Kelet-Magyarország, 1990. július (50. évfolyam, 153-178. szám)

1990-07-21 / 170. szám

Fiatalokról — Fiataloknak Késve, de megérkeztek... Nemzetközi magyartábor A szovjet hatóságok késlelte­tett útlevélkiadása ellenére július 3-án este megérkeztek Kállósem- jénbe a kárpátaljai fiatalok. A dél­előtti foglalkozások és a kiadós ebéd után beszélgetésre invitál­tam az erre vállalkozókat, először afelől érdeklődtem, miképp sze­reztek tudomást az itt működő olvasótáborról. Kerekes Nagy Gáspár, a helyi KMKSZ (Kárpátaljai Magyarok Ku- turális Szövetsége) szervezeten keresztül értesült a hírről, Ortutay Orsolya nagypapájától tudta meg, míg Deák Zoltán a munkácsi egy­ház segítségével került a Ratkó táborba. Az itt eltöltött két napról jó vélemé­nyük volt. Bár a késés miatt csúszott a program, úgy tűnik, most már hely­reállt a „rend”. Szerdán filmet néz­tek a názáreti Jézusról, kiscsopor­tos foglalkozás keretében a tábor névadójának, Ratkó Józsefnek életútjával, munkásságával ismer­kedtek, csütörtökön este pedig Be- recz András tartott előadást (él­ménybeszámoló) erdélyi körútjáról. A fiatalok elmondták, hogy a megtartott előadások segítik ha­zánk, hazájuk történelmének meg­ismerésében, mert erre eddig Kár­pátalján nem volt „hivatalos" lehető­ség. A baráti beszélgetés során szóba került a napi politika, Európa helyze­te, és megtudhattam a diákok véle­ményét a kárpátaljai magyarság sorsáról. A költői vénájú Pócs István felháborodva mesélte, hogy a közel­múltban betiltották a Hatodik Síp című kulturális folyóiratot, náluk az irodalmi életben a sajtószabadság továbbra is szelektíven működik. Kovács Katalint — kit egy lelkes, ambíciókkal, tervekkel „feltöltött” ifjú lányként ismertem meg — to­vábbtanulási szándékáról kérdez­tem. Színész szeretne lenni, de leges­Jegelőször — s ezt mindennél fonto­sabbnak tartja — EMBERKÉNT akar élni: Becsületes, megbecsült emberként szülőföldjén, Kárpátal­ján. , Gáspár úgy érzi, hogy magyar­nak lenni a határokon túl sokkal többet jelent, mint a határokon belül. Ő, ha meglátja valahol a trikolórt, hallja felcsendülni a nemzeti him­nuszt, összeszorul a szíve. Kati az első Szózat, Himnusz éneklésére emlékezik vissza: Diákújságíró-táborunk neves meghívottja volt Báthory Gábor, a Reggeli csúcs szerkesztő-ripor­tere. Saját munkája mellett na­gyon sok szakmai tanáccsal látott el bennünket. Hangját, munkáját már ismerjük, így egy kicsit öt szeretném közelebb hozni a fiata­lokhoz. — Hogyan kerültél a rádióba ? —■ Veszprémben születtem, ott végeztem el a középiskolát. Szí­nész szerettem volna lenni, így az „Tiltva volt, de ennek ellenére kimentünk az udvarra, s a magyar zászló mellett elénekeltük a HIM­NUSZT. Ott mindenki sírt... Érez­tem, hogy magyar vagyok... Szá­momra ennél többet nem jelent semmi... Ezt nem lehet szavakkal kifejezni. Székeli Andrea Kecskemét, Katona József Gimnázium érettségi után megpróbálkoztam a Színművészeti Főiskolával, ahová természetesen nem vettek fel. így az ELTE történelem—népművelés szakán végeztem. — Hogyan született ez a műsor, aminek te is az alapító tagja voltál? — Mivel az összes rádióadóban reggelente felnőtt, komoly műsorok mentek, Ördögh Csilla kitalálta, hogy legyen egy könnyed, fiatalok­nak szóló reggeli műsor. így aztán 86 óta minden hétköznap jelentke­zünk műsorunkkal. — Hogyan készíted, állítod össze a műsorodat? — Mindig van néhány témám, esetleg vendégem is, erre építem fel. Ezt kitölti a zene, és természete­sen a megszokott dolgok, mint a reklám, játék, hírek stb. — A rádióban csak a fiatalos hangodat hallhatjuk. Tulajdonkép­pen hány éves vagy? — Harmincegy. — Család? Gyerek? — Nős voltam, de két éve elvál­tam. Azóta egyedül élek. Gyerekem nincs. — Mivel töltőd szívesen a szabad idődet? — Nagyon imádom a vizet, főleg a Dunát. Szeretek úszni és van egy csónakom, amivel indulok az idén a Tisza-túrán. Csépány Zsuzsa Nyíregyháza Tollforgató diákok Diákújságírók népesítették be július másodika és hetedike között a sóstói megyei ifjúsági központot. Az ország minden tájáról összesereglett több, mint harminc ifjú tollforgató ismerke­dett itt a lapkészítés fortélyaival. Hogy ez mennyire sikerült, döntse el a kedves olvasó — az itt készült alkotásokból állítottuk össze az e heti ifjúsági oldalt. A zene mindent kitölt Csúcs a Reggeli csúcs! Minden fa egy érem Jk zt álmodtam, hogy meg- 2L1 haltam. Lassú szenve- * ■ dés után megfulladtam. Kezdetben nagy, zöld erdő közepében álltam egymagám. Hallgattam a madarakat, a szél zúgását a fák között, a víz csobogását. Háncsruhámban bogyókat gyűjtöttem, halásztam. Boldog voltam, de magányos. S ekkor jött egy ember, akivel megértet­tük egymást. Egy ideig jó volt. Növényeket fedeztünk fel, ruhát szőttünk ma- ’ gunknak, lenből készült tógáink- * ban az erdőt jártuk. Egyszer a férfi ráakadta vasra. Attól kezd- \ ve többet vadászott. Egy nap i aztán egy furcsa ember jött, l ebei tele sárga korongokkal. : 'énz—mondta, ezért mindent megvehetsz. Az erdőn túl egy z.ebb vJag vár rád. Várakról mesélt, tornyokról, ác hercegnőkről. S amikor kiment, i ele ment a társam is. Ura magányos lettem. Óriá- 3,dalommal szívemben fe­■ I''» "1 ■ ■. »!'"■ .> ■ tsw.T.T tu* küdtem a fűben, belélegeztem a friss levegőt. Igen, — gondoltam — az erdő megmaradt nekem. S ez az életem... De egyszer Ő visszajött. Új em­bereket hozott magával, idegene­ket, akik kivágták az erdő fáit és házakat építettek belőlük. Ahogy pusztult az erdő, úgy öregedtem én is. Minden fa egy évem volt. Szörnyű napok jöttek. Az erdőt utak szabdalták ősszé, a folyók medreiben szemét halmozódott fel, a tavak helyén gyárak ontották a füstöt. Az erdő helyét vegleg elfoglalta a város. Lakótelepi ablakomon az egyetlen megmaradt fára láttam. Az utolsó fa ágai, hajtásai pusztu­lásával az én napjaim is fogytak. Székem az ablakhoz húztam, néztem életerőm elszálló mada­rait. Amikor az utolsó ág elszá­radt, többé nem tudtam mozdulni. Még napokig állt a fa-eiszárad­va, s ültem az ablakban bénul- tan. A város felett sötét felhő tornyosult, az utcák színes forgatagát a szürke védőruhák váltották fel. Az emberek arcta­lan tömeggé zsúfolódtak a gá­zálarcok mögött. Azután egy nap szürke ruhákban és gázálarc­ban hatalmas fűrészekkel emberek közeledtek a kiszá­radt fához. Testemen éreztem hogy mar a fűrészfog a fatörzs­be. A fa kidőlt. m jég utoljára kinyitottam a fi jjszemem. Az égből sűrű I v I fekete eső hullott, min­tha az ág ejtett volna fekete könnyeket az utoíso fáért... Felébredtem. Most már tudórp',. hogy az egész csupán szörnyű álom volt. De azóta a 'lelkem'’ mélyén reszketek. Mi lesz. .ha az álom valóra válik? . Végh Zsuzsa Nyíregyháza Széchenyi I. . ■ ... Vezérciki Nekem most elvileg cikket kelle­ne írnom. Jó vicc! Miről? Hát, gondo­lom, valami olyanról, ami itt a hat nap alatt történt. Remek! Azokról aztán végképp nem tudok összedobni semmi értelmeset. Mert mit is írhat­nék? Hogy nagyon frankó társaság jött itt össze, és hogy rengeteget ökörködtünk. Vagy arról, hogy há­rom napig játszottuk a gyilkosost, és a végén mindenkit megöltek. Pedig .az utolsó élő lány ki se mert jönni a szobából. Elmondhatnám, hogy megismer­kedtünk egy fickóval, aki 56-ban fia­talként harcolt, most meg két cikke miatt illegalitásba vonult, és aki ba­romi érdekes dolgokat tud beszélni. De ehhez egy külön szám sem len­ne elég Esetleg elmesélhetném, hogy rájöttem, milyen jó fej Báthory Gábor a Reggeli csúcsból, akit ed­dig nem különösebben kedveltem a jegyzetei miatt. (És akinek szuper- jókajegyzetei, mellékesen!) Az sem igen érdekel senkit, hogy milyen fergeteges poéndömping lett az el­képzelt sajtótájékoztatónkból. Most beszéljek arról, hogy a rádiósok meg a tv-sek mennyit döbbentek, és hogy élvezték a dolgot a stúdiók­ban? Esetleg arról, hogy milyen egy lapzárta a nyomdában, és hogy mekkora poén egyik nap éjjel árulni a másnap reggeli Kelet-Magyaror- szágot? Nem is tudom, alig történt itt bármi is, amiről valami letaglózóan érde­keset lehetne írni... Vagy mégis? Nemes Attila Debrecen, Győrffy I. kollégium Divat-e Hogy kicsoda? Dieter Bohlen? Ezt nem mondod komolyan!? Az a homokos arctalan limonádé? Nem tud mást, csak ugyanazt a löttyöt eladni! — ezek a legszalonképe­sebb szavak, amelyek a nevével kapcsolatban felmerülnek. Mindenki szidja, cikizi. Pedig nem akar mást, mint szórakoztat­ni a zenéjével. Komolyan! Még a polgárpukkasztás is messze áll tőle, és az, hogy feltörik a kocsija motorháztetejét, szórófestékkel összefirkálják a háza falát — vegy­tiszta irigység. Miért? Talán nem tetszett a zenéje, amikor a You’re My heart You’re my soul legelő­ször divat lett? Ja, hogy miért nem tetszik most? Mert az egyik ember olyan, mint a másik. Hát miért ne utánoznák egymást? Most ez a divat? Akkor ez tetszik. Ja, hogy Jegy — nincs ß egördül a 8-as busz. A lány vállára veszi a csőtáskát és a hátizsákot. A sok le­szállótól valahogy maga sem tud­ja hogyan, de elvergődik az első ajtóhoz. Mire azonban odaér, pont az orra előtt csukódik be. Döröm­böl egy kicsit, mire kinyitja a sofőr, de már látni rajta mennyire mor­cos. — Jó napot kívánok — mondja a lány. — Jegyet szeretnék kérni, Dieter? most már nem ez a divat? Pfujj, de rossz! Dieted divat lett utálni. Arday Oti mert most érkeztem a vonattal, és még nem volt időm venni. — Mit képzel, kérjen valamelyik utastólI — így a válasz. A lány megdöbbenéssel mered a sofőrre, s ahogy elindul a busz, majd hanyatt vágódik a hirtelen lendülettől. Tanácstalanul fordul utastársaihoz, minden bátorságát összeszedve kérdi:— Tudna adni valaki egy buszjegyet? Mély hallgatás, a fejek elfordul­nak, a válasz egyértelmű. Táská­ját gondosan a földre téve gondo­lataiba mélyed a lány: milyen ér­dekes, eddig még minden város­ban tudtam jegyet venni a buszon, úgy látszik, Nyíregyháza már nem akármilyen város. Balogi Margit Mezőkövesd ...és jött a szellem A szobában csak egy szál gyer­tya égett. Körülötte csukott sze­mek, rémült arcok. A falakon hosszan megnyúltak az árnyak. Csak egymás lélegze­tét hallottuk. A szellemidéző sej­telmes hangon kezdte el a szeán­szot. Gyomrunk összeszorult a fé­lelemtől. A függönyt a szél lebeg­tette, fehéren fénylett a sötétben. Kintről lódobogás hallatszott. A szellemidézü egy temetőről beszélt: „A nő bemegy a temető­be... körülnéz... végigsétál a sírok között... szoknyája alja súrolja a földet... Baglyok huhogása hal­latszik... A temető közepén egy kripta áll... A nő bemegy, most há­rom koporsót látunk, a nő oda­megy, felnyitja a középső tetejét... és elmosolyodik... Valamit kivesz a koporsóból... Érzitek már?... Tudjátok már?... Érzitek mit vett ki a nő a koporsóból?... Ekkor nyikorgóit az ajtó. Mindenki ki­nyitotta a szemét, de a rémülettől nem mertünk szólni... Néma csend volt. Ekkor hirtelen egy hatalmas árnyék jelent meg — hosszúra eltorzult — és a tábor­vezetőnk lépett be az ajtón. Nagy röhögés tört Jtl. Ha szel­lemeket nem is, de a táborvezetőt sikerült előidézni. Ancsa, Kecskemét Madzagok Kék, zöld, piros, sárga. Ilyen szí­nű selyem madzagok lógnak a kis tá­borozok nyakában. Ezekkel jelölik meg tanáraik az azonos csoportok­ba tartozó gyermekeket. Ugrálnak, viháncolnak, a játékban nem zavar­ják őket nyakkendőik. Nemrég még én is ilyen voltam. De más szellemben nőttem fel, mint ők, úttörőként éltem. Szerettem a nyakkendőt, és az összes bohóc- ságot, ami vele jár. Nekik nincs nyakkendőjük, csak kék, zöld, piros, sárga zsinórjaik vannak. De néhány úttörőcsapat még megmaradt. És néhány gyerek is, aki szívesen len­ne még úttörő, és aki még hordja a piros nyakkendőt, ami oly. sok min­dent jelképez. És sajnos előfordul, hogy a társai ezért megvetik, vagy rosszabb esetben elverik. Össze akarjuk fog­ni a földön élő magyarokat. De köz­ben az emberek keveset gondolnak a leendő honpolgárokra. A kék-, zöld-, piros-, sárgamadzagos gye­rekekre. Arra, hogy tiszteletben kell tartani egymás másságát, el kell fogadni, hogy nem vagyunk egyfor^ mák. Az erre való nevelést akkor kell elkezdeni, amikor az ember még kék-, zöld-, piros1, sárgazsinórös kisgyermek. Pintér Mónika 2. o§zt Oroszlány, Lengyel 'József >' • gfrán. v i rajzok a MYIRDISS TitJ 1532 tavaszán rrragijir jiteW-ia-: ra^páiyazat.r^ks.szúliM'-i1 • >•» ■.. _r.ld c rv.in.., u 6 Momnnnrcrón 1990. július 21. —— A WdyjaiTJliKdy HÉTVÉGI MELLÉKLETE ——

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents