Kelet-Magyarország, 1990. augusztus (50. évfolyam, 179-204. szám)
1990-08-18 / 194. szám
f Másképpen lesz végre? ■'y+jjy. ..iyi;fer : Keresetkesergő Voksunkban a sorsunk Jó ideje foglalkoztatja a lakossá- önkormányzatnak hívják, attól úgy- got, milyen változást hoz életükben a sem jut nagyobb darab kenyér. Mások szeptember végén megválasztásra viszont fenik a fogukat, most kipenkerülő önkormányzat. Egyesek legyin- deríthetik a régi rendszerben odake- tenek, mindegy, hogy tanácsnak vagy rült alkalmatlan vezetőket. K ifakad kétdiplomás ismerősöm amiatt: mégiscsak furcsa, hogy ő egy negyedszázadot végigtanult, szigorlatozott, államvizsgázott, aztán bekerült a Hivatalba, mint szakember, lassacskán indult el a létrán, s most mégis úgy érzi, az utóbbi időben mégjobban felbillen az értékrend az életünkben. Példaként hozza fel, hogy egy középfokú végzettségű munkatársa'„dobban- tott”, beállt egy kft.-be, s most éppen duplája a bruttója, mint neki, nem beszélve, az osztalékról, meg a nyereségről, meg a jó Isten tudja még, miről... Fontolgatja maga is, hogy lépnie kellene, de ő mindig is igényes volt tanult szakmájára, mert megszállottként hiszi, hogy a megye, az ország nem tudna talpon maradni az olyan emberek nélkül, akik ma is ott állnak ezeken a fontos, de anyagilag megszégyenítően keveset nyújtó posztokon. Nem akarom kiárusítani magamat — mondja kesernyésen, majd hozzáteszi, hogy ettől szokott kiütést kapni a felesége, aki látja a háztartás szédületesen emelkedő költségeit, meg a kft.-sek tollasodását, s mondja is, hogy csak az ő férje olyan pipogya, tehetetlen, gyáva, s ennek a levét a család issza meg. Aligha egyedüli az eset, hiszen számtalan jól felkészült, az élet különböző posztjain tisztességgel helytálló szakember vívódik most ilyen tüzek között. Van aki azt mondja: ebben is érződik a nyugati hatás, s várhatóan eljön az idő, amikor illetlen dolog lesz nálunk is az iránt érdeklődni, hogy kinek menynyi a keresete, mert köny- nyen megkaphatja a kíváncsiskodó, hogy mi köze hozzá. Aztán mások meg azt mondják, nincs már messze az idő, amikor az ilyen vegyes vállalatokban akár öttízszerese is lehet az egyik dolgozó bére a másikénak, mert a tőkés alapokon szerveződő gazdasági alakulatoknál ez a szokás, a lényeg a végeredmény, a produktum. Kevesen gondolnak arra, hogy van ebben azért jó adag kockázat is, hiszen ha elmarad a megálmodott fellendülés egy kft.-ben, egy részvénytársaságban, akkor bizony annak az anyagi konzekvenciáit is meg kell szenvedni azoknak, akik most a felkúszó ágban tízezreket vágnak zsebre. Bizonyára e téren is másképpen lesz végre, mint volt eddig, bár lehet a tisztességes alapon szerveződő gazdasági társaságok azért a kollektíva véleményét sem „írják le” egyszer s mindenkorra. Hiszen több, Nyugatról befektetni kívánó is hangsúlyozza, hogy tudatában van, csak akkor születik a remélt profit, ha az egész kollektíva teljes szívvel húz. Hozzá kell ehhez szoknunk lassan, kirakatdemokrácia helyett a végeredmény fog majd minősíteni mindenkit, s akkor hiába berzenkedik az irigység. Csak remélni lehet, hogy azokban az ágazatokban is közelítenek majd ilyen megoldás felé, amelyek bár nem termelnek új értéket, de létük nélkül mi sem létezhetünk. A csendes többség viszont eltöpreng, vajon a helyi politizálást, a közéletet, a hétköznapi ügyek intézését sikerül-e humánusabban, gyorsabban megoldania az új testületnek. Falun, városon, tanyán kérdeztük az embereket: mit várnak az önkormányzatoktól? Szép szavak száműzése — Nem foglalkozunk mi a politikával, mert a képviselő urak vitájából sem derült ki, mit akarnak voltaképpen — Laskodon a lassan gyülekező szomszédok egyöntetűen helyeselnek Bilecz Ferenc- né szavai hallatán. — Kérdezgettem az öcsémet, ő Mátészalkán a tangazdaság irodáján dolgozik, de attól sem lettem okosabb. Engem az bánt, hogy csak cipőfelsőrészt vállalhatok bedolgozásra, két tömött szatyorral hordom Kisvárdára az elkészült darabokat és alig kapok valamit. — Te még örülhetsz — folytatja a gondolatot Illés Istvánná —, én csak filléreket keresek a háziipariban a bedolgozással. Csuka Bélánénak meg a helyi tsz-ben jó ideje alig akad munkája. Egy magát megnevezni nem kívánó óvodai konyhai dolgozónő sokuk nevében panaszolja: bármilyen foglalkoztatásról helyben kellene gondoskodni. Egész műszakot kiállítana Laskod, nem bu- szoznának és várakoznának a holtidőben. — Nekem az fáj, hiába húztam le 23 évet a Betonútépítő Vállalatnál, most57évesen, mikoreltörta lábam, nem engednek el nyugdíjba korkedvezménnyel. Az csak a fontos elvtársaknak vagy uraknak jár — háborog Tóth András. — Kellene ide egy iskola, sportpálya, a petneházi egyesülésnél még az utolsó futballistát is elvitték Laskodról — toldja az elmondottakat Szabó Ferenc. — Szorgalmazza az önállóságot a falu, de ki tudja, pénz nélkül mire jutunk? Alig egy kevés folyna be az adóból, nincsenek ott magas keresetek — fogalmaz a közös tanács elnöke, Vargáné Kiss Katalin Petneházán. — Két pedagógus szolgálati lakást felújítottunk majdnem félmillióért, így csak szakos nevelő oktat ősztől a las- kodi iskolában. — Szeretnénk mi melléküzemet vagy ipart telepíteni, de most a puszta létünkért küzdünk — kesernyés á hangja Koleszár Istvánnak, az Egyakarat Tsz elnökének. — Nemrég zártuk be a fonodát, megrendelés híján. Egy akaraton vannak a lasko- diak: helybéli munkát és tisztes megélhetést remélnek az önkormányzattól. Szép szavak helyett tetteket sürgetnek. Miből gazdálkodnának? Az oly sokat emlegetett rendszerváltás valóban a szeptemberi önkormányzati választástól várható? — bizonytalanul nézett a kérdés elé Újfehértón az egykori macskaköves út szélén két idős ember biciklire támaszkodva. Nekik soha nem volt bajuk a tanáccsal. Eleget tettek a kötelességüknek és kész. ,,De azért sok betyárság volt ebben az országban”, a néppel pedig szinte nem törődött senki. Mit szólnak mindehhez a tanács jelenlegi vezetői? — Aki számoltatni akar, az is számoljon el eddigi életével, munkájával — válaszolt Nagy Sándor tanácselnök.—Akik szidják a szocializmust, közülük jó néhányat ez a rendszer tett gazdaggá. A tanácsi kisembereket pedig sokszor megnyomorították. En két diplomával már „megpattanhattam'’ volna, de felelősséget érzek a faluért. Van egy házam, egy rossz kocsim és nyolcezer forint OTP- részletem. És tele gonddal, teherrel minden percem. Életképesen adjuk át a tanácsot. Rendszerváltás? Legyen I De milyen irányban? Kell á változás, de a szaktudást, a lelkes hozzáállást, ha nem becsülik meg, minden tönkremegy. A vb-titkár, Varga László több ember véleményét is képviselve kifogásolta, hogy mivel Újfehértón 14 ezer ember él, a polgármestert így a 19 fős képviselőtestület választja meg. A demokráciát nem így képzelték. Újfehértón már akkor meghívták a pártok képviselőit, amikor még hivatalosan nem vehettek részt a vb-üléseken. S meghallgatták az egyházak véleményét is a falu sorsáról, amikor még rossz szemmel nézték azt. S a község az utóbbi egy-két év alatt sokat fejlődött, utakat építettek, a piacot, a temetőt rendbetették, intézményeket újítottak fel. A törvény szerint az önkormányzatok a lakossági adókból, saját vállalkozásaikból éljenek majd meg. Az idei 155 millió forintos költségvetésben 4 milliót képez jelenleg a lakossági bevétel, ami a tanács és az intézmények dolgozóinak egyhavi bérét sem fedezi. — Ez lenne tehát az úgynevezett „önkormányzatok gazdálkodása" című fejezet. Az áremelést sérelmezik — Abszolút nem érdekel engem ez az egész — mondja a fiatal férfi Jánosbokorban, majd kéri, a nevét ne írjam. — Én bejárok a városba dolgozni, ott szoktunk vitatkozni a munkatársakkal, de már arra is ráuntam. — Itt van ez az áremelés — folytatja. Óriási csalódás ért bennünket. Azt mondták, hogy ebben az évben nem nyúlnak semmihez, és tessék. Ne is menjen itt a környéken sehová, hiába kérdezi az embereket, még annyira sem érdekli őket a politika, mint engem. Megfogadom a tanácsát, és ellenkező irányba indulok a kö- vesűton — át Zombori-bokorba. Duszka András és felesége már hajnaltól talpon van.