Kelet-Magyarország, 1990. augusztus (50. évfolyam, 179-204. szám)
1990-08-04 / 182. szám
Oszter Sándor új életet kezd Rigó Magda és Nyíregyháza Színészből vállalkozó Az Operaház csalogánya Akik hallották csak egyszer is Rigó Magdát, azok szívében ma is, halála után öt esztendővel, énekel a csalogány. Az Operaház csalogánya. Vajon gondoltak-e a Rigó-szülők kisebbik leányuk születésekor a klasszikus szólásra: A név előjel. Hitték-e, hogy második gyermekük énekével bűvöli el majd egykor hallgatóit, akárcsak a rigók, e kitűnő énekesek, akiknek a családjába tartozik a fülemüle, a csalogány, ahogyan nyelv- újítási szavunk a fülemüle egyik fajtáját nevezi. 42 éves, 78 filmben játszott, tévéjátékokban és színpadon is voltak emlékezetes alakításai. Aztán otthagyta a Nemzeti Színházat... — Igen. 1989 szeptemberében felmond- tam, tizenegy év után. Nagyon nehezen viseltem el, hogy nem kaptam olyan feladatokat, olyan szerepeket, mint amilyeneket ígértek. — Most melyik színházban van? — Egyikben sem. Egyelőre nem is kívánok színházhoz szerződni. Tévézem, rádiózom, vidéki fellépéseim vannak, szavalok, énekelek... És azt is elárulhatom, jól működő üzleti vállalkozásokba kezdtem. De természetesen a színészettel nem hagyok fel. — Könnyen felmondott? — Nem könnyen mondtam fel. Nagyon megfontoltam. Bár ják a maga valóságában, de belülről kimeszelik, hasított deszkával fedik. Az épület három osztatú. Van benne lakószoba, pitvar és kamra. A lakószobában hosszú kemence nyújtózkodik, mely ágy gyanánt is szolgál. Ácsolt ágy, asztal, székek, a falak mentén lócák és ládaszerű asztal jelenti a bútorzatot. Kémény nincs a házon, a füst a pitvarba húzódik, s onnan a tető deszkái közt a szabadba száll. A 93. életévében járó, lonkai, (Velikije Lucski) születésű Juras- csuk László tutajkormányost faggatom az ottani hucul házról. A sűrű szögesdrótos, 2 méter magas, villanykábellel ellátott 30— 40 km hosszúságú határkerítés mellett, a Tisza-parton van a lakóháza, s itt fekszik az ágyban nagybetegen, de kitűnő emlékezettel. Az igazi hucul, jobban mondva ruszin porta, azaz grazsda téglalap alakú, magas deszkapalánk fallal körbekerített, zárt, majdnem fedett udvar, rajta lakóház és gazdasági épületek. Az épületek két sorban, egymással szemben állnak. A palánkon lévő kiskaputól jobbra áll a lakóház, melyben három helyiség van. A szoba, a pitvar, a másik szoba. A lakóházzal egy fedél alá van építve a több részből álló kamara, ezt követi a juhok számára készült akolszerű helyiség Vele szemben a másik oldalon az istálló, a pajta, a disznóól és a fáskamra. A várszerű, lényegében megerődített, erős falak közötti épületegyüttesnek, a grazs- dának két be-, illetve kijárata van. A kiskapun térhetnek be a látogatók, míg a hátsó nagykapun jön- nek-mennek az állatok, szekerek az túlzás, hogy lelki válságba kerültem volna... én egyébként soha nem éltem sértett, elégedetlen hangulatban. Persze értek bőven sérelmek. De ezt a pályát nem lehet sértődötten csinálni! Abba belepusztul az ember... Nem hordok magamban tüskéket. De meg kell hogy mondjam magának, engem egy szó nélkül elengedtek a Nemzetistb. A vagyonos hucul gazda — bizonygatja a hajdani kormányos — csak ilyen erődforma építményben érezhette magát és családját biztonságban, a szórványszerű, nagy kiterjedésű település világában. Embertől és vadaktól védte a palánk és fedele. A huculok között sok a mesterember, kitűnő kerékgyártók, ácsok és bognárok. Hordóik, szerszám- nyeleik, szekercéik nagy műgonddal készültek. Pontosan csapolnak és pászítanak, nagyon ismerik a fa tulajdonságát. A fát nem gőzölik, mégis kotyogásmentes kerekeket készítenek. A titok abban rejlik, a testfa hajalását nem hosz- szában végzik a vonókéssel, hanem a fa testén körbe-körbe haladva, csíkokat metszve, így a hajait fa egyenletesen és nem hirtelen szárad. Híres fatemplom- építők. Szatmárban is számos készre- gyártott templomot szállítottak nyújtott szekereken, amit előtte az erdei tisztásokon felállított mustrán az odaérkező prezsbité- rium megszemlélt. A nők ügyesen és jó ízléssel kézimunkáznak, varrnak és hímeznek. Az ing eleje, újjá, válla gazdagon hímzett. A hucul nő ha gyalogolt, vagy régebben lovagolt, akkor is font. Oldalára kötött nyeles guzsalyáról szaporán pörgette orsójára a gyapjúfonalat. A férfiak fekete, vagy piros posztónadrágot hordanak, gazdagon hímzett ujjas, vagy ujjatlan báránybőrbekeccsel (kozsuch). A hucul férfi büszkesége a rézveretes, érmekkel, gombokkal díszített tüszője, ebben tartja kését, bői, semmit nem kérdeztek, nem tartóztattak... — Amikor huszonéves voltam, én voltam Magyarországon a fiatal titán, a munkáshős, a történelmi hős, az ügyeletes „szépfiú”, akit nem lehetett levakarni a filmvászonról, a tévébőf; a vízcsapból is Oszter Sándor folyt... Aztán, ahogy az lenni szokott, újabb generációk, újabb arcok jöttek, mások mentek. És bár azt mondják, hogy a színész sokszor kortalan, de az biztos — az én példám is bizonyítja —, hogy egy huszonéves színészt jobban-többet foglalkoztatnak, mint egy negyvenest... Valahogy úgy van ez, hogy a mindenkori újrakezdési ambíciókhoz jobban „pasz- szol” egy új arc, egy új színész, mintha azzal új lendületet venne egy életpálya, egy életszemlélet. Ez nemritkán be is jön. Úgyhogy én végül is nem azt akarom mondani, hogy nekem most valamiféle generációs háborús érzetem van. Sőt, én ezt az egészet nagyon is normális dolognak tartom az életben. A baj csak az, amit én sérelmezek (és nemcsak én), hogy nálunk az elosztások általában nem szoktak igazságosak, nem szoktak sikeresek lenni... pénzét, és szeretné tartani pisztolyát is, merthogy régente az is volt neki. A „cseh időben” a hucul gazda tehenet, lovat, disznót, juhot tartott. Nyáron a szarvasmarhát és a juhot a havasi legelőre, a szállásra hajtotta, ahol a pásztorok kezére adta. Időszakonként felküldte valamelyik családtagját a sajtért, a brinzáért. K ereskedéssel a hucul gazda nem foglalkozott, helyébe ment a zsidó, s azzal bonyolította le szükségletei cseréjét. Télen a fenyvesekben dolgozott, a ledöntött testfenyőt lecsúsztatta a völgyekbe, kérgét lehántotta, összerakta száradni, ősszel tutajt guzsolt belőle és leúsztatta a Tiszán, ezer veszély közepette. Vásárosna- ménynál a palajon, a hídnál kikötött, s eladta a Schreiber féle fatelepnek, ha nem találta meg számítását, tovább vitte a Tiszán Szolnokig. Az Alföldre a Tisza hátán érkezett, aratni rövid kaszával nem járt ide, mint a többi rutén, annál büszkébb volt, mintsem napszámos legyen... Öreg hucul meséli: „fődünket, ezt az erdei gyönyörűséget az Isten és Ördög együtt teremtette a tengerből merített magból. Ahogy kezdte a Teremtő egyenletesen szórni a hegyek, meg a síkságok magját, az Ördög darázsformában belecsípett a Jó Atya kezébe, mire markából a hegymag egy- csomóba, Máramarosba esett. Ezért van ennyi havas és hegység a mi földünkön.” Farkas József 1910. augusztus 6-án — kereken nyocvan esztendeje — Máramarosszigeten, Márama- ros vm. székhelyén látta meg a napvilágot Rigó Alfonz bank- tisztviselő és felesége, Egner Ervin (nem elírás!) második leánya, aki a keresztségben a Magda nevet kapta. A gyermeket csak rövid ideig dajkálta a Tisza menti városka. Áz apát hivatása Munkácsit, majd Nyíregyházára szólította. Amikor a négyéves Magda elkezdte elemi iskolai tanulmányait, már városunkban élt a család. Nyíregyházát tekintette az énekesnő szülővárosának. Magda, a kicsi, de nagyon formás gyermek, végig az első padban ült, megérdemelten osztályelsőként végzett évről évre. Csak az énekjegyével nem értettek egyet, abból—szerintük — nem érdemelte a jelest. A Nyírvidék szabolcsi hírlap december 25-i ünnepi számában a riporter kérdésére Rigó Magda első gimnáziumi énekórájáról számol be. Az énektanár vele és két társával meghallgatásuk után közölte, nem lehetnek az énekkar tagjai. Magda elismeri, indiszponált állapotban volt akkor, de év végére már énekből is egyest kapott. Első fellépésekor pedig távirat jött volt énektanárától: „Megjósolt sikerhez szívből gratulál...” A gimnáziumi önképzőkör remek tanárvezetője, Fehér Gábor felfigyelt a kislány külső-belső adottságaira, lehetőséget ad neki a szereplésre. 1920. június 23-án, az isk. évzáró ünnepségén hírlapunk írja: „A kis Ámort Rigó Magda elragadó gráciával festette.” Az 1923. év fordulópont a fiatal leány életében. Búcsút vesz a gimnáziumtól, beiratkozik — magántanulóként — a Fiú Felsőkereskedelmi Iskolába, hogy bankigazgató édesapja kívánsága szerint oklevelet szerezzen a sok művészi hajlammal megáldott lány. Ezekben az években egyetlen alkalommal sem találkozunk az iskolai, illetve városi rendezvényeken a nevével. 1927-ben június 19-én kapja meg a sikeres érettségi vizsgáról kiállított bizonyítványt. Húsz leány közül mindössze három érettségizik. Az 1935. december 25-i ünnepi számban a Nyírvidék riportere arra vár választ a művésznőtől, hogyan lett énekesnő. Rigó Magda azt vallja, a boldog nyíregyházi gyermek- és ifjúkor ihlette, s a kedves gimnáziumi évek. A kereskedelmi iskola sok számadatával, tartozik-követel rovatával nem tudott mit kezdeni. De ott hozta össze jó sorsa Z. Szalay Pál festőművész-rajztanárral, aki „...fellebbentette előtte a művészet titkos fátyolét.” Az ő ösztönzésére folytatott festőtanulmányokat Münchenben és Bécsben. Az ecsethez hűtlenné vált végül is. Igaz, a zene mindig közel állt hozzá. Anyai nagyapjának legjobb barátja Fráter Lóránd, a neves nótaszerző és hegedűs volt. Magda sokszor hallotta őt otthonukban énekelni és hegedülni. Már boldog fiatalasszony és elismert művész, amikor szeretett városába, Nyíregyházára visszatér, hogy egy új minőségben bemutatkozzék. 1940- ben a hagyományos bál helyett műsoros estet rendez a Jótékony Nőegylet január 5-én. A Nyírvidék január 2-i számában — többek között — ezt olvashatjuk: „Rigó Magda nagy művészi sikerei Nyíregyházára is fényt vetettek, hiszen itt élt, itt nevelkedett, itt bontakozott ki kivételes tehetsége.” Művészpár és boldog házaspár már a két kiváló énekes, amikor Rigó Magda visszatért gyermek- és diákévei színhelyére. Ott voltam magam is, amikor „A közönség ... percekig ünnepelte a pódiumon, a fekete zongora mellett elegáns fekete kosztümben megjelenő Rigó Magdát a Tannhäuser Erzsébetjében". A lélek benső- ségéből, a mély átérzésből személyes élményei keltek életre. A „drága csarnok”, amelyet üdvözölt, érezték, az otthon az emlékek városa, Nyíregyháza. „Gyönyörűen tolmácsolta az Ékszeráriában Gounod zenéjét, amely az énektudásnak a próbája vokális, ritmikai és interpretációbeli nehézségei miatt. Végül a ....magyar virágok pompás szirmainak hullásával” szólaltatta meg Kodály dalait. Óriási tapsokat aratott. A háború után is fellépett városunkban. 1952. május 6-án a Toscában látja őt viszont a város zeneszerető közönsége. Nevezetes ez az operabemutató azért is, mivel Rigó Magda partnereként, Cavaradossi szerepében is, Nyíregyházáról elszármazott kiváló tenorénekest köszönthettek az opera rajongói: Király Sándort, az Európa-hírű művészt. Óriási várakozás előzi meg felléptüket, s óriási a siker is. Rigó Magda haláláig nosztalgiával gondol a Nyírség fővárosára. 1977-ben is vágyakozva írja Kristóf Borikának: „Borisként, úgy szerettem volna pár napra lemenni Hozzád, és kicsit szétnézni a régi helyeken, de látod, nem jutottam hozzá." A levelet kórházból írja, ekkor már megrendült egészségi állapota. Egy 1980-ban keltezett levelében is hangot ad honvágyának: „Bizony,... szerettem volna pár napra lemenni Hozzád, és egy kicsit körülnézni a kislánykori városban. ... Valamikor az ötvenes években énekeltem ott egy Toscát, de már akkor is alig ismertem rá, hát még most! ... de, sajnos, elmúlik ez az év is, és nem tudtam lemenni.” A Kelet-Magyarország 1985- ös augusztusi nekrológjában adjahírüLEIhunytanyíreqyhá- zi születésű Rigó Magda, Érdemes Művész. Lám, nemcsak az énekesnő tartja hazájának a várost, az is magáénak vallja őt, ha téved is születési helyét illetően. És ma? Azt kell mondanom, a város már szinte elfeledte a művészt, akit a Muzsika nekrológja szerint (1985. 12.sz.) „Széles skálájú drámai szopránja, rendkívüli színpadi megjelenése a háború körüli évtizedek egyik legjelentősebb énekes egyéniségévé avattak.” Szitha Mária Kárpátalján || Kelet 1990. augusztus 4. ________ m^ntfUPnrCTDíl - - ________________________________________— Mü^— A ITIdUjdl »I HÉTVÉGI MELLÉKLETE —i———————■■ Eöry Éva
