Kelet-Magyarország, 1990. június (50. évfolyam, 127-152. szám)
1990-06-07 / 132. szám
2 Kelet-Magyarország 1990. június 7. Városi színvonalú bevásárlóhely Záhonyban. A DÉLKER a közelmúltban nyitott meg a volt Randevú étteremben egy színvonalas bevásárlósophot. (Elek Emil felvétele) Diákcserék itt is, ott is Kaput nyitnak a világra Olasz sírok S záznál több, az első világháborúban hősi halált halt olasz katona sírját sikerült meglelniük a napokban az olasz honvédelmi minisztérium szakértőinek a nyíregyházi Hősök temetőjében. Ez azt jelenti, hogy a vélhetően Itt nyugvó katonák kétharmadának családtagjai immár biztosak lehetnek legalább abban, hogy itt vannak eltemetve fiaik. A kutatást a temető térképe alapján folytatja a nyíregyházi Városvédő Egyesület, az olasz szakértők pedig hazautaztak, hogy közöljék a családtagokkal a hírt, s megszervezzék az idelátogatásukat. Számíthatunk arra is, hogy a sírok gondozásához, a temető fenntartásához anyagilag hozzájárulnak majd az elesettek rokonai és az olasz honvédelmi minisztérium. Olasz, német, finn diákok. Mostanában egyre gyakrabban találkozhatunk megyénkben különböző országokból érkező diákcsoportokkal, akik valamelyik szabolcsi iskola vagy más intézmény meghívására látogatnak el hozzánk, hogy csereképpen egy magyar iskoláscsoport utazhasson vissza hazájukba. A napokban a nyíregyházi Kölcsey Gimnázium meghívására tartózkodott itt két hétig egy francia iskoláscsoport. Nantesből, a szép francia tengerparti városkából érkeztek hozzánk. A Kölcsey Gimnázium és a Lycee College között két évvel ezelőtt jött létre a kapcsolat, melyek során megállapodtak, évente 15 tanuló cseréjében. Mondani sem kell, hasznos dolog ez a nyelvi tagozatos magyar diákok számára, hiszen a nyelv gyakorlására mi sem jobb, mint az adott nyelvet beszélők hazájában tölteni minél több időt. Kétszeresen is kedvezőnek bizonyult a csere, hiszen a diákok családoknál vannak elszállásolva, ami a költségmegtakarítás mellett Kegye] em kép véren Segélyez a tanács, ha jogos az igény Kis csoportokba verődve állnak öregek, fiatalok, sokszoknyás cigányasszonyok sivalkodó gyermekeikkel, gyászruhás emberek a Nyíregyházi Megyei Városi Tanács szociálpolitikai csoportjának hivatali ajtaja előtt. A csüggedt, megnyúlt arcok némán beszélnek emésztő gondokról, tragédiákról. Csupán egy kontyos középkorú asszony mosolyog: csak egy iratot kellett behoznia, s a tanács házi pénztárában nemsokára kezébe számolják a segélyt. Rögvest siet is a postára, befizeti a kéthavi elmaradt lakbért. Az utolsó pillanatban A megyeszékhelyen ebben az évben háromszázhuszon- kilene rászorult kapja a teljes összegű, rendszeres szociális segélyt. Ez a hetven éven felülieknek 4 460 forint, a hetven éven aluliaknak 4100 Ft. Valóságosan is életmentő nekik ez a pénz havonta, hiszen nincs vagyonuk, jövedelmük, rokkantak (legalább 67 százalékban csökkent a munkaképességük), vagy munkaképtelenek és eltartásukról házastársuk, rokonuk (ha van egyáltalán) nem képes gondoskodni. A. rendelet egyébként függetlenül az egészségi állapottól, munkaképtelennek tekinti a vagyon és jövedelem nélküli, 65. életévüket betöltött nőket és 70 évesnél idősebb férfiakat. A tanács persze — bárhol is legyenek az országban — felkutatja a tartásra kötelezhető hozzátartozókat, de a környezettanulmány elkészítése közben gyakran kiderül, ők is majdnem hogy nincstelenek... Rész-segély is adható Bódi Andrásné, a családvédelmi osztály szociálpolitikai csoportjának vezetője elmondta: nemcsak teljes ösz- szegű, hanem részösszegű rendszeres szociális segélyt is adhatnak. Ez akkor illeti meg a kérelmezőt, ha van ugyan valamilyen rendszeres kisebb jövedelme (például földjáradék, albérleti vagy bérleti díj, évjáradék, kegydíj, havi gondozási járadék vagy nyugdíj), de ez nem haladja meg az özvegyi nyugdíj legkisebb összegei, azaz a 4100 forintot. Ha a kérelmező egyébként a szükséges feltételeknek megfelel, a részösszegű segéllyel kiegészítik a rendszeres jövedelmét 4 100 Ft-ra, hetven évesnél idősebbek esetében pedig 4 460 Ft-ra. Nyíregyházán ebben az évben négyszázhuszonheten veszik át havonta ezt a fajta rendszeres szociális segélyt. Ám, ha valaki munkanélküli, akkor nem egészítik ki a munkanélküli segélyt a rendszeres szociális segély összegéig, mert akkor bizonyára akadnának emberek, akiknek nem a munkahely-keresés lenne a fő érdekük. A rendszeres szociális segélyt a támogatásra szoruló szociális helyzetéhez és egészségi állapotához mérten állapítják meg. De csak az kaphatja, aki önhibáján kívül nem talál olyan munkahelyet, ahol dolgozhatna és betanítás vagy szakképzés révén sem rehabilitálható. Eddig az évi rendszeres szociális segély tizennégymillió négyszázezer forintos keretének körülbelüL a felét felhasználták. Ha a pénz év vége előtt elfogy, lehet kapnak még egy-két millió forintos pótkeretet a megyei tanácstól. A kérelmek jönnek, jönnek megállíthatatlanul... Ügy tűnik, a legtöbben eseti segélyt kérnek, amely a mindenkori rendszeres szociális segély legnagyobb összege lehet, de természetesen egyénileg bírálják el, mennyit adhatnak annak, aki betegség, temetés, vagy váratlan kiadás miatt megszorul. Legfeljebb hatszor Egy évben legfeljebb hatszor utalhatnak ki eseti segélyt. Az erre a célra rendelkezésre álló közel kilenc és félmillió forintról — ezer- kétszáztizenhat akalommal — már kifizettek négy és félmillió forintot. Bármilyen segélyről legyen is szó, a tanács mindig környezettanulmányt készít, a szociális helyzetről kéri a szükséges igazolásokat és vizsgálja a közös háztartásban élők jövedelmi viszonyait. Sokan ezt megalázónak tartják, hiszen él még az előítélet, hogy a szegénység szégyen. Manapság inkább állapot, amely nem kerüli el a nyíregyházi belvárosban élők egyes rétegeit sem, Tóth M. Ildikó Mellbe szúrta a kalauzt Budapestről Mátészalkára tartó „fekete” vonaton utazott a nyírbátori V. K., aki még nem töltötte be a 18. életévét. Már hazaérkezett Nyírbátorban, amikor elfogadható indok nélkül rátámadt a kalauzra. Fiatal kora ellenére már több munkahelye volt, sehol nem állta meg a helyét. Baráti köre kétes személyekből állt, aikik rossz hatással voltak rá. A bűncselekmény napján a vonat már közeledett Nyírbátorhoz, amikor a fiúhoz és két társához odalépett egy utas: „Biztosan ti loptátok el a pénztárcámat” A fiúk a lopást tagadták, ám a károsult hívta a kalauzt és segítségét kérte. A segítőkész kalauz jött és kijelentette, hogy Nyírbátorba érve lezárja a vasúti kocsit és kihívja a rendőrséget. Erre V. K. késsel fenyegette meg a kötelességét teljesítő vasutast. Amikor a vonat Nyírbátorban megállt, a jegyvizsgáló az ajtót akarta lezárni, a fiú beváltotta fenyegetését: előkapta kését és mellbe szúrta vele a kalauzt, aztán elszaladt. A bíróság V. K.-t életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete, valamint közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt egy évre ítélte, amit a fia talkorúak fogházában kell letöltenie. Az ítélet jogerős azt is lehetővé teszi, hogy a nyelv mindennapos gyakorlásával egy másik ország mindennapi életével, kultúrájával is ismerkedhessenek. Az idén először május közepén a franciák keresték fel a kölcseyseket. A visszautazás előtt érdeklődtünk a francia középiskolásoktól, vajon milyen tapasztalatokat szereztek hazánkban, városunkban, hiszen ők nem is a nyelvgyakorlás, hanem inkább ismeretszerzés céljából jöttek hozzánk. Emmanuelle Laraison — mint a legtöbb francia társa — először volt „szocialistának” mondott „keleti” országban. Bevallja, rosszabb életszínvonalra számított, meglepte, hogy alig látottt különbséget a francia és magyar életszínvonal között. Nagyon örül annak, hogy a nyíregyházi vendéglátók olyan körültekintően szervezték az ittlétüket, hogy nemcsak Szabolcsot, hanem Budapestet és Magyarország néhány szép vidékét is megismerhették. Tetszett neki, hogy így ápolják nálunk a történeti hagyományokat, amelyekre szerinte a magyarok igen büszkék. (Szatmár- beregi körútra is elvitték őket.) Sandro Carletti a magyar iskolában szerzett benyomásairól beszélt. Meglepte ugyan, hogy az órák elején — amikor bejön a tanár — mindenkinek fel kell állnia, ám a játékos, sokszínű nyelv- és testnevelésórát megirigyelte. Mindannyian elégedettek voltak a magyaros vendégszeretettel és bizony kiderült más, kedvező képet raktároztak el magukban, mint amilyenre számítottam. Beszéltem két köicseys diákkal is, akiknek már a vendéglátás is nagy élmény volt, hiszen oly sok mindent franciául beszélhettek meg új barátaikkal. Egyre több iskola szervez sok-sok ötlettel, leleménnyel hasonló cserét. Dicséret illeti őket, hogy kaput nyitnak a világba diákjaik számára. A fogadás megszervezése meglehet sok gonddal jár, de megéri a fáradozást, márcsak azért is, mert az itt tartózkodó csoportok kellemes emlékekkel térnek vissza, és jó híreket visznek a magyarokról. (bodnár) Justitia megnvalázása Egy tanulmány margójára Csak a tisztelet hangján írhatok arról a kezdeményezésről, melyet a Kelet-Magyarország vállalt dr. Kozma Istvánná dr. Váradi Katalin megyei bírósági tanácsvezető bíró ,,A parasztság vesszőfutása” című tanulmánya részleteinek öt napon át történő közlésével. A június 2-i „Hét végi interjú: A koncepciós perekről” Balogh József által szerkesztett párbeszéd olvasása után, arra a meggyőződésre jutottam, hogy a tanulmány ilyen módon való nyilvánosságra hozatalának kezdeményezője a bírónő lehetett, kizárólag azért, hogy az olvasó közönség számára elmondhassa : „Elvégeztük az igazságszolgáltatás lelkiismeret- vizsgálatát — bevalljuk bűneinket, meg is bánta ez a hatalom — szükséges a társadalom részéről a feloldozás, a mi részünkről az erős fogadás, hogy soha többet koncepciós ítélkezést, diktatúrát.'* Most pedig hallgattassák meg a másik fél! Váradi Katalin bizonyára küldetésnek érezte ezt a szerepet, melyet eleve úgy vállalt, hogy személytelenül — fantomizálva — mutatja be azokat a bírókat, akiket így egy testület névtelen tagjaiként csupán kollektív bűnösség terhel és így nevük titokban tartásával megkapják a társadalom megvetése alóli felmentést. A név szerinti említés elmaradásában egyetlen kivételt tesz, dr. Balogh Zoltánnal, a fehér- gyarmati járásbíróság elnökével, aki „egy életre példát mutatott számára a bírói tisztességből, felelősségről, személyes életútjával. 1950-ben, mert nem volt hajlandó büntető ügyszakban ítélkezni, elbocsátották az igazságügyi apparátusból. Négy gyermeke volt, kabinosként, segédmunkásként kereste a kenyerét”. Félreértés ne essék, a társadalomnak, benne az időszak elítéltjeinek, nem arra van szüksége, hogy azokat a bírókat, akik az „osztályellenség elleni harcban” teljesítették (magasan túlteljesítették) azt a feladatot, melyet „a magyar nép, a párt, az állam eléjük tűzött” megbüntessék, hanem arra, hogy személy szerint ismerje meg ki iránt érezzen mélységes megvetést. Váradi Katalin kitűnő példát említ —, mert tipikus eset — mikor a szintén anonimussá vált Legfelsőbb Bírósági tanácselnök bírói erkölcsét idézi: „Gyermekek, (fiatal jogászok ezek a gyermekek) maguknak fogalmuk sincs arról a szörnyű légkörről, amiben mi ítélkeztünk. Vagy én ítéltem el mást, vagy engem ítéltek el. Micsoda különbség!” (Micsoda cinizmus!) Legyen szabad az interjú egyik megállapításával ellenkező véleményt nyilvánítani. Az idézet: „Megállapítható volt, hogy nem alulról kezdeményezték a bírák az irányvonalat, hanem a politikai vezetők fenntről.” Ennek ellentmond egyrészt, hogy az ítéletek zömében a Legfelsőbb Bíróság csökkentette a megyében hozott ítéleteket, másrészt, mint az egyik példa bizonyítja: „ezt az embert azért ítélték el, mert a vb-elnök, a vb-titkár, az MDP-titkár követelte a bíróságtól, hogy távolítsák el a községből, internálják, hogy többé vissza se kerüljön”. Ki is tiltották Kislétáról. (A kapott 2 évi börtönbüntetés letöltése után.) Hibás a bírónő ilyen hivatkozása is: „Az igazságszolgáltatás, mint minden más művészet, tudomány, irodalom, sajtó stb. a politika szolgáló- leánya lett.” Mint minden hasonlat, úgy ez is sántít. Mert attól, ha egy szobrász sorozatban száz Szta- lin-szobrot készít, senkinek kára nem származik, de ha egy bíró sorozatban több éves börtönre ítél ártatlan embereket, egyéni és családi tragédiák okozójává válik, melyeket semmilyen rehabilitációval helyre hozni nem lehet. Van Amerikában egy sikeresen alkalmazott módszer: azok a szállodák, melyek négerek számára tiltottak, négereket alkalmaznak a portán, kidobóemberként. Négert a négerrel dobatják ki. A bírónő, aki Pápáról került e tájra és e perek idején — a lapban közölt képről ítélve — még óvodáskorú lehetett, nem ismerhette személyesen azokat a 45 előtt hadbíróként ítélkező, vagy osztályidegen származású, politikai és ún. gazdasági ügyekben leginkább foglalkoztatott ügyészeket, bírókat, akiket saját osztályuk ellen, négerportásként használt fel, nem kevés cinizmussal, a „bíróküldő bizottság”. Ez urak ars poétikája: „Mindegy mikor, mindegy kit, mindegy miért, csak ítélhessek.” Ez a „bírói hitvallás” vezette ugyanezeket az urakat 56 után a forradalmi perek tanácsainak élére. Váradi Katalin — bírótársával Rajka Sándorral — mint az 56- os perek felülvizsgálatára kijelölt bírók, a „Parasztság vesz- szőfutása” anyagának feldolgozásához hasonlóan, fontos küldetést teljesítettek. Nem rajtuk múlott, hogy az általuk meglepő gyorsasággal kiadott igazolások alapján a Társadalom- biztosítási Igazgatóság bürokratikus adminisztrációja csak 5—6 hónappal később folyósította a méltatlanul alacsonyan, özvegyeknél még alamizsnának is alig nevezhető nyugdíj-kiegészítést. Kedves Bírónő! ön boldog lehet, hogy megérhette: „Az igazságszolgáltatás nevében nyilváníthatom semmissé az akkori elítéléseket.” Hogy a bírói tekintélyt vissza- állította-e ezzel? A bírói tekintélyt minden állam, minden rendszer, minden alkotmánya védi. De az igazi bírói tekintélyt csak a társadalom megbecsülése védheti meg igazán. Megnyugtató, hogy mint egy feliebviteli tanács elnöke, azt ígéri, soha többé koncepciós ítélkezést. Kerekes Béla dr. A SZERKESZTŐ KIEGÉSZÍTÉSE: A lapban közölt sorozat és az azt záró interjú közreadását nem a bírónő kezdeményezte. A szerkesztőség tudomására jutott, hogy a bírónő tagja lett a jogász-történész bizottságnak, s ettől kezdve munkáját folyamatosan figyelemmel kísértük. Amikor elkészült munkájával és az már számunkra is hozzáférhetővé vált, akkor döntött a szerkesztőség a tanulmány feldolgozása és közlése mellett. Cukipofák (Harasztosi Pál felvétele) Értékformák / ön a fiú. Nyakigláb kamasz. Nem akarok privatizálni, de véletlenül az enyém. Kérdezem ettél-e? Virít az arca, biztos, hogy evett. De ezen a délelőttön, diákgyermeknap volt, most még az általános iskolában. A gyerekem arca jólakottan ragyog. Amint fenntebb is írtam diáknap volt az iskolában, ahová jószerével kivonult a tejipari vállalatunk. Kérdeztem, ha nem ettél csirkeszárnyat és borsót a becsinált leves után, akkor ettél-e fiam? Az egészséges társadalomban olyan tizennégy- tizenöt éves embert nem mutat nekem senki, aki a jóllakottságot hazudni tudja. A fiú arca viszont kifejezetten jóllakott volt. Megkérdeztem hát, hogy mi volt ezen a diáknapon. Meleg étel? — szendvics, bármi más? Nos, semmi nemcsak kóla, no meg a tej . . ., hozzáteszem, hogy a fiú imádja a kólát. Viszont nyugdíjas az apja ..., megivott hát hatszor fél liter tejet... Semmi gond a tejhez járó süteményt megvette a sarki boltban .. . Lehet, hogy ebben az új gazdasági helyzetben viszi valamire ez a gyerek ... (tha)