-L-i Mit várunk? Sok mindent. Össze van itt minden zavarodva. És ez a sok párt.. Addig volt jó, míg egy volt. Most már aki jóllakott, elment, jönnek helyette az éhesek. A paraszt meg csak dolgozzon. Mondja meg, miből éljen, akinek 5-6000 forint a fizetése, és még levonják belőle az adót? — Hát csoda, hogy ennyi a lopás, a betörés? Harman Mihályék portáján mindenki talpon, nagyüzem van a családi gazdaságban. — Jaj, de nehéz! — feleli kérdésemre a gazda. — T öbbet vártu nk volna, de minden piac áll, az árak meg emelkednek. ígéret az persze volt. Csakhogy eddig negyedévenként emelték az árakat, most meg hetente. Mi pedig dolgozunk hajnal négytől este tízig. Meddig mehet ez így? Körképünk következő állomása Búj. Kis község. Háromezer lakosa sincs. Itt vajon mit várnak az emberek? Az iparcikkboltban Vigh Lászlót faggatom. —Nehéz ezt megfogalmazni— kezdte. — Az emberek életében az a lényeges, milyen a gazdasági helyzet. Ha az anyagiakban nincs javulás, akkor lehet, hogy mindegy ki a polgármester. Én sze mély szerint senkihez nem kötődöm itt rokoni szálakkal, így elfogulatlanul tudok véleményt nyilvánítani. Úgy vélem, bárki lesz is a polgármester, nem lesz könnyű helyzetben. Rossz felfogásnak tartom, ha valaki azt hangoztatja, feltétlen személycserékre van szükség. Ez semmi jóra nem vezet, ha nincs meg a kellő szakértelem. A templom előtt két helybéli férfit szólítottam meg, kérve véleményüket. — A személycserével nem biztos, hogy sok mindent el lehet érni, ha nem szakembert választunk — mondta egyikük. — A jelenlegi vezetés pedig sok mindent fel tud mutatni. — Mit hozhat a jövő? — kérdez vissza másikuk. — Majd meglátjuk. Előre, sajnos nehéz kitalálni. Itt a fő kérdés az utak, járdák építése, ezt hozzák fel mindig a helybéliek. Bízni, hinni kell, hogy jobb lesz a jövőnk A hölgy a takarékszövetkezetben nem nagyon akar kötélnek állni. Szinte visszakérdezve mondja meglátásait. Ő is a szakmai végzettséget tartja fontosnak a polgármester személyével kapcsolatban. S mint mondja: az anyagiakon sok múlik, kérdés, mennyiből tudnak majd gazdálkodni. Frank Sándor két éve tanácselnök, fiatalember. Vállalja a megmérettetést, indul a választáson. — Talán kialakulnak azok a szervezetek, melyek meg tudnak birkózni a feladatokkal. Fontosnak tartom, hogy megfelelő emberek kerüljenek a testületbe. Úgy tapasztalom, minél önállóbb egy községi tanács, annál nagyobb a gondja. Ha nincs elég bevétel, nagyon nehéz lesz gazdálkodni, de nagyobb teher hárul a lakosságra is. Keressük a Göncz Árpádokat Sárosy Zoltánnak, a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium igazgatójának konkrét elképzelései vannak. — Az új rendszer alapja, az önállóság és az önkormányzat számomra nem más, mint természetes rend szerint való alkalmazkodás a körülményekhez. Azt szeretném, ha a leendő helyhatósági választásoknál ugyanaz játszódna le kicsiben, ami Göncz Árpád köztársasági elnökké választásakor. Göncz Árpád olyasvalaki, aki intelligenciája, rátermettsége, emberszeretete okán a nagy többségnek felel meg. Aző másait kell megtalálni a különböző településeken. Szerintem a leendő önkormányzati testületek legfontosabb feladata az életszerű működés. Ehhez a papírmunka csökkentése, ugyanakkor a minden szintre eljutó információk áradata kell. A legnehezebb a korrupció felszámolása lesz. Az a kulcskérdés, hogy kerüljön személyek helyett az ügy a középpontba. Úgy sejtem, az önkormányzatok az 1000-2000 lakosú településeken működhetnek a legtökéletesebben. Nagyobb lélekszámú helységekben már kialakulhatnak klikkek. A nagyvárosokban problémát okozhat, hogy másfél hónappal a szavazás előtt még nem került nyilvánosság elé a törvény és nem történtek meg a jelölések. Az emberekben nagy a bizonytalanság. Egyesek már közömbössé váltak. Kisvárdán jobbára ismerik egymást a polgárok. Itt a felelősen meghozott döntésre talán kevesebb idő is elég. Én, mint gimnáziumi igazgató a költségyetés reformjához fűzöm a legnagyobb reményeket. Hiszek abban, többször már nem fog ismétlődni az az 1980-tól 88-ig tartó állapot, hogy azért nem sikerült megfelelő számú angol-, német-, franciatanárt Kisvárdára csábítani, mert nem tudtunk nekik lakást szerezni. Az él a köztudatban, hogy a kisvárosokat elhagyják a tehetséges emberek. Nálunk vannak olyanok, akikből jó polgármester lehetne. Milyen a jó polgármester? Tisztességes, rendelkezik a megfelelő szakértelemmel, vállalja a munkájáért a felelősséget, tud szolgálni, szándék és tett egységbe kovácsolódik az életében, szereti az embereket. A múlt szidása helyett működőképes vállalatok, szövetkezetek alakításában segít, felvállalja a szép hagyományokat, tudja, hogy „gazda szeme hizlalja a jószágot.” Igen, igen. „Csupán ennyi” kH vántatik a közösségek zökkenő- mentes együttéléséhez. Fixtelenítés M iért tagadnánk: a menetrendszerűen érkező áremelések mellett még az is idegesítően hat ránk, hogy bábeli zűrzavar van a polcokra kirakott áruk ára között. Bár már néhány éve szoktatgatnak hozzá bennünket, hogy ez egy természetes folyamat: maga az adott üzlet dönti el, egyik nap mitől akar szabadulni, s adja olcsóbban, vagy a másik nap minek emeli az árát, mert vagy maga is drágábban jutott a kurrens cikkhez, vagy mert éppen óriási a kereslet iránta. ízlelgetjük mindezt, de sehogy sem tudunk megbékélni vele, mert hosszú évtizedeken át hozzászoktattak bennünket a fix árhoz, s a vásárló lépten-nyomon gyanút fog, ha például egy üveg sör két forinttal drágább egyik helyen, mint a másik boltban, vagy ugyanaz a cipő négyszázzal kevesebbért elérhető, mint a két sarkon odébb lévőben. Lám, lám, már itt is jelentkeznek a nyugati útjainkon tapasztaltak, hiszen Bécstől Isztambulig sok megyénkben is jó néhány kilométert gyalogolt az üzletek között, hogy szűkös valutáját a lehető legeredményesebben tudja elkölteni. Nincs ebben tehát semmi különös: Különös nincs, legfeljebb elgondolkodtató sokunk számára, hogy akkor miért nem a maga teljességében működtetjük ezt a másutt megismert módszert. Mert például egy nyugati üzletben — eltekintve most az áraktól,— már a bolt előtt áll a becsalogató fiú, s ha a turista betér, majdhogynem ölbe veszik — törökben teával kínálják — kedvébe járnak, alkudni is lehet velük, nehogy üres kézzel távozzék a vásárló. Mi a helyzet nálunk? Egyre több bolt kong a vásárlók hiányától, nincs aki becsalogasson, s megtörténik, hogy bár több az eladó, mint a vevő, a pénztárnál mégis percekig kell várni (arról már nem is beszélve, hogy nincsenek megfelelő árutájékoztatók, a gondolák között eligazítok, az új árut kínálók stb.) Még csak csírájában fedezhető fel az is — ami külhonban már természetes —, hogy nemcsak az üzlet profiljába tartozó portékát tálalják föl a vevőnek, hanem — ha már ott jár — néhány apróságért ne menjen újabb boltba, jusson hozzá egyhelyen. Hogyan is lesz ez a jövőben? Nyilvána piac vastörvényei fognak diktálni, s egyetlen boltra sem lehet majd.ráerőszakolni az egykoron oly fennen hangoztatott „ellátási kötelezettséget", hanem a legközvetlenebb magánérdeke lesz boltvezetőnek és eladónak a forgalom növelése, a szívélyesség, a vevő megbecáülése. Dehát, erre még egy kicsit várnunk kell. Angyal Sándor Az összeállítást készítette: Bojté Gizella, Cservenyák Kováts Dénes és Tóth Katalin, Gyüre Ágnes, Kornélia ?j zii. U Kala< 1990. augusztus 18. manvapnrc7án .. > ^m a »Myjai uta/qq ünnepi melléklete