Kelet-Magyarország, 1990. július (50. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-05 / 156. szám
Átadásra kész az ajaki egészségügyi központ. Az új épületben fogorvosi rendelő, fi ikoterápiás kezelésre alkalmas szoba is helyet kap. Képünkön a szolgálati lakással ellátott egészségügyi központ. (Harasztosi Pál felvétele) Módosították a népszavazásról szóló törvényt Az Országgyűlés szerdai rendkívüli ülésszakán a képviselők a már jóváhagyott módosításokkal együtt elfogadták a népszavazásról és a népi kezdeményezésről szóló törvénymódosítást. A legnagyobb vita akörül folyt, hogy a munkahelyi aláírásgyűjtés milyen jogkövetkezményekkel járjon. Voltak, akik azt javasolták, hogy ha valaki a munkaltelvén gyűjt aláírásokat, azt egy évig terjedő szabadságvesztéssel sújt- sá^c. mások az enyhébb büntetés mellett kardoskodtak. Végül az az álláspont győzött. mely szerint, ha valaki tiltott helyen gyűjt aláírásokat. húszezer forint pénzbírsággal sújtható. Döntöttek ennél fontosabb ügyben is: Az Országgyűlés július 29-re. vasárnapra írta ki a köztársasági elnök megválasztásának módjával kapcsolatos népszavazást. Döntött arról is. hogy a szavazólapra felkerülő kérdés a következő legyen: Kívánja-e ön, hogy a köztársasági elnököt közvetlen módon válasszák meg? A szavazólapon zárójeles megjegyzés is szerepel, amely rögzíti, hogy az állampolgár igenlő válaszával elutasítja, nemleges válaszával megerősíti az Országgyűlésnek ebben a kérdésben már meghozott döntését. mely szerint a köztársasági elnököt az Országgyűlés választja. A hittan fakultatív tantárgy legyen, a szülők döntsenek arról, hogy beiratiák-e gyermeküket, vagy sem. Erről határozott a parlament oktatási és tudományos albizottsága. Éles vita után az a vélemény alakult ki. r Megalakult — 291 taggal — Tiiszavasváriban a város és környéke ipartestülete, amely a régi hagyományok alapján felvállalja a vállalkozói réteg szakmai, gazdasági tevékenységének teljes körű segítését. Az ipartestület saját vállalkozást hoz létre, amihez igényli a jogtalanul elvett, közadakozásból épült ipartestületi székház visszaadását. . hogy a hittan megszervezésénél az egyház gondoskodjon a személyi, az iskola pedig a tárgyi feltételekről. Az oktatás helyéről az egyházak szabadon dönthetnek. de igény esetén az iskoláknak helyt kell adniuk a hittan oktatásnak. Az Oi szágg.y ülés költség- vetési bizottsága megtárgyalta a kormány csomagtervét, amely a költségvetésnek a tervezettnél lényegesen nagyobb hiányának csökkentését szolgálja. A nézetkülönbség ellenére a bizottság úgy döntött: megfelelő kiegészítésekkel támogatja, hogy a kormány a parlament elé terjessze a tervet. Nem született döntés a költségvetési törvény módosításáról. A parlament legközelebb hétfőn tart plenáris ülést. SZKP-kongresszus Gorbacsov valószínűleg marad TIB-nagygyűlést rendez a Történelmi Igazságtétel Bizottsága északkelet-magyarországi szervezete július 8- án vasárnap délelőtt 10 órakor Nyíregyházán a megyei tanács épületében. A gyűlésre várják mindazokat, akiknek ügyében eddig már intézkedtek, illetve az elhurcoltakat, internáltakat, kitelepítetteket, a volt hadifoglyokat, az 56-os elítélteket, a meghurcoltakat, a tiszti rendfokozatból lefo- kozottakat, akiknek az ügyében igazságot szolgáltató kezdeményezés még nem történt, hogy segítséget kapjanak. Itt hangzik el tájékoztatás arról is, hogy a már ismert erkölcsi elégtétel kinyilvánításán túl milyen anyagi kártalanítás várható. Tizennyolc felszólalás hangzott el érdemi újdonságok nélkül a XXVIII. SZKP- kongresszus harmadik munkanapjának délelőttjén. A küldöttek a politikai beszámolóról vitatkoztak. Néhány kivételtől eltekintve a szónokok kevéssé foglalkoztak azzal, hogy a válságba került és válaszút elé érkezett párt végül is miképpen változtasson önmagán. így az az összkép alakult ki, hogy a konzervatív erők kedvezőbb pozíciókkal rendelkeznek. Egyöntetű volt az a vélemény a felszólalásokban, hogy az államelnöki és a pártfőtit- kári funkció összeegyeztethető legyen. Mihail Gorba- csovot ajánlották főtitkárnak és síkraszálltak a Politikai Bizottság megőrzése mellett. Mégis elutasították a hadsereg, az igazságszolgáltatás, a munkahelyek depolitizálásá- nak gondolatát. A kongresszus szerdán a bányászküldöttek javaslatára felhívást intézett a szovjet szénmedencék dolgozóihoz, hogy tekintsenek el a július 11-ére tervezett munkabeszüntetéstől. Józan gondolkodásra szólították fel őket, azzal, hogy a súlyos helyzetben bármely más ágazat dolgozói is a sztrájk eszközéhez nyúlhatnának. De szorgalmazták, hogy a kormány a nyilvánosság előtt adjon számot a bányászokkal tavaly nyáron kötött megállapodás teljesítéséről. Épületszárny a pártoknak Mátészalkán július 3-án, kedden vették birtokukba a városban működő pártok az MSZMP volt székházának átalakított szárnyát. Azok a szervezetek, amelyek elindultak a parlamenti választá- son, a városi tanács segítségével jutottak működésüket segítő kultúrált elhelyezéshez. Az átalakított helyiségek — külön bejáratú, bútorozott, telefonvonallal ellátott irodák és ejßy közös használatú, nagyobb összejövetelek megtartására is alkalmas tárgyaló — megfelelő módon segíthetik a pártokat abban, hogy a helyhatósági választásokra már azonos feltételek mellett készülhessenek' fel. A szervezetek a helyiségekért sein használatbavételi, sem bérleti dijat nem fizetnek, mindössze a ténylegesen felmerülő költségeket fedezik. Az épület többi részében már korábban az Esze Tamás Gimnázium néhány tanulócsoportja, vc'amint a városi zeneiskola kapott helyet. (réti) ÁllAspontuqk Vetni mégis kell A z idei kenyerünk már megtermett — írták az újságok —, de a józan ész azt mondatja, hogy nyugtával dicsérjük a napot. A búza és a rozs — felszakadt tövekkel ugyan — még lábon áll, nincs learatva, betakarítva. A kenyerünk tehát még a búzamezőkön van, és nincs kétség afelől, hogy a vártnál jóval gyengébb lesz a termés. (Virágzásban, kötődésben, szemfejlődésben a gabonáknál keményen károsított az aszály, ablakos a kalász, sok az aszott szem.) A gazdákat azonban az idei aratásnál nem csak a búzaszemek „megszoru- lása” aggasztja. Továbbra is gond a búza ára, a pénztelenség és a kilátástalan jövő. A gabonatermesztők országos választmánya, az aratás kezdetén, a kifogásolt alacsony étkezési búzaár, a pénzhiány ellentételeként, a gabona készpénzes eladását javasolta olyan formában, hogy a gazdaságok helyben, a lakosságnak, vagy bárkinek értékesítsenek. így lesz a kenyér- gabonából, takarmánybúza, így nem lesz a megtermett kenyérnekvalóból kenyér. Hogy ez kinek jó? — arra lehetetlen válaszolni. De van más gond is. A búza — a kenyérnekvaló — világpiaci ára visszaesett, exportra nem ösztönöz, talán erre is hagyatkozva egyesek úgy vélik, nem baj az, ha ősszel csökken a vetésterület. A „nem baj!” ideológia azonban felszínes. Nem a világpiaci ár hat nyomasztóan a gabonatermelőkre, hanem a mozdulatlan hazai étkezési búzaár. Ehhez járul a termelési költséget növelő inflálódás, az anyag- és energiaár szinte fékevesztett emelkedése. Bizonytalan az is, hogy ki arat jövőre. Érdemes-e a műtrágyát, a vetőmagot és a hozzá kapcsolódó energiát és munkát a földbe tenni. Kié lesz a mezei leltár? És egyáltalán az ősszel földbe vitt érték a jövő évi kenyérnekvaló meghitelezése a gazdáknak kamatozik-e? Nagy a bizonytalanság, sok a tisztázatlan kérdés, de ettől függetlenül aratás után vetni kell. A kenyéradóknak, a szántóvetőknek, ha lesz kenyér, valaki majd csak köszönetét mond. Idén is, jövőre is. MOSZKVA: Egyenruhás szovjet katonatiszt táblát feltartva tüntet a Vörös téren július 4-én, mialatt a Kremlben folytatódik az SZKP XXVIII. kongresz- szusa. A Denin-idézet szövege: „A legnagyobb szégyen, amikor a párt megvédi a párttaggazembere- keL NYÍRTELEKEN: Ritáért Tt / emrégiben kértük ol- J y vasóink segítségét Német Rita ötéves nyírteleki kislány külföldi gyógykezeléséhez. Nagyon sok felajánlás érkezett, és érkezik még ma is. Többek között a helyi művelődési és ifjúsági ház szervezésében jótékonysági előadásra kerül sor július 7-én (szombaton) délután 4 órától „Szervusz Peti” címmel, a Bessenyei Színkör kétrészes zenés vígjátékát láthatják az érdeklődök. Július 14-én szintén szombaton este 6 órától a „Szabolcs táncegyüttes”, 7 órától a „Basic” modern táncegyüttes mutatja be műsorát. Ezt követően éjfélig diszkó lesz. (A színhely itt is a nyírteleki MH társadalmi klub.) A szervezők előre is köszönetüket fejezik ki a közreműködő csoportoknak, előadóknak, akik ingyen vállalják a fellépést. A rendezvényekre várnak minden jószájidékú segítőkész embert, hogy ezzel is hozzájáruljanak a kislány gyógyulásához. HULLÁMON A HULLÁM. A rakamaziaknak csak egy ugrás a Bodrog és a Tisza találkozási pontja. A Tiszán rendszeresen közlekedik a ,.Hullám”, Tokajban is kiköt, hogy a Kopaszt megmászni szándékozókat — turistaszezonban — a hegy lábához szállítsa. Javuló orvosi tills Diakon XLVII. évfolyam, 156. szám ARA: 4,3d FORINT 1990. julitks 5., csütörtöki ., i ___* If' A 4; H l---------------------------------------