Kelet-Magyarország, 1990. szeptember (50. évfolyam, 205-229. szám)
1990-09-15 / 217. szám
Lapcsánka serpenyőben _________________/________________________________________________________________________________________________________________________ E llok a Tisza partján, magányosan, mint az éppen útra kelő, távoli figura, ki tán halászni indul. Akis öbölben csónakok ringnak lágyan a szél borzolta hullámokon. Széles a választék: az egyszerű „tekenőtől” a karcsú motorcsónakig. Mindegyik gazdátlan. Úgy, mint a homokvár maradványai a lábam mellett, melynek egyik bástyája még áll, a többi romokban hever. Talán egy fürdőző család ifjú tagja, talán egy környékbeli kissrác alkotta. Most már az enyészeté. De nemcsak a leomlott vár, hanem a tűzrakás nyoma is azt mutatja, múlik a nyár. Nemrég még szalonnát süthettek itt, cseppenő zsírút, húsosat, hagymával. Jólesne egy-két falat! XXX Körbepillantok. Szép a Holló László festményein is megörökített, néhol még mindig vadregényes táj. Jó lenne csónakázni a Tisza-kanyarban. De a víz... Kissé fekete. Nem olyan, mint volt évekkel, évtizedekkel ezelőtt. Legalábbis így mondta házigazdám, Ferenc Lajos, és felesége. Akkoriban sokan csak a tiszta folyóvizet itták, hordószámra vitték haza. Még nem „strandié” volt, s nem a szomszéd országból küldött „ajándékkal” volt tele a víz. Ülünk a nyári konyha nyitott előterében, a gazdasszony frissen sült krumplilángosát falatozva. Bizony, ez is a régmúlt időkre emlékeztet. A háziasszony — mint mondja — sütött már lapcsánkát kemencében, a „lerben”, most meg csak így, a „vaskonyha’’ (gáztűzhely) tetején. — Micsoda véletlen, — kezdi Ferenc Lajos, megtudva jöttöm okát. — Rendszeresen olvasom a Kelet-Magyarországot, ha beteg lennék, akkor is felmennék a faluba érte. Böngészem a különböző településekről szóló írásokat, és hiányoltam a Ti- szadadáról szólót. — Ezt a hiányt pótolni jöttem —jegyzem meg egy újabb forró lapcsánka felé nyúlva. Hiába, délidő van, s amúgy is ritkán jutok hozzá. Háziasszonyom pedig kitűnően készíti. S közben faggatom őket, a jelenről, a múltról, az életről. — Sokat fejlődött ez a település —- állítják egybehangzóan. — A gyógyszertártól kezdve az esti szórakozóhelyig minden megvan itt. Kiépült az úthálózat, a szennyvízkérdést is megoldották, a vízellátással sincs gond. Még fogorvos is van. Az útépítést a lakosság saját erővel is segítette, dolgoztunk társadalmi munkában, összefogva. Szerintünk a tanácsi vezetés munkáját is méltatják az elért eredmények. Persze gondok is akadnak, hiszen a munkalehetőség egyre szűkül, a nagyobb foglalkoztatottságot biztosító munkahelyekben egyre kevesebb embernek tudnak munkát adni, a fiataloknak jószerivel nincs hová menni dolgozni. Nem csoda, ha egy részük előbb- utóbb másutt telepszik le. A családi kötődés, a még tiszta levegő, a víz, a környezet még visszatartó erő. S talán nem véletlen, hogy egyre több környékbelinek, sőt messze innen lakó családnak van itt hobbitelke, nyaralója, háza; szívesen töltik itt szabad idejüket. A jelent és múltat, a . köztük lévő különbséget firtató kérdésemre így folytatja házigazdám: — Ma már a víkendtelkeken szőnyeg, tv, rádió, video, minden megtalálható. De ha látott volna csőszkunyhót, náddal körülrakva, a prices benne friss, jóillatú szalmával tele — biztosan szívesen el lett volna benne. Az volt az igazi. Egy lebbencset, egy paprikás krumplit megfőztek, nem kellett hozzá a kétszázötven forintos hús, mégis ízletes volt. Csónakáztunk a folyón, szólt a hegedű, a dallam végigszállt a Tisza fölött, visszhangzott, lebegett, az volt a natúr, a tiszta élet. Akkor a maga eredeti szépségét mutatta a vidék. — Másabbak ma az emberek is? — riasztom fel emlékeiből — Békésebb volt akkoriban az élet? — Szegény falu volt Tiszada- da, de a 8—10 szomszéd úgy' szerette egymást, mintha egy család lettek volna. Öszejöttünk, a férfiak pipáltak, az asszonyok dolgozgattak, mi gyerekek rúgtuk a port. Hat tepsiben sült olykor a lapcsánka, mindenkinek jutott belőle. Ki a keményebb sarkát, ki a puhább belsejét szerette, nem volt irigység, sem ebben, sem másban. — Ez a világ hozta magával az irigykedést — vetette közbe élete párja. — Néha a kutyát uszítják egymásra. Régebben nem voltak ilyen agresszívek az emberek. — Kalákában jártunk dolgozni — vette vissza a szót a férj — nem volt harag. Például amikor a terményt hordtuk be a grófi birtokon, ettük a krumplit egy hétig, különbözőképpen elkészítve, nem untuk meg. Kaptunk szalonnát, pálinkát, dolgoztunk hajnal háromtól este tizenegyig, ment a munka, nem panaszkodtunk. Jól megvoltunk egymással, nem néztük, kinek mit visznek, mennyi a jövedelme. — Mit vár a jövőtől? — 67 éves vagyok, úgy érzem, dolgoztam erőmhöz mérten, becsülettel. Nincs szégyell- nivalóm. Nem ígér kellemeset a jövő, mert sokszor amit komolyan mondunk, amit meg kellene fontolni, csak annyit ér, mint kutya ugatása a holdvilágra. Most szinte ott tartunk, hogy a farok csóválja a kutyát, nem fordítva. Itt mindenki csak árusítani akar, termelni nem. A konkrét intézkedésekre, s nem blöffökre lenne szükség. Hiszen az országot csak a becsülettel dolgozó emberek építhetik fel, nem a szószátyárok. XXX Csőke József fiatalember, dadai születésű, ide köti családja. Épülőfélben lévő háza előtt állítom meg, tartom fel néhány szó erejéig munkájában. Cementet hoztak éppen, a házban a burkolómunkákat végzik, — így, bár szeretné megmutatni — belülről nem tudja. Egy biztos, szép lesz, ez kívülről is látszik. Felesége, s nyolchetes kislánya várja, hogy beköltözhessenek. De az még odébb van. Tennivaló addig is akad bőven, pénz is kellene még. Hajói alakulnak a dolgok, jövőre beköltöznek, a húsvétot már ott ünnepelhetik. De a böjtje még előttük áll. ............................ .. — Most a Tiszai Erőmű Vállalat tiszalöki kirendeltségén dolgozom — kezdi bemutatkozását — korábban Leninvárosban tanultam és dolgoztam. Egy éve nősültem meg, egyértelmű volt, hogy le kell telepedni, az egy hétig tartó távollétek a pénztárcának sem használtak, a kosztra sok pénz elment. Sokat nyertünk azzal, hogy már tavaly sikerült az-építőanyagot beszerezni, akkor olcsóbb volt. Persze még bőven lesznek kiadásaink, míg rendben lesz a ház. Most már nem költöznék el innen, sok energiám, munkám fekszik az építkezésben. — Mi változott Tiszadadán gyermekkora óta? Elmereng, gondolkozik, tán az emlékmorzsákat kaparja össze. Aztán határozottan fogalmazza meg: — Az emberek is. Most már mindenki saját magával van elfoglalva, nem úgy, mint régen. Akkor többet kint ültek a ház előtt, beszélgettek; összejártak a szomszédok. Más ma a lékör. Szórakozási lehetőség is kevés van, a mozi nem sokat változott. Az igényt azonban mutatja, hogy a színházi előadásra, a könnyűzenei koncertre, a nóta- és népdalestre sokan elmentek. De kevés a lehetőség. — A Tisza? — Az idén az építkezés miatt nem nagyon jutottam oda. Fekete lett a szőke Tisza, pocsék a vize, mindenfélét beleengednek, a halak is pusztulnak az oxigénhiány miatt. Igaz, ennek ellenére, hiszen tiszta a levegő, kellemes a környezet, sokan ■ járnak ide. A távolabbi településeken lakók is sorra vásárolják az üdülőtelkeket, veszik és újítják fel a régebbi házakat, vagy újakat építenek. A halászcsónakok a magamfajta egyszerű embereké, ajobbak, értékesebbek szinte mind a visszatérő nyaralóké. Szeretem a folyót, gyermekkoromban sokat horgásztunk. Elmosolyodik. Látszik rajta, a szép emlékek frissen élnek benne. XXX Tóth Gyula, a község hamarosan nyugdíjba vonuló tanácselnöke is régi dadai. Sorolja az elmúlt évek eredményeit, mer- lyeket a nehézségek ellenére sikerült elérni. Őszintén a Tisza szerelmese, a múltidézés nem kedve ellenére való. A lokálpatriotizmus csökkenését érzi. Nem csoda, hisz a munkaképes ko- rúaKJöbb mint fele eljár dolgozni, így másképp kötődnek a településhez. Ahogy megjegyzi: az eljáró képzett emberek szellemi munkájának eredménye máshol csapódik le, a község kevesebb hasznát látja. Megtartani pedig igazán csak megfelelő munkahellyel lehet(ne) az embereket. Arra pedig nem sok remény van. ■■■ iszadada. Egy köz- ség megyénkben, Ilii !§■ sokmindenbentipi- kus is. Vajon milyen HHHI jövő áll lakói előtt? Hogy sikerül boldogulniuk? Ez a jövő titka. Miként az is, lesz-e újabp fellendülés, vagy tovább csökken népessége. A jó levegőt, a tájat tekintve nem szabad, hogy pusztulásra legyen ítélve. Hiszen, nincs is. Kováts Dénes * A dadai utcán. Harasztosi Pál felvétele SaS--—__ a Hagyaritrszág HÉTVEG, MELLÉKLete
