Jack Nichol­son neki adta a Diploma előtt főszerepét. Két évre rá elnyerte az Oscar-díjat a Kramer Kontra Kramer főszerepéért. Azóta Dustin Hoffman a Kramerben (1979-ben) évente átlag egy filmet forgatott, a mostani sorozatban szereplő­kön kívül a többi között ide tartozik A kis nagy ember, Az elnök emberei, az Agatha, a Pil­langó, az Esőember. Karrierje tehát, mondhatni, zökkenőmentesen ívelt felfelé. Magánélete kevésbé volt zavar­talan. 1969-ben vette feleségül Anne Byrne balett-táncosnőt, akitől Jennifer Celia nevű leánya született. Tíz évig tartott ez a házasság. Hoffmant egy ideig gyakran lehetett együtt látni Charlie egyik angyalával, Kate yacksonnal. Aztán megismerke­dett a 25 éves Lisa Gottsegennel A világsztár nyomban belesze­retett a nála 18 évvel fiatalabb, frissen diplomázott jogásznőbe. A következő nyáron összeháza­sodtak, egy évvel később született Rebecca leányuk. A művész ki-kirándul a szín­padra. Nagy sikerrel játszotta például Az ügy­nök halála Willy Lomanjét.. „Kezdő szí­nész koromban folyton azt hal­lottam, hogy „született ka­masz” vagyok. Meg azt, hogy ha majd beérek, betöltőm a negyvenet, ak­kor kapok igazi karakterszere­peket. Most pedig szeret­ném megőrizni a fiatalságomat, ameddig csak lehetséges” — nyilatkozta. Nos: a karak­terszerepek so­rát eljátszotta már az idén 53 esztendős mű­vész. De ka- maszos báját is jórészt sikerült megőriznie. Ma már az élvonal­ban van, a leg­jelentősebb filmszínészek között. Hogy méltán, arról meg­győződhetünk a filmjeiből készült sorozatból is. Erdős Márta Mátyás Ferenc: Gyertyák fényénél Virágzik a temetőkért gyertyákon lángol a lélek zsoltárok hangja sikolt Jel mert a bűn immár temérdek Emlékek lázadásában Jöltámadnak a'iialottak hogy a te sebhelyes arcod mutassák fel magyar holnap Kopjafák friss erdejében a gyász angyala még ájult egy térdre borult nép várja jöjjön el a mi országunk. „Hullatja levelét az Idő vén fája...” Amikor a legenda valósággá válik Ma divat az ősök keresése. Sokszor eszembe jut az amerikai re­gény, a Királyi vér. A hős hiú és becsvágyó felesége belehajszolja urát az őskutatásba, mivel a családi hagyomány szerint a férj királyi vérből származik. A levéltári kutatások ezt igazolják, ha nem is úgy, ahogyan azt az asszony remélte. Mind anyai, mind apai ágon királyi vér csörgedez ura és gyermekei ereiben: egy indián illetve néger törzsfő a kutatott ős. Természetesen a kisváros is tudomást szerez erről, s a család élete pokollá válik a néger gettóban, ahova üldözik őket, pusztulásba kergeti mindannyiukat a faji gyűlölet. Nem kell tartanom meglepeté­sektől, — gondoltam — legfeljebb drága nagyanyám sokszor hallott családi legendáiról kiderül, csupán egy termékeny fantázia szülte őket. Gyermekkorunkban eleget kuncogtunk, mi, hálátlan kölykök, mikor például arról mesélt, hogyan emelte meg fogatukat a pusztai szél, meg hogyan verte ki saját szemét ostordurrogtató kocsisuk. Vagy érhet más veszedelem is? Például osztálygyűlölet, idegen- gyűlölet? Egyiktől sem kell ma már félnünk, ez erős hitem. Lehetetlen, hogy a XX. sz. végére el ne halja­nak a különféle faji, vallási, nemze­tiségi, osztályelőítéletek. Lehetet­len? Ugyan, nézzünk csak körül a világban, közvetlen szomszédaink­nál, illetve saját portánkon, magyar hazánkban. Lehetetlen? Valóban lehetetlen? Őskutatásaim során bámulva ál- lapítpttam meg, hogy amiket mi szép meséknek hittünk, tények mind. Nemcsak Nagy Iván : Ma­gyar családok..., Gudenus-J.- Szentirmay L Összetört címerek c. művei, hanem a több, mint 100 esztendős, német nyelvű, lipcsei kiadású Brockhaus Lexikon, s más szakkönyvek tanúsága szerint is. Magáncélokra gyűjtöttem az anyagot. Már akkor sem csupán nosztalgiából, divatból. Egész éle­temben az igazságot kutattam, azt szolgáltam, ha olykor nagyon ne­héz feladatnak is bizonyult. A csa­ládomat illetően is szembe akartam nézni az igazsággal, bármi legyen is az. Aztán, amint egyre több adat birtokába kerültem, láttam, milyen meghatározó szerepe van a múlt­nak jelenünk formálásában, jövőnk építésében- Az embert, a családot, a nemzetet mindhalálig kíséri, gyakran kísérti a múlt. Azt gondol­juk gyakran, a múlt egy örökre el­süllyedt álomvilág. Szerintem ele­ven valóság mind az egyén, mind a közösségek számára. A ma ese­ményei is ezt bizonyítják. Ezért ál­lok a nyilvánosság elé családom történetével. Hiszem, sokan ismer­nek majd saját családjukra, önma­gukra, nemzetükre a leírtak alap­ján. A szakirodalom meggyőzött ar­ról, hogy nem egy ősöm játszott szerepet — némelyik nem is kicsit — a történelem színpadán. Nem­csak a magyar, hanem az osztrák, német, sőt francia történelem is fel­jegyezte egynéhányuk nevét. Nem is beszélve megyénk, városunk történetéről. Most, elöljáróban, hadd hivatkozzam csupán egy-két ősre, bizonyságul az elmondottak­ra: A Wimpffenek sváb eredetű ka­tona és diplomata dinasztia volt. Nevük eredetileg: Heeremann . (Jelentése: kos, mai német nyel­ven: der Widder). A Wimpffen név szűkebb hazájukat jelölte. Ez Wim­pfen, a hesseni tartomány egyik városa. A nürnbergi illetőségű Dó- minik Heeremann 1555-ben kapta nemesi levelét. Címerpajzsa ősi nemzetségnevére: ,,H/o/erman”-ra utal vissza: vörös mezőben egy szökellő ezüst kos látható. Dominik leszármazottai közül elsősorban az 1721-ben született Stanislaus ér­dekel, mivel ő lett az osztrák, illetve magyar ág megteremtője. Bárósá­gukat Ausztriában 1876-tól ismer­ték el.. Franz Ludwig Wimpffen 1770- ben lépett francia katonai szolgálat­ba, francia nyelven publikálták írá­sait. Fia, Franz Karl Eduard a grófi ág megteremtője, unokája, Franz nevéhez fűződik az 1848-as olasz szabadságharc leverése. Trieszt katonai és polgári helytartójaként fejezi be pályafutását. Wimpffen Emanuel Felix szintén francia ge­nerális volt. A keleti háborúk hőse, Algír és Oran kormányzója. A né­met-francia háborúban 1870-ben Sedannál megsebesül. Aláírja a kapitulációt, fogságba esik. Kisza­badulva visszatér Franciaország­ba, majd végleg Algírban telepedik le. Több francia nyelvű hadtörténeti munkája ismert. A katonacsalád­ban akadt sikeres diplomata is, pl. az 1827-ben született Felix Fried­rich Wenzel, aki Ausztria porosz- országi, párizsi és római nagykö­vete volt. A-szakkönyvek, lexikonok azt is elárulják, hogy 1808-ban kapott az első Wimpffen magyar .jhonfiúsí- tás”-t. A törvénytár azonban nem ismeri el ezt. E szerint csak 1827- ben, az országgyűlésen honfiúsí- tották Wimpffen Dagobertet aki a cs. és kir. lovasságnál szolgált, s akinek a felesége Erős József br. és Almássy Ágnes lánya volt. A másik Wimpffen: Dienes Dagobert. Szintén tiszt, ugyancsak magyar nőt vesz feleségül: Somsich Jan­kát. Mindkét honfiúsított Wimpffen utód nélkül hal meg. Ükapám, Ko- loman Baron Wimpffen-Mollberg (mollbergi báró Wimpffen Kálmán) osztrák tiszt, de őt is magyar asz- szony fűzi rokoni szálakkal a ma­gyarsághoz. Felesége bethlenfalvi Erős Mária volt. Ugyancsak anyai részről a Heinrichek (a szó jelenté­se: a ház fejedelme) és Pöppelek leszármazottai vagyunk. A Hein­richek őshonos erdélyi szászok, sok-sok kiváló, magas rangú tisztet adtak a monarchiának, Ausztriá­nak. Az utolsó, aki közeli rokon, Oswald Heinrich , a tengerészeinél szolgált az első világháborúban, admirálisként ment nyugdíjba. Pöp- pel őseim porosszá vált hugenot­ták, a vallásüldözés idején mene­kültek Franciaországból Berlinbe, ott leltek új otthonra. Nevük erede­tileg: Peuple (jelentése: nép). Pol­gárok, mégpedig európai műveltsé­gű polgárai voltak választott új ha­zájuknak, Erdélynek, Magyaror­szágnak. Apai őseink? A családi legenda szerint még II. Endrétől kapta egyik vitéz (keresztes) Szitha a nemességet. Keresztanyán-^ jóvei idősebb unokatestvéreim áííítása szerint ők még látták is ezt az ősi kutyabőrt. Ezt éppoly lehetetlen bi­zonyítani, mint a Pöppelek francia eredetét. Lehet, valóban édesapám liberális gondolkodásának áldozata lett az oklevél, akárcsak sok régi családi írás) Húga, keresztanyám, alig tudott néhány okiratot meg­menteni a (űzhaláltól. Így maradt meg a Bocskai István nagyságos fejedelem által 1606-ban adomá­nyozott nemesi oklevél, egy bizonyos Szitha János kapta, aki a hajdúk vitéz hadnagyaként szolgál­ta a magyar szabadság ügyét. II. Mátyás már 1616-ban megerősí­tette ősöm nemesi kiváltságait, sőt azt ki is terjesztette a birtokomban levő kutyabőr bizonysága szerint Szitha Miklósra is. Néhány, a XVII. sz. legelejéről származó csa­ládi írás is birtokomban van, a XIX. sz. végén kelt az utolsó ilyen ira­tunk. Nagyon fájlalom, hogy csu­pán ennyit tudott keresztanyám az enyészettől megmenteni, bár val­lom én is édesapámmal: csak egyetlen nemesség van, az, ame­lyet az ember jó munkájával és becsületes életvitelével szerez ma­gának. A magyartanár, és a ma­gyar történelem szerelmes fájlalja az okiratok, családi iratok pusztulá­sát. ❖ ❖ A Szithák is beírták — vérükkel — a nevüket a magyar történelem­be, bár távolról sem olyan látvá­nyosan és egész Európára terjedő hírrel, mint egyik-másik anyai ősöm. Számomra mégis kedve­sebbek rebellis, az osztrák elnyo­más ellen küzdő, a szabadságért vérüket ontó, „népért síró, bús, bocskoros nemes" Szitha-őseim, mint a más népek szabadsághar­cát eltipró osztrák katonaősök. > Szitha Mária SZOMBATI GALÉRIA Bodnár István Szólít a tél is Nem díszíti már pompázó évszak a szomorú kertet, büszke virágok százszorszép százai Jöldbetiporva. Tüske a rózsa. Tűhegyű szára meredten áll csak, lángoló bronz, lila szirmai mind odaveszve. Kék-arany égbolt távoli messze, benne ölelésed, a foTTÓhevű nyár már régóta tékozlott múlt csak. Vágtat a szél szilqjodva, hajszolja az este. Vergődik a tölgykerítés mögött halkszavú sóhaj. Dér csípi dús hajam. Szivedbe fagy szuronyoz már. Szólít a tél is. Fehér madarát útnak ereszti 9

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents