Kelet-Magyarország, 1990. augusztus (50. évfolyam, 179-204. szám)
1990-08-18 / 194. szám
radtak ránk (Esztergom, Eger, a veszprémi altemplom), csupán írott utalás, mint Vác, Bi- harvár, Győr, Csanádvár (Marosvár) esetében, szólni illik röviden Szent István családi-állami bazilikájáról, amelyet 1016 „A FÖLD NEM TUDOTT FIZETNI. A búza, a kenyér nem volt már érték, és amelyik gazdaság csak vetett és aratott, az elveszett. A környékbeli gazdaságok alig lézengtek már, mert a termelésre csak ráfizetni lehetett, és ez a gazdaság is csak abból élt, hogy adott, vett, csereberélt állatot, terményt, mindent.” Mintha ma íródtak volna le Fekete István szavai, mondatai, gondolatai. A föld, a búza, a kenyér szavak egymástól távolabbra írva is összefüggnek, régóta. Mára kicsit szakadozik ez a szorosság. A föld nem ad kenyeret, a kenyér nem okvetlenül búzát jelent. A búza olcsó növény lett, kevesebb munkát ad, mint bármi más. Idén nem volt ugyan aratósztrájk, de hát régtől tudjuk, hogy az aratás: csak jelkép. A betakarítás kezdete. „Az ország gabonája...”— hallottuk elégszer. Csak azt nem mondták meg, melyik országé. A miénk? Az oroszoké? A szocialista kalkuláció furcsán működött: a miénket mondták fölöslegnek azok, akiknek hiányuk volt belőle. Kiderült: nincs fölöslegünk semmiből, nem tudunk ingyen adni semmit. Sok millió rubel hiányzik ebből az országból, miközben egyre sűrűsödnek a föld körüli gondok. Kié volt, kié most, kié lesz a föld? Augusztus végén ezt már nagyon gyorsan meg kellene tudni. Kis- és nagybirtok gazdátlankodik. Sok helyütt a paraszt, a téesztag, az egykori zsellér, a mindenkori „célszerű szögény embör” nem mer vetni. Mit vessen a más földjébe? Mit a sajátjába? Melyik a másé, melyik a sajátja? Ezüstgombos sétapálcák, tisztes munkában és ellenükre — és ellenünkre — történő szocializmusban megőszült fejek, sárga papírú birtoklevelek közelítenek a falvakhoz, a tanyákhoz, a földhöz. Sokféle igazság készül egymásnak feszülni. Mindezt Szent István, államalapítónk, aggódva nézi valahonnan. Kenyérünnep? Kenyérharc, földharc inkább. REKKENŐ NYÁR UTÁN az utolsó olyan betakarítás következik, amikor a vezetők gátlás nélkül, noha a „tagság jóváhagyásával” azt vihettek haza, s annyit a közösből, amennyit akartak. Vége lesz a kedveskedésnek, a protokollvilágnak, a kiskirálykodásnak. Ez a reménység élteti ma a föld népét, ezért lesi reménykedve az új demokráciát. A régitől kapta a kisember a földjét, a régi elvette, közösbe kényszerítette, szorította, az új most azt ígéri, hogy a föld újra tulajdon lesz. Azt ígéri, hogy a föld gazdája a maga ura lesz újra. Azt ígéri, hogy az árakat nem a magas hivatal szabja meg, hanem a valóságos piac. Azt ígéri, hogy a piac hasznából juttat a gazdáknak is. Azt ígéri, hogy jobb világ lesz. Csak azt nem ígéri, hogy a föld jobb lesz. Ez a föld, csakúgy, mint művelője, kizsákmányolta, kirabolta önmagát. Tele van vegyszerrel a föld, tele van szerekkel az ember. Európa egyik legszennyezettebb országa hazánk. Helyre lehet állítani a tulajdon szentségét, lehet földet osztani, s lehet újra szövetkezésre jutni. Csak azt a fölgyülemlett szennyet és bűzt, évek alatt ránk gyűlt vegyi ártalmat nem lehet eltüntetni hamar. A VALÓDI ORSZÁG- TAKARÍTÁSHOZ nemcsak a meglevőnél fejlettebb technológia kell, de idő is, sok-sok gyógyító idő. Technológiát lehet vásárolni, a vásárláshoz hiteleket fölvenni, lehet pontosan fizetni a Kamatokat, lehet törleszteni a tőkét; csak időt nem adnak sehol. Pedig nekünk leginkább most az kellene: idő és türelem. És reménység, hogy a búza, a föld, a kenyér szavak megint eltűrik egymás közelségét; akkor talán mi is elviseljük egymás közelségét, nem ugrunk egymás torkának, nem kapunk kaszára- kapára elvesztett-szerzett tulajdonért, elmaradt haszonért, remélt nyereségért. Vannak helyek, ahol Szent István-napi vacsorakor is szobalány pukkedlizik. Róluk nem tudunk sokat, de az ő pénzük mindent tud rólunk. Reményem szerint eljön az idő, amikor a búza, a kenyér, de még inkább a föld elnyeri régi becsületét, s a föld fogja faggatni a pénzük: mennyi van, és mire elég? Reményem, hogy a föld erősebb lesz a pénznél, teljesülni látszik: a pénz gyorsan romlik. A föld máris erősödik, s lesz még erősebb is. Sakkor majd a forint is megkeményedik. Apáti Miklós V\ " Je.Hefí Dr. Csonkaréti Károly A magyarság keresztény hitre térítésének roppant műve első koronás uralkodónk, Szent István király nevéhez fűződik. Az új hitre tért magyarság számára azonban a királynak biztosítania kellett a katolikus vallás gyakorlásának egyik fontos feltételét: a kötelező vasárnapi szentmisehallgatást. Ezért született Szent Istvánnak az a rendelkezése, hogy „...tíz falu építsen templomot, amelyet lássanak el két telekkel és ugyanannyi szolgával...” táján kezdett építtetni Székes- fehérvárt, tehát nem püspöki székhelyen. (Székesfehérvár 1777-től püspöki székhely, előtte itt káptalan és prépostság működött.) Szent István a bazilikával összefüggő káptalant nem helyezte a püspök fennhatósága alá, hanem egyedülálló függetlenséget biztosított számára az egyházi hierarchiában. Benne őrizték a Szent Koronát, és a többi koronázási jelvényt. Itt volt az országos levéltár, ez lett a koronázások, királyi esküvők, valamint az uralkodócsalád temetkezési helye. Elképzelhető, hogy ez a háromhajós, több mint 60 méter hosz- szú és 32 és fél méter széles, monumentális szentegyház mily fényes, gazdagon berendezett épülete volt a megkeresztelke- dett nemzetnek. Szomorú, hogy alapfalain kívül csupán néhány díszítő faragvány maradt ránk belőle. És a megbolygatott sírok... Szent István bazilikáit az egyetlen ma is álló, alaposan restaurált, újjáépített pécsi négytornyú székesegyház látványa alapján képzelhetjük legjobban magunk elé. Öthajós altemploma viszont még ma is úgy áll, ahogyan azt maga a székesegyházat alapító király is látta. A király ugyanis folyamatosan látogatta vármegyéit, és figyelemmel kísérte a templomépítéseket. A hagyomány szerint az egri bazilika építését személyesen irányította a Királyszéknek nevezett dombról. A pécsi lombard-román stílusú székesegyház levegős belső téralakítása, amely Európa- szerte is ritka, fogalmat adhat többi bazilikánkról is. Megemelt szentélyei félköríves apszisokban végződnek. Ez az egyetlen négytornyú templom Közép- Európában. Szent Péter tiszteletére emelték. A településtörtéoet kutatásai szerint Szent István idejében, a magyar királyság területén legkevesebb kétezer, más becslések szerint háromezer faluval kell számolnunk. Ez annyit jelent, hogy a XI. század közepéig nagyjából 250—300 falusi templomocskát emeltek. Ezek a régi magyar szóhasználattal egyházaknak, szent- egyházaknak nevezett templomok sövényfonású, sárral tapasztott, gerendavázba döngölt földből, esetleg teljesen fából épültek, ez utóbbiak elsősorban a fában gazdag tájakon. Amennyire az eddigi feltárásokból kikövetkeztethető, a többnyire téglalap alakú hajóhoz félköríves vagy négyzetes szentély kapcsolódott. Ismerték a centrális térnek kör-, illetve hat- karéjos alaprajzú megoldását is. Az elsőre példa a királyi szálláshelyeken emelt kápolnák alapfal maradványai Veszprémből, Esztergomból és Sárospatakról. Az utóbbira pedig a ge- rényi, a kiszombori és a karosai. Ezeknél sokkal magasabb igénnyel épültek a Szent István által alapított püspökségek templomai. Ami természetes, hiszen az egyházmegyék székhelyei egybeestek a vármegyék ispánjainak székhelyeivel. Ugyancsak díszesebb, nagyobb templomokat emeltek az espe- resi kerületek központjaiban is, amelyeknek száma egyházmegyénként négy-öt volt. Mindehhez hozzá kell számítanunk azt a sok bencés kolostort — legkevesebb egy tucatot —, amelyeknek a XI. század első felére eső alapításáról tudunk, továbbá a bazilita és görög szertartású papok monostorait, hugy képet kapjunk arról a páratlan munkáról, amely néhány évtized alatt számtalan művészi kivitelű szentegyházat varázsolt a nem sokkal korábban még Európát rettegésben tartó, kalandozó pogány magyarok földjére. E nagyméretű egyházi építkezésnek azonban napjainkban kevés látható és épségben fennmaradt emlékében gyöSzent István templomainál a legmagasabb igényt a háromhajós, kereszthajó nélküli bazilikák jelentették, mintaszékesfehérvári, a gyulafehérvári vagy apécsi. Bárismerünkegyhajós székesegyházat is, mégpedig érseki székhelyről, a kalocsait. A háromhajós egyházakat oszloppárok tagolták, és a középső főhajó záródott félköríves apszissal. A korabeli építésű kolostorok templomairól kevesebbet tudunk, mert csupán a szigligeti, a tarnaszentmáriai és a tihanyi altemplom, a pécsváradi kétszintes templom alsó része maradt ránk, valamint a feldeb- rői kéthajós altemplom pillérkö- tegeivel és boltozatával, s a valamivel későbbi, XII. századi freskókkal. Mielőtt visszatérnénk az egyházmegyék központjaiban emelt székesegyházakhoz, amelyekből — egyetlen kivételével — csupán az alapfalak és némi kőtöredékek, oszlopfők, párkánytöredékek, oszloplábazatok, vagy még azok sem maPalást és korona nyörködhetünk, kevéssel büszkélkedhetünk az idegenek előtt. A pusztítást a belháborúkba torkolló pogánylázadások kezdték, hiszen az első tűzcsóvát mindig a fa fedélszékes egyházi épületekre vetették. A dúlást folytatták a kunok és a tatárok, betetőzték a törökök. S ami még a török kiűzése után megmaradt, azt a barokk korban építették át. Amikor 1978-ban visszakaptuk az Egyesült Államoktól a magyar államiság és jogfolytonosság legfontosabb jelképeit, akkor döntöttek arról is, hogy ezeket a jelvényeket folyamatosan közszemlére kell helyezni. A bemutatás színhelyéül a Magyar Nemzeti Múzeumot választották. A múzeum azonban — amely akkor még az Országos Széchényi Könyvtárral és a Természettu- dományi Múzeummal társbérletben „élt” — csak ideiglenesen tette lehetővé a bemutatást az épület dísztermében. E terem nem felelt meg a műtárgyak állagvédelmének, és a biztonságtechnika sem volt kielégítő. Ezért 1986- ban — miután a Széchényi Könyvtár elköltözött — kijelölték a korona, a palást, a jogar és az országalma végleges helyét. Az Appo- nyi-teremben, ahol állandó kiállításon láthatjuk a koronázási jelvényeket. Tudjuk, az ezeréves műtárgyak igen hányatott történelmi sorsot értek meg. Többször menekítették, s ásták el őket. Különösen a palást—amely Európa legrégibb textilemléke — hordozza az évszázadok nyomait. A háború előtt nem is állították ki a koronázási jelvényeket, csak évente egyszer, augusztus 20-án láthatta a közönség. Az állandó bemutatásnak most is szigorú feltételei vannak. A felbecsülhetetlen értékű műtárgyakat védeni kell minden káros hatástól, a szándékos és véletlen emberi, illetve a természetes környezetből fakadó károkozástól. Ezért, amikor a koronázási jelvények elhelyezésére keresték a végleges megoldást, nemcsak az építészeti, hanem a technikaitechnológiai berendezésekre is tervpályázatot hirdettek. Az átépítéssel a múzeum épületén belül egy olyan különlegesen kialakított tér létesült, amely statikus mechanikai eszközök, épületgépészeti berendezések, elektrotechnikai szerkezetek segítségével biztosítja—a múzeum szakértőivel és fegyveres őreivel együtt —, hogy nemzeti létünk e kitüntetett jelképei maximális biztonságban legyenek. Látogatási időben — amikor is egyszerre huszonöt látogatót engednek be a terembe — a tárgyak fő védelmét a tárlók látják el. S hogy a koronázási jelvények méltó környezetben fogadják a látogatókat, az Apponyi-terem helyreállítása az épületrész környezetének rendezésével is kiegészült. Kádár Márta MIDŐN MEGKERESZTELKEDETT A NEMZET Államiságunk jelképei SZENT ISTVÁN TEMPLOMAI y Kelet 8 Maninpnpc7án 1990. augusztus 18. —^■ a »ragianjrsfdg ünnepi melléklete ^^■
