Kelet-Magyarország, 1990. augusztus (50. évfolyam, 179-204. szám)
1990-08-11 / 188. szám
9MB A Szamos-parti településnek. Tuny ogmatolcsnak régmúltba nyúló hagyományai vannak. Úgy tűnik, jövője is lesz ennek az összetett falunak. Erre két dologból is lehet következtetni. A helyi tanács anyagilag támogatja a fiatalok lakásépítését, külön utcát is nyitott a részükre. Tervezi a tanács, hogy a versben is megénekelt kurta kocsmától kőhajításnyira üdülőövezetet létesít. Mátészalkán élő és messzebb lakó állampolgárok jelentették be igényüket üdülőházakra, horgásztanyákra. Tunyog- matolcs nemcsak volt, hanem lesz is. Ha meglendiil a fantáziám, látom, hogy az új és a holt Szamos között munkások és értelmiségiek pihenik ki a hét fáradalmait. Az idősek bóbiskolva áztatják a pecabotot, a fiátalpk hangoskodnak a sportpályán. Néhány külföldi kocsi is patkói az emeletes étterem-presszó előtt... Áz idősek és a fiatalok elé tartók tükröt, rajtuk keresztül próbálom bemutatni a múltat és a jelenkort. A tanácson, amolyan szakmái kíváncsiságból is, firtatom a jövőt. Érdekes, hogy ezen a nyári napon az utcákon többnyire időseket látok és mintegy kontraszként csupa fiatalokat. Előbbiek főleg a dolguk után sietnek, s fáradtnak, gondterheltnek látszanak. Utóbbiak közömbösek, mondhatni felszabadultak, sokan közülük versenybiciklin vagy motorkerékpáron érkeznek a fagyizóhoz. Ha meg kedvük szottyan, felszállnak a buszra és Gyarmaton bámulják a kirakatokat. BeZzeg a 71 éves Széles Sándor bácsi a kétvégű háza előtt a kaszát suhogtatja ebben a nagy hőségben! Zöldet vág a jószágoknak. A kalapját hátra tolja, aztán mondogatja, hogy az elmúlt évtizedekben sokat használta ezt a vágó szerszámot. Mert, hogy a helyi tsz-ben fogatos volt, de a növény- termesztésben is dolgozott. Ilyentájt aratott, csépéjf. Nem volt ideje az éttefem-fagyizó előtt ácso- rogni. Sőt — teszi hozzá — az ő fiatalkorában nem is volt étterem, sem fagyizó. Mutatja, hogy a Elet a holt Szamos partján kaszálnivaló mellett nyolc nemtudom szilvafa termése kékül. Felemlíti, hogy régen tele volt a falu ilyen fákkal. Lekvárt meg pálinkát főztek belőle. Egy kicsit a politikára tereli a szót, amikor azt mondja: „Sokat fejlődött ez a község. De a fejlődés megállt. Én már nem érem meg az újabbat.” Idős asszony jön a bolt irányába. Király Józsefné a neve. Újságolja, hogy segítő szándékú fiatalemberek most kezdték el fűrészelni a téli tüzelőjét. Visz nekik néhány üveg sört. A településre jellemző régi szokásról is szívesen beszél Király néni. Meséli, hogy annak idején több napig is eltartott a lekvárfőzés. Gyakori eledel volt itt a mocskostészta. Sajnálja, hogy az árvízkor mind kipusztultak az ő szilvafái is. Sajnálja, mert a fák kipusztulásával egy jó szokás is kipusztult. A lekvárfőzés, a kava- rás ugyanis összehozta, békességben tartotta az utcabelieket. E sorok írója hozzáteszi: talán a mai diszkókat pótolták a lekvárfőzések, hiszen többnyire lányok és fiúk kavarták a fortyogó szilvát, éjszakába nyúlóan... Személyes élményem alapján most is érzem a cibere édes illatát. Kár, hogy Király néni már messze viszi a sört, mert mondanám neki: én egy kis cukrot is hintettem a mocskostésztára. A régi szokások, a település érdekesebb eseményei nem merülnek feledésbe. Béni Sándor- né helyi pedagógus 1984-től írja a település monográfiáját. A kertes 1 házuk ud- ' vara a holt Szamosra nyúlik. Szép környezetbe veti papírra a történteket. Sorolja, hogy az 1300-as évektől van írásos feljegyzés Tunyogról és Matolcsról. Tunyogmatolcsi r—g-i • • 1 • • Tűkor |flU)\0§UJSf0|C2l A folyó árterületén buján tenyészett a szilva, a vadalma és a dió. A szilva egy részét megaszalták, tartósították. Csónakon, tutajon vitték az aszalt szilvát és a diót a Szamoson és a Tiszán át Kárpátaljára eladni. A későbbi évtizedekben is jellemző volt az itteni emberekre a föld, a táj és az állatok szeretete. Béni Sándomé fontosnak tartja megjegyezni: ha ő abbahagyja a történetírást, folytatja helyette valaki. r Múlt és jelen keveredik az emberben akkor is, ha belép a helyi ifjúsági klubba. A klubban, egy körülbelül három méterszer másfél méteres színes festmény vonzza magához ’ 1 a/ akki |ép a Múlt ifjúság... A bevásárlás terhei a tekintetet. A Szamos-partot és a Petőfi által megénekelt kurta kocsmát ábrázolja a festmény. Külön érdekesség, hogy a fiatalok helyiségét díszítő festmény Vadon Sándor 81 éves református lelkész műve. A klub elé kis piros robogóval érkezik a modem nyári szerelésbe öltözött Bacskó László. Azt mondja, a községben jól érezhetik magukat a fiatalok, van lehetőség a szórakozásra. A hangulata mégsem teljesen felhőtlen a fiatalembernek, mert pár hete szerezte meg a géplakatos szakmát, de még nem tudja, hogy nyár végén hol áll (állhat) munkába. Fehérgyarmat és Mátészalka nem kínálja már a jobbnál jobb állásokat. Éppen a munkahelyek csökkenése miatt igényelt az újrakezdési alapból ifj. Deli József. A tehénistállójában sorolja, hogy a helyi tsz-ben festő szakmunkásként dolgozott, s júliusban utoljára kapta a munkanélküli- segélyt. Az újrakezdési kölcsönből vette ezt a három tehenet, majd újabbakat vesz, így akar pénzt csinálni. Felesége a harmadik gyerekkel gyesen van, kell a pénz. A szomszédban a fiatalasszony, Széles Lászlóné hasonló helyzetben van — legalább is azt mondja. Az eddig háztartásbelinek számító fiatalasszony büszkén mutatja, hogy istállójukban négy tehén és négy borjú áll. O vette fel a 400 ezer forintos újrakezdési kölcsönt, mivel nem nagyon van női munka a környéken. Az állattartókedv csökkent, de most is jelentős. Egy idősebb férfi, Varga Gyula zsákba rakott tápot tol a kerékpárján. Azt mondja: hiányolja, hogy nincs már a községnek legelője, de aki ügyes, pénzt csinálhat most is az állattartásból. Talán nem árt megjegyezni: az imént említett állattartó Deliéknek és Széleséknek egyaránt 3—3 gyermekük van. De nem ez a jellemző. A tanácson Illyés Gyuláné igazgatási előadótól megtudjuk, hogy tavaly a községben csak 35 gyerek született, s közülük tíz cigány. Idén eddig 21 gyerek jött a világra, s közülük tíz cigány. S a cigány fiatalokkal sok baj van... A tanács végrehajtó bizottságának titkára agilis, mozgékony fiatalember, Varga Tibor. Közli: takarékba tették a tanács pénzének egy részét, hogy kamatozzon. A Szamos mentén kialakított tíz telket árverésre bocsátják, abból is pénzt csinálnak. A közelmúltban nyolc fiatal házasnak támogatta a tanács a házépítését. A helyi mozit veszteség miatt bezárta a működtető vállalat, új gazda lett a tanács. Azóta, hogy, hogy nem nyereséges a helyi mozi. A kialakítandó üdülőövezettől idegenforgalmat és pénzt vár a vb- titkár is. Most zavarosan folyik a Szamos. Később bizonyára tisztább és szelídebb lesz... Nábrádi Lajos ,9CS!r rlocS eánoaO „Megeszem a koporsómat...” ■L-0'T:y: :3 if 9VS?Í' . r.:.-G 'v'\ u" .' ÍS5DÍ )ÍR' L abpis a létbiztonság. ,é§ a , . közbiztonság. Erről beszél ,. gej a társaság. Úgy mond a társadalom fenyegetettjei a szegények. Kiszolgáltatottságuk a gazdasági leépülés közepette napról napra nő. Gyomorszorító félelmet sugároz számukra a rádió. Lehangoló áz energia áremelés hatályba lépéséről szóló hír. De igazában a legmegdöbbentőbb híradás, hogy a liszt árát 20 százalékkal felemelték. — Hát nem arról volt szó — mbndjaa napi politikát figyelemmel kísérő férfi —, hogy a malmi búza árát azért nem emelik, mert az káros hatással lenne a malomipari és sütőipari termékekre? — Bonyolultan és finoman fogalmaz. Mi az, hogy káros hatás, és miért éppen a malomipari és sütőipari termékekre? Mondjuk ki nyíltan. A kenyér és a liszt ára már így is magas. Ennek a hatása engem, téged és őt érinti. A fenébe is. Lehet, hogy egyszer éhen halunk? A bornak hordó íze van és savas. To- nikkal elegyítve a vinkót valami förtelmes lötty. Viszont, ha borsodi vízzel elegyítjük a sóstói rizlingnek mondott bort, akkor a bor megfeketedik. Mintha kormos lenne. Érdemes erre a kémiai változásra odafigyelni, és mellékesen megjegyezni: — Legfeljebb megeszem a koporsómat, a selyem szemfedőt, a kandelábereket, felzabálom az osztályon felüli temetést. Nincs más lehetőség. Morbid. A társaság nem érti, nem tudja követni a legidősebb, a legsoványabb és legráncosabb férfi gondolatmenetét. A kövérebb, a hasnyálmirigy-gyulladásra gyanús, a gyomorfájós, érszűkületes, miközben eszi a cigarettákat, helytelení- tően morog. — A halállal azért nem kellene viccelni. —- Kikérem! Ez nem vicc—tiltakozik a kormos bor elszíneződését tanulmányozó. — Ez halálosan komoly. Igen is megeszem ha koporsómat... Évek hosszú során gyűjtöttem össze 50 ezer forintot a temetésemre. Nincs senkim. Legalábbis nem tudok arról, hogy élne valaki rokonom ezen a világon. A temetésemre kuporgattam a forintokat. De egy idő óta már nem teszek hozzá. Elveszek belőle, egyre többet. — Be kellett volna tenni kamatozóra. i— Nem ér semmit. A kamat nem tudja követni az inflációt. A kamat amúgy sem lenne elég arra, hogy ezeket az érvágásokat kibírjuk. —Na, és attól nem fél, hogy kirámolják a lakását? Hallani olyanokat, hogy fényes nappal kirabolnak embereket, betörnek lakásokba. Nincs biztonságban sem az ember, sem az értéke. A társaság a következő fél órában filléres gondjait háttérbe szorítva rémtörténeteivel keltett félelmet. —A sajtóa felét sem írja meg azoknak a borzalmaknak, amik ma előfordulnak. Olvastak uraim egyetlen sort is a tegnapelőtt történt esetről? Egy asszonyt, aki kerékpárral közlekedett, megtámadták, összeverték, majd megszúrkálták. —A Balaton partján bandák garázdálkodnak. Hallottam a 168 órában. Szervezett maffia. Egy a déli, egy az északi parton működik. Vagyonvédelem zsarolással. Aki fizet, annak megvédik a boltját. Aki nem fizet, teszem azt egy kisven- déglős, ott a banda tagjai előbb utóbb verekedést provokálnak, szétverik a berendezést, megverik a vendégeket. Ezek után a vendéglő bezárhat... — Tele van a város táknyos szájú kötekedőkkel. Ocsmányok, trágárok. Mocskos ajánlatokat tesznek nemcsak a lányoknak, de az éltesebb tisztességes asszonyoknak is... — Miért feketedik meg a bor a borsodi víztől? — Csak. Magának most ez a legfőbb problémája? — Nekem? Nekem nincs problémám! Én egyszerűen csak félek. Félek attól, hogy olyan sokáig élek, hogy a temetésemre félretett pénzem nem tart ki. Előbb- utóbb elfogy a tartalékom, és a nyugdíjam már semmire sem lesz elég. Féljek talán a betörőktől, a tolvajoktól, a kötekedőktől is? — Féljen! Azt írja az újság, negyven százalékkal nőtt a bűnözés. A 147 ezer ügy fele felderítetlen. Szabolcsban a bűnözők 56 százalékát nem kapták el. — A KGST-n vettem egy ajtózárat. Olcsó volt, 120 forint. Ha találnék valahol egy lakatost, felszereltetném... —Ja, a KGST?! Annak egy időre most befellegzett. Ideiglenesen felfüggesztették a kishatármenti forgalmat. — Hoppon maradtak a nepperek. — Kicsodák? — A kishatármenti vámszedők. Megvolt az szervezve. Az oroszok csak Nyíregyházáig jöttek, de a bécsi áruházakig jutottak el. Az ügyeskedők Bécsből hozták az árut, kávét, farmert, kvarcórát, rágógumit, mindent, amit a keletről jött akart. Ő is, az orosz (valójában magyar) hozta, amit tudott, pezsgőt, vodkát, étkészletet, olcsó szerszámokat, és megkezdődött egy rafinált cserekereskedelem. A nepperek gyorsan lecsaptak mindenre. A lehető legolcsóbban megvették, amit a kárpátontúliak hoztak, és a lehető legdrágábban eladták azt, amit ők az oroszoknak szántak. A perzsavásár kusza szövevénye csak látszatra volt kusza, hiszen a cserebere végtére is egy-két szálon futott, a busás haszon néhány ember zsebébe folyt. — Dehát mindenki azt vett és adott el, amit tudott, és végeredményben mindenki jól járt. A kárpátontúli gyermek örült a rágóguminak, a kárpátontúli háziasszony örült az olcsón vett egy kilogrammos bécsi kávénak. A nyíregyháziak is örültek a viszonylag olcsó műszaki cikkeknek, a 120 forintos vodkának, a 140 forintos pezsgőnek... A társaság legidősebb, legsoványabb és legráncosabb tagja, aki nem tud megbékélni azzal, hogy a borsodi víztől a bor kormos színűvé változik, befelé fordul és kirekeszti gondolatából a többieket. Felrémlik előtte, hogy amikor az olcsó ajtózárat vette, látta hogyan játsszák az „itt a piros, hol a piros” játékot. A játékmester egy köteg ezrest lobogtatva a kezében keveri a skatulyákat. Vándorol a piros golyó. A köteg ezres csábító. A nyerés esélye több, mint biztos. Hol a golyó! A körben állók többsége tudni véli, hol a golyó. Égeti a zsebüket a pénz, de a kezük már a gondolattól is reszketni kezd, hogy megtegyék a tétet. Ekkor kilép a füstösképű, határozott mozdulattal böki az ezresét a középső dobozra. A játékmester kitűnő színész, szinte sírva kiáltja,hogy mindenki hallja: — Nyertél fiú! Ma nincs szerencsém. Próbáld meg újra! Olyan passzban vagyok, hogy bárki kifoszthat. A nyertes vigyorog, körbenéz, látványosan zsebre gyűri a két darab ezrest és elvész a tömegben. —Vigyed. Rabold el a pénzem okostó- ni. Itt a piros, hol a piros! Ne a szememet, a kezemet nézzék. És akad egy palimadár. Mindennap akad egy-két palimadár. Tíz- és húszezreket veszítenek a pancserek, és mielőtt balhé lenne egy falból leadott jelre megugrik a játékmester a kisasztallal, a koszos kendővel, a dobozokkal, a piros golyóval. Valaki rendőrért kiáltott, a sok pénzt vesztett delikvens reménykedve és motyogva, hogy: „kiraboltak”, a hang irányába fordul. De rendőr nincs. Nem is volt, nem is lesz. Az ürge leizzad, minden porcikája remeg, már nem nyöszörög, ordít: — Kiraboltak! — Egy frászt raboltak ki! Hát ki kény- szerített arra, hogy játsszál? Szemét ember vagy te, komám! Ha kifosztottad volna aztajó embert, most röhögnél. Ki akartad fosztani vagy nem? No, menj szépen haza az anyukád cicijére. A böles tanácsokat az osztogatja, aki az első ezrest nyerte. Büszke és magabiztos, megvetően kiköp a pancser mellé és távozik. — Sok pénzük van az embereknek — mondja a társaságnak a legidősebb, a legsoványabb, a legráncosabb. — Na, végre, hogy visszajött—jegyzi meg némi éllel a kövérebb, a hasnyálmirigy-gyulladás gyanús. — Egy fél órája már, hogy egy szót sem szólt. Maga is azt hiszi, hogy csendőrök kellenének újra. — Lehetséges. — Nevetséges. A rendőr is megteszi, csak igazi rendőr legyen. Férfi. Meg mindenki férfi legyen, és ne lapuljon, mint a gyáva nyúl. Én bizony nem hagyom szó nélkül, ha látom a rendbontást. — Egyszer majd megverik Hős lesz. Felpofozva és összerúgdosva. — Akkor meg mit csináljunk? — Talán megmagyarázhatná valaki, hogy miért színeződik el a borsodi víztől a bor?! Seres Ernő 1990. augusztus 11. mSnuSPflPCTÓfl , , , H —M—— A HÉTVÉGI MELLÉKLETE ————— || Kelet-
