Kelet-Magyarország, 1990. július (50. évfolyam, 153-178. szám)

1990-07-04 / 155. szám

Tárgyalnak a sztrájkolAk Keden reggel az Ipari és Kereskedelmi Miniszté­riumban tárgyalásokat kezdett az Oroszlányi Szénbányák márkushegyi bányaüzemének 10 tagú küldöttsége Bőd Péter Ákos miniszterrel. A kö­vetelések között szerepel­nek: adőrendszeri változ­tatások, az adminisztratív létszám leépítése, nyug- dijkérdések, 50 százalékos béremelés, azoknak a vezetőknek a felelősségre vonása, akik úgymond rablógazdálkodással tönk­retették a bányaipart. Ki pénzt kéry ki túlköltekezik | I magyar államiságét jelképezi ; A koronás címert választották A parlament rendkívüli ülésszaka kedden folytatta a munkáját. Délelőtt az al­kotmány módosításával, va­lamint a címer általános vitájával foglalkozott. Ebédszünetben összeült az Alkotmányügyi, Törvényelő­készítő és Igazságügyi Bi­zottság, hogy megtárgyalja az eredeti és a módosító javas­latot. Délután került sor a szavazásra, amely végül is 258 igen, 28 nem, 35 tartózkodás mellett fogadta el az eredeti javaslatot. Az alkotmányt módosító indoklás szerint a magyar ál­lamiságot a közjogi hagyo­mányoknak megfelelően és a közvélemény többségének ál­láspontját tükrözve az úgyne­vezett koronás címer hivatott jelképezni. Az alkotmányban megfogalmazottak szerint te­hát: „A Magyar Köztársaság címere hegyes talpú, hasított pajzs. Első mezeje vörössel és ezüsttel hétszer vágott. Máso­dik, vörös mezejében zöld hár­mas halomnak aranykoromás, kiemelkedő, középső részén ezüst kettős kereszt. A paj­zson a magyar Szentkorona nyugszik.” A mai ülésen a népszava­zással, az országgyűlési kép­viselők választásával, az ál­A Parlamentben, július 3- án az Országgyűlés elfogad­ta a koronás címert az ál­lam hivatalos jelképévé. lám- és közbiztonság kérdé­seivel, az elektronikus és nyomtatott sajtó privatizáció­jával, az Állami Vagyonügy­nökséggel és a kezelésében lévő vagyonnal foglalkoztak a képviselők, s a szerdai ülé­sen folytatják a munkát. Tisztább lesi a koromgyár? Ötödik születésnapját ün­nepelte a napokban a tu­zséri Taurus Carbonpack Koromkezelő és Csomago­ló Leányvállalat, vagy ahogy a környékbeliek Is­merik a koromgyár. Az ünnepségen részt vett Palotás László vezérigazgató aki elsősorban a környezet megóvásáért tett erőfeszíté­seket említette. Korommegfo­gó műtárgyakat szereltek fel, amely a csapadékvízből meg­fogja a kormpt. A tisztított vizet sem engedik ki a vál­lalat területéről: locsolásra, illetve tűzoltóvízként hasz­nálják. Korábban a környező tele­pülések lakói, tanácsai több­ször észrevételezték, hogy a koromszállító kocsik vastag csíkot hagynak maguk után és a levegőben is száll a ko­rom. A szállítás javult, csak ponyvás teherautón szállít­ják a konténereket és a rak­lapokat is kötelező lekötni. Az elszívóberendezéseket is módosították, hogy minél kevesebb korom jusson ki a technológiából. A dolgozók rendszeres szűrővizsgálaton vesznek részt, eddig nálunk a korom miatt nem tapasztal­tak betegségeket. Tovább folytatják a leányvállatnál a lefojtótölcsérek tömítései­nek kicserélését. Szóba kerültek a szovjet koromszállítások. Nincs ab­ban a helyzetben a Taurus, hansúlyozta a vezérigazgató, hogy a konvertibilis elszá­molásra való áttérés után lemondjon a szovjet korom­ról és nyugatról pótolja a szükséges mennyiséget. így marad a korom fogadása és kiszállításra Tuzsérról. A kör­nyezetvédelmi előírásoknak megfelelően a kisebb beruhá­zások a szennyezések minél (Folytatás a 4. oldalon) Ha minden igaz, jelenlegi összetételében az utolsó ellőtti ülését tartotta ked­den a megyei tanács vég­rehajtó bizottsága. A jelen­legi parlamenti elképzelé­seknek megfelelően ugyan­is már csak két vb-tanács- kozás fér bele az időbe a helyhatósági választásokig. A következő megyei ta­nácsülés előkészítésének so­rán Nyírbátor tanácsának költségvetési lehetőségeiről, illetve pénzügyi kérelméről tárgyaltak a résztvevők. Amint megállapították, a vá­ros fő problémája az egész­ségügyi központ építése. Bár a súlyos tízmilliókba kerülő épület, ÁFA-visszatérítésének elmaradása nehéz anyagi helyzetbe hozta a várost, újabb összeget a közös kalapból mégsem javasolt a végrehaj­tó bizottság, mondván, ezzel olyan zsilipet nyitnának fel, amelyre szinte minden me­gyei település joggal hivat­kozhatna. Javasolták, a he­lyiek legfontosabb kiadásai­kat hitel felvételével ren­dezzék. Ugyancsak fontos téma volt — s szemléletesen vázolta a Milliós „jatt“ a bankigazgatónak? (3. oldal) települések anyagi állapotát — Nyírbogdány pénzügyi helyzetének tárgyalása, mely­nek során kiderült: jócskán előre költekezett a tanács, több mint harminc millióval adott ki többet mint adha­tott volna. Igaz. az előterjesz­tés szerint ennek nyomán, soha nem látott mértékben gyarapodott a falu, de — amint a vb-tagok megfogal­mazták —. ugyan hová jut­nánk, ha a jelenlegi szűkös helyzetben mindenki így gondolkodna, minden város és falu túlköltekezne? A nyírbogdányi tanács elnöké­nek és a vb titkárának java­solt „szigorú megrovás” mel­lett ezért is kérték a megyei tanács vb közgazdasági fő­osztályának vezetőjét, fogal­mazzon meg szigorú garanci­ákat arra nézve, hogy hason­ló eset a jövőben ne fordul­jon eló. A tanácskozás további ré­szében elfogadták azt az elő­terjesztést, amelynek értel­mében további önálló taná­csok szerveződnek. Rétközbe- rencsről leválik Jélce. Ajak pedig a Tornyospálcával kö­tött kényszerházasságot bont­ja fel. A vb tagjai megsza­vazták azt az előterjesztést is, amelynek értelmében a körzeti megbízottak lakásel­látásához fedezetet adnak, majd július 5-re összehívták a megyei tanácsot. C M o s z k v a: ) Kimnssasi önkritika Nyíregyháza: A fülledt meleg igencsak próbára tette tegnap dél­után Nyíregyházán a váro­si tanácson a vb-ülés részt­vevőit, ugyanis sok fontos kérdésben kellett dönteni. A hőség mellett néha még a hangulat is izzott, erről gondoskodtak a pártok megjelent képviselői. (Folytatás a 4. oldalon) A párt politikai bizottsá­gai tagjainak húsz-húsz perces beszámolóival kezdő­dött meg kedden reggel az ÍZKP 28. kongresszusának második munkanapja. Elsőként Le» Zajkov KB- titkár, PB-tag lépett a szó­noki emelvényre. Beszédéből is érződött, hogy a katonai - ipari komplexum fogalma és maga a kifejezés mindenfaj­ta negatív tartalomtól meg­szabadulva polgárjogot nyert a szovjet politikai szóhaszná­latban is. Zajkov e terület politikai felelőseként elmond­ta, hogy vezetésével műkö­dött az a különbizottság, amely a külpolitika katonai, műszaki összetevőivel foglal­kozott. E bizottságnak tagja volt Jakovlev és Sevardnadze is. Legfőbb eredményként em­lítette az afganisztáni hábo­rú befejezését, a nemzetközi légkör enyhülését. Mindez lehetővé tette a sűrű titokza­tosság lassú feloldását is, a közvélemény megismerked­hetett a katonai költségve­téssel is. Őt követte a szónoki emel­vényen Jegor Ligacsov. A 67 esztendős politikus önkritiku­san elmondta, a meghirdetett célok ellenére sem sikerült érvényesíteni — s ebben sa­ját felelősségét is említette —, hogy a falvak kiemelt el­bánást kapjanak a gazdasági, szooiális fejlesztés terén. Mint hangoztatta, nagy be­ruházások és a tulajdonviszo­nyok megváltoztatása nélkül megoldhatatlan a falvak problémája. Foglalkozott az iszákosság és az alkoholizmus elleni — sok szempontból nevével szo­rosan összefonódott — küz­delemmel is. Megvédve az intézkedések szükségességét, elsőként arról beszélt, hogy az ügyet nem gondolták kel­lően végig kezdetben. Mára (Folytatás a 4. oldalon) Műholdas ív Nyírbátorban is Közmüvek társulásban / f f ' Már m hat 7 áldozat Nyírbátor közművesített- sége alacsony színtű — hangzott el a városi tanács keddi végrehajtó bizottsági ülésén. Napjainkban a pénzek „szűkülésével” a tár­sulásos kivitelezés kerül előtérbe. E forma létrehozá­sa jelentős szervező munkát igényel, mivel minden érin­tettnek alá kell írni az épí­tőközösségi szerződést. A megvalósításban viszont a tanács apparátusa kap je­lentős szerepet. A gázvezeték építésére szervezett társulási kivite­lezések feltétele a gázfel­használási engedély és az érdekelt területen legalább 80 százalékos szervezett­ség. Az elmúlt időszakban megvalósult az Arany Já­nos, az Iskola, a Báthori utcán és a Munkácsy sétá­nyon a vezetékes gáz kiépí­tése. A Szende Pál utcá­ban a szennyvízcsatorna kedvezőtlen tapasztalatokkal szolgált — a nagy bekerü­lési összeg miatt —, ami a további építési kedvet na­gyon lecsökkentette. Az automata telefonköz­pont telepítésére megnőtt a telefonigénylések száma. A Debreceni Postaigazgatóság csak az Ifjúság utcai háló­zat kiépítését engedélyezte. Az ,Jlj otthon” Lakás- és Garázsépítő Szövetkezet kezdeményezésére elkezdő­dött, szintén társulási for­mában a műholdas adások vételére alkalmas antenna felszerelése és a kábelháló­zat lefektetése. A végrehajtó bizottság összességében megállapítot­ta, a társulási kedv terje­dőben van, de a működéshez szükséges önállóság nem jellemző. Álláspontunk A kameruni válogatott veresége sokakat elkeserí­tett, hiszen szerte a vilá­gon népes rajongótáborra tettek szert az afrikai fut­ballisták. A leginkább el­keseredett szurkoló min­den bizonnyal a 30 éves bangladesi háziasszony, aki Milláék kiesése után öngyilkos lett. — Elbúcsúzom a világ­tól, mert Kamerun elbú­csúzott a világbajnokság­tól — indokolta meg bú­csúlevelében tettét a szur­koló, aki már hatodik ön­gyilkos-áldozata a Mondi- alénak. Nyári veszély TORONYDARUK TORONYIRÄNT. Fehérgyarmat köz­pontjában épül egy új üzletházsor, takarékszövetkezet, valamint kereskedelmi bank. (h. p.) A nyári szabadságok idején, a pihenés kezdetén vagyunk. Gyermekeink és mi ma­gunk is a rekkenő .hőség elől a vízpartra menekü­lünk. Kevesen gondolnak arra, hogy a hús víz, amely felűdít és sok kelle­mes percet szerez, ellen­séggé is válhat. A híradásokból ismert a Balatonba fulladt tan­székvezető tanár esete, akit a vihar sodort a hul­lámsírba, de hallottunk arról a másfél éves kis­gyerekről is, aki a vízbe esett, édesapja már csak a holttestét emelhette ki. Szerencsére megyénkben eddig a „fekete krónikák” között még nem találtunk vízbe fulladásról hírt. De ismerve az emberi fele­lőtlenséget, mindig lesz, aki felhevült testtel fe­jest ugrik a tó hideg vizé­be, vagy ittasan a folyó átúszására vállalkozik. Harcolunk azzal az elemmel, amely éltetőnk. Aminek a veszélyességét tisztelni kell. A folyók ör­vényei, az ismeretlen bá­nyagödrök a legjobb úszó­nak is komoly erőpróbák, ezért ne kísértsük az „ördögöt”. Hinnünk kell a tiltó tábláknak is. Sok patak, kacsaúsztató ma már szemétlerakóhely. A parti szennyeződés, a víz fertőzöttsége komoly be­tegséget okozhat. Nem rémképeket akar­tunk festeni a legnagyobb nyári örömről, a fürdő­zésről, hanem figyelmez­tetni annak veszélyére. A biztonság legyen -mindig előtérben. Válasszuk in­kább a tisztább folyóvize­ket, vagy az olyan stran­dokat, ahol gyakrabban cserélik a medencék vize­it. Tanítsuk meg gyere­keinket úszni, mert ez is egyfajta nyugodtságot je­lent. . XLVII. évfolyam, 155. szám ARA: 4,36 FORINT 1990. július 4., szerda Tolvaj a Parlamentben A parlament tegnap ßk esti ülésének záré í mozzanataként az ! elnök Ráday Mihály s képviselőnek adott szót. • j Ráday bejelentette, hogy j I a Parlament folyosóján. ! hagyott táskájából valaki ■ i ellopta a fizetését. J • Tanácstalanság és meg- j dtibbenés az arcokon, j I Hyenre még nem volt példa a Pariamentbeß! j Még szerencse, hogy net» j a közbiztonságról szóló \ ! ;órvény javaslat vitája i J zajlott egész nap. !

Next

/
Thumbnails
Contents