Kelet-Magyarország, 1990. július (50. évfolyam, 153-178. szám)

1990-07-07 / 158. szám

A KM vendége Doma-Mikó István SOKAN NYITNAK BE MOSTA­NÁBAN Vásárosnamény új kiállító­termébe, hogy megtekintsék a japán kiállítást. Van is bőven látnivaló. A felkelő nap országának különleges néprajzi és használati tárgyai, a Sogun című filmből megismert félel­metes japán kardok és fegyverek, a mívesen megmunkált finom porce­lánok, a papírvékonyságú fából csiszolt, százszor újralakkozott evőeszközök, a pillangókisasszo- ríyos női báj keleti kellékei: a kimo- nók, fapapucsok. Érdekes kiállítás. Hasonlóan érdekes ember a kis múzeum létesítője is Doma-Mikó István, aki több mint 10 éve Japán­ban telepedett le és alapított csalá­dot. Mind mondják, kevés magyar-ja­pán házaspár él a távol-keleti or­szágban. Művészházaspárból pe­dig bizonyára csak mutatóban akad. Doma-Mikó István ugyanis festő (többek között a tongai király udvari festőművésze), felesége Tsutsui- Doma Harumi pedft) brácsaművész. Mindkettőjük művésizetével megis­merkedhetett a szabolcsi közönség is a japán fesztivál rendezvényein. Nyíregyházán és Vásárosnamény- ban a bájos brácsaművész tehetsé­ges játékát élvezhettük, a festó né­hány képe pedig Vásárosnamény- ban éppen az említett kiállításon lát­ható. A RITKÁNAK SZÁMÍTÓ HÁ­ZASSÁG — bármilyen furcsa, rész­ben Bartók Bélának köszönhető. Harumi ugyanis azért jött több mint tíz éve Magyarországra, hogy brá­csaművészként a legtisztább for­rásból, Bartók hazájában ismerked­jen a nagy zeneszerző csodálatos műveinek hátterével, hogy még el­mélyültebben, felkészültebben szó­laltáthassa meg a hangszerek ki­rálynőjét, a nagy zeneszerző mü­veit. Itt ismerkedett meg jövendő fér­jével, aki követte őt távoli hazájába. Doma-Mikó István alkalmazkodó­készségének köszönhetően né­hány év alatt sikerült beilleszkednie az európai ember számára szokat­lan életbe, kultúrába, olyannyira, hogy ma már egy tehetősebb rész­vénytársaság tagja. A tongai király udvari festője és felesége A D. ART Centre SO. LTD társa­ság támogatásának köszönhetően lehettünk részesei a japán fesztivál­nak. A társaság elsősorban külön­böző rendezvényeket szervez, ter­mészetesen olyanokat, amelyek anyagi haszonnal járnak. De felada­tuknak tekintik a kultúra terjesztését is, és nagyon sok olyan kiállítás, koncert szervezését is felvállalják — mint például a szabolcsit —, amelyek anyagi előnnyel nem jár­nak, sőt ráfizetésesek lesznek. Mindezt azért, „mert a kultúra cse­réje megfizethetetlen és nélkülözhe­tetlen.” Részben az ilyen rendezvények alkalmával a világ minden részén megfordult már a házaspár. Harumi pódiumra lépett például Kanada, USA, India, Singapur, Madagasz­kár, Mexikó hangversenytermeiben is. A vegyes házasságból a kultúra érdekes hajtásai nőttek ki. A brácsa- művész feleség például a cigányze­nének szakavatott ismerője, olyany- nyira, hogy Japánban rendszeres cigányzene-koncerteket szervez. (Japánban eddig alig ismerték a cigányzenét.) Doma-Mikó István pedig Japán néprajzi tárgyait gyűjti. (A vásárosnaményi kiállítás is ebből való.) Eközben az ősi szamurájharc sportszerű folytatásának a bam­buszkarddal vívott kendóvívásnak is lelkes szakértője lett. FESTŐKÉNT JAPÁNBAN sike rült igazán elfogadtatni magát, igaz némi leleménnyel. Kitalálta, hogy valami újszerű dologgal kell felhív­nia magára a figyelmet, és elkezdett különböző gömbölyű tárgyakra sa­játos technikával olyan képeket fes­teni, amelyek a gömbfelület ellenére síkfelületnek látszanak. Ez olyany- ny ira tetszett a japánoknak, hogy az újságok tucatjai írtak róla, s a neve ismertté vált. Így került el az óceá­niai T ongába is, ahol a király arckép­festésre kérte fel. A művek teljesen elnyerték a királyi ház tetszését, ta­lán azért is, mert a festő egyáltalán nem idealizálta az arcképet, mint a korábbi festők, hanem természete­sen és élethűen készítette el a port­rét. Nem csoda hát, hogy a királyi házból újabb megrendeléseket ka­pott, s így udvari festő lett. Mosolygós fiatalember Doma- Mikó István. Sokat látott, tapasztalt ember. Felesége halk szavú, mű­vészléte ellenére is szerény. Há­zasságukról csak annyit mondanak, volt mit tanulniuk egymástól Japán­ról kérdezem a magyar festőt. Magyar gulyás Ha a külföldi azt hallja, hogy magyar, a gulyás szó-jut elő­ször eszébe. Mi is hasonlókép­pen vagyunk más országok­kal. Ha azt halljuk, Finnország, a szauna ugrik be először, ha azt, hogy Szovjetunió (orosz), akkor a peresztrojka vagy a vodka. Visszatérve a mi jellemzőnk­re, a gulyásra, azt állapíthatjuk meg, hogy ennek az ismertető jegynek a használata az utóbbi időben jócskán megszaporo­dott. Ezt bizonyítják a külföl­diek által alkotott szóösszeté­telek, szószerkezetek. A gulyásszocializmus kife­jezés a szocializmus jellegze­tesen magyar útjára utal. A szóban természetesen érezhe­tő egy kis irónia. A nemrég lezajlott választásokról a New York-i Daily News című lap a következőképpen tudósított: „Főzik a demokratikus gulyást”. Ebben is van némi malícia, no és persze kedvenc ételünk. Mint az új rendszer jelölője. A Le Figaro nevű francia lap pedig a következő mondattal adta meg a magyarországi változások summáját: „Magyarország két lábbal ugrik a gulyásszósszal leöntött negyedik köztársaság­ba.” Szocializmus, demokrácia, köztársaság, s mindez gulyás­ban, szószban. Jön-e még va­lami? Talán kérdezzük meg gu­lyás Mata Karitól, azaz Ciccolinától. Minya Károly Tsutsui-Doma Harumi — Rendkívül sokat lehet a japá­noktól tanulni, hiszen mindenhon­nan átvették a jó tapasztalatokat. S ebből nem valami keverék kultúrát csináltak, hanem egy sajátosan ja­pánt. Mindig elbűvöl a japánok modora. Míg a magyarok heves ter­mészetűek, addig a japán ember, még a vita során is vigyáz arra, hogy a másikat meg ne sértse, így aztán a legnehezebbnek tűnő vélemény- egyeztetések is nagyon finom és halk hangon zajlanak. Egészen más az idegrendszerük, mint a magyaro­ké, így aztán nyugodt életkörülmé­nyek között lehet ott élni. Persze azért az európai ember nem tud mindent elfogadni... BESZÉLGETÉSÜNK VÉGÉN a festő arról szól, kár hogy nincsen- nek szélesebb körű kapcsolatai Ma­gyarországnak fogadott hazájával, Japánnal, amellyel a világ szinte minden országának igen sokoldalú, gazdasági, kulturális és egyéb kapcsolatai vannak. Egyértelműen hasznára válna ennek a váltás előtt álló, kis európai országnak, ha a kapcsolatok sokoldalúbbak és szo­rosabbak lennének. Ennek érdeké­ben fogadatlan diplomataként szer­vezi a mostanihoz hasonló rendez­vényeket hazánkban is. Bodnár István Film A néző lélektana NYÁRON KOMOLYABB DO­LOGBA BELEFOGNI nem túl re­ményteljes vállalkozás. Ilyenkor szokás szabadságra menni: a hiva­tali főnököt, aki aláírna, nem lehet az irodájában megtalálni; a megszokott fogorvos akkor van a Balatonon, amikor a legjobban szükség lenne rá; az autószerelő a görög tenger­parton napozik, amikor az istennek sem akar indulni a motor, és így tovább. A mozisok rég tudják ezt, ezért időzítenek erre az időszakra mindenféle közönségcsalogató csacskaságot. Csupa vidámság, kicsi izgalom, semmi komoly vagy elgondolkodtató. (Ezért aggódom kissé a magyar politikai életért, amely most nyár közepén lendül mozgásba. De ki fog itt júliusban szavazni?) A Duna Film nem gyűjt aláíráso­kat. A Duna Film tudja, hogy az embereket könnyű mozgósítani, ha kedvükre valót ajánlanak nekik. A Duna Film nem lelkizik azon, hogy mozi vagy film, azaz közönségszó­rakoztatás vagy autonóm művé­szet. A Duna Film teszi azt, amit közgazdászék régóta javasolnak: kínálati piacot teremt. Nem évtize­dek óta porosodó müveket forgal­maz, hanem a legfrissebbeket. Mostanában például a Nem va­gyunk mi angyalokat, amely 1989- ben készült. NEIL JORDÁN FILMJÉT az esztétika magas mércéjével minő­sítve le lehetne seperni a porondról, aminek persze a világon semmi ér­telme sem lenne, mert a közönség így is, úgy is megtölti a mozit, s jólesően megkönnyebbülve kineveti magát másfél óra alatt. Ha ezt az el­lentmondást megnyugtató módon fel lehetne oldani, minden bizonnyal elmondhatnánk, megfejtettük a leg­nagyobb talányt, amelyet a szóra­koztató-művészi tükröző közeg hor­dozni képes. A megoldás kulcsa vélhetőleg a néző lélektanában van, de ezzel jóval kevesebbet szokás foglalkozni, mint magukkal a mü­vekkel. (Lenet, hogy Duna Filmék ezt is tudják, de bölcsen magánügy­ként kezelik. Hát, Istenem, Zwack úr sem árulta el az Unicum receptjét!) A Nem vagyunk mi angyalok közönségfilm, nevezhetjük tömeg­filmnek is. Mindkét kategória isme­rős a kritikákból, bár egyik sem mentes némi lekezelő mellékíztől. Kétségtelen, hogy a közönség igen változatos alakulat, mert műveltség tekintetében óriásiak lehetnek a kü­lönbségek a nézőtéren ülők között. De bizonyos filmfajták esetében ezek a különbségek majdhogynem elhagyagolhatóak. A bohózat, amely műfajba Neil Jordan munkája besorolható, kétségkívül ezek közé tartozik. A TÖRTÉNET MINDÖSSZE ANNYI, hogy a 30-as évek táján az Egyesült Államok egy börtönéből Jelenet a Gyilkos lövés című amerikai filmből. Rendezte: Roger Spot- tiswoode megszökik három rab. Közülük ket­tőt szerzetesnek néznek, majd a Könnyező Madonna ünnepén sor­suk jóra fordul. Nincsen új a nap alatt, a filmtémák kísértetiesen ismétlődnek. Arról szót sem érdemes ejteni, hogy ha­sonló című film is létezik az 50-es évekből (Humphrey Bogarttal a fő­szerepben), de a mostani film eleje emlékezetünkbe idézi Kramer Meg- bilincseltekjét, amelyben ugyan­csak két összeláncolt fogoly szökik meg és indul a szabadság felé. Attól a pillanattól kezdve, hogy a teherau­tós bányarém papoknak véli a Ro­bert De Niro és a Sean Penn alakí­totta szökevényeket, működni kezd a Revizor -képlet, amely a továb­biakban mozgásban tartja a cselek­ményt és meghatározza az össze­függéseket. Ha az egyes cselekményfordula­tokat a logika ítélőszéke elé citál­nánk, könnyedén kimutatható lenne tarthatatlanságuk. Csak a legfőbbet említve: egy álpap laikusok körében ideig-óráig téblábolhatna, de papok körében pillanatok alatt lelepleződ­nék. A filmben viszont mindvégig el tudják hitetni magukról hőseink, hogy ők tudós szerzetesek. A leg­egyszerűbb lenne elintézni a dolgot azzal, hogy lám, ilyen naiv (hogy finoman fogalmazzunk) a közön­ség. De ez így óriási tévedés. HA A NEM VAGYUNK Ml AN­GYALOK eseményei egy krimi mozzanatai lennének, és a cselek­mény a detektívtörténetek szabá­lyai szerint alakulna, a közönség csalódottan távozna, vagy a száj- propaganda miatt el sem menne megnézni. Egy igazi nyomozó szá­mára például nem elhanyagolható egy gyóntatószékben található, le­vágott bilincs. A műfaji jelleg azon­ban afilm elején nyilvánvaló lesz, s a továbbiakban meghatározza a néző lélektanát, a befogadást. E filmben a néző — felismervén, hogy komédiát lát—elfogadja az alapszituációt, s a menekülőknek ajándékozza szim­pátiáját. (Az alkotók legravaszabb fogása, hogy nem árulják el, miért volt börtönben a két fickó. így lehet­nek akár igazságtalanul elítéltek is, azaz nincs olyan mozzanat, amely a nézői együttérzés újtában állna.) AKI ELFOGADJA az alkotók kí­nálta feltételeket, s nem ezek logi­kátlanságán háborog, az jókat de-, rülhet azon, miként lényegül át egy coltot reklámozó szöveg prédikáció­vá, vagy a kényszerű mezítláb kö­vetendő példává. Hamar Péter Könyvespolcunk Az ifjú szépség hamva Csinszka: Életem könyve Nemcsak Ady költészete állt a viták középpontjában első versei­nek megjelenése után, hanem a világlátás, a szemlélet is, ami ezeket- létrehívta. Hiszen Ady Endre első­sorban nem a magyar irodalmi, kulturális, társadalmi hagyomá­nyokra támaszkodik, amikor be­robban az irodalomba, inkább a nyugat-európai, főképpen a fran­cia lírai forradalom vonzásköré­ben él. A szimbolizmus sajátos lá­tásmódja, a század első évtize­deinek polgári filozófiája a feudá­lis maradványoktól szenvedő Ma­gyarországon csaknem egyértel­mű elutasításban részesül. Ady vállalja a szembenállást, a gyako­ri kiközösítést, a magyartalanság vádját. A fiatal költőt évekig segítette Léda. Kettejük kapcsolatába sok misztikus elemet is belemagyaráz az utókor, bőven napvilágot látnak túlzások. A reális kép megrajzolá­sa még várat magára. Minden­esetre Léda jelenti a felkavaró szenvedély lobogását, a hús és vér folytonos csatáját, a szexuali­tás visszafojtott (vagy olykor har­sány) megmutatását. Vele szem­ben állnak a Csinszkához írott versek, amelyekben népdaltiszta­ságú hangon szólal meg a szere­lem, a társra ta, álás önfeledt örö­me. Megbékélés ez a közeledő elmúlással, odaadja magát a költő a sorsnak, Csinszkának. Az irodalomtörténészek gyakran összevetették a két nőnek Ady- hoz fűződő kapcsolatát. De arról, hogyan élték meg az érintettek, viszonylag keveset tudunk. Most végre Csinszka (Boncza Berta) gondolatait is olvashatjuk, mert a Kelenföld Kiadó megjelentette Ady Endre özvegyének a visszaemlé­kezéseit. Az életem könyve Bár- czy István volt budapesti polgár- mester ösztönzésére született. A kötetben Csinszka gyermekkorá­ról, a Boncza család történetéből ír többet, s kevesebbet a mai olva­sót talán jobban érdeklőről: Ady Endrével való házasságáról. Csinszka sorsát egy korábbi há­zasság — a szüleié — árnyékolja be: a 48 éves, férfiasságában és tehetségeiben figyelemre méltó Boncza Miklós az alig 20 éves kis Török Bertában tulajdon édes nővérének, Boncza Bertának, Török Károly bánffyhunyadi főszolgabí­ró özvegyének a leányát vette el. Hogyan történt a házasság? Romantikából, erőszakosságból, érdekből vagy szerelemből? Csinksza életrajzírói között van­nak, akik zsarolásról, erőszakos­ságról beszélnek. Csinszka erről azt írja, hogy „Boncza Miklós, férfias ruganyos alakjával, jó vonásaival nem tett visszataszító benyomást Török Bertára, aki érthetően és t meggondolatlan tett vallomást a ' pap előtt arról, hogy szerelemből vállalja a sorsát. Szabad akaratá­ból lett Boncza Miklós felesége, az bizonyos. „Csinszka születé­sekor meghalt édesanyja, így a gyermek a két testvér csillapítha­tatlan gyűlölködésének kereszttű­zében növekedett. A fiatal, serdülő lány Ady iránti érdeklődése lehetett kordivat ter­méke, de Csinszka mindvégig ragaszkodott a költőhöz. Az Éle­tem könyve erről is beszél. Min­den memoár egy kicsit szerep- játszás: a szembenéző eltünteti az arc előnytelen vonásait. Csinsz­ka szépen, helyenként igen ár­nyaltan, plasztikusan fogalmaz. Mondatai máskor szecessziósán kanyarognak, felfűtött érzelmei képeket burjánoztatnak. Nem vé­letlen, hogy őt is megérintette a költészet. Versei utoljára 1931- ben jelentek meg kötetben. Pedig talán az is érdekes lehet, hogy Ady árnyékában, a költő hatása alatt milyen versek születtek. (Kelenföld Kiadó, 1990.) Nagy István Attila \ Miért nem politizálnak a nők? Miért hiányoznak a nők a ma­gyar politikai élet irányítói közül? — kérdezte egy hall­gató a rádióban a választá­sok után. A'válasz diplomati­kus volt, vagyis mellébeszélt az interjúalany. Ezért is lát­szik helyénvalónak, ha a Washington Times véleményét idézzük a rokon témában. Az amerikai újság ugyanis arról értekezik, hogy mit keik szem előtt tartania egy hölgynek, ha politikai karriert szeretne csinálni. íme: I. Kerülje a szexire vett figurát. 2. Ne legyen alacsony és néger, inkább magas és fehér. 3. Ne viseljen térd fölötti szoknyát. 4. Ne hordjon pantallót. 5. Kerülje a túlságosan magas sarkú cipőt. 6. Óvakodjék a fantáziafrizurától és a csiri­csáré bizsutól. 7. Ne akarjon okosabbnak látszani, mint amilyen a valóságban. A lap szerint a Bush-kor- mányzat máris elkönyvelhet egy rekordot: 88 nő dolgozik vezető beosztásban, többen, mint bármikor az USA törté­netében. Vélhetően könnyebb tenne az érvényesülés Közép- Európában is, ha nem lenne olyan szigorú a 2. pont... V J ____________________ _________________________________ manvararmn ____________________________________________1990. juiíus: —— A »Myj« W HÉTVÉGI MELLÉKLETE ^^— II Kelet-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents