Kelet-Magyarország, 1990. szeptember (50. évfolyam, 205-229. szám)
1990-09-01 / 205. szám
1990 szeptember 1. || Kőiét a nhgyarorszag hétvégi melléklete 9 Bolognai rajzgyűjtemény a Szépművészeti Múzeumban századi itáliai művészet fejlődésének egyik fő irányát határozták meg. Annibale, Ludovico és Agostino Carracci voltak az új stílus megteremtői, ők 1582-ben művészeti akadémiát is alapítottak, ahol számos bolognai festő — Pietro Faccini, Guido Reni, Domenichi- no, Albani is tanult. Hogy a 17. század legsokoldaAz olasz rajzművészetben új fejezetet nyitottak a 16. század végén a bolognai művészek — de sajnos a bolognai múzeumoknak még- sincs rajzgyűjteményük. Van viszont 150 lapja a bolognai iskola művészeinek 17—18. századi rajzaiból a mi Szépművészeti Múzeumunknak. Ezek a rajzok jórészt olyan, ma is meglévő freskókhoz, festményekhez kapcsolódnak, amelyek az olasz város gyűjteményeit, templomait, palotáit díszítik, vagy Európa más múzeumainak kincsei. Ezért kísérte kitüntető figyelem a Szépművészeti Múzeum kiállítását előbb Bolognában, majd Stuttgartban . S ezért támogatta a tudományos igényű katalógus kiadását az olasz fél. Érthető, hogy itthon is esemény a Bolognai művészek rajzai című kiállítás. A szeptember 30-ig látható válogatás 78 művet tartalmaz. Részlettanulmányokat, kompozícióvázlatokat, életképeket, bibliai jeleneteket, tájképeket, építészeti, iparművészeti és díszletterveket, amelyek önálló műként is reprezentálják a korszak észak-itáliai művészetét. Számos új meghatározást eredményezett a kiállítást megelőző több éves kutató munka. A híres, régi egyetemi város a 16. század folyamán Itália fontos művészeti centruma volt. Míg az évszázad közepén a bolognai művészek főleg a toszkán és a római manierizmushoz igazodtak, ez az arisztokratikus, intellektuális, stilizált formavilágú művészet a század vége felé kezdte elveszíteni vonzerejét. Fokozatosan megerősödtek azok a tendenciák, amelyek a természetmegfigyelés felhasználásával és a reneszánsz eszmék felelevenítésével egy új művészi eszménykép kialakítására irányultak, melyben fokozott hangsúlyt kapott a műalkotás érthetősége, egyszerű, valószerű, sőt meggyőző, megindító ábrázolás- módja — magyarázza Czére Andrea, a kiállítás rendezője. —A bolognai művészek Felső- és Közép-ltália különböző helyi áramlatainak tanulságait ötvözve és természettanulmányaikkal szembesítve új stílust alakítottak ki, s ennek Rómába plántálásával a 17. lúbb bolognai művésze Guercino (Giovanni Francesco Barbieri) volt, azt vallásos, allegorikus élet- és tájképei, toll- és krétarajzai tanúsítják. Az ő stílusát követték a 18. századi bolognai tájrajzolók, Francesco Bosio, Carlo Gennari. A rajzművészetnek az építészethez kötődő ágában a díszletművészetben a bolognai Galli Bibiena család hatása egész Európára kiterjedt. Őket hívták a fejedelmi udvari színházakba és operákba, hogy díszleteket készítsenek az előadásokhoz. E díszletekhez készült részletgazdag rajzokból is felvonultat néhányat a kiállítás. (kádár) a Székelyföldön A Kolozsvár előtti Gyalu községben forró vizet kértünk a neszkávénkhoz. Segítőnk — magyar gyógyszerésznő — meglepő kérdéssel állt elő: nem noztunk-e magunkkal dauervizet, mert azt nem (sem) lehet itt kapni. I/áss Balázs, a csavaros észjárású etédi szeszfőzdés huncut szemcsippen- téssel válaszolja Z. pálinka utáni érdeklődésére: „Épp egy liter van még mérnök úr." (Emlészünk még az ántivilagból az olcsó rumra, a Napoca konyakra, a messzihangzó cujkára, a régem sörre?) Dezső bácsi, az erdőszentgyörgyi benzinkutas, aki harmadnapra elfelejti Z.-nak a nevét Is, pedig az ő közreműködése elegendő volt ahhoz, hogy lejért tankolhassunk. Igaz, azóta szigorú körlevél érkezett. . Énlakan keressük a tiszteletes urat, aki megmutatná híres unitárius templomát a székely rovásí rásos felirattal. 60 körüli férfi emeli ránk a kalapját: „Jó napot kívánok, Kerestély Sándor vagyok, itt születtem Énlakán, az Isten hozta magukat.” Miután saját bevallása szerint íróféle ember, engedélyt kér, hogy elmondhassa hosszú versét a hazaszeretetről. A vége felé belezavarodik, de azzal mentegetőzik. hogy így vagyunk a Himnusszal is: az eisó egy-két strófát tudjuk, a többit már nem nagyon Órányi téblábolás után favágasoól kerül elő Danes Lajos unitárius lelkész. Mondom neki, mifelénk is élnek ilyen nevűek. „Akkor azok biztosan Csornákérösről kerültek oda!”—mondja. Ki tudja? Z. felesége, Jolika szerinftzer- te egész Gyergyóban Csomafal- ván vannak a legszebb lányok. Őt ismerve ez eddig sem volt kétséges, de Ritát és Noémit látva bizonysággá vált előttem. Különben is: Csomafalvához képest „Ditró, Szárhegy, Remete — mind a Gyergyó szemete”. Hazafelé Szatmárig útitársunk az egyébként Aradon élő 86 éves Irma nagymama. Igazi szupema- gyi aki a hosszú és fárasztó úton sohasem szomjas, nem fázik és nincs melege, nem éhes és nem kei! pisilnie, viszont mindent tud a „suszterről” és akadémikus mérnökdoktor félanalfabéta („coket- tő”) nejéről, a diákvezér Muntea- nuról és az egykori kémfőnök Pa- cepáról, llieseurói és Pét re Románról, Tőkés Lászlóról és Sütő Andrásról, Chrudinákról és Sugárról. Szatmáron Traían Negreanu bácsi széles mosollyal lapogatja a hátamat, amiért épségben meghoztuk a nagyit, majd — felesége tolmácsolásával — a határon hazafelé való átkelés várható nehézségeire figyelmeztet. Más fél kilométeres a sor, van időm tűnődni: barangolásunk első és utolsó embere román. Ki mindenkiről nem írtam még! Gáborról, a clevelandi autógyárból, aki asszonynakvalóért jött a Székelyföldre; Jenőről, aki az etédi szövetkezet'és >a helyi RMDSZ elnöke, feleségéről, a temperamentumos Puskáról, a lányukról Kingáról, a budapesti óvónőképző leendő hallgatójáról: a legendás Gelu Peteanuról (Gyalu bácsi), aki költő és életművész, a magyarok nagy barátja; Ugronról a nagybeszédű etédi tanítóról: Timikéről, lányom legújabb barátnőjéről; a román milicistáról, akinek a forradalom után sem volt oka félnie, hiszen rendes volt a magyarokhoz (nem úgy, mint két magyar kollégája, akik sürgősen elpucoltak a faluból); Szilveszter Dénesről, Z. barátjáról, akivel megesett, hogy összeperlekedett a feleségével, nem szóltak egymáshoz, így hát írásban kérte meg, ébressze fel öt órakor. M agasan járt a nap. mikor felserkent, s maga mellett találta az asszony céduláját: Öt óra, ébresztő! S ha már a vámossal kezdtem, hadd fejezzem be azzal is. A román fiatalember érdeklődését az ajándékba kapott tucatnyi könyv kelti fel. Némelyiket tüzetesen átlapozza: Nagy Olga, Cs. Gyi- mesi Éva, Szilágyi Domokos, Ká- szoni székely népművészét, Ro- botos Imre, Balogh Edgár. Apropó Balogh Edgár. Eszembe jut — s ez már a hazaérkezés jele —: a „népnemzeti gerinc” emlegetése helyett az ő egyik kötetét kellene gyakrabban kézbe vennünk. Az a címe: Duna-völgyi párbeszéd. Fekete Antal Városépítők — városszépítők Arról az épíitészrö\ van szó. aki az éppen most tatarozott nyíregyházi református templom terveit készítette, hogy 1873-ban ezek alapján id. Király Sándor elkezdhesse az építést Egy másik templom új bejáratát is ő tervezte, ahogy erről Dienes Ö. István írt: 1885-ben a templomuk építésének 100. évfordulójára készülő evangélikusok rendelték meg tőle ezt a neoreneszánsz stílusú díszbejáratot. Vagy 125 éve ő építette a Sóstón azt, a svájci tájakon szokásos fagerendás, vakolatlan téglafalú vendégházat, amelyet ma is svájci laknak neveznek: egykor Blaha Lujzának, Krúdy Gyulának is szolgált pihenőhelyül. — Az is közismert, hogy 1871-ben, amikor a város emeletesre óhajtotta bővíteni székházát -- ahogy ma is láthatjuk — a pályázatra felszólított helybeli építészek között szerepel ez a bizonyos egykori városszépítö mester is. Arról a személyről van szó, akiről a hivatalos iratokban, elszámolásokban eltérő írású családnévformájában olvashatunk: Melhouse, Melhose (magyarosabban: Mell- house, Me/Aiose), Melhause, Mehlhouse. Mehlhause írásformában (Maradjunk ez utóbbi formánál!) Ő építette azt a tekintélyes egyemeletes sarokházat is, amely a városházánk északi „folytatásaként” a megyeháza előtti térre is „befordul”. 1850-ben telepedett le egymásután Nyíregyházán a Gre- dig, Hősig és Tester család, valamennyien svájci születésű cukrászok (Közölük a Tesferekre még sokan emlékezhetnek: a felsőke resk. isk. tanára, igazgatója volt Tester (majd: Tamay) Kálmán, akinek gyermekei itt iskolások, de már Budapesten élnek). Nekik építette ezt a házat Mehlhause: a Rákóczi utcai bejárat fölött olvasható a keletkezési évszám: 1866. Ezek az építtetők a svájciak voltak, az építő is külföldi, a Sóstón a svájci lakot is ő emelte: innen terjedhetett el, hogy M. is svájci eredetű. A nemrég előkerült levéltári adatok ennek ellent mondanak: a hatvanas években Mehlhause Gottlieb-Jo- hann, már hosszabb ideje városunkban dolgozó szászországi iparos kiérdemli, hogy lakosítási kérelmének helyt adjanak, s a város befogadja polgárai közé. Ezentúl már nem találkozunk a Gottlieb keresztnévvel: ezt nem lehetett magyarra fordítani; ha előfordul, legfeljebb csak G. alakban írják. Családi nevének össze-vissza írása azonban megmarad: a német idiómát nem ismerő tisztviselők pontatlansága érthető; egyébként ebben a kisvárosban mindenki tudta, kiről is van szó. Arról, a magyarul csak alig, nehezen beszélő ideszármazott vállalkozó-építészről, aki sok munkát kap hatóságoktól is, magánszemélyektől is. Mostanában kerültek elő annak az épületnek a tervrajzai, amelyet M. bérháznak kívánt építeni az „Érkertben, a szénatérnél, a pacsirta kert melletti dűlő déli oldalán” 1891- ben. Az engedélyezett épületnek a keleti homlokzatvonala „essék egy- vonalba” a Pacsirta vendéglőével Az akkori szénatér a mai Bessenyei park; a vendéglőből a századunk elején lett tűzoltó laktanya: ma is áll, más rendeltetéssel, a tér és a Bethlen utca sarkán. Az említett dűlő az azóta felépült színházról vette mai nevét: ez tehát a mai honvédségi klub (Színház u. 2 sz.). Eredetileg bérház: a város vette ki a nagy lovassági laktanya ezredparancsnokának szolgálati lakásul. Később a csendőrség bérelte, majd az első háború előtt és alatt ebben az épületben találjuk a Hungária gőzfürdőt és uszodát, amelyben egy 1921 -beli reklám szerint ,,pöstyéni iszapkúrát lehet venni hőforrási ivókúrával” együtt. (Arról nincs adatom: honnan vették a hőforrásvizet és az eredeti pöstyéni iszapot.) Nem sokáig működött: 1919 nyarán „az angol fay- ence és öntött acél kádak, más berendezési tárgyak” már kiárusításra kerülnek; egy részüket a város vette át a sóstói fürdő részévé. A huszas évek elején a csendőrség kiképző iskolává, gyalogtanosztállyá alakítja át: így működik az újabb háború végéig. Eredetileg a tér felől, középen volt a bejárata; ez „kiugrott" a szomszédos két-két ablakkal, de ezt 1945 után megszüntették s így manapság „egysíkban" mutatkozik az épület keleti homlokzata. Alig 11 éve bontották le a szintén Mehlhause által épített ún. vadászházat. Ez a ref. templommal szemben, a Kálvin tér sarkán állt, a mai Tudomány és Technika Háza előtt. Vállalkozóként építette 1889-ben: előbb Borsabányai Józsefnek, majd Rózsakerti Józsefnek adta bérbe; ők Széchenyi -cégérrel vendéglőt, szállodát vezettek itt. Ezért is nevezték már 100 évvel ezelőtt Széchenyi fémek a máig meglevő kertes-parkos részt (legutóbb Lenin tér a neve). A házat M. eladta Vadász Leó orvosnak: innen a neve, hogy Vadász-féle ház. Az első háború után a város tulajdona: megannyi városi hivatal, közművelődési megmozdulás — pl. a Benczúr Kör — kapott benne helyet; végül kereskedelmi cégek irodáit fogadta magába. A Mehlhause család évtizedeken át a Kereszt utcában lakott. Az 1896. évi építési engedélyek dobozában található az az iratcsomó, amelyik az idősödő építész eddig ismert utolsó vállalkozása. Az Eötvös utca 14 sz. telkére kér lehetőséget háznagyobbításra: a meglévő épület mellé dufartot és újabb épületrészt emel. majd ide is költözik feleségével. Mi az Eötvös utcán laktunk, gyerekkoromból jól emlékszem az akkori Sefcsik házra, a- hogy a későbbi tulajdonosról nevezték. Sefcsik Jószef királyi tanácsosi címmel pénzügyigazgató, amikor 1918 májusában a Nemzeti Bank (akkor még Osztrák-Magyar jegybank) sarkán egy elragadt (megvadult) ló elgázolta, megtaposta. Sérülését nem heverte ki, 1919-ben meg is halt; én már csak a szomorú históriát hallottam és az özvegyét ismertem, aki trafikengedélyt kapott és Piroska nevű leányát, aki a róm. kát. elemiben tanított. — Évtizedeken át ebben a házban lakott Mihovics József, a kir. kát. gimn. tanára, aki később Gazsóra változtatta nevét. Nagyobbik leánya, Olga, szintén ebben az iskolában kezdte a pályáját, majd a Kölcsey gimn. tanáraként ment nyugdíjba. Férje, Horváth Sándor is közismert pedagógus, egy időben a Zrínyi, majd a Kossuth gimnázium igazgatója, a város történelmének kutatója, krónikása. Mehlhause boroszlói születésű felesége, 77 éves korában, itt halt meg 1900 januárjában. Ugyanabban az évben jelentette be az építész, hogy lemond iparának további gyakorlásától. Nem sokkal később eladják ezt az Eötvös utcai házat is; az ügyeket a fiú, M. Ottó, nyírbátori dohányjövedéki tiszt intézi. Egyelőre nincs további adatom az érdemes mester további életéről, sorsáról. Városunkban több általa tervezett, épített ház ma is hirdeti szolid munkája eredményét; lebontott épületei „életét" a város történelme őrzi. Érdemes rá a Szászországból idetelepült Mehlhause János! Margócsy József Szombati galéria Törő István: Napéjegyenlőség Örök gyehennatűzzei éget a Nap. de a zsongás fárad az alkonyat színpadán, puha szőlőszemek, csurranó körték oszlanak szét a számban, megfakult a nyár, még körbevesz a szerelem bódító köde, de bogarak menekülnek az össze-visszaságból — rendezzük dolgainkat, minden az elmúlást sietteti, hulló meteorokként szétpergő napraforgószemek, a bőség csillagképei, seregélyek határt fosztogató vonulása, sápadozó dáliák, minden magától értetődik, senki sem magyarázza, almailíatot hint a szellő, elsöpri meghajszolt perceinket, s a forró délutánon az akácfáktól titkon lehulló levelek kergetőznek. Makrai Zsuzsa: Toronyőrző (sgrafitto, zománcozott réz)
