Kelet-Magyarország, 1990. június (50. évfolyam, 127-152. szám)

1990-06-23 / 146. szám

1990. június 23. 9 HÉTVÉGI MELLÉKLETE Megyénk legdíszesebb kúriája A Ferenczy család jubileuma Az irodalom hajléka lehet... A kúria méltósággal viseli a több éves helyreállítás nyomait. Építőanyagok, különleges kövek a régi kert helyén. A tetőzet már sejteti: a munkálatok jól halad­nak, lesz irodalmi múzeum. Ignáth József 80 éves éjjeliőr egykedvűen ül egy lépcsőlap tete­jén. Gyermekkorában a kerítés téglái közt még bekukkanthatott a park lombos fái közé. Most múltról és jelenről beszél. —Olyan kapu volt itt, hogy csak a kulcslyukon lehetett benézni. És azok a fák... Három emberöltő is kell, hogy a kastélykert olyan le­gyen, mint akkor volt. Az Akadémiai Kiadó 1987-ben jelentette meg Szabolcs-Szatmár megye műemlékei című kétkötetes kiadványát. A második kötet 30. oldalán egyebek mellett ezt olvas­hatjuk: „Jókai u. 43. Volt Ibrányi— Fráter kúria... A falu szélén szaba­don álló, földszintes, barokk kiskas- tély. Eredetileg igen szép park vette körül." Ez a kúria is évtizedekig állt gazdátlanul. Berendezéseit szét­hordták, parkját kiirtották. — Amikor Miskolcon jártam és megkérdeztem a papot, honnan van a templomban lévő sok szépség, és hogyan tudják megóvni százéveken keresztül, azt válaszolta, két dolog mindenképpen kell hozzá: pénz és lelkiismeret. Ott mindkettő megvolt, itt kevés volt mindkettőből. A Szabolcs-Szatmár megyei úti­könyv így invitálja a megyébe láto­gatni szándékozót: Nyíregyházát a Sóstófürdőre vezető úton hagyjuk el. A Budapest — Záhony vasútvo­nalon áthaladó felüljárón keresztül haladva jobbra, Kemecse felé té­rünk, s a Sóstóhegy családi házak­kal, hétvégi telkekkel, gyümölcsö­sökkel szegélyezett útvonalon Kótaj felé folytatjuk utunkat. Az egykor Keresztútnak nevezett település csak a XVIII. sz.-ban kapta a Kótaj nevet. Középpontjában, a római katolikus templomtól jobb kézre eső mellékúton jutunk el megyénk leg­díszesebb kúriájához... A méltóságos úr leánya Tiller ló tiszafüredi különc Józsa Gyuri, és a kúria egykori gazdája, a rokon Ibrányi Ferenc minden csínyre kész figuráját ötvözte egybe az író. Ez a feltételezés szakmai berkekben is megerősödött. A kastélyba belépő idegen a hely­reállítás alatt is tapasztalja: a díszte­rem nem mindennapi látványt nyújt, benne van nemzetközi tanácskozás tartásának lehetősége is. Bár a múzsák, az összhang, a harmónia és a ritmus istennői, s birtokában vannak a teljes igazságnak, a meny- nyezetről most mégis elhagyatottan tekintenek ránk. A freskók várják az értő, szakavatott restaurátor keze­ket. Kótaj szülötte az 50-es, 60-as évek kiemelkedő magyar próza­írója, Galambos Lajos is, aki több évet töltött a Kelet-Magyarország szerkesztőségében. Élete, és írói pályája feltárásra és összegzésre vár. Hat helyiség padlózatát már pó­tolták, fehérre meszeltek a falak, s műgonddal készülnek az ajtók és más kiegészítők is. Bizonyítva, amit a Szabolcs-Szatmár megyei úti­könyvben már 1987-ben olvashat­tunk: a kúria helyreállítás alatt áll. 1972-ben Margócsy József összeállításában Megyénk irodalmi hagyományai címmel megjelent egy szerény nyomdai kivitelezésű alapmű, melyben a szerző beszá­molt arról, hogyan állunk az irodalmi hagyományok gyűjtésével, és rá­mutatott az elvégzendő feladatokra és lehetőségre, amerre egy-egy ku­tatónak lehet és érdemes tovább­menni. Készülőben van a megye irodalmi topográfiája, egy másik alapmű, melynek Katona Béla a szerzője. Bemutatja a megye egy-egy tele­püléséhez fűződő irodalmi hagyo­mányokat. Margócsy József 1972- ben a feladatokra tette a hangsúlyt, Katona Béla 1990—92-ben (?) az eredményekre teszi. Ez alatt a két évtized alatt jelentős feltárások és összegzések szület­tek, de feladatok maradtak a Mar­gócsy által vázolt feladatok is. Két Md A kótaji kúria romos állapotban ... és jelenleg, helyreállítás közben Zsigmondné az utolsó tulajdonos, itt lakik a szomszédban. Ő is 80 éves. A múlt héten járt itt és megnézte az épületet. Elcsodálkozott a látotta­kon és azt mondta, a címereket nem tudják közelíteni... A kiskastélyt Ibrányi András hu­szárezredes az 1740-es években lengyel mintára építtette. Irodalom­történeti érdekessége is van. Már Jókai Mór életében ehhez az épü-' leihez kötötték az Egy magyar na­bob című regény első fejezetének cselekményét. A főhős Kárpáthy János alakjában, az itt is megfordu­évtized megmutatta azt is, hogy akkor járunk el helyesen, ha az iro­dalmi hagyományok gyűjtésének biztosítjuk az intézményesített, szervezett hátterét, ha annak gaz­dája van intézményesen is. Más megyékhez hasonlóan egy irodalmi múzeumszervező és koor­dináló műhely lehet itt is. Erősítheti Szatmárcseke, Tiszabercel, Tisza- csécse és más emlékszobák, vala­mint az irodalommal valamilyen módon kapcsolatba kerülő intézmé­nyek tevékenységét. Tóth László Egyéni stílusban egyetemes Ferenczy Béni: Boreas és Psyché A szentendrei Ferenczy Múzeum, a Ferenczy művészdinasztia válo­gatott remekeinek kiál­lításával hódol az ép­pen száz éve született Ferenczy ikrek, Béni és Noémi, valamint a családalapító, Ferenczy Károly gé­niuszának, akik csaknem egy évszázadon át munkásságukkal a magyar képzőművészetet euró­pai rangra emelték. A család vala­mennyi tagja művész volt, az édesanya, Fialka Olga, valamint az idősebb fivér, Valér is. Ferenczy Károly, aki 1862-ben Bécsben született, az újabb ma­gyar festészet legnagyobb hatású alakja, a nagybányai iskola egyik megalapítója. Műveiben a ter­Ferenczy Noémi: Rőzsehordó mészet és az ember mély ösz- szeforrottságát kutatta. Művésze­ti korszakai törés nélkül épülnek egymásra oly következetesség­gel, mely festészetünk történeté­ben párját ritkítja. Münchenben ismerkedett meg Hollósy Simon­nal. Iskolájával települt át az er­délyi Nagybányára, majd Hollósy távozta után a művésztelep ve­zéralakja lett. A nagybányai táj biblikus hangulata új lendületet adott képzeletének. Remekműveinek mintegy felét itt festette. (A há­romkirályok, Esti hangulat, Hegyi beszéd, Hazatérő favágók). Kí­sérletei az impresszionizmushoz vitték közel. Művei évek során a nagybányai mozgalom szimbólu­maivá emelkedtek (Márciusi est). Képein sokszorosan átszűrte a valóságot, a jelenségeket látomás­sá emelte. A századforduló után Budapestre költözve a Képzőmű­vészeti Főiskola tanáraként az immár ünnepelt mester új témák megfestésére tért át, kitűnően jel­lemzett portrékat, és mind deko­ratívabb aktképeket alkotott ösz- szegező látásmóddal. 1917-ben hunyt el. Két ikergyermeke, Béni és Noé­mi, a modern magyar képzőmű­vészet két vezércsillaga 1890. június 18-án született. Mindketten itthon és határainkon túl is a legis­mertebb magyar művészek közé tartoztak. Béni művei korának mostoha körülményei miatt legin­kább kisplasztikák, érmek és le­heletfinom akvarellek, egyéni stí­lusukban egyetemes jelen­tőségűek. Mintaképének a klasz- szikus görög és a reneszánsz művészetet . tekintette, de ta­nulmányai során érzékenyen rea­gált a kortárs képzőművészeti áramlatokra is. 1911-ben Párizs­ban Bourdelle-nél majd Archipen- konál tanult. A kubizmushoz és az expresszionizmushoz még a stí­lustörekvések kísérletező szaka­szában csatlakozott előbb Pá­rizsban, majd Berlinben. 1916 körül már a klasszicizmus híve. A Ta­nácsköztársaság bukása után Bécsbe emigrált, ahol több mint egy évtizeden át dolgozott. Kis­plasztikákat faragott fából és ön­tött bronzba. 1932—35 között Moszkvában élt. Itt kezdte meg művészérmeinek gazdag soroza­tát, majd visszatért az osztrák fő­városba. 1936-ban hazatelepedett Budapestre. A második világháború kitöré­séig tartó rövid időszak élete leg­termékenyebb korszaka volt. Csendben elvonulva ekkor min­tázta legszebb müveit, a magyar kisplasztika utolérhetetlen reme­keit. Leginkább felesége érett, szép alakjának formáiban lelte meg az emberi test érzékeny szépségét. Szobrainak formai megoldása zárt, felépítése statikus, felületmin­tázása érzékletes (Danaé, Ata- lanta, Mosakodó, Lépő nő, Vet­kőző nő). A második világháborúban mű­terme és sok alkotása elpusztult. A felszabadulás után a Képzőmű­vészeti Iskola tanáraként növen­dékek generációit nevelte. 1948- ban elsők között tüntették ki Kos- suth-díjjal. Ezekben az években főleg fiúaktokat és kettős kompo­zíciókat mintázott kisplasztikában (Két nő a fürdőben, Boreas és Psyché). Érmeinek sorával isko­lát teremtett. Néhány kitűnő port­rét is mintázott, mígnem 1956-ban megbénult. Csodával határos módon művészete segítette át a válságon. Beszélni többé nem tudott, de megtanult balkezével rajzolni. Leheletfinom virágso­rozatai művészete rövid reneszán­szát hozták, 1967-ben bekövetke­zett haláláig. Ikertestvére, a visszahúzódó, túlérzékeny, magányos különc, Noémi iskolateremtő mun­kásságával a hazai kárpitszövést emelte európai rangra. A Kossuth- díjas, érdemes művész, az Ipar­művészeti Főiskola tanára autodi­dakta volt. Művészi pályája nehe­zen indult, az iparművészet külön­féle ágaival kísérletezett. Művé­szi látásmódja azonban a legava­tottabb légkörben, Nagybányán, apja mellett alakult ki, ahol tanúja volt a remekművek létrejöttének. Hosszas európai tanulmányútjain behatóan tanulmányozta a múzeu­mok kincseit, míg rátalált műfajá­ra. A szövés technikáját a párizsi Manufacture des Gobelins-ben sajátította el, majd Nagybányára hazatérve reggeltől estig szőtt műhelyében. Az 1916-os családi kiállításon már hét művel szere­pelt, melyek közt már ott volt az első műfajmegújító remeke, a Teremtés is. Rendkívül rövid idő alatt alakította ki sajátos hangú művészetét, mellyel hamar euró­pai hírű lett. Stílusa először a XVI.— XVII. századi flamand falkárpito­kat követte, 1920-tól kezdve azon­ban teljesen leegyszerűsödött, a dús levél- és virágdísz elmaradt. A művek középpontjába a termé­szetben munkálkodó ember ke­rült munkaeszközeivel, az ásó­val, kapával, gereblyével, locsoló­kannával. A formai leegyszerűsö­dést a színvilág is követte, általá­ban a meleg színtartományban. 1945 után az elbeszélő jellegű megoldások felé fordult, de mű­vészete életét már nem tudta be­tölteni többé. 1956 után eszméi­ben is csalódva, nagy magányos­ságában önkezével vetett véget életének. Alkotásai azonban a hitet az emberben, és az élet minde- nekfeletti erejét sugározzák a művészet örök nyelvén. Brestyánszky Ilona Bartha Gábor: ÖSSZEHAJLOK A terem olyan, mint kora délelőtt más hétköz­napokon is. A sarok­ban a két összetolt asztal, ahol hatan is elférnek, még üres. Tiszta a hamutányér, makulát­lan az abrosz. Ketten jönnek. Egy nő és a férfi. A nő határozott, a férfi egy kicsit ügyetlennek tűnik. Talán ezért is ülnek a nagy asztalhoz. — Két kávé, egy kóla, egy sör... A felszolgálónő megismétli a rendelést, aztán, amikor már háttal áll a kedves vendégnek, arcán ott szomorkodik az eny­he undor. A legjobb asztalnál két szerelmes. Bagatell. Ott ülnek majd kora délutánig a két kávé és a kóla mellett. Az a férfi, aki úgy kér sört, hogy nem kérdi meg a márkát, az vagy nagyon gazdag, vagy bugyuta. Azok ketten ülnek a hatszék- nyi asztalnál, de úgy, hogy a válluk majdnem összeér. Mire a felszolgáló visszajön, már te­nyérnyi hely sincs az asztalon. Kiterített térkép, egy seregnyi újság. — Biatorbágy? Hol van Bia- torbágy? — Nem tudom. Vagy a Ti­szán- vagy a Dunántúlon... — Két szoba, konyha, víz, villany... — Mennyi? — Nem írják. A férfi sóhajt, mert ha nem ír­ják, akkor az a lakás csak mil­lión felül lehet. Az asszonyka, kezében egy ceruzát tartva olvas. Valósággal belebújik a lapokba. —Tiszaföldvár? Az hol van? Hosszú parasztház... — Nézzem? — zörög a tér­kép. Nézik. Megtalálják. Nyolcszáz négyszögöl gyümölcsös, ház. Melléképületek... Fényesedik a szemük, el­képzelik az óriás kertet, a nagy ház mellett a kicsi házat, ami jó lesz majd a születendő gyere­keknek. Hűl a kávé, melegszik a kóla, de Salgótarján mellett is hirdet­nek egy nagyszerű házat. Ők ketten tele is álmodják bútorok­kal, és összeérő kezük mele­gétől felforrósodik a térkép. A pincérnő utálkozva nézi őket, mert azok már úgyse ren­delnek semmit. Az a bizonyos ház viszont másfél millió. Az ál­modott bútorok így hát kikerül­nek a házból, kicsit szomorúan, mert szépek lehettek volna na­gyon. — Szalmadpuszta hol van? Ott háromszázezerért kínál­nak... Nekünk van kétszázöt­ven. Apa ha adna... Hűl a kávé, melegszik a kóla. Összehajolnak a térkép felett, keresnek egy pontot, ebben a nagy ákombákomban, amit be­rendezhet a gyönyörű képze­let, ahol talán megáll a lábán a kétszer kéttalpnyi valóság. A homlokuk összeért ebben a nagy gondban, aztán a kezük is. A térkép, mintha szégyenlené a maga súgta álmokat, megin­dul, és lassan lecsúszik a föld­re. II Kelőt ■ a nrafflfararszág

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents