Kelet-Magyarország, 1990. augusztus (50. évfolyam, 179-204. szám)
1990-08-11 / 188. szám
A KM vendége A természetgyógyász Be kell vallanom, miként a férfiak többsége, én is szeretem a hasam. Nem tudok ellenállni a jó sertéspörköltnek, töltött káposztából akár egy tucattal is megbirkózom, a makaróni étvágygerjesztő illatára pedig még álmomból is felébredek. Ha az alvást verseny- sport keretében lehetne űzni, biztosan abban is az élen járnék, feltéve, ha a nyolchetes kisfiam is úgy akarná. Hiába azonban a korai lefekvés, nem egyszer mégis ,,gyűrött rongyként” ébredek. Rossz a közérzetem, ingerült vagyok, és ilyenkor nem tudok igazán mit kezdeni magammal. Mindez azonban már a múlté, hiszen az egészséges életmód nem tűri meg az efféle kicsapongásokat. .. Már az első találkozásunkkor érdeklődéssel hallgattam Kovács András intelmeit, filozófiáját a helyes életvitelről, az egészségmegőrzésről, a természetes gyógymódokról, de akkor még saját magamon nem tapasztalhattam elmélete megalapozottságát. Azóta eltelt néhány hónap, alaposabban megismertem, és mi tagadás újra és újra elkápráztatott lenyűgöző képességeivel, megalapozott tudásával. Ki is ő valójában? Okleveles villamosmérnök? Menedzser? Számítástechnikai szakember? Természetgyógyász? A válasz: is-is, de aligha tévedek, amikor azt mondom, most talán a természetgyógyászat áll a legközelebb a szívéhez. — Miskolcon az erősáramú szakközépiskolában végeztem, majd Pécsre kerültem a Pollack Mihály Műszaki Főiskolára. Mehettem volna a fővárosba is továbbtanulni, de a Dunántúl varázsa magával ragadott. A diploma megszerzése után 1981-ben építési előadóként helyezkedtem el a kisvárdai tanácson, majd néhány év elteltével az AGROBER-nél dolgoztam villamosszerkesztőként. Négy-öt év elegendő volt ahhoz, hogy ráébredjek: nem igazán szeretem a szakmámat! A sablonos, merev, unalomig ismételt feladatokra ráuntam, és már nem tudott tűzbe hozni egy-egy új kihívás. A megyei tanács ipari osztálya volt számomra az az ugródeszka, ahonnan egy izgalmas, változatos, minden ízében újszerű munkaterületre kerülhettem át az elmúlt évben, ahol már naponta próbára tehetem a képességeimet — dióhéjban így összegzi szakmai előmenetelét. Az ipari osztályt 1989-ben átszervezték. Kovács András pályázatot nyújtott be többedmagá- val, amelyben egy megyei vállalkozásszervező iroda létrehozását javasolták, ahol a menedzselésben, a szervezésben, a gazdasági kapcsolatok összefogásában jelentkező űrt próbálják betölteni. A műszaki érdeklődésen túl már gyerekkora óta foglalkoztatták az embert körülvevő világ történései, szívesen forgatott olyan könyveket a kezében, amelyek az állat- és növényvilág felszín alatt rejtőzködő összefüggéseibe kalauzolták el. A gyökereket biológus édes- apjánák sikerült beleoltania. Felesége belgyógyász szakorvos. Magánrendelésein szinte naponta találkozott olyan elesett, magatehetetlen emberekkel, akiken az orvostudomány már nem, vagy csak ideig-óráig tudott segíteni. Az elmúlt években megindult egy kedvező folyamat hazánkban, amely a korábbi téves nézeteket a természetes gyógymódokat illetően felülvizsgálatra, átértékelésre kényszerítette. Egyre több szakkönyv jelenik meg e témában. — Tavaly kezdtem el búvárkodni a szakkönyvekben és különféle tanfolyamokra iratkoztam be, hogy ismereteimet elmélyíthessem. Az is motivált, hogy a tapasztalatszerzéshez szükséges szakvizsgákat megszerezzem. Sokféle terápia létezik, mindig az adott betegség jellege dönti el, hogy melyik vezet eredményre. Ma már sokak előtt ismert a refle- xológia (talpmasszírozás) tudománya, amely arra épül, hogy a különféle reflexzónákat meghatározott ideig és megfelelő intenzitással kezeljük. Emésztési problémák, nyombélfekély, légúti megbetegedések és sok más egyéb betegség gyógyításában lehet eredményes. Az akupresszura ehhez kapcsolódó kiegészítő terápia. Sok esetben a kezelést a gerincoszlopnál kell kezdeni. Az emberek 80 százaléka előbb-utóbb derékbántalmakkkal küszködik, nem bírják a terhelést. A kiroprach- tika (csontkovácsat) különböző fogásaival ezeket a rendellenességeket meg lehet szüntetni — vallja az ambiciózus fiatalember. Kovács András életfilozófiája nemcsak a természetes gyógymódokra épül, legalább ilyen hangsúlyt fektet a megelőzésre, az egészséges életmódra és ezen felül a táplálkozásra. — Büszke vagyok arra, hogy nagyon sok embert sikerült rávennem arra, hogy kerülje a húsfogyasztást, inkább szójával, olajos magvakkal pótolja a szervezet számára nélkülözhetetlen fehérjét. A hús ugyanis káros hatással van a közérzetünkre, egészségi állapotunkra. Miért? Megemelkedik a húgysavszint a szervezetben, s az oly fontos Ca-kristályok kicsapódnak a vérben. Az elfogyasztott hús 8-10 százaléka fehérje, a lebontás során különféle gázok, toxinok szabadulnak fel. A késő esti óráktól egészen hajnalig tart, amíg a vastagbélben le- bomlik az elfogyasztott táplálék, és ez rengeteg energiát von el a szervezettől. Az ember, energia- készlete véges, s ha reggel tompán, fáradtan ébredünk erre vezethetjük vissza, noha végig alud- tuk az éjszakát — így a megrögzött vegetáriánus. Napjainkban a közismert természetes gyógymódok mellett egyre nagyobb figyelmet érdemel egy új szakterület: a radiesztézia, amely a talajelektromos jelenségek hatását vizsgálja az emberi szervezetben. Jeles hazai képviselői Szőke Lajos és Béki László, akik a mágneses zónák szabályszerű elhelyezkedésére hívják fel a figyelmet, és a káros hatások kiszűrésére figyelmeztetnek. Kovács András elsőként figyelt fel erre. Minden emberre jellemző az a bioenergetikus mező a test körül, amely energiát ad és védelmet nyújt a kórokozókkal szemben. Ez a mező fejleszthető és rombolható. Megfigyeléseivel, tapasztalataival tudja igazolni Kovács András, hogy olyan esetekben, ahol az érintett személy ágya fölött mágneses zóna húzódik, az energiaburok rövid időn belül kilyukad és a geopatikus sugárzás középpontjában lévő szerv csakhamar megbetegedik. Ajánlatos ezért ezeket a zónákat kimérni és szükség esetén a lakásunkat átrendezni a megelőzés érdekében. Az életmód és a természetes gyógymódok mellett a szeretetre, a kedvességre is rá kell irányítani a figyelmet. Az elhidegülés, a túlfeszített idegek nem vezetnek jóra. A hit, a külső és a belső egyensúly vehetik csak fel eredményesen a küzdelmet a különféle betegségekkel szemben. Megyénkben akad néhány jeles képviselője a természetes gyógymódoknak, akik magánpraxisukban eredményesen alkalmazzák az elsajátított gyógymódokat. Kovács András velük karöltve egy jól működő megyei természetgyógyász szövetség megalakítását tűzte célul, ahol az oktatásra, a továbbképzésre és a gyógyításra helyeznék a legfőbb hangsúlyt. Ehhez a TIT és a megyei művelődési központ is segítő kezét nyújtotta, hogy minél több elesett, meggyötört embernek adhassák vissza az életbe vezeti hitét... Csonka Zsolt Film Hihetünk-e a szemünknek? Odatolakszik a fikció FORRADALOM EGYENES ADÁSBAN — olvashattuk az újságok szalagcímében az elmúlt év végén, s ott ültünk — feledvén a karácsonyt is — a tévé előtt, hogy folyamatosan követhessük a romániai eseményeket. A jól értesültség izgalma járt át bennünket, mert a mozgóképek valamit a születése pillanatában közvetítettek hozzánk, ráadásul olyasvalamit, amelyben nem csekély volt a tét: egy soknemzetiségű ország sorsa. Ha az azóta eltelt fél esztendő történéseit vesszük alapul; ha a romániai társadalmi viszonyok alakulását, indulatoktól mentesen szemléljük (ha ezt lehet egyáltalán); ha a józan elemzők megállapításait mérlegeljük, egyre nyilvánvalóbb: ami ott és akkor történt, nem forradalom volt, hanem olyan hatalmi elitcsere, amit puccs- nak szokás nevezni. A tisztelt Olvasó ezen a helyen hétről hétre filmjegyzettel találkozik, s bár a fenti sorok lehetnének politikai elemzés bevezető gondolatai, maradjunk meg az eredeti műfajnál! A példa elég szemléletesen bizonyítja, hogy a mozgókép objektivitása mennyire csalóka. Ami a filmen vagy a tévé képernyőjén megjelenik, a cáfolhatatlan igazság képzetét kelti a nézőben, de a látszat mindig csal. A látványt rögzítő berendezés „lelke” az a lencse, amely gyakorlatilag a néző szemének szerepét előlegezi meg, s amelyet objektívnek nevezünk. Objektívnek, mondván, hogy a kamerának mindegy, minden elébe kerülő látványt úgy rögzít, ahogy az előtte lejátszódik. Ám az objektív soha nem objektív a szónak abban az értelmébe, hogy a tárgyszerűség ne tartalmazna szubjektív, azaz egyéni elemeket. Egy pillanatra sem feledhetjük: az objektí- vet mindig egy ember irányítja a látványra, ezért személyiségének nyoma mindig fellelhető az általa rögzített képen. A MOZGÓKÉP TALÁN legellentmondásosabb kérdésköréhez érkeztünk el: a dokumentum és a fikció viszonyáéhoz. Nálunk, a hazai filmkészítési gyakorlatban azt tapasztalhatjuk, hogy sokkal több dokumen- tumfilm készül (arányait tekintve), mint fikciós elemekre épülő játékfilm, ha a jelentősebb filmkészítő országok gyakorlatával hasonlítjuk össze a miénket. A két filmfajta tiszta formáiban könnyen elkülöníthető egymástól, de a magyar film kibontatkoztatott egy olyan műfajt, amely a dokumentum és a kitalált eseményekre fikció ötvözése nyomán születik. Schiffer Pál, Dárday István nevét említhetjük először, de hosszú a névsor, ha a dokumentumjá- ték-filmeket készítőket vesszük számba. A játékfilm is — az alkotói szándéktól teljesen függetlenül — tartalmaz dokumentumelemeket. Ha megnézhetnénk olyan alkotásokat sorozatban, mint a Kis Katalin házassága, a Dalolva szép az élet, a Kiskraj- cár, amelyek az 50-es években készültek (vajon a televízió a mostani műsorínség idején miért nem gondol ilyesmire?), akkor a bennük érvényesülő játékfilmes szándék, a lappangón megbúvó operettdramaturgia ellenére is hol direkt módon, hol a dolgok mögé nézve ráismerhetünk egy korszak igazi arcának néhány vonására, azaz dokumentumértéket hordoznak. A DOKUMENTUM FOGALMÁT a filmre vonatkoztatva általában szigorúbban szokás fogalmazni. Érdemes idéznünk Elek Judit rendező meghatározását, hiszen ő igazán otthon van mindkét műformában: „Dokumentumfilm az a film, amely a valóságban objektive, a film készítőitől és a film készítésétől függetlenül létező folyamatokat, személyiségeket rögzít, azok életének saját törvényei szerint.’’ Ha ezt a meghatározást mindenféle engedmény nélkül, szó szerint akarnánk érvényesíteni, akkor azt kellöne állítanunk: dokumentumfilm nincs is. Egy folyamat a kamera előtt a felvevőgép puszta jelenléte következtében is más, mint önmagában. Gondoljunk arra, miképpen viselkedünk akár egy fényképfelvétel elkészítésekor! Bár lehetnek az emberi életnek olyan pillanatai, amelyekben századrangú kérdés, rögzítik-e azt filmszalagon vagy nem. A Ceausescu-házaspár „peréről” a televízióban többször sugárzott dokumentumfilm készítése során a „főszereplők” bizonyára nem ezzel törődtek. De hogy fikció és dokumentum problematikáját kellő súllyal mérlegelhessük, gondoljuk végig: hány nyitott kérdés maradt (nem is mellékes kérdések!) bennünk a diktátor házaspár utolsó óráiról készített felvételek nyomán! Pedig mindössze egy, jól érzékelhető szubjektív filmes beavatkozás történt az objektív mozzanatokkal szemben: a montírozás. Azaz megfosztották a nézőt a reális idődimenziótól. NEM A TELJES FOLYAMATOT láthattuk, hanem időkihagyásokkal, eseménymozzanatok kihagyásával. Ahol pedig kimarad a dokumentum, azokra a helyekre óhatatlanul odatolakszik a fikció! Hamar Péter Lin Yutang: Egy múló pillanat „Aki a világot érti: komoly tudós, Aki az emberi lelket érti: poéta, n jOS. Olvasom a teljesen nyilvánvaló igazságot Lin Yutang világhírű könyvében, amelyik most másodszor került a magyar könyvpiacra. Már az első jelentkezése is 14 évet késett itthon a világsikert hozó 1935. évi megjelenéshez képest, de az a késedelem semmit nem koptatott aktualitásán, olvasmányosságán, egy más világba való bepillantás szépségén. Az írót sem sokan ismerik, még az irodalomszakos tanárok közül is csak kevesen hallhattak róla tanulmányaik idején. Az Egy múló pillanat az első regénye, és mint ilyen, máris óriási feladatra vállalkozik. Látszólag éppolyan regényfolyam, mint Tolsztoj vagy Balzac kort, uralkodást leleplező, társadalmi tükröt nyújtani igyekvő regényei, csakhogy maga a téma, Kína az európai, amerikai embereknek, a nyugati civilizáción felnövő e századi olvasónak nem a múlt századot, mégcsak nem is Hemingwayt juttatja eszébe, akivel egyébként kortárs az író, hanem az élet nagy kérdései, az emberi kultúra egészének értékei jutnak az eszébe. No, nem a filozofikus mélység vagy a történelmi pontosság és pre- cízség vonzza, hanem emberi életeken keresztül derül ki, hogy az a negyven év, amelyet Lin Yutang a regényben mondandója hátteréül bemutat, az a kínai történelemben csak egy múló pillanat, még akkor is, ha több generáció sorsa változik, ha a sok száz éves elzártságból ezalatt Kína beengedi a 20. század néhány felfedezését, technikai újítását, de a kínai ember lelke, gondolkodásmódja őrzi a világ egyik legősibb kultúrájának értékrendjét..Zsarnokság és jóság, lélek és kegyetlenség, tűz és víz, arany és sár mind-mind emberi viselkedési minták, amelyek együtt és egyszerre is együtt lehetnek, de variációjuk nem külön érdem, hanem bölcsességgel, szerencsével egy nép sorsát is befolyásolhatja. Ha erre nem képes vagy az átélő ember magában a történelmi folytatást nem érzékeli, ez csak az ő csalóka érzékeinek tökéletlensége, mert a civilizáció, a történelem nagyobb erő, mint amennyire az adott pillanatban egyéni sorsban érzékelhető. Az írónak az a véleménye: A kínai ember, ha politizál: nevetséges, ha társadalmi életet él: gyerekes; de nagyszerű, amikor ráér. Innen pedig már „csak” az író tehetsége kellett, hogy bemutassa a nagyszerű embert, amikor politizál és amikor társadalmi életet él. Valami egészen megkapó könnyedséggel szövi szerelmi, családi konfliktusokba az átalakuló korszak első jeleit, a visszatükröződő múltat, számtalan bölcs legfontosabb mondását, vagyis a kínai életformák sorát egyetlen —ámbár terjedelmes—regény lapjaira. Aki még nem olvasott a kínai kultúráról, nem hallott a keleti bölcsekről, jól teszi, ha ezzel a regénnyel kezdi az ismerkedést. Két előkelő családban zajlanak az események, de érintik az egész társadalmat a századeleji bo- xerlázadástól tulajdonképpen a második világháborúig. Lin Yutang rendkívüli író, aki szinte küldetést vállalt, mert írt tankönyveket, szótárt, filozófiai tanulmányt és sok-sok publicisztikai remekművet. Az Egy múló pillanat három részes regénysorozat, ami egy elkötelezett bölcs ember tanításának is a kezdete, aki tudja, hogy a mindennapok látszó-lagos csendességében történnek az igazi csodák, ahol az ész és az érzelem együtt és egymással, vitatkozva alkot. Ha nem így lenne: „Ha a világot a bölcsesség kormányozná, trágyát hordanának a verseny-lovak is; Ha nem a bölcsesség kormányozza, a szántóföldé- két is lelegelik a harci paripák.” A mai embereknek muszáj tanulmányoznia a világkultúrát, hogy benne méltósággal és békében éljen hogy civilizációnk ne az utolsó legyen ezen a bolygón, és ehhez szórakoztatóan ad leckét az Egy múló pillanat. (Európa Könyvkiadó, 1990) Láczay Magdolna 10 Unninmncrán . , 1990. augusztus 11. ■■■—1^A inayjrilTlIaflWj HÉTVÉGI MELLÉKLETE MM————^—■ II Kelet
