Kelet-Magyarország, 1990. július (50. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-04 / 155. szám
2 Kelet-Magyarország 1990. július 4. Megtaláltuk a magyar „Pillangót“ (1.) Kezében pipa, a lábán posztópapucs Péter-Pál napján, június huszonkilencedikén, néhány perccel öt óra előtt egy vajszínű Dacia közeledett Nyír- •fyháza felé. A rekkenő hőségben kókadtan lógatták agaikat az útmenti akácok, a szembejövő autókban félájult sofőrök nyomták a gázpedált. Ügyet sem vetett senki a vajszínű Daciára, melyben két férfi ült. Elöl, a vezető mellett egy alacsony, idősebb ember figyelte a tájat, s mikor átlépték a város határát jelző képzeletbeli vonalat, nagyot sóhajtott. No ... Hazajöttem ... A kocsi utasa nem volt más, mint Kulcsár Antal, aki negyvenhat évi bolyongás után tért vissza szülővárosába. Az egykori repülős főhadnagy 1944 augusztusában esett szovjet fogságba, s csak most adatott meg neki, hogy viszontláthassa egykori városát. O Június 27-én, szerda reggel kinyitom az újságot, s megakad a szemem egy kis információn. „Nyíregyházi a magyar Pillangó" — olvasom, mikor belép a fő- szerkesztőm. — Jó lenne, ha megtudnál valami közelebbit róla, de minél hamarabb, nehogy megelőzzön bennünket valaki — mondja. Jó jó, de miképpen kezdjük? Az MTI-hírben csak a rövid élettörténete szerepel, meg az, hogy a hét elején megérkezett a Ferihegyi repülőtérre. De hogy hol lehetne felvenni vele a kapcsolatot, s egyáltalán, ki ő!? — erről természetesen semmi. Tucatnyi telefon a Külügyminisztériumba, a Belügyminisztériumba, telefon a Hadügy-, s a Népjóléti Minisztériumiba, Moszkvába, a repülőtérre, sehol semmi információ. Végül valahol valaki megsúgja, a Máltai Szeretetszolgálatnál érdeklődjünk. A vonal túlsó fején udvarias, ám igen kimért hang: valóban Ők vették pártfogásba Kulcsár Antalt, de nem segíthetnek. Megfakult emlékek Nem marad más hátra, itt a szülővárosban kell érdeklődnünk. Valahol biztosan megkeresztelték az 1923- ban született Kulcsár Antalt, s annak nyoma kell, hogy legyen. Nyíregyházán az evangélikusok vannak talán a legtöbben, nosza, kezdjük ott. Egy hölgy veszi fel a kagylót, s ígéri, utánanéz. Közben hívjuk a katolikusokat, a reformátusokat, ám reggel van még, a hivatalok zárva. Egy óra múlva csörren a telefon, az imént hívott hölgy a vonalban. Átnézte az 1923-as évet, de az előtte, s utána következő évet is, ám sajnos, nem talált ilyen nevű megkeresztelt gyermeket. Dicsérettel legyen boldog — búcsúzik, s eredményes munkát kíván. Az bizony ránk fér — mormolom, amikor azt tanácsolja valaki, próbáljuk meg a népességny ilvá,t tartó hivatalt. ők támogatnának, mondják, ha tudnának. Ám. ha megkeressük a városi tanács anyakönyvi hivatalát. . . Mit tesz Isten ... öt perc múltán megvan Kulcsár.Antal. Valóban Nyíregyházán, a Sólyom köz kettő alatt született. — Megmondaná, kik voltak a szülei...? — Azt sajnos, nem tehetem. — Legalább a foglalkozásuk . . . — Sajnálom... a törvény az törvény — s kattan a telefon. Sebaj! A Sólyom köz ötszáz lépésnyire sincs a központtól. Igaz, tíz éve is van már talán, hogy utoljára jártam ott. De majdcsak találok valakit, aki emlékezik még a Kulcsárokra. Szűk, kanyargós utcák, homokdombokra kapaszkodó öreg tirpák házak. A porban idős, görbebotos bácsika araszol, korát nézve neki tudnia kell a Sólyom köz kettő lakóiról. — Kulcsár Antal ... ? rebben a tekintete. — Én csak most költöztem be Sulyán- bokorból, de keresse itt mindjárt szemben Puskásnét. Mondja, hogy a háziúr küldte. vagyunk ...! Ahogy megbeszéltük. Csaba, vagyis Csendes Csaba, a Képes Újság Nyíregyházáról elszármazott fő- munkatársa ezzel leteszi a kagylót, én meg itt állok hitetlenkedve. Délben beszéltünk utoljára, akkor még annyit sem tudott Kulcsár Antalról mint én. Napközben ugyanis én legalább csak szereztem két pesti címet, ahol elképzelhető a felbukkanása, de ez igen halvány nyomnak ígérkezett. Az első szavak Aztán mégis ez volt a helyes csapás. Mert az ígérethez híven százhúsz perc múltán kopognak az ajtón. S ott áll a küszöbön egy alacsony, kopaszodó férfi. Kezében pipa, a lábán posztópapucs, s nagy vasfogakkal mosolyog. — No ... maga jó magasra költözött. Fél évszázad nagy idő, ki tudja mennyien megfordulhattak azóta a környéken. Ám Puskás Istvánná ismert mindenkit. De a Kulcsárok nem voltak köztük. — Vagy csak az én emlékezetem csalna... ? — néz szelíden a néniké. — Jaj, de mi jut eszembe, hallja! Itt van Gunyecz Feri bácsi. Mesél ő majd magának. Látni szeretné... Az öreg, nyolcvan felé ballagó szódásmester kint ül egy hatalmas ecetfa árnyékában, filmre való díszlet övezi. Milliónyi üveg borítja az udvart. Csövek, szódásfe- jek, faládák. téglarakások között botorkál ajtót nyitni, és szidja veszettül a kegyetlen meleget. Csak akkor enyhül meg. amikor a régi utcabeliekről kérdezem. Mesél, mesél. .. csak éppen a Kulcsárok hiányoznak a képből. Ám, mikor búcsúzunk, megígérteti el visszük majd hozzá azt a világot járt embert. Persze, ha megtaláljuk. De hol van az még ...! Honnan tudhatnám, hogy e pillanatban éppen valahol Hatvan és Gyöngyös között robog vele az autó, s egy óra múlva a telefonhoz hívnak. — Szevasz. Csaba vagyok. Két óra múlva a lakásodon Negyvenhat évi száműzetés után Kulcsár Antalnak ez volt az első mondata, amit szülővárosának földjére lépve mondott. Balogh Géza Következik: Harangzúgás kísérte a Himnuszt ( m m a Kedd, akkor ná( ff lünk az Szerda. t Mármint az új- 1 f Ságban. És megindulnak 1 ( az emberek a piacra. Mert 1 f az olvasó hisz a szemé- 1 nek és tudja, hogy a szerda Nyíregyházán az piaci i nap. A Kelet-Magyaror- i szág lapkiadó igazgatója / viszont a zsúfolt autóbu- <1 szón csodálkozik. Hát / milyen nap van ma? — / kérdezi —, hogy ennyien mennek a piacra. Kedden i is van. piac? 1 ? Piac mindennap van, { / de szerdán, szombaton i ) nagy piac van. Viszont i' 5 aki kedden Kelet-Áfa- i ) gyarországot olvasott az ) a „fejléc” alatt olvashat- < ) ta, hogy szerintünk az ) idei július 3-dika nem 1 ) keddre, hanem szerdára / ) esett. Ebből levezethető f \ logika, hogy az idei júni- ) \ us 4-e szerda, nem szer- ) da, hanem kedd. Esetleg 1 ) csütörtök. Szombat is le- r hét. Kánikula van. Min- 1 [ den lehetséges! i Na szóval. Akár kedd / ; van, akár szerda. Az ol~ / r vasót nem érte, nem éri \ kár. Mert ha a Gergely- 1 naptár szerint ma nem t tegnap van, illetve nem ) holnap van, nem oszt és ? r nem szoroz, az újság ettől ( [ még újság és a heti hat ( { újságját hiánytalanul S I megkapja a tisztelt elő- ) i fizető. Egyébként is ah- ) hoz már minden edzett { idegű újságolvasó hoz- ( , zászokott, hogy e rohanó ) \ világban, nincs mindig idő j ) a napi sajtó azonnali el- / > olvasásához. Gyakran ! utólag egy-kétnapos ké- ( ( séssel olvasunk. Ezt ( J már megszoktuk. Azt 1 j még nem, hogy elő- ) > re olvasunk. Most volt / r az első alkalom. De lesz 1 [ több is. Lesz itt még va- ( ) sárnap helyett csütörtök, ) k sőt rengeteg nap helyett J ) lesz csütörtök. Most való- ) [ jában azzal, hogy kedd 1 í helyett mi szerdát írtunk, ( I istenigazából csak csütör- \ > tököt mondtunk. ) r Kornélok és Somák élné- ) ízést! Azzal, hogy a kedd- ( } bői szerdát csináltunk, ( > nem akartuk elvenni a j ) névnaptartás örömét. So- J ma! Reméljük koccintót- ( Itatok! ( S. E. ( NYÁRI VÁSÁR NYÁRI VÁSÁR NYÁRI VÁSÁR lermékbemutaté Termékbemutató és vásár A Bujtosi Szabadidő Csarnokban! (2306) Teli hassal jólesik a pihenés, ha egy kicsit szűkösen is..(Balázs Attila felvétele) A szegénységet megszokták, a félelmet nem „Tobzódó bűnözés” címmel az érpataki közbiztonságról szóló riportunk megjelenése után többen jelezték szerkesztőségünknek, bogy a helyzet Méhteleken is döbbenetes. Oda is ellátogattunk. A román határtól néhány kilométerre lévő Rozsályban a körzeti megbízottat keressük. — A férjem nincs itthon, dolgozik — mondta egy fiatalasz- szony, aki mellett az udvaron két kisgyerek játszadozott. A- házba invitál, s egy kis térképet vesz elő. Mutatja, hogy a nyolc községben, Rozsályban, Kishódoson, Nagyhódoson, Garbolcon, Méhteleken, Gacsályban, Zajtán és Tisztaberekén mindössze három körzeti megbízott van. Ott- jártunkkor az egyik szabadságon, a másik szabadnapon volt, így a települések közbiztonságát Holló Zsolt egyedül vigyázza. Olykor se éjjelünk, se nappalunk, mert Zsoltot állandóan hívják. A ház előtt rendőrautó áll meg. Szerencsém van, Zsolt éppen hazaérkezett. Barátságos, gördülékeny beszédű. Huszonhárom éves. — A nyolc községben idén januártól nagyjából csend volt — újságolja a rendőr. — A cigányok zömmel kisebb bűncselekményeket. például tyúk-, meg zöldséglopásokat követtek el. Sok magyar ember sem angyal. Egyébként a bűncselekmények száma — hasonlóan az országos helyzethez — errefelé is jelentősen nőtt. Pláne az amnesztia után, hiszen csak a mi területünkre legalább 30 korábbi bűnöző jött haza. Ennyi falut három rendőrnek ellátni fizikai képtelenség — említi Holló Zsolt. 7— A technikai felszereltség pedig a nullával egyenlő. Kellene legalább három olyan rádió, amelyekkel Fehérgyarmattal közvetlenül kapcsolatot tudnánk teremteni. A múltkor ezzel a rádióval Gacsályból Rozsállyal nem tudtam beszélni, holott a két falu három kilométerre van egymástól. Recsegett, zúgott . . . — Milyen a közérzete? — Rossz — mondja. — Másfél éve vagyok itt, de úgy érzem, nem sokáig bírom erővel. Például, ha a méhteleki kocsmában verekedés van, s mondjuk az egyik kollégám Csegöldön. a másik Zajtán tartózkodik, közvetlenül nem tudok velük kapcsolatba lépni. Odamegyek. a magyarok elillannak, s 30 cigányt szép szóval le tudok csillapítani, vagy kényszerítő eszközökhöz (gumibot, pisztoly) kell nyúlnom. Sajnos, már a fegyvertől sem félnek. mert minden cigány szinte jogász. — Mi a megoldás? — Gacsályban, vagy Rozsályban egy 10 fős rendőrőrsöt kellene kialakítani. Az is gond: kevés a fizetés. Ha az ember másodállást vállal, azt nem nézik jó szemmel. Én autószerelő vagyok, s ha szabadnapon javítani látnak, rosszalják. Ha a rendőrök a munkájuk ellátásához, vagyis az intézkedéshez nern kapnak elegendő jogot, akkor abbahagyom. Kiváltom az autószerelő ipart, és kész . . . Akkor a magam ura vagyok, s tudom, ha dolgozom, van értelme. Ezek után dr. Hilbert Lászlót, Méhtelek körzeti orvosát keres tük fel. aki a községben 25 éve gyógyít, ö nemcsak az egyének, hanem a családok és a társadalom bajaiba is belelát. — Az utóbbi időben a közbiz tonság sokat romlott — mondja a doktor. — A rendőrség tekintélye és hatékonysága a mély pontra süllyedt. A társadalom ban sok jó kezdeményezés a visszájára fordult. Az árvíz után, amikor megszűntek a putrilaká sok, azt hittük: az emberek elindulnak a felemelkedés útján. A cigányság tíz százalékánál ez meg is történt. A 90 százalék viszont visszaélt a lehetőséggel. Ismerek egy idős, becsületes cigányférfit. Helytállt, dolgozott, bűncselekményt soha nem követett el. S most nyugdíjasként nem kap több pénzt annál, mint aki nem dolgozott. Talán ezért is, a fial nem követik a példá - ját. Azt mondják neki: apunak sem volt érdemes . . . Az éjszakai bűnözőket el kellene kapni, s akkor talán a többi- ek is megszeppennének. A lakosság nem érti, milyen jogállam az, amelyik a törvénysértőket nem képes- megfékezni. Ugyanis az emberek a szegénységet meg szokták, de az állandó félelmet, a rettegést és a bizonytalanságot nem. A becsületes nép razziákat vár. Emlegetik a munkásőrséget is, amely a községben gyakran tartott sikeres közbiztonsági akciókat. A rendőrség tekintélyét vissza kell szerezni. A bűncselekmények után tanúskodni senki sem mer. Ebben az országban a lakosság jelentős része abban nőtt fel, hogy őt az állam köteles eltartani — vélekedik dr. Hilbert László. — Tudjuk, a történelmi hátrányt rövid idő alatt nem lehet ledolgozni, de a területünkön munkahely híján a privatizáció sem igen old meg semmit. Az alulképzett, jelenleg semmire sem használható réteg életét normális alapokon nyugvó segélyezésre kellene építeni. Munka nélkül ne lehessen jövedelemhez jutni. „R rendiről! nem bfriák..." Az utcán idős férfi vízzel teli vederrel jön. Megszólítom. Az életéről érdeklődőm. A cikkhez a névét nem meri adni. — Tűrhető lenne, megélnénk, csak a cigányság ... — Éjszaka, amikor a kutya ugat, állandóan leskelődök .Gyakran öten-hatan jönnek, s baromfit lopnak. Aztán viszik a zöldséget, gyümölcsöt, amit lelnek. A szomszédommal arról beszéltünk, közösen valami felvigyázószerűséget alakítunk, mert a rendőrök nem bírják. Mindenki azt mondta: jó lenne, de akkor ki vagyunk téve annak, hogy agyonütnek bennünket. A falu rettegésben él. Üjabban már egyesek a gyerekeikkel lopatnak, mert tudják, azok nem büntethetők. Cselényi György Ha Kedd, akkor Szerda
