Kelet-Magyarország, 1990. szeptember (50. évfolyam, 205-229. szám)
1990-09-22 / 223. szám
A KM vendége Az amerikás professzor Film A jó ízlés határai Alacsony, izmos, de ma már kicsit hízásnak indult alkat, ősz haj, csillogó, aranykeretes szemüveg, ruganyos léptek, kedves mosoly, s hozzá tökéletes magyar beszéd. Ez dr. Návori Kornél 72 éves volt profesz- szor. S hogy az utolsó jelző, a tökéletes magyar beszéd miért érdekes? Mindössze azért, mert Návori Kornél, aki a napokban Nyíregyháza vendége volt, 1949 óta Amerikában él. — Azt kérdezi, hogyan lehet ilyen szépen megőrizni az anyanyelvet? Nagyon egyszerűen: csak akarni kell, s egyetlen pillanatra sem elfelejteni, hogy az ember magyar. Budapesten születtem, négy éves koromtól 18 éves koromig Beregszászon éltem, majd 1936-ban a pesti orvosi egyetemen kezdtem el a tanulást. A háború után a budapesti szülészeti klinikára kerültem, s az első angol nyelven is megjelent tudományos dolgozatomnak köszönhetően meghívtak Chicagóba, az ottani egyetemre vendégtanárnak, s bár csak meghatározott időre érkeztem, a történelem vihara ottmarasz- tott. Nem olyan idők voltak akkor itthon, hogy nyugodtan hazajöhettem volna... Maradtam, de egyetlen pillanatra sem felejtettem el Beregszászt, a Tiszát és a Latorcát, s főleg nem a magyar népet. Én annak idején nem azért mentem el, hogy meneküljek. Úgy indultam útnak, hogy öt évig maradok, jó képzést kapok, s utána visszajövök. Nem így alakult. Azt teszi szóvá, hogy ma is szépen beszélem a magyart? Franciául, németül és csehül is jól beszélek, miért éppen az anyanyelvemet használnám rosszul? Nagy könyvtáram van, rengeteg magyar könyvet olvasok, s bár néhai feleségem született amerikai volt, két fiam is jól beszél magyarul. Ez nem csoda, szerintem természetes. — Professzor úr, a nyíregyházi kórház orvosai előtt megtartott, az AIDS-ről szóló előadásának megkezdése előtt azt mondta: „kérem piros tintával aláhúzni, hogy nem politizálni, nem kritizálni, segíteni jöttem Magyarországra.” Mi az amiben On jelenleg segíteni tud? — Konkrét tervvel indultam Magyarországra. Utazásom legfőbb céjla egy Budapesten megépítendő kórházzal kapcsolatos. A János-hegyen, a Korányi kórház mellett szeretnénk harminc millió dolláros külföldi befektetéssel egy 150 ágyas kórházat építeni. Érdekessége lenne, hogy fele ágyon a betegek, másik felén pedig a velük tartózkodni kívánó hozzátartozók fekhetnének. Belgyógyászat, sürgősségi sebészet, ortopédia, valamint fogászat és speciális diagnosztikai laboratórium tartozna a kórházhoz, amelyben a betegek nyolcvan százaléka nyugati valutával rendelkező külföldi lenne, húsz százaléka pedig a magyar — forintért. — A terv igencsak érdekes. Megtudhatjuk, milyen volt a magyar fogadtatása? — Eddigi tapasztalatom igen tanulságos. Az idősebb orvosok véleménye ötven-ötven százalékban megoszlik, a fiatalok hetvenöt százalékának tetszik, huszonöt százalékának nem tetszik az ötletünk. Tárgyaltam a Népjóléti Minisztérium illetékeseivel is, ők támogatólag mellettünk állnak. Ha az akadályok elhárulnak, akkor tisztába tesszük a pénzügyeket, s 1995-re, a világkiállítás időpontjára már át is adjuk ezt a szép intézményt. — Ön professzor, egyetemi tanár, kórházigazgató, s a magyar ügyek lelkes pártolója... — Ebben semmi különös nincsen. Beregszászban nőttem fel, magyar ember vagyok. Amikor dr. Kelemen András népjóléti államtitkár nemrég Torontóban járt, megkérdeztem tőle, hogyan segíthetnénk mi, amerikai magyar orvosok egykori hazánknak. Ő a Magyar Szívalapítványt javasolta, akikről én már korábban is hallottam, így kerültem Nyíregyházára. Amikor másfél éve befejeztem a praktizálást, azaz szögre akasztottam a malte- roskanalat, megfogadtam, innen kezdve csak a magyaroknak akarok segíteni. — Tudomásom szerint ezt nemcsak most, régen is megtette... — Ó, amire céloz, az tényleg régen volt. A nevezetes 1970- es árvíz idején, amikor meghallottuk Amerikában a szörnyű hírt, gondolkodtunk, hogyan segíthetnénk az itthoniakon. Det- roitban egy úgynevezett magyar bizottságot alakítottunk, amelyben egyházak és különféle magyar egyesületek is jelen voltak. A rokonok, ismerősök konkrét nevét és címét felkutattuk, s névre szólóan küldtünk nekik csomagokat, tizenötezer dollár értékben. Benne gyapjútakaró, lepedők, törülközők voltak, s összesen két tonna gyógyszer. Nagy-nagy örömünkre szolgált, hogy a visz- szajelzésekből megtudtuk: a címzettek közel kilencven százaléka megkapta az Amerikában postára adott csomagot. — Magyarnak lenni ma Magyarországon sem könnyű. Milyen Amerikában? — Ott sem könnyű, s régen sem volt az. Nézze: Amerika egy nagy olvasztótégely, nagyon is vonzó lehetőségekkel, amelyek valahol mind-mind arra ösztönöznek, hogy add fel egykori hazádat, felejtsd el hovatartozásodat —úgy az átlagnál is könnyebben boldogulsz. Nem könnyű ennyi csábításnak ellenállni... Dr. Návori Kornél ellenállt a csábításnak. Nem hogy nem olvadt be a nemzeteket összegyúró hatalmas kohóba, hanem kiemelkedett, s társakat gyűjtött maga köré. Olyan magyarokat, akiket a kényszer hajtott Amerikába, s akik egyetlen percre sem felejtették a hazát. A professzor most a jövőt segíteni érkezett Magyarországra, miközben a múltat is erőteljesen kutatja. Kínában járt, ahol a magyarok eredetét firtatja... — A kínai utazásokat saját zsebből fedezi, s ha jól tudom, magával viszi a fiát is... — Igen, szívesen velem tart a fiam. Két felnőtt gyermekem van, a nagyobbik tíz évig szol-: gált a haditengerészetnél, s most eljött velem Pestre is. Egy magyar kuvaszt akart venni. Mondanom sem kell, kutya nincs, amit találtunk, annak nem volt megfelelő pedigréje — de a fiam szerelmes lett Budapestbe. Úgyhogy rövidesen megint jön, s talán talál megfelelő kuvaszt is. A kisebbik fiam orvos, Floridában aneszteziológus. —Ön bizonyára tudja, hogy Magyarország a jövőben lényeges változásokat remél, s ennek szelleme az egészségügyet sem kerülheti el. Új dolgok bevezetéséről hallani, amelyek közelítenek a nyugati megoldásokhoz. — Nézze: Amerikában az orvosok jól élnek, de akad azért probléma is. Az utóbbi években például rendkívüli módon megszaporodtak az orvosperek, s emiatt Michigen államban a szülészorvosok 32, Floridában pedig 47 százaléka nem fogad szülő nőt. A maradék százaléknak ezáltal oly sok munkája van, hogy szinte üvölt a fáradságtól. Az orvosi felelősség rendkívül nagy, dehát ebben nincs különbség sehol a világon. Óriási különbség abban van, hogy Amerikában a biztosított szabadság alapján minden orvos maga felelős a praxisáért, a beteggel kapcsolatos viszonyáért, szükség esetén, s szabadon választhat megfelelő konzultációt is. Szabadon mozoghat, s ha ambíciója van, növelheti elfoglaltságát, munkája minőségét is. Magyarországon az ég alja az egészségügy számára is pirkadni kezd. Az már világos, hogy modernizáció csak nyugatról várható, — ami azért jó, mert ezzel talán a nyugati szellem is bevonulhat a magyar egészségügy intézményeibe. S az nem fog neki ártani... Kovács Éva Tévedtem! Nem először s nyilván nem is utoljára, de ez a tévedés felér egy jókora pofonnal. Amikor — talán két éve — láttam J. Waters Rózsaszínű flamingók című filmjét, arra gondoltam, fordulhat akármerre a forgalmazás kereke, ez a förmedvény nem kerülhet a közönség elé. S most itt van! Megnézhető, nem ám valutáért, elegendő leszurkolni a pénztárban néhány, konvertibilissé még nem érett forintot, s máris elfoglalhatjuk helyünket a nézőtéren, s másfél órán keresztül megmerülhetünk a mocsokban. Biztos vagyok benne, akadnak toliforgatók, akik gyártanak majd ideológiát ehhez a filmhez, megkísérelvén megmagyarázni, hogy tulajdonképp nem is arról szól, amit a nagyérdemű a vásznon lát, hanem valami egészen másról. Arról mondjuk, hogy pontosan a látvány ellenkezőjét kell gondolnunk, meg hogy a flamingó itt valójában kerti törpe, s hogy az alkotók kritikai éllel sarkítanak abszurddá egy életformát, és ahogy a viccbeli rabbi mondja, amikor minden liba megdöglött: kár, lett volna még néhány ötletem. Mégsem hiszem, hogy a leg- parédásabb magyarázat is meggyőző lehetne, menthetné ezt a filmet. Hogy ne áruljunk zsákbamacskát áruljuk el, a történet arról a fiktív versenyről szól, amelyet néhányan a világ leg- ocsmányabb embere címért folytatnak, s a kétes dicsőség Élvezetes, színes, az olvasót fogva tartó könyv került a kezembe, amelyet már pult alól se igen lehet megkapni. Nem tévedek talán, ha arra gondolok, főképpen az intimitások kedvelői kapkodták el a „Hogyan készül a popmenedzser?” című könyvet. A cím azonban részben megtévesztő, s meglehet éppen a „piac" igényeire figyelve kapta e zavaros, jelentésében pontatlan címet. Ha azt nem is tudjuk meg, hála istennek, hogyan készül a popmenedzser — mivel sejthetően nem egy gyártmányról van itt szó, hanem egy emberről, Erdős Péterről — arra választ kapunk, hogyan lesz egy fanatikus marxistából, hívő kommunistából négy alkalommal is kommunisták foglya, s végül, miként köt ki a popmenedzseri székben. Erdős Péterrel Acsay Judit beszélgetett, s ebből rajzolódik ki egy különös életutat bejárt ember portréja. Igazában önarckép a könyv, egy monológ, amelyben nem is annyira a riporter irányítja a beszélgetés fonalát, mint maga az alany, aki olykor vitába is száll a riportemővel, szemrehányást tesz neki, hogy csak hallgatja az elbeszélését, vagy közönyt színlelve teszi fel kérdéseit. Miért nem válik indulatossá, vitatkozóbbá — szögezi a kérdést a riporternőnek, de önmaga is valószínűleg tudja, az olyan szuverén személyiségeknek aligha tetszenének a „jól fésült” kérdések, a beszédközbeni „leállítások”. így aztán Erdős Péter beszél, s megelevenedik előttünk az Erdősféle egyszemélyes és teljesen rendhagyó történelem. Zsidónak született, de soha nem fejlődött ki elnyeréséért a szülőanya meg- hágásától az excrementum(=szar) elfogyasztásáig mindenre képesek. Ha Boileau úr, a klasszicista elvek szigorú apostola valami csoda folytán feltámadna haló poraiból, s betévedne a moziba a Rózsaszínű flamingókhoz minden bizonnyal visszahatna ijedtében, hiszen ő a legkisebb durvaság ábrázolása ellen is tiltakozott a színpadi játék során. Hol vagyunk már ettől a követelménytől?^ De hol vagyunk akár a jó ízlés határaitól? Meggyőződéssel állítom, az elmúit két évben a magyar moziforgalmazás túllépett minden olyan mértéket, amit még úgy- ahogy akceptálni lehet. Ha a korhatáros tiltás működne mozijainkban, akkor is túlzás lenne egyik-másik film műsorra tűzése, de mert alig működik, olyan veszélyeket rejt magában ez a gyakorlat, amely ma már nem potenciális, hanem valóságos. Az a korosztály, amely moziba jár, nincs felkészítve az ilyen „élmény” befogadására. Waters filmje nem egyedi eset. Neal Israel műremeke, a Legénybúcsú is fellelhető a friss kínálatban. Mi történt egy legénybúcsún? Előkerülnek a felfújható szexbabák, megjelenik a nagyfütykösű haver, megcsodálható az apósjelölt pucér feneke, és egyéb nyalánkságok vidítják a nézőt. A válogatott disznóságokat a vígjátéki műfaj számlájára írják a szerzők. nála a zsidótudat. S milyen ritkaság az is, hogy nagyapja zsidó létére csendőr volt — még a zsidókat sújtó törvények előtt. Gyermekkorában már nem tudta, hogy az apja miatt taszította-e a nacionalizmus — aminek apja lelkes híve volt — vagy az apjától távolodott el éppen annak nacionalizmusa miatt. De ez sem zárta ki azt, hogy egyértelműen magyar érzelmű legyen. Ilyen indíttatással kerül a fiatal Erdős Péter szószerint a történelem viharába. Nevelőapjának alakját is idézi a beszélgetés elején, aki magyar királyi hadnagy volt, s ettől még a nyilasok, zsidóként ugyan — úgyanúgy belelőkték a Dunába, mint a többi szerencsétlen embert. Nem dramatizálja, nem operál az olvasó érzelmeire, amikor erről beszél, vagy éppen a későbbi jugoszláviai munkaszolgálatos hónapokat idézi, a nevezetes Bori tábort, ahol Radnótival is találkozott. Szinte történelmi tárgyilagossággal, hűvösséggel mondja el megpróbáltatásait, minden indulat és önsajnáltatás nélkül. Annál nagyobb élni és hinni akarással. Erdős már a németországi koncentrációs táborban eljegyezte magát lélekben a kommunizmussal és kegyetlen eszmélkedések — börtönévek után—saját magában kellett tisztázni, hogy a kommunizmus nem lehet azonos azzal, amit ő eddig hitt, s Rákosi Gerő és a többiek nem kommunisták. Ezt néhány „versikéjében" — vagy a „Lassú víz pártot mos” című szóviccével szükebb környezetével is megosztott. Természetesen bebörtönözték, majd különBevallom, fogalmam sincs, mi a helyes álláspont a filmforgatás liberalizmusát látva. Az általam nem különösebben kedvelt Fekete Gyula mondta már néhány éve, mondja ma is: ellep bennünket a kultúrmocsok. Ezeket a filmeket látva igazat kell adjak neki. De hát őt lép- ten-nyomon megmosolyogják ilyesfajta megnyilatkozásaiért. Magam sem számítok egyébre. Nem cenzorért kiáltok! Pusztán megkísérlek a jó ízlés normáira hivatkozni. Nagy gyakorlatom van már a borsó falra hányásában! Olyan erőkkel kellene megmérkőzni, amelyekkel szemben hatástalan minden írott malaszt. Az üzlet, a pénz, az érdek áll a háttérben, és hivatkozási alapnak ott van a rosz- szul értelmezett demokrácia, amelynek álruhájában tetszelegve fellép a kereskedő és hirdeti: minden eladó! A kultúrpolitika meghalt, nyugodjék békében, remélhetőleg nem is éri meg a feltámadást. De mi került a helyébe? Azt gyanítom, hogy a hittanoktatás kevés lesz megállítani azt a folyamatot, amelynek egyik állomása A rózsaszín flamingók.. A filmművészet azért nem halt meg. Palackba zárt szellemként él tovább: a televízióban Wajda-sorozat kezdődött, s ma este a képernyőn következik a Fellini-varázslat, azOrszágúton. Ezek a filmek visszaadhatják veszni induló hitünket. Hamar Péter böző helyeken dolgozott, később pedig értelemszerűen a Nagy Imre- féle párteílenzék közelében kötött ki, 56 után ismét börtönbe került. Életútjának különböző állomásai legalább annyira érdekesek, mint találó jellemzése a kommintern- személyiségről. Ez szerinte egy típus, akik körül nem létezett se társadatom, se haza, se család. Ismeretlen országokban kellett ismeretlen utasításokat végrehajtania. Ezek az emberek fegyver nélkül is rendkívül hasonlítanak a zsoldosokra és a terroristákra. Kevés helyen csináltak igazi forradalmat — mondja Erdős — inkább csak pusztították a forradalmárokat... Sok mindent tartalmaz még a nem éppen szerencsés címet viselő könyv, s meglehet sokan inkább azokat a részeket olvassák majd élvezettel, amelyek mint a Hungaroton márkamenedzserét ábrázolják, vagy éppen a női nemnél efért sikereit, feleségeit, élettársát vetítik elénk, vagy csatározásait a popvilág jóízlést romboló együtteseivel szemben, amelyben olykor egyedül maradt. Erdős Péter néhány hónapja halt meg, s az egyik lap így búcsúzott tőle: fantasztikus éles látású, gyors gondolkodású, tevékeny ember volt. A popmenedzser ránk hagyta élete élményeit, önmagát sem kímélő kritikáját, s megvallotta sokakat megütközésre késztető kilengéseit, szerelmi ügyeit is. Az olvasón múlik, milyen értékeket tart méltónak a figyelemre, az elgondolkodásra. A könyvet az Unió Lap- és Könyvkiadó Kereskedelmi Kft. adta ki ízléses köntösben. • Tess Páll Géza A menedzser élete II Kelet 10 1990.szeptember 22. ..........................................Hl—M— A m am? HÉTVÉGI MELLÉKLETE wammmmmmmamaammmmmmi^——— Könyvespolcunk
