Kelet-Magyarország, 1990. június (50. évfolyam, 127-152. szám)
1990-06-04 / 129. szám
8 Kelet-Magyarország SPORT 1990. június 4. NB III Tizenhét gél Szeghalmon A honi labdarúgás harmadik vonalában szereplő szabolcsi csapatok közül csak a Kisvárda játszott hazai pályán. A várdaiak nem tudtak élni a házigazdák előnyével, csak egy pontot tudtak otthonukban tartani. A másik három együttesre borsodi kirándulás várt vasárnap. A szomszéd megyei kiruccanás a Tiszavasvári Lombik számára volt a legkedvezőbb, hiszen Erdei fejesgóljával mindhárom pontot megszerezte Sajóbábonyban a Lombik. A szálkái ak Edelényben léptek pályára. és értékes pontot szereztek. A rakatna- ziak aligha gondolnak maid vissza szívesen erre a fordulóra. mert a Borsodi Volán pályáján egv négyest kaptak. A forduló mérkőzéséről. a Szeghalom—Kaba találkozóról még sokáig fognak beszélni. és a meccs bizonyára bekerül az NB TII-as bajnokságok rekordkönyvébe. A listavezető Kaba már az első félidő végén 9:0-ra vezetett, végül 15:2(!) lett az eredmény a vendégek javára. KISVÁRDA—HAJDÚBÖSZÖRMÉNY 0:0. Kisvárda, ezer néző, v.: Kiss. Kisvárda: Virtás — Bárdi. Szondi. Takács, Göncz, Lelt. Branko- vics. Badar (Rajzinger). Oláh, Simon, Seres (Molnár). Edző: Eszenyí Dénes. Könnyen felejthető kilencven percet láthatott a kisvárdai publikum. Az első játékrész á vendégeké volt. szünet után viszont a hazaiaknak volt több lehetőségük, ám a helyzetek mindkét oldalon kimaradtak, így igazságos döntetlen született. SAJÓBÁBONY—TISZAVASVÁRI 0:1 (0:0). Sajóbá- bony, 600 néző, v.: Nyéki. Lombik: Varga — Sinka, Széki. Korpái, Lakatos. Balázsi, Pente. Fecsku, Bohács, Kiss (Szurkos). Erdei. Edző: Gáspár László. A küzdelmes találkozó első félideje nem hozott gólt. Az 58. percben egy Lombik-támadás végén Erdei 8 méterről fejelte a meccs egyetlen, ezzel győztes találatát. A hazaiak többet támadtak, óm a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat, és a vendégek nyertek. Jók: Korpái. Varga. Erdei. EDELÉNY—MÁTÉSZALKA 0:0. Edelény. 600 néző, v.: Vilmányi. M.-szalka: Sán- tha — Bartha (Tóth). Nagy, Győrfy, Márián. Tardi. Kiss, Oláh, Szpodnyi. Bárdi (Ko- csán). Szabó. Edző: Papp László. Közepes színvonalú és iramú meccset láthattak a szurkolók, a kínálkozó lehetőségek kihasználásában egyik oldalon sem jeleskedtek. így igazságos a döntetlen. Jók: Sántha, Nagy, Tardi. BORSODI VOLÁN— RA- KAMAZ 4:0 (3:0). Miskolc, 400 néző. v.: Szilvási. Raka- maz: Sárközi — Kákóczki, Korponai, Goneth, Neuzer, Kákóczki, Schubert (Bolló), Hidegh. Kosztyu, Vonyigás, Béres. Edző: Szász Simon. Az első negyedóra végén Vonyi- ca és Tóth találataival már 2:0-ra vezettek a hazaiak, a hajrában Tóth ismét eredményes volt. Szünet után Veres állította be a végeredményt egy olyan találkozón, amelyen a vendégek minden tekintetben jobbak voltak. Jók: Korponai. Karóczkai. További eredmények: Szeghalom—Kaba 2:15, Ózd—Le- ninváros 1:1, Hajdúszoboszló—Balmazújváros 1:2, Hajdúnánás—Mád 1:1. A bajnokság állása: 1. Kaba 28 16 10 2 58:22 58 2. Ózd 28 17 5 6 40:21 56 3. B.újváros 28 15 0 4 51:20 54 4. T.vasvári 28 15 7 6 48:25 52 5. B. Volán 28 13 8 7 47:20 47 6. Bakamai 28 13 7 8 48:30 46 7. Mád 28 10 10 8 38:34 40 8. Edelény 28 9 10 9 36:30 37 9. Kisvárda 28 9 8 11 33:31 35 10. H.böszörm. 28 9 7 12 30:33 34 11. Hajdúnánás 28 8 9 11 37:37 33 12. Mátészalka 28 8 9 11 21:30 33 13. Sajóbábony 28 9 4 15 30:44 31 14. Ben inváros 28 7 7 14 45:46 28 15. H.szoboszló 28 5 4 19 28:67 19 16. Szeghalom 28 2 4 22 17:118 10 A MÉRKŐZÉS KRÓNIKA JA: Már a 60. másodpercben a bajnak kapujában táncolt a labda. Csehi jobbról nagyszerű labdát küldött középre, Szkunc emelkedett a legmagasabbra és fejéről a kapu jobb oldalába került a pettyes, 1:0. Támadásban maradt az NYVSC és a 11. percben újabb gól következett. Ezúttal Zubanics vezetett táma- dáíst a bal oldalon. Labdája a vele egyvonalban futó Szkunc elé került, a csatár az alapvonalról visz- szagurított, az érkező Belus 3 méterről a kapu közepébe helyezett, 2:0. Két perccel később jobb oldali vendégtámadás során Vass adott középre, de a szegedi támadók elvétették a labdát. Három perccel ké- sőibb Kovács J. 20 méteres szabadrúgását Tóth nehezen hárította. Fokozatosan magához tért a Szeged, kiegyenlített játék folyt. A 23. percben villámgyors támadás futott a jobb oldalon. A mozgékony Csehinek még arra is volt ideje, hogy dr. Tóth feje fölött átemelje a labdát, majd 10 méterről kapásból szépségdíjas gólt lőtt a rutinos Leboniczky hálójába, 3:0. (Ha lenne ilyen, bizonyosan a forduló gólja címet érdemelné ki ez a találat.) A 32. percben szépítettek a vendégek. A nyíregyházi kaputól 22 méterre Kovács J. rúgott szabadot. A rosszul felálló sorfal mellett, Tóth kapus közreműködésével került a hazai kapuba a labda. 3:1. Fordulás után mintegy fertályórányi mezőnyjáték következett. A 60. percben Vass ügyetlenkedett el egy helyzetet, az ötösről a hazai kapust találta telibe. A 69. percben a remekül játszó Szkunc sérülése miatt lebicegett a pályáról, Szilágyi állt a helyére. A 80. percben Csehi viMegyei I. osztály Döntetlenek yasárnapja Mindössze két hazai csapat tudott nyerni a megyei első osztályú labdarúgó bajnokság vasárnapi fordulóján. A már bajnok Levelek nagyszerű mérkőzésen győzött az ASE ellen, míg a Nyít- bátor a fehértóiakat fektette kétvállra. Ibrányban, Nagy- ecseden, Fehérgyarmaton és Tiszalökön nem jpirtak egymással az ellenfelek, mind a négy-találkozó döntetlenül végződött. Záhonyból a Máriapócs, Kótajból pedig a Baktalórántháza távozott értékes két ponttal. NAGYECSED—NAGYHALÁSZ 0:0. (0:0) Nagye- csed 400 néző, v. Hekman. Nagyecsed: Andrejcsák — Zelizi, Andalik, Korbács, Pelyvás G., Molnár M., (Szo- boszlai), Pelyvás L. (Mogyorósi), Fácska, Komán, Képíró, Tarcsa B. Edző: Molnár Gusztáv. Nagyhalász: Kelemen — Zoltán, Herman, Tátrai, Szoboszlai (Nagy), Visontai, Hegyes, Budaházi (Csombók). Kar- dellás, Oláh, Kelemen. Edző: Hegedűs János. Gól nélkül csak döntetlen lehet az eredmény.NYÍRBÁTOR—ÚJFE- HÉRTÓ 2:1 (2:0). Nyírbátor 400 néző, v.: Németh. Nyírbátor: Dolhai — Komáromi, Erdősi, Lukács, Erdei, Czeglédi, Bécsi, Ür, Fehér, Szabó, Tóth (Pelyvás). Edző: Piros András. Űjfe- hértó: Szabó — Urr, Rubóczki, Tóth, Lelt, Kosko- vics, Káposznyák, Nyisztor, Lácza, Barna. Kukk. Edző: Szilvási István. Nagyiramú mérkőzésen megérdemelten győzött a hazai csapat. Gól: Tóth, Szabó, ill. Barna. TISZALÖK—TUZSÉR 2:2 (1:1). Tiszalök: 300 néző. v.: Kozsla. Tiszalök: Murvai — Aszalós (Róka), Gáli. Balogh II.. Suhaji. Balogh I.. Csatlós, Pente. Hadászi. Péntek. Zsoldos. Edző: Csáki Miklós. Tu- zsér: Pinkóczi — Deregi. Balogh. Lovas. Herczku. Fülöp, Révész. Lénárt (Barabás), Győri. Maczkó. Nagy. Edző: Revák László. Kemény küzdelemben igazságos eredmény született. Gól: Péntek 2. egyet 11-esből, illetve Herczku és Maczkó. Kiállítva: Győri (Tuzsér). KÓTAJ—BAKTALÓRÁNTHÁZA 1:2 (0:1). Kótaj 400 néző. v.: Horváth. Kótaj: Bíró — Révész. Tamás (Baunm- gartner). Németh. Papp, Lingl (Ranhóczki), Bálint, Krasz- nai, Korsoveczki, Csorba, Paulik. Edző: Horváth Pál. Bl.-háza: Toronyi — Horváth, Barna. Tóth. Szabó. Kozma. Benkó (Kapin). Trencsényi, Gdovin. Soós. Sipos. Edző: Jávor Pál. A tartalékos hazaiak nem bírtak a baktaiak- kal. Gól: Papp (11-esből), illetve Gdovin, Kapin. ZÁHONYI VSC—MÁRIA- PÓCS 1:2 (1:0). Záhony 300 néző. v.: Fehér. Záhony: Rácz L. — Tömöri, Hegedűs Nyíregyháza—Szeged SC 3:1 Nyíregyháza, városi stadion, 2000 néző, v.: Kovács II. L. (Bogyó, Hány ecz). NYÍREGYHÁZI VSc: Tóth — Szobonya, Drobni, Szikszai Cséke — Csehi, Szarka, Kertész J. — Zubanics, Belus, Szkunc Edző: Sándor István. SZEGED SC: Leboniczky — Hegyeshalmi, Szabó Gy., Bogdán dr. Tóth J. — dr. Kovács, Puskás, Takács, Kovács J. —, Vass Kun. Edző: Kovács Ferenc. CSERE: Szkunc helyett Szilágyi a 69., Kovács J. helyett Csá- nyi, dr. Tóth helyett Bojic mindkettő a 76., Szarka helyett Bo- da a 81. percben. GÓLSZERZŐK: Szkunc az 1., Belus a 11., Csehi a 23., Kovác; J. a 32. percben. SARGA LAP: Kovács J. a 68., Szilágyi a 78. percben. SZÖGLET ARANY: 2:1 (1:1). harzott el a jobb oldalon, de beadásáról lemaradtak a belsők. ÍGY LÁTTA A KÉT EDZŐ: Sándor István: — Első félidőben jó játékunkkal győztünk. Fordulás után a Szeged megmutatta, hogy nem véletlenül nyerte meg a bajSzkunc gólöröme. (E. E, felv.) nokságot. Gratulálok és sok sikert kívánok nekik az NB I-íben. Kovács Ferenc: — Kívülről úgy nézett ki, hogy a Kazincbarcika elleni mérkőzésen játékosaim már befejezték a szezont. AZ ÚJSÁGÍRÓ VÉLEMÉNYE: I.. Pokol I., Galgóczi. Rajzinger. Hegedűs II., Rácz C:s., Pokol II. (Dávida), Márton, Lipcsei (Onder). Edző: Gyüre József. Máriapócs: Kulánda — Szőke. Hernádi, Magyar, Nyisztor, Rézműves. Bihari (Rédai), Papp, Cseszlai. Föl- desi. Rézműves L. Edző: Pataki László. Mindhárom gólt a hazai csapat rúgta, mégis elvesztette a mérkőzést. Gól: Rácz Cs., illetve Galgóczi (öngól). Tömöri (öngól). IBRÁNY—NAGYKALLÓ 2:2 (0:1). Itorány 600 néző, v.: Veres, lbrány: Keresztúri — Sziráki. Kormány, Hermán. Szankovics. Balogh. Mátyás Szabó. Kató. Gyöngyösi. Bárdi. Edző: Berencsi András. Nagykálló: Cziotka — Gyér- mén, Viszokai. Horváth, Papp. Katona. Kovács. Farkas. Kovács. Kaszab. Tóth. Edző: Gerliczki János. Két potyagóllal a vendégcsapat elvitte az egyik pontot. Gól: Szankovics. Mátyás. illetve Farkas B. 2. FEHÉRGYARMAT—NYH. VOLÁN 0:0. Fehérgyarmat, 300 néző, v.: Mónus. F.-gyarmat: Szálkái — Kovács. Kiss B.. Futó S.. Docsa. Tóth E., Kiss K. (Tóth*T.), Futó J., Juhász A.. Horváth. Juhász Zs. Edző: Horváth László. Volán: Balogh — Banka. Dankó. Kontra. Simon. Csorba. Ferkó. Mihályfalvi. Csatlós. Meggyesi. Virágh. Edző: Bay György. A jó kapusteljesítmények alakították ki a végeredményt. LEVELEK—ASZTALOS SE 3:2 (2:2). Levelek 1000 néző, v.: Márta. Levelek: Pákozdi — Svelta A. (Nagy). Ignácz. Hajdú. Bódi, Király. Fogony, Horváth (Törő). Borbély. Sitku. Svelta Z. Edző: Takács János. ASE: Hankóczki — Seres. Szatke. Dobi. Ádámsz- ki. Kegye. Piros, Dacai. Ka- csándi. Tóth. Kozma. Edző: Siska László. Bajnokcsapathoz méltó játékkal kiváló ellenfelet győzött le a hazai csapat. Gól: Forgony 2, Horváth. illetve Piros. Tóth. A bajnokság állása: 1. Levelek 28 18 8 2 53-18 44 2. Bl.háza 28 13 9 6 63-39 35 3. Nagyhalász 28 13 9 6 37-24 35 4. Nagykálló 28 12 9 7 41-35 33 5. ASE 28 11 8 9 44-36 30. 6. Nyírbátor 28 10 9 9 32-28 29 7. Nagyecsed 28 12 5 11 29-29 29 8. Máriapócs 28 10 8 10 43-43 28 9. üjfehértó 28 10 7 11 38-36 27 10. Záhony 28 10 6 12 48-43 26 ll. F.gyarmat 28 9 7 12 20-32 25 12. Nyb. Volán 28 7 9 12 26-37 23 13. Ibránv 28 6 11 11 26-41 23 14. Tiszalök 28 8 6 14 31-49 22 15. Tuzsér 28 5 M 13 22-41 20 16. Kótaj 28 5 9 14 19-44 19 A mérkőzés végén nagy taps köszöntötte a pályáról levonuló nyíregyházi csapatot és edzőjét. Meg is érdemelték az elismerést! Nagy elánnal kezdett a hazai gárda, s a 23. percben már 3:0- as vezetést mutatott az eredményjelző. Lendületes volt a szabolcsi támadósor, a vendégcsapat nehezen találta meg önmagát. A második játékrészben egyenlő erők küzdelme folyt, gól nem esett, maradt a kialakult eredmény. A zárófordulóban igazi focit láthatott a közönség. Az lett volna a jó, ha most kezdődne a bajnokság az NB II-ben ... A látottak alapján a hazai győzelem reális, megérdemelt. Jók: Szikszai, Csétke, Szkunc, Zubonics, Csehi, illetve Bogdán, Szabó Gv., Takáés. Kovács György Az NB II további eredményei : Salgótarján—Diósgyőr 1:1, D. Kinizsi—Szarvas 4:1, Szegedi Dózsa—Szolnok 0:0, Mezőtúr—Kecskemét 1:1, Metripond—Eger 3:3, BVSC— DM TE 3:2, Kaziricbarcika— Baja 1:0. Az NB II végeredménye 1. Szeged SC 30 18 7 5 52-24 61 2. K. bar oik a 30_15 7 _8 41-3052 3. BVSC 30 13 9 8 33-30 48 4. Eger 30 14 5 11 45-41 47 5. DVTK 30 12 10 8 13-35 46 6. NYVSC 30 12 7 11 30-27 43 7. Szarvas 30 11 10 9 36-34 43 8. DMTE 30 9 12 9 40-36 39 9. Salgótarján 30 10 9 11 43-42 39 10. Kecskemét 30 10 9 11 36-39 39 11. Szolnok 30 10 9 11 39 46 39 12. Metripond 30 10 8 12 42-37 38 13. Baja __________30 10 8 12 33-38 38 14. D. Kinizsi 30 9 10 11 34-35 37 15. Mezőtúr 30 5 10 15 20-42 25 16. Sz. Dózsa 30 3 8 19 23-59 17 (A Szeged SC feljutott az NB I-be, a Kazincbarcika pedig osztályozol vívhat a Bp. Honvétídal a feljutásért. A Debreceni Kinizsi, a Mezőtúr és a Szegedi Dózsa kiesett az NB II-böl.) Válogatott mérkőzés Magyarország— Kolumbia 3:1 Szombaton a Vasas Fáy utcai pályáján került megrendezésre a barátságos magyar —kolumbiai válogatott labdarúgó-mérkőzés. Kolumbia csapata résztvevője a VB 24- es mezőnyének, felkészülésnek tekintette a találkozót. A mérkőzésen a magyar válogatott nyert, a vendégek nem késztették különösebb erőbedobásra a mieinket. MAGYARORSZÄG—KOLUMBIA 3:1 (2:1), 4 ezer néző, v.: Zvi (Shashu, Klein izraeliek). Magyarország: Gáspár (Bodnár) Pintér — Disztl, Garaba (Csik), Mónos (Mészöly), Máriási (Csucsánszky), Bognár, Duró (Varga), Szalma — Kiprich (Fischer), Kovács K. Gólszerzők: Bognár a 6., Kovács a 14., Rincon a 30., Kovács a 73. percben. A kolumbiaiak a dél-amerikaiakra jellemző, rövid passzos játékkal kísérleteztek, ám a mieink azonnal letámadták a labdát birtokló játékost és általában meg is szerezték a játékszert. A magyar támadósor aktívabbnak bizonyult — ez döntött! Mészöly Kálmán: — Ez a győzelem nyugalmat és önbizalmat ad a nyári szünet és az előttünk álló őszi feladatok előtt. Ismételten bebizonyosodott, hogy építeni kell az idegenlégiósokra. Mörepiilő SwediBforf—Nyírség Kupa és OB Ünnepélyes megnyitó, bemutatóval A mótoros műrepülő nemzeti bajnokság és a nemzetközi Swedinfort-Nyírség Kupa nyitánya alkalmából ünnepélyes külsőt öltött a nyíregyházi repülőtér. A Himnusz hangjai után dr. Baja Ferenc, Nyíregyháza város tanácselnök-helyettese köszöntötte a résztvevőket, jó versenyt kívánva nekik. A nyitányon jelen volt Farkas Bertalan mérnökezredes, kutató űrhajós, a nyíregyházi klub tiszteletbeli tagja, dr. Hegedűs Dezső, a Magyar Repülő Szövetség főtitkára, Berkes János, a szponzor Swedinfort Kft. vezetője, a rendező bizottság elnöke. A megnyitót rövid repülőműsor követte. Az egy hétig tartó vetélkedés során angol, NSZKbeli, francia pilóták lesznek a magyarok ellenfelei, akik soraiban gépbe száll a négyszeres bajnok és kupagyőztes Besenyei Péter is. A külföldiek — akik már jelezték elindulásukat — még nem érkeztek meg. Az időjárás közbeszólt. Többen — gépeikkel — Európa különböző repülőterein várakoznak. Hétfőn kötelező edzésnap lesz, ismerkedés a géppel, a légtérrel, a környezettel. A mezőny tagjai a sportág klasszikus számaiban — ismert —, ismeretlen-kötelező, szabadonválasztott — versenyeznek. Az egy hétig tartó sportesemény június 10-én vasárnap, ünnepélyes díjkiosztóval, nagyszabású repülőnappal zárul. Ez történt a labdarúgó NB ll-ben Igazi foci a finálén Mai műsor Kosárlabda. Elsős amatőr kupa, Nyíregyháza, Krúdy g. tornaterme, 15. Repülés. Nyírség Kupa és OB, kötelező edzés. Nyíregyháza repülőtér,.9. ____________________________ A totó 22. játékhetének hivatalos eredményei: x, 1, x, 2, 1, x, 1, x, 2, 1, 1, x, x. A pótmérkőzés: x. Tudósítóink voltaki: Erdei Árpád, Fülep Kornél, Láda Bertalan, Lingl Attila, Lo- sonczi Imre, Kovács László, Molnár, Károly, Pataki Sándor, Piros András, Varga Zsolt. Ügyeletes munkatársaink: Kovács György és Mán László. Szabolcs-Szatmár-Bereg társadalmi-politikai napilapja Főszerkesztő: DR. ANGYAL SÁNDOR. Föszerkesztö-helyettes: MARIK SÁNDOR. Kiadja a Szabolcs Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. KÁRPÁTI IMRE. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 11J r* lI i ' kI jh M' 11 H Nyíregyháza, Zrínyi u, 3-5. 4401. Szerkesztőségi postafiók: 47. Lapkiadó postafiókszám: 25. Telefon: 11-277. Sportrovat: 10-329. Hirdetésügyben: 10-150. Telex: 73-344. Készült a Nyírségi Nyomdában. Nyíregyháza. Árok u. 15. Felelős vezető: JÁGER ZOLTÁN. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető minden postahivatalban és hírlapkézbesítönél. Budapesten: XIII. Lehel u. 10/a. 1900. Előfizetési díj egy hónapra 105forint, negyedévre 315 formt, fél évre 630forint, egy évre 1260 forint Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058.