Kelet-Magyarország, 1990. június (50. évfolyam, 127-152. szám)
1990-06-16 / 140. szám
4 Kelet-Magyarország 1990. június 16. A képviselő dilemmái ( Kása Ferenc lernend képviselni mandátumáról? Kosa Ferenc filmrendező — Nyíregyháza szülötte — a Szocialista Párt listáján kapott mandátumot a szabadon választott országgyűlésbe. E szubjektív hangvételű vallomás, amely az eheti ülés egyik szünetében, kedden hangzott el, egyfajta tükre mai parlamenti közéletünknek. SZERETNÉM ELŐRE BOCSÁTANI — kezdte Kosa Ferenc —, hogy hamarosan készülök haza, és talán néhány napot sikerül otthon töltenem, ha a parlamenti munka megengedi, s akkor szeretnék elbeszélgetni azokkal a nyíregyházi, illetve szabolcsi baloldali érzelmű emberekkel, akiknek bizalmából bejutottam a Parlamentbe. Addig is röviden inkább az aggodalmaimról, mint reményeimről tudok beszámolni. — Évek, sőt évtizedek óta óriási erőfeszítésekkel készültünk egy minden eddiginél szabadabb, igazságosabb, emberibb, demokratikusabb társadalom megteremtésére, őszintén szólva, abban reménykedtem, és azért is vállaltam el a parlamenti képviselőséget, hogy majd itt, a demokrácia jegyében és a demokratikus célkitűzésekért érdemben tehetek valamit. Formailag nincs is baj itt a demokráciával. Van házirend, házszabály, bizottságok működnek, ülésezünk orrvérzésig, meg kell tartani a hozzászólások rendjét, idejét és így tovább. Ha valaki külföldről jönne ide a Parlamentbe és végigülne egy napot, azt hihetné, hogy minden rendben van. De aki nem külföldi, hanem a hazájáért aggódó magyar, mint amilyen én is vagyok, azt hiszem, egyre világosabban látja, hogy itt tartalmilag, érdemben még nagyon messze vagyunk mindattól, amire régóta vágyakozunk. Mert ma nem az igazság győz. A demagógia, a hangoskodás/ a rágalmazás, a szócséplés most még nagyobb hatalom ebben a Parlamentben, mint az igazi gondolat. Fölmerül a kérdés, hogy vajon meddig szabad ehhez statisztálnom. Volt már néhány olyan nap, hogy azt mondtam magamban, ha most megint felállnak a demagógok és meg nem gondolt gondolatokkal rágalmazni kezdenek akárkit, akkor föl- állok és többet nem jövök ide. De aztán mégis a türelem és a remény itt tartott. Talán egyszer csak elszégyellik magukat ezek az urak, akik az elmúlt tíz-húsz-har- mine' esztendőben semmit, vagy csak nagyon keveset tettek azért, hogy Magyarországon elmúljon a diktatúra és kialakuljon egy normális élet. Mert most, mivel nines mire szerénynek lenniük, hihetetlen szemérmetlen, gátlástalan módon pocskondiáznák mindent, köztük olyat is, ami érték, ami jó gondolat, ami igazság. Az aggodalmaim ezzel a jelenséggel kapcsolatosak. NEMCSAK EBEK HAR- MINCADJÁRA, hanem pártok harmincadjára is juthat az ország. Itt most különféle pártok vitatkoznak, szerintem is a nép háta mögött és feje felett paktumokat kötnek. Lehet., hogy ez nem. ütközik törvénybe, és a politikai gyakorlathoz ilyesmi is hozzátartozhat. Számomra azonban mindez csak a demokrácia, késlekedését jelenti. Itt az utolsó napokban- hetekben az MDF—SZDSZ paktum miatt egy kényszer- pályára futott a parlamenti munka. Gyakorlatilag arról van szó, hogy közel száz helyen meg kell változtatni sz alkotmányt, lóhalálában, kapkodva és hozzá kell igazítani a paktumot. Ennek a normális és természetes menete az lett volna, hogy először meg kell. alkotni egy vadonatúj és teljes mértékben demokratikus alkotmányi, amelyhez mindenkinek igazodni keli, mint sz ország, a nemzet alaptörvényéhez. Sokan szóvá is tették és nem csak szocialisták, más ellenzéki pártok is —, hogy ez a kényszerpálya veszedelmes lehet az országra nézve. Rengeteg gazdasági gond, rengeteg gyakorlati tennivaló lenne, amivel törődni kellene; ehelyett végnélküli vitákban és csetepatékban próbáljuk módosítgatni az alkotmányt. Az én fogalmaim szerint a demokrácia akkor kezdődik, amikor az igazságot elfogadjuk s nem aszerint döntünk, ki szól. Jelen pillanatban azt érzem, hogy a paktumpártok különféle kérdéseket eldön- tenek a háttérben, aztán a frakciójuk ezt megszavazza. Tulajdonképpen ebben a fúrása szavazó mechanizmusban teljesen elsikkadhatnak a mégoly értékes és hasznos kisebbségi vélemények is. SZINTE MINDEN PARTBAN vannak emberek, akik az ország helyzetét megszólalásig ugyanúgy ítélik meg, ahogy én. Régen, amíg én az ellenzékhez tartozó voltam, ezekkel az emberekkel a Mo- nori erdőn, Lakiteleken és másutt, különféle értelmiségi összejöveteleken gyakran találkoztam, és az alapvető kérdésekben egyetértettünk. Most olyan furcsa, hogy valaki ezen az ajtón megy be, valaki amazon, ilyen párthoz ül és olyan párthoz ül, s miközben a folyosón jól együtt vagyunk és egyet is értünk, benn az arénában, a „patkóban” sokan a frakció belső Szabályai szerint szavaznak. Félek, túl nagy árat fizetünk ezért. Ha az országnak még lennének tartalékai, ha az embereknek lenne türelmük, ha végtelen lenne a türelmük és nem égne ennyire a ház minden oldalról, akkor ezt a játékot, ezt a fényűző játékot lehetne űzni. Én azonban egyre kényelmetlenebbül érzem itt magam. Feszengek, szorongok. Az igazat megvallva itt van velem a jegyzetfüzetem, s ha ellaposodik a vita, és ha huszonötödször- re is azt kell megvitatni, hogy egy tojást melyik oldalról törjük föl, ráadásul ehhez különféle módosító javaslatok érkeznek, bizony én szépen a füzetem fölé hajlok és jegyzetelgetek. Novellát írok, tanulmányt És próbálok gondolkodni az ország valóságos helyzetéről, sorsáról. Azt már látom, hogy sokáig nem tudom összeegyeztetni ezeket az üres járatokat, ezeket a demokrácia •ürügyén elburjánzó fecsegéseket, mindazokkal a gondokkal és érzésekkel, amelyéket az ország iránt érzek. AZ ÉN HIVATÁSOM az írás, és a filmkészítés. Mostanában, amióta parlamenti ülésszak van, nagyon nehezen tudom éjszakánként, meg hétvégeken teljesíteni a hi- vatásombéli kötelességeimet és úgy látszik, hogy hosszú távon ezt nem nagyon lehet összeegyeztetni. A parlamenti munka is teljes embert kíván, és az írás, illetve a filmkészítés is. Mivel bennem nincs semmiféle hatalmi hajlandóság, nem akarok semmiféle politikai pályafutást, kizárólag szolgálatnak, & nemzet iránti alázatnak tekintenem ezt a „kirándulásomat” s. politikai életbe, és csak addig maradhatok itt, amíg úgy gondolom, hogy ezzel használhat tok. Talán még az elkövetkezendő hetekben, hónapokban megkísérlék segíteni a tőiéin telhető módon a. kultúra, a szellemi élet, a művészeti élet területére vonatkozó törvények előkészítésében. Mert itt aztán évtizedekre eldőlhet az ország sorsa, az ország kulturális szuverenitásának, az értékvédelemnek —• és így tovább, egy sor kérdésnek — a sorsa. Nehéz szívvel vagyok itt, de nehéz szívvel lennék távol is-... Lejegyezte: Marik. Sándor NYÍREGYHÁZI RAmO 8.00 Hírek — Lapszemle — Évfordulónaptár — Sporthírek — 8,20 A jogász válaszol — Hobbimikrofon — 8,30 A héten történt ... — Debreceni visszapillantó ■— 9,00 Tudósítások, interjúk, riportok — Műsorelözetes. Szerk.: Nagy Miklós MAGYAR TV 1 7,00—9,00 Napraforgó. A Művelődési főszerkesztöség magazinja — 9,00 Képújság — 9,05 Tévétorna gyerekeknek — 9,10 Alba Regia Nemzetközi Gyermekkórus Fesztivál — 10.05 Polip. Olasz tévéfilmsorozat 3. rész (ism.) — 11.00 Panoráma (ism.) — 12,00 Nas Ekran •— szerbhorvát. nyelvű nemzetiségi magazin (magyarul feliratozva) — 12,35 Képújság. XX. Veszprémi Tévétalálkozó — 12,45 Kálmán Imre: A Montmartre-i Ibolya. Az operett televízióváltozata (ism.) — 14,35 Betűreklám — H.to Van benne valami. Bar- kochbajáték — 15,25 Tájképi. Környezetvédelmi magazin — 16,10 Szomszédok. Teleregény 82. fejezet (ism.) — 16,40 Reklám — 16,50 Itália 90: Brazília— Costa Rica mérkőzés — 18,50 Reklám — 19,05 Reklám — 19,10 Esti mese — 19,20 Reklám — 19.30 Híradó — 20,00 Reklám — 20,05 Vers mindenkinek — 20,10 Charlie Chan Egyiptomban. Amerikai film — 21,20 A hét műtárgya — 21,25 Schwajda György: Ballada a 301-es parcella bolondjáról. A szolnoki Szigligeti Színház előadása felvételről — 22,50 Yehudi Menuhin hangversenye — 0.20 Híradó 2 2. MŰSOR XX. Veszprémi Tévétalálkozó 8.00 Szántó Erika—Schulze Éva: Gaudiopolíg — 9,35 Levelek a zárdából. Tévéjáték (ism.) — 10,37 Pilinszky János: Előképek. Tévéjáték (ism.) — 11,19—12,43 Zenés tv-szüiház. Hervé: Lili. Zenés játék (ism.) TV 2 Berkes Zsuzsával és Rózsa Péterrel 14.00 Képújság — 14,15 TV 2, benne: riportok, időjárás, zene — 15.00 Barenboim Beethovenről. Angol filmsorozat. C-moll szonáta op. 111. II. tétel — 15,25 TV 2 — 15,30 Kölyökidö —15,50 Autómánia. Angol rövidfilmsorozat. 12. rész — 17,00 Nyelvlecke. Sesame Street — Í8,00 TV 2 — 18,25 Gyerekeknek! — 18.49 TV 2 — 19,00 T. J. Hooker. Amerikai tévéfilmsorozat — 19,46 TV 2 — 20.00 Telesport — 20,25 TV 2 — 20,50 Itália 90: Anglia—Hollandia mérkőzés — 22.50 TV 2 — Kb. 22.55 Napzárta — Kb. 23,40 TV 2 — 0,20— kb. 1,40 Csak növel ne kezdj! Olasz zenés film (ism.) SKY-EUROSPORT 7.00 A nagy korallzátony — 7.30 A repülő Kiwi — 8,00 Mókagyár — 10,00 Speedo nemzetközi úszóverseny — 10,30 Vidám, zenés sportegyveleg — 11.00 Labdarúgó VB. Legszebb pillanatok — és Ausztria-Cseh- szlovákia; NSZK—Egyesült Arab Emirátusok — 15,00 Női súlyemelő VB Szarajevóból — 16.00 Vidám, zenés sportegyveleg — 16,30 Labdarúgó VB, hírek — 17,00 Labdarúgó VB: Brazília—Costa Rica — 19,00 Tour de Trump kerékpárverseny az USA-ban — 20,00 Kick box Thaiföldről — 20,30 Labdarúgó VB, hírek — 21,00 LabdaBukarestben folytatódnak a szigorú ellenőrzések és a letartóztatások. A hadsereg azonban ura a helyzetnek, és az éjszaka viszonylagos nyugalommal telt el. Csak a bányászok járták a várost: gumibottal sok fiatalt bántalmaztak. A Zsil völgyéből és Mára- marosból érkezett bányászok csoportjai félelmet keltenek. Éjszaka behatoltak Ion Rarúgó VB: Svédország—Skócia — 23,00 Anglia—Hollandia — 1,00 Brazília—Costa, Rica; Anglia—Hollandia; Svédország— Skócia SUPER CHANNEL 7,00 Super BOOS — 11,00 Egy- veleg — 17,09 Videodivat — 17,30 Coca-Cola Eurochart 100-as európai slágerlista — 18,00 Ultra sport — 20,00 EfiC — 21,00 A hamelni patkányfogó — 22,30 Szürkületi zóna — 23.30 Késő éji horrorfilmek: A második asszony — Kb. 1,15 Egyveleg TV 5 16,05 Hirek — 16,15 Sport és szabadidő — 17,20 Carabine — 17,45 Főzőlecke — 18 00 A világ állatai — 18,30 A lövendő géniuszai — vetélkedő — 19,00 Kanadai kirándulások — 18,30 Hírek, időjárás — 19,40 Körözés. Varieté -— 22,00 Tv-híradó — 22,30 Időjárás — 22,35 Battling, a búsképű — 23.55 Éjszakai rakomány. Kulturális magazin — 0,40 Műsorzárás SAT1 7.30 Jó reggelt a SATI-gyei! — 8,30 Charlie angyalai — 9.35 Horoszkóp — 9,30 Gazdasági fórum — 10,00 Műsorelözetes — 10.05 Tévébolt — 10,30 A mák is virág. Osztrák—amerikai bűnügyi film — 12,05 Tenisz ATP-toma — 16,30 Hasznos tudnivalók — 16,40 A videotéka újdonságai — 17,05 Utazási magazin — 17,35 Hírek, időjárás — 17,45 Nyereményes játék — 17,50 Fantáziasziget. Film — 18,45 Híradó, időjárás — 19,05 Batman — 20,00 Stingray. Akciófilm — 20,55 Sport — 21,00 Jaké és McCabe. Krími — 21,55 A nap hírei, sport, időjárás — 22.05 A babysitter. Francia- olasz—NSZK játékfilm — 24,00 A tetőlakás. Angol játékfilm — • 1,30 Műsorelőzetes — Kb. 3,00 Profi ökölvivógála SZOVJET TV 4.30 120 perc — 6,35 A mi kertünk — 7,05 Ember. Föld. Világmindenség — 8,05 A balesetmentes közlekedés országos versenye — 8,35 Irkutszk irodalmi élete — 9,10 Kereskedelmi szemle — 9,40 öt nap Olaszországban — 10,25 Május volt. .. (film) — 12,15 Spektrum — 12,45 Az állatok világa — 13,45 Politikai párbeszédek — 14,15 Az áruló (film) — ]6,oo Nemzetközi panoráma — 16,45 Rajzfilm — 17,00 Énekeljünk együtt — 19,00 Híradó — 19,40 Családi tévévetélkedő — 20,45 Labdarúgó VB: Anglia—Hollandia — 23,00 A IX. Nemzetközi Csajkovszkij-verseny — 23,20 Hírszolgálat — 23,45 Varázserő (tévéfilm) — 0,50 Esztrádműsor — 2,20 Mesterlovasok SZLOVÁK TV 1 8.30 Szafari (tévésorozat gyerekeknek) — 9,00 Fiatalok publicisztikai magazinja — 10,00 Kaleidoszkóp — 10,30 Aqua tertiunak, a Nemzeti Parasztpárt volt köztársasági elnök- jelöltjének a lakására, és feldúlták a lakását. A Liberális Párt vezetőjét, Radu Cimpeanut is keresték a bányásztok, de őt sem találták. Betörtek Comeliu Copo- sunak, a Nemzeti Parasztpárt elnökének a lakására is, s mindkét ellenzéki párt székházát feldúlták. ra (dokumentumsprozati — 11,00 Svéd tévésorozat (Ism.) — 13.50 Buster világa, (dán film) — 15.20 Rhytmick (zenés műsor) — 16,00 Tévémagazin — 16,45 Brazília—Costa Rica, VB labdarúgó-mérkőzés — 19,00 Esti mese — 19,10 Beszédek — 19,20 Időjárás — 19,30 Tévénapló — 19.50 A kiugrott porckorong (NSZK tévésorozat) — 20,50 Rómeó prágai kóborlásai (Jan Triskáyal) — 21,50 A hét eseménye — 22,00 sporthíradó — 22,30 Vidd, amit tudsz (angol film) SZLOVÁK TV 2 15,35 A mexikói kaktuszok élete (dokumehtumfilm) — 16.05 Német nyelvtanfolyam gyerekeknek — 16,35 Cseh fűm gyerekeknek (ism.) — 18,00 Esti mese — 18,10 Parnassius apolto (lepke, FF) — 18,25 Videóőrü- let (zenés szórakoztató műsor) — 18,50 Az én hét csodám — 19.20 Időjárás — 19.30 Fauna (ausztrál természetfiim-sorozat) — 20,00 Kit választottunk? — 20,15 Kék marigold (angol tévésorozat) — 20,45 Anglia—Hollandia, VB labdarúgó-mérkőzés — 22,55 Svédország—Skócia VB labdarúgó-mérkőzés (felvételről)’ ’ 17., vasárnap nyíregyházi radio 9.00 Hírek — Évfordulónaptár — Sporthírek — 9,20 közelmúltunk tanúi — Reverendában — Rocktörténet (Farkas Tibor) — 10,58—11,00 Műsorelözetes — 19,30 —20,00 Hírek, tudósítások Eszak-Tiszántúlröl — Spertiütz.- szefoglaló. Szerk.: Nagy Miklós MAGYAR TV 1 8.00 A Bibiig üzenete — 8,05 Kéménymesék — 8,30 Családi torna — 8,35 Cigánykerék (ism.) — 9,00 Az elsüllyedt világok. Francia rajzfilmsorozat. 24. — 9.30 Indiánok, lappok, beduinők között. NDK dokumentumfilm (ism.) —r 9,55 Házibarát. Filléres háztartás — 10,05 Telesport. összefoglaló a Svédország—$kócia mérkőzésről — XX. Veszprémi Tévétalálkozó: 11,05 Bacher Iván: Két egyfel- vonásos (ism.) — 12,00 Marga- rétás dal. Tévéfilm 1. rész (ism ) — 14,30 Képújság — 14.40 A durva bivaly és a pásztorfiú. íCínai rajzfilm — 14,50 Forma l Francia—kanadai— magyar játékfilmsorozat. 10. rész —?• 15,35 Örömhír. A Magyarországi Methodista Egyház negyedórája — 15,50 Motocross Eur6pa-ba;ínoki futam. Közvetítés Kaposvárról, felvételről — 16.50 Három kívánság — 10,00 Reklám — 18,10 Öelta. Tudományos híradó — 18,40 Reklám — 18,50 Esti mese — 19.00 A Hét — 20,00 Híradó — 20,15 Három Kosztolányi-vers — 20,25 Néhány pere Kabos Gyulával — 20,40 Telesport — Itália 90: Belgium—Uruguay mérkőzés — 22.50 Képújság 2. MŰSOR 9,00—12,00 Tévémagiszter. A Művelődési Főszerkesztőség műsora TV 2 Sugár Ágnