Kelet-Magyarország, 1990. október (50. évfolyam, 230-255. szám)

1990-10-27 / 252. szám

10 II Kelet­Magyarország 1990. október 27. HÉTVÉGI MELLÉKLETE aKM vendége A korong mestere M átészalkán a Vásár tér sarkán állt egy régi, tornácos ház. Udva­rán agyagdombok, kizsaluzott homokgödör, kas ala­kú kemence, nagy halom kály- hacsempe-törmelék, terrakotta és mázas edények maradványai munkát mesélő rendezetlenség­ben tanúsították, hogy az ősi mesterségek apáról fiúra örök­lődnek tovább. Itt dolgozott hoss­zú időn át, szinte a mai napig ifjú Farkas Sándor cserépkályha- készítő és fazekas, a Népmű­vészet Ifjú Mestere. A régi ház lebontásával egyelőre, a helyére épülő új elkészültéig, csak a Jó­zsef Attila utcai műhelyben forog a korong. Mert a mesterség él tovább. — Nem akartam én ezt csinál­ni, de hát akit egyszer a fazekas bolha megcsípett, az egy életen át megemlegeti. (Az agyagot Tunyogmatolcs- nál, a Szamos partján bányász szák hat-nyolc méter mélyről, amikor a folyó a legalacsonyab­ban áll. A kék agyag a legjobb.) — Van egy körülbelül négy­száznyolcvan éves korongunk, ami tárgyi bizonyíték arra, hogy már az őseim ősei is fazekasok voltak. Apám a nagyapámtól, én apámtól örököltem a mestersé­get. Ő volt az egyik legjobb a vidéken, de ma már nem bírja. Aki próbált már korongot rúgni, az tudhatja, hogy miért. (A kibányászott agyagot dom­bokba rakva érleli az idő: minél tovább, annál jobb.) — Mi tisztán őrizzük meg a szatmári fazekasságot. Nem másoltunk semmit. Az én edé­nyeim ma is olyanok, mint ami­lyeneket gyerekkoromban toltam kiskocsin a vásárba. Nem hival- kodóak, hanem egyszerűek és valóságos funkciójuk van. Lek­városfazék, tejescsupor, olajos­korsó, csecseskorsó, csigakor­só, tésztaszedő. Ilyen kollekció­val nyertem el a Népművészet Ifjú Mestere címet is. (Átszőrés után hosszú időre a homokgödörbe kerül, amíg a homok kiszívja belőle a nedves­séget.) — Ma a kerámia elsősorban dísz. Régen dísztárgyat nem csi­náltak. Ha az edény nem volt használható, parasztember miért adott volna érte pénzt? (Újra átszűrik, majd átgyúrják, akár az asszonyok a tésztát, egészen addig, amíg olyan nem lesz, mint a vaj. Ekkor már ko­rongra kerülhet.) — A harmincas-negyvenes évek táján a gyárak kezdték elá­rasztani a piacot sokféle hasz­nálhatatlan díszedénnyel. Ez lett a veszte a népi fazekasmester­ségnek. Ma már nem tudnak az emberek különbséget tenni az igazi fazekasedény és a tirke- tarka funkciótlan giccs között. (A fazekas bevizezi a kezét és az anyagot középre húzza. Alat­ta elkezdi rúgni a korongot. Az pedig forog-forog, hogy kezdetét vehesse a varázslat.) — Megyénkben 23-24 éve nem szervezett gyűjtőutat a Nép­rajzi Múzeum. Pedig nagy érté­kek voltak, vagy még vannak is errefelé a régi öregek portáin. Meg kellene menteni, sőt életre kellene kelteni ezt a kultúrát. Ezért foglalkozom nagy örömmel a gyerekek tanításával is. (Aztán, ahogy Isten tehette ama hatodik napon, amikor por­ból és sárból megteremtette az embert, rágörbülő tenyere min­den beleérzésével formát ad a formátlan anyagnak.) — Rendszeresen szerepelek kiállításokon, pályázatokon és részt veszek népművészeti tábo­rok, találkozók munkájában is. Maradandó emlékeim a gyön­gyösi, a szolnoki és a mezőtúri helyezések, a nagykállói Téka tábor, de kiemelkedő sikert ér­tem el Barcelonában is. Most az NSZK-ból érdeklődnek a mun­káim iránt. (Először felhúzza csőbe, azu­tán kialakul a hasa, formálódik a nyaka. Vizes ujjai közül, mint az anyaföld csipkerojtja sorjázik elő a nedves agyag. Néhány ördön- gős mozdulat, óvatos simítás és már együtt a vonalak és formák törékeny harmóniája.) — Amikor dolgozni kezdek, csak azt döntöm el előre: kisebb vagy nagyobb tárgyat készítek- e. Minden további már menet közben alakul bennem, amikor megérzem az agyag tapintását és forogni kezd a korong. (Az elkészült edények a szá­radás első stációiban egyre fel­jebb és feljebb kerülnek a polco­kon. Az elektromos kemencében a nedvességgé szelídült víz 9 órán át 900 fokos hőségben illan el az anyag részecskéi közül, hogy aztán 48 órán át hűljön le az ember számára újra kézzel foghatóvá. Ekkor kerül rá a máz és az előbbihez hasonló folya­matban örök időkre egyesül az ember teremtette formával.) Ifjú Farkas Sándor új házat, új otthont, műhelyt, bemutató szo­bát tervez és teremt magának a régi ház helyén. Megmutat egy díszcsempét azok közül, ame­lyekből kandallóját rakja majd. Óvatosan leemeli a falról, lefújja róla a port, majd gyöngéden vé­gigsimítja, mint apa a gyermeke arcát. Tekintete gyönyörködő szeretettel pásztázza végig szin­te centiről centire. Boldog. Körü­lötte évszázadok, nemzedékek formavilágát zengik a fazekas­mesterség anyagból formált nép­dalai. Réti János Film MAGYAR REKVIEM A NEKILÓDULT XX. SZÁZA­DI TÖRTÉNELEMBEN már 30 év is históriai idő, s hogy 1956 forradalmát mégis mai tragédia­ként éljük meg, abban a döntő szerepet az játssza, hogy csak alig több, mint egy esztendeje emlegethetjük annak, ami valójá­ban volt. 1956 forradalma arra a nemzedékre is megtisztító erő­vel hat mostanában, amely gye­rekfejjel élte végig az eseménye­ket vagy azóta született, mert egyebet sem hallott korábban, különösen a 30. évfordulón, hogy ellenforradalom söpört végig ak­koron az országban, s mert a hatalom ideológiai-politikai gépe­zete három évtizeden keresztül — ellentétben a gazdaságival — Hamarosan nálunk is műsorra tűzik a mozik Jiri Menzel híres film­jét, melynek címe: Vége a régi időknek meglehetősen „jól” működött, eltakarta azt az érdeklődő sze­mek elől, ami fontosnak bizo­nyult a történelmi időben, s a je­lenséget emelte lényeggé. A fél- revezetettség tudatára való ébredés mindenki számára sok- kírozó élmény. Nemcsak a törté­nelmi valósággal kell szembe­nézzünk ma, hanem egykori ön­magunkkal is, mert a gondolko­dásunkban — éppen a tényéktől való elzártság, s a félrevezető hamisítások következtében — olyan kép élt, amely téves voltá­val kimeríti a nem szándékosan elkövetett kegyeletsértés vétsé­gét. Olyasfajta drámai harc ez, amit mindenkinek, akire vonat­kozik, önmagában kell megvív­nia. MINDEN MŰALKOTÁS, AMELY SEGÍT EBBEN a lel- kiismerettisztító harcban, fontos lehet számunkra. Hogy mi tör­tént 1956 októberében-novem- berében, s az azt követő évek­ben, arról a könyvkiadás, a sajtó és a művészet is (benne a film, különösképp annak dokumenta­Magyarosan SIMA MODOR Nemrég hallottam a rádióban, hogy egy város most jelölt polgármesterét korábban azért menesztették az állá­sából, mert sima modorával elaltatta az elvtársakat. A mondatban minden világos, azonban lehetséges, hogy sokan nem tudták pontosan, milyen is valójában a sima modorú ember. Csokonai Vitéz Mihály: Remény­hez című versében írja a következő­ket: 1 'Sima száddal mit kecsegtesz? / Miért nevetsz felém?” A sima szó egyik esetben sem azt jelenti, hogy egyenletes felületű, la­pos, sík, hanem azt, amit a Magyar nyelv történeti-etimológiai szótára is az első jelentésként ad meg 1529-re datálva: csalárd, hamis, behízelgő. Heltai Gáspár 1570-ben megjelent Háló című értekező jellegű fordításá­ban is ír „szép sima és kecsegtető” beszédről. Tehát Csokonait is a Remény (akit megszemélyesít egy szerelem /kap­csán) csak kecsegteti sima szájjal, va­gyis nem hagyja kiismerni magát, csak áltatja. így még jobban érthető a vers folytatása is: „Kétes kedvet mért csepegtetsz/ Még most is belém?” Ma már elég ritkán használjuk azt a kifejezést, hogy sima modorú , sima beszédű ember. Pedig minden bizo­nynyal sokan vannak olyanok, akik ha nem is hazudnak, de nem mondják meg az igazat sem. Ezek után talán már könnyebben érthető, hogy az em­lített volt tanácselnöknek miért is kel­lett otthagynia az állását. Azt viszont a választópolgárok döntik el, hogy ez, az elvtársakkal szemben alkalmazott modor jó-e nekik. Minya Károly Könyvespolcunk Három kötet felvételizőknek Felvételi vizsga. Mindenképpen a kiemelkedő események sorába tartozik egy tizen/huszon/éves éle­tében. A baráti, rokoni körben min­denkinek van egy biztos tippje, jó ötlete arra, hogy mi a siker titka. Jómagam is egy tippet adnék ezút­tal, pontosabban hármat, három könyvet. A könyvek nem csodasze­rek, hanem egyszerűen segítenek a tanulásban, segítenek abban, hogy a magyar nyelv- és irodalomból felvételizők felmérjék tudásukat , lássák milyen szinten kívánják tő­lük az ismereteket a felsőoktatás­ban. A három ajánlott könyv egyben három „műfajt” is képvisel. Híres regények dióhéjban (kiad­ja az Első Vertikális Kisszövetke­zet) a magyar és világirodalom leg­kiemelkedőbb regényeinek tartal­mát nyújtja a középiskolásoknak, érdeklődőknek, közülük is azok­nak, akik egy korábban olvasott műről nem jegyeztek fel semmit egy olvasónaplóba, s most föl kel­lene idézni valamely alkotás tartal­mát. A szerző, Kissné Figeczky Zsuzsanna a gimnáziumi tananyag­ra építve a felvilágosodás, romanti­ka és a realizmus legkiemelkedőbb műveit mutatja be Voltaire Can- dide-jától Déri Tibor Niki című művéig. A világos, jól követhető tartalomleírásokat jól egészíti ki a mű szereplőinek és az író más je­lentősebb műveinek a felsorolása. A magyar írásbeli felvételi vizs­gán általában a megadott vers elemzése a legnehezebb, legalábbis az eddigi tapasztalatok ezt bizo­nyítják. Ezen feladat elvégzésében jócskán segíthet a Müelemzés- műértés című kötet (Sport. Buda­pest 1990.), amelyben a szerkesztő, Sípos Lajos azon célját valósítja meg, hogy bemutassa a legfontosabb ma is érvényes és funkcionáló műelemzési eljáráso­kat, azok történetét, fogalomrend­szerét. Mindezt úgy teszik meg egy-egy fejezetben az országosan neves irodalmárok (például Bécsy Tamás, Jobbágyáé András Katalin, Kecskés András), hogy kiválasztottak Berzsenyitől Bulga- kovig egy-egy művet, s azon mu­tatják be az adott elemzési iskola értelmezési lehetőségeit, variációit. S melyek ezek az iskolák? Az on­tológiai drámaelemzés, a szemioti­kái, a struktúralista, az eszmetörté­neti, a hermeneutikai elemzés és így tovább még négy. Juhász Gyula : Tápai lagzi című verse struktúralista elemzésének kezdetén említi meg a szerző, Honti Mária , hogy az elemzés nem példaként szolgál, csupán okulásul. Azaz nem receptet, sémát kívánnak nyújtani, hanem- azt kí­vánják bemutatni, hogy mi min­denre figyelhetünk egy mű elemzé­se során, hogyan nyúljunk a mű­höz, hogy elemzésünk ne juthasson oda, hogy maga a költő is azt mondhassa rá: „gondolta a fene.” A pontokba foglalt és valóban ért­hető elemzések bátran adhatók a továbbtanulni vágyó középiskolá­sok kezébe, hisz a szerzők még arra is ügyeltek, hogy egy-egy ide­gen szakkifejezést magyarul is megadjanak. Külön figyelmet ér­demel a fejezetek-végén található szakirodalmi felsorolás. Az elem­zések készítői a gyakorlatra is le­bontják az általuk elmondottakat, ugyanis a gyűjteményt tudáspróba- sor zárja. A cél: „.... lehetőséget kí­vánunk adni arra, hogy a maga örö­mére olvasó éppúgy próbára tehes­se ismereteit, mint a reménybeli főiskolai vagy egyetemi hallgató.” S ha valaki kevesellné az itt ta­lálható feladatokat, nos annak bát­ran ajánlhatom azt a kétkötetes kiadványt, amelynek címe: Magyar nyelv és irodalom, alcíme: Előké­szítő feladatok az egyetemi-főisko­lai felvételihez . (Stádium Kiadó Nyíregyháza 1990.). A szerzők, a helybeli tanárképző főiskola oktatói, Jeney István és Karádi Zsolt nem kevesebbre vállalkoztak, mint arra, hogy a felvételi írásbeli tesztfeladatokhoz hasonlóan feldol­gozzák a négy év gimnáziumi nyelvtan és irodalom tananyagát. A tankönyvet követő beosztás köny- nyen áttekinthetővé teszi a köny­vet, s az ellenőrzésre is mód nyílik, hisz a megoldásokat az egységek végén a tankönyvek oldalszáma szerint adják meg. A feladatok pe­dig valóban elgondolkodtatóak, ta­nulásra ösztönzőek, gyorsan rámu­tatnak arra, hogy mi a „fehér folt”, még a tudásban. Úgy vélem, aki e három könyv segítségével lát hozzá a felvételire való felkészülésnek, annak nem lesz meglepetés a vizsga anyaga, nehézségi foka, hanem a várako­zásnak megfelelő. így bátrabban lehet bízni abban, hogy az ered­mény is hasonló lesz. M. K. rista ága) sok mindent elmon­dott. Ahho? azonban, hogy ez a tudásunk érzelmileg átszínezet- ten lelkünk részévé váljon, csak az elementáris erejű, katartikus hatású művészeti alkotások se­gíthetnek bennünket. Más tudni azt, hogy október 23-án kivágták a nemzeti lobogó közepéből a gyűlölt hatalom jelképét, s más átélni azt az eufóriát, amit ez ki­váltott akkor a résztvevőkben. Makk Károly az idei évfordu­lóra készítette el az egykori for­radalmárokra emlékező filmjét, a Magyar rekviemet, s ennek örül­hetünk, mert folytatja azt a törek­vést, amelyet Kosa A másik emberrel, Zsombolyai A halálraí­télt!tel vagy Mészáros Márta a Naplókkal elkezdett. (Tartozom az igazságnak, hogy legalább most, itt elmondjam: Mészáros Márta volt az, aki először nevez­te 1956-ot a széles nyilvánosság előtt — ha csak a művészet jel­képes nyelvén is — forradalom­nak. A Napló szerelmeimnek befejező képsorában okt 23-hoz érkezünk, s a Parlamentre réve- dő szereplők látványa alá a Föl­szállott a páva dallamát illesztet­te a rendező, pedig amikor ez a film a mozikba került, még a nép­fölkelés minősítés sem hangzott el). A MAGYAR REKVIEM AMENNYI ÖRÖMET SZEREZ választott témájával, tiszta esz­mei közelítésmódjával, világosan érzékelhető szándékával (Kornis Mihály a forgatókönyvíró), any- nyival kevesebbet ád a művészi megvalósítással. Igazuk van az alkotóknak: azokat a forradalmá­rokat, akiknek csontjait a 301-es parcella kopjafával vagy a Kere­pesi temető földszintig süllyesz­tett, Kossuth-címeres kővel megjelölt sírjai őrzik, el kell sirat­ni, s egy nemzet előtt kell tisz­tességet szolgáltatni nekik. Eh­hez a rekviem műfaja tudná a legbiztosabb keretet nyújtani, ám Makk Károly filmje nem rekviem a szónak abban az értelmében, ahogy ezt a műfajt ismerjük. A történet 1958-ban játszódik, erre külön inzert hívja föl a figyel­met. Egy börtön a helyszín, amelynek egyik cellájában heten raboskodnak, várván sorsukra, kivégzésükre. A zárt tér különö­sen alkalmas lenne a drámai he­lyzet teremtésére, mert a lehatá- roltság jótékonyan segíti a fe­szültség fokozhatóságát. A Ma­gyar rekviem azonban — ritka pillanatait leszámítva — leíró­epikus jellegű marad (a fantázia­képek megjelenítésével különös­képp ebbe az irányba sodródik), mert hőseinek nincs múltjuk, nem derül ki róluk, miként váltak forradalmárrá, s mert múltjuk ilyen tisztázatlan, sorsuk drámai, de nem tragikus, s ezért nem le­het történetük katartikus hatású sem. A film nem kínálja fel akár a csoporttal vagy közülük valakivel az igazi nézői azonosulás, az identifikáció lehetőségét. A HATALOM KÉPVISELŐI, a börtönőrök is végiggondolatlan figurák. Diabolikusan gonoszak, mint korábbi szovjet filmek né­met katonái, színészileg is meg­oldatlanok (Andorai Péter pa­rancsnok alakítását leszámítva), így a szükséges drámai ellen­pont hiányzik, ami a forradalmá­rok hősiességének értékét meg­emelhetné. 1956-ról beszélnünk kell, az évfordulón is, azon kívül is. Egy nemzet tragédiája egyéni tragé­diák sorából állt össze. Remény­kedjünk, hogy annyi kísérlet után majd megszületik az a film is, amely ennek megrendítő erejű feldolgozása. Hamar Péter A

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents