Kelet-Magyarország, 1990. június (50. évfolyam, 127-152. szám)
1990-06-07 / 132. szám
1990. június 7. Kelet-Magyarország 3 lesédén a helyzet változatlan MÉG EGY SZTRÁJK, ÉS ODA A MUNKA Valami van, de nem az igazi, jellemezhetnénk a nagyecsedi Rákóczi Termelőszövetkezet munkás- tanácsának péntek délutáni ülését. A szándékot, hogy a rég megszűnt szakszervezet szerepét vegye át a munkástanács, azt valamennyi résztvevő üdvözölte. A megalakulás módja, a szervezet felépítése, működése, az információáramlás és a kapcsolattartás a téesz vezetésével nehézkes és sokszor ellentmondásos. És ebben a Budapestről meghívott József Róbert, a Munkástanácsok Országos Szövetsége információs irodájának munkatársa sem tudott az ecsediek segítségére lenni. A munkástanács alakulása szervesen kapcsolódik a termelőszövetkezet vértherápiás üzemében lezajlott egynapos sztrájkhoz. Bár egy héttel utána azt írtuk, hogy az üzem 210 dolgozójának képviselői megegyeztek a téesz vezetőivel abban, hogy 13 százalékos alapórabéremelést kap mindenki (10 százalék normacsökkentés, 3 százalék az inproduktiv munkaerő elengedéséből), a munkástanács egy hete hozzánk küldött levelében mindennek a cáfolata jelent meg. Bér helyett normaemelés Nem emelték az órabéreket, , hanem éppenséggel a normát emelték, sőt a munkástanács tagjainak csökkent a fizetése. Szórólapokat kezdtek el terjeszteni az üzemben, melyben 5 vezető lemondását követelik. Mindezt levélben is megfogalmazták, amelyet 160 aláírással küldtek el Szántó Sándor téesz- elnöknek. Időközben a munkástanács megalakulását 191 dolgozóval bejelentették Móré László országgyűlési képviselőnek, a téesz-elnöknek viszont nem. Ezek után került sorra a munkástanács ülése. A helyszín a művelődési ház volt, ahova a vértherápiás üzem délelőtti és délutá- nos műszakából valamint a téesz többi üzeméből jöttek. A délutános műszak 14-től 16-ig műszakcsúsztatást kapott azzal a kikötéssel, hogy a két órát este 10-től 12-ig ledolgozza. Mivel nem volt az ülésnek levezető elnöke, ezt a posztot József Róbert és a kíséretében lévő Kántor Csaba Áron, a Szabisz alelnöke vállalta. A művelődési ház nagyterme félig telt meg, amikor elkezdődött az ülés, amely egy vitával kezdődött. A tárgytól eltérően arról kezdtek el vitatkozni a jelenlévők, hogy ki az MDF helyi vezetője, az ülésen jelenlévő Tarcsa Gyula, vagy Horváth Csaba, aki nem volt ott. Előbbi állította, hogy ő... Néhány rövid felszólaló után, akik azt feszegették, hogy vezetőikhez képest miért alacsony a bérük és béremelésnél miért a munkások kapják a legkevesebbet Szántó Sándor kapott szót. Elmondta, hogy a téesz vezetése egyetért a munkástanács megalakulásával, de nem érti, hogy az új szervezet vezetői miért fordultak azonnal az országos szövetséghez, mikor az csak elvi kérdésekben tud segítséget nyújtani. Ennél súlyosabb gond, hogy a debreceni Medicor augusztus 31-ig tud munkát adni a vértherápiás üzemnek. Alkalmatlansági lajstrom Korábban az üzemeket azért hozták létre, hogy a téesz alaptevékenységéből származó bevételt kiegészítsék és nyereséget hozzanak, de ha továbbra is veszteséget termelnek, akkor kénytelenek lesznek bezárni. A téesz vezetése, hogy ne legyenek munka nélkül szeptember elsejétől az asszonyok. nem adta ki részművelésbe almafáit. Ha nem oldódik meg a munkaellátottság, akkor az asszonyok almát fognak szedni. Nagy Kálmán gépbeállító, a munkástanács elnöke mind az öt leváltásra javasolt vezetőnél felsorolta azokat a momentumokat, amelyek miatt a dolgozók személycserét kérnek. Emberi, szakmai kifogások merültek fel. hanyag munkavégzés, túlzottan magas bér. A részlegvezető posztra már találtak is alkalmas személyt, aki két héten belül dönt. hogy vállalja, vagy nem. Megjelölték azokat is, akikkel együtt tudnak dolgozni és a végén az is kiderült. hogy differenciálás nélkül a vértherápia valamennyi dolgozója 13 százalékos alapórabér-emelést kapott. Személycserék Bár korábban arról volt szó. hogy megalakult a munkástanács, az ülés végén mégsem sikerült a tagoknak egyezségre jutni, se vezetőséget nem tudtak választani. Ennek ellenére hétfőn beadták bejegyzési kérelmüket a megyei bírósághoz. Ráadásul Badalik Zoltán vezetésével egy másik munkástanács megalakítását tervezik. Viszont, ami talán a legfontosabb volt a dolgozók számára. a bérkérdés, az megoldódott. Mostantól reméljük a munkán lesz a hangsúly, hiszen az egynapos sztrájk is több száz ezer forintos kiesést eredményezett és azt sem árt tudni az üzem dolgozóinak, hogy a Medicor vezetői kijelentették, még egy sztrájk és köszönik szénen az ecsediek munkáját. Hétfőn Szántó Sándor téeszelnök tájékoztatta szerkesztőségünket a beígért személycserékről. — Sajnálattal fogadtam az ipari főmérnök. Szabó Sándor felmondását — mondta a téeszelnök. — Egyelőre nincs jelölt a munkakör betöltésére. Reszeget Péter ipari ágazatvezető a munkabeszüntetés óta táppénzen van és az érvényben lévő jogszabályok szerint nem lehet elmozdítani munkaköréből. Szántó Géza diszpécser jelenlegi munkakörét a téesz megszünteti. Hamecz Mária asszisztenset tovább foglalkoztatjuk, szakmai munkája ellen nincs kifogás. Gyöngy Imre diszpécsert a debreceni Medicor átkérte. ő képviseli a vállalatnál a nagyecsedi üzemet. Máthé Csaba A nyíregyházi Agro- ker Vállalatnál megtörténtek a szükséges lépések a farmergazdaságok igényeinek megfelelő egyéni és kisközösségi gazdálkodást segítő gépek beszerzésére. A képünkön látható lengyel gyártmányú TZK—7-es rendsodró a gyeptermesztéssel és szarvasmarhatartással foglalkozó gazdák munkáját segíti. (B. A. felv.) Tiszabezdéd határában már gyűjtik a szénát. E. E. felv. Ma (június 7-én) tisztújítás utáni kibővített vezetőségi ülést tart a Kereszténydemokrata Néppárt megyei szervezete. Ebből az alkalomból készült az alábbi rövid beszélgetés dr. Szilágyiné Császár Teréziával, a párt megyei elnökével. O önt magas tisztségbe választották a párt legutóbbi országos fórumán. Konkrétan ez mit jelent? — A kérész tény demokrata pártnak nincs kongresszusa, legfőbb fóruima az országos nagyválasztmány, amely évente egyszer ülésezik. Ez az egyik része a hármas szintű vezetésnek, a .második a 26 tagú i n tézőbizottság — az felel meg pl. az MDF, vagy az MSZP országos választmányának. A KDNP vezetőségének harmadik része az elnökség, amely 15 tagú — ebből egynek választottak engem. Q Hogyan kezdődött el a kereszténydemokraták parlamenti és kormánybeli szereplése? — Nagy dilemma volt, hogy vállalják-e a kereszténydemokraták a koalíciót az MDF-fel és a kisgazdákkal, mivel a parlamentben is kevés (21) a képviselőnk, és miniszterünk is csak egy van: Surján László népjóléti miniszter. Mégis, a párt vezetői úgy érezték, szükség var ránk, mi lehetünk a jövedelme származik a tanulói bérmunkából, a kollégium bérbe adásából, az autóbusz bérfuvarozásából, a javítóműhelyből, a felnőtt tagozatból. Egyesek egyéb látens jövedelmekről is beszélnek. Mi az igazság, nem tudhatja az ember! Egy biztos: az oktató-nevelő munka irányítására most sem futja az idejéből. A szábad választások óta a hatalomátmentés kérdése foglalkoztatja leginkább. Szeretne megmaradni pozíciójában, élvezni a kialakított előnyöket, megtartani a beosztottakban a félelmeket, érvényesíteni az elnyomást. Hogy odafont már folyik a rendszerváltás? Ez tény, de idelent még be lehet tartani, érvényesíteni lehet a begyakorolt módszereket, lehet fenyegetni, megfélemlíteni, csak rafináltabban kell csinálni. Eltervezte, hogy elébe megy az eseményeknek: titkos szavazással akarja megerősíttetni magát a hátralévő évekre. Hogy pályázat alapján, hogy más is pályázhasson, hogy hiteles vezetőkre van szükség, ezek nemigen fordulnak meg a fejében. Valami hatásos manipuláción, békecédulás megoldáson gondolkodik. Vajon ezúttal is sikerülhet neki? A vezetettek hagyják, hogy továbbra is félrevezetettek legyenek? Suták Mihály tanár mérleg nyelve. A párt új vezetése személyi összetételben. is garancia a további fejlődésre, megerősödésre, az információ oda- és vLss zaáramoltatására, melynek jegyed már megyénkben is megmutatkoznak. □ Milyen erőt képvisel jelenleg a megyében az önök pártja? — A mai napon 40 hely i szervezet működik, taglétszámunk felül van az 1500- on, és állandóan gyarapszik. Vannak spontán szerveződések is, de folytatjuk az aktív szervezőmunkát. A választásokon nem voltunk hangos párt, és az embereket korábban a félelem is visszatartotta. Ma már merik vállalni az emberek a keresztény eszmét, és örvendetesen egyre több a szimpatizáns az értelmiségiek köréből. O ön a közelmúltban Hollandiában tanulmányozta az ott igen erős kereszténydemokrata párt működését. Mi ragadta meg a leginkább? — Több élményt is említhetnék. Lenyűgöző volt pl., hogy egy hétezer lelkes kis település vezetői másfél órán át arról vitatkoztak, ki nyerje el a parkok fűnyírási jogát. Nem mintha ez lenne a legfontosabb kérdés, de ilyen, számunkra aprónak tűnő ügyben is a legnagyobb körültekintéssel járnak el, hogy a legkedvezőbb ajánlat mellett döntsenek. Meglepő volt számomra, hogy ott az az ideális, ha a nők részvételi aránya 40—50 százalék a közéletben, mondván, ők takarékosabbak, praktikusabbak a férfiaknál, otthon, is ők osztják be a pénzt. És nincsenek is női tagozatok, nőszervezetek, mert magától értetődik — ami nálunk nem így van —, hogy a nő is részt vesz a politikai életben. BE. Firtatják, gyűjtik a szénát ''I i IF 'ff mi i HTTillli' IWIJlMaríiiklHiiiflíiryiTlPlinKi^^ / ^ M ^ ä ^ ^ a/ > v y i. ■* ■* . .J^ Nők a politikában iBBlI m IBi Erősödik a kereszténydemokrácia az igazgatóság az egész ciklus idejére, sőt tovább is. Bár törvényszerűen bekövetkezett a süllyedés, súlyos feszültségek halmozódtak fel az intézményben, nem volt probléma az újabb ciklusra szóló megbízatással. A kádárista demokratikus szisztéma szerint ment amolyan személyikultuszos szellemben: irányításából fakadó sikernek tüntetve fel az eredményeket. Mindinkább uralkodóvá vált a személyes érdekek szerinti vezetés. Minden aszerint minősült jónak vagy rossznak, hogy szolgálja-e az igazgató érdekeit, vagy ellene hat. A diktatoriM ár kinevezésekor tudták: nem alkalmas igazgatónak. Szakmai, pedagógiai eredménytelenségeit, gyenge munkafegyelmét ismerték munkatársai, sőt a városbeli felettesei is. De hát abban az időben más szempontok érvényesültek! Kapcsolatai voltak a pártbizottságon, tagja volt a munkásőrségnek, s a tetejében barátja volt a minisztériumban. A minisztériumi barátja le is jött megtámogatni az ügyet. A helyi illetékesek pedig belátták: ki kell nevezniük, nekik is érdekük, személyes. S a tantestület? Az első hetekben egyesek még szervezkedtek, a régi igazgatót szerették volna visz- szahívni. Nem sikerült, elfojtották próbálkozásukat. Az igazgató elfoglalta a helyét, s székében is maradt, de mint várható volt, nem töltötte be megfelelően. Képtelen volt a tartalmi munkára koncentrálni, a neveléstudományra épülő szakszerűséggel és példaadó munkafegyelemmel irányítani, igazgatni. Szaktárgya tanításával sem nyújtott követendő példát. Suttogva panaszolták az érintettek és az osztályfőnökök: nem tartja meg az óráit, gyengén tanít, nem osztályoz reálisan. Az iskolában ennek ellenére folyt a munka, tanított mindenki a saját lelkiismerete szerint, vagy ahogy előírták. A kollégák értek el sikerekei tanítványaikkal. Az igazgató pedig előszeretettel hivatkozott ezekre kus rendszer pedig bőven szolgáltatta a példákat, miként kell ártalmatlanná tenni azokat, akik nem álltak be a sorba. Kialakította a klikkjét, továbbépítette felső kapcsolatait, ösz- szeköttetéseit. Tanult az egyik szomszédos hatalmasságtól is: megosztani a társadalmat belső és külső ellenségképpel. Ellenségnek lehet minősíteni az iskolában a reál vagy humán tárgyakat tanítókat mondjuk a gyakorlati oktatók előtt, s máris kész az oszd meg és uralkodj állapot. Külső (iskolán kívüli) ellenségként pedig ott vannak a „pöffeszke- dő dilettáns” tanügyi hatóságok, fel egész a minisztériumig, ök rontják a pedagógusok sorsát, ők idézik elő a válságot az iskolákban, szidni kell őket (szinleg) időnként a tanáriban minél hangosabban. Így biztosítható a dolog, mint a karikacsapás. Az illetékesek meghallgatták a pártot, a szalkszervezetet, a más nézeten lévőket elhallgattatták, s már lehetett is a tantestület elé vinni az egyetlen jelöltet. Nyílt szavazás a jelölt jelenlétében, s teljes a siker. Megint ők győztek, mert övék a hatalom. Most már kiépített a háttér, a be- osztottak-vezetettek megtanulhatták, hogy nem tehetnek semmit, nincs akadálya annak, hogy összeszedje magát anyagilag amúgy isten- igazábam. Gyarapodott is szépen a hiíbizamányon. Ma már meghaladja a képviselői fizetést, sőt a mellékesekkel talán a miniszterit is. Bizonyos, hogy a besorolási bére 39 300 forint. A mellékesekről csak suttogások, találgatások folynak a tantestületben. Mondják, hogy jelentős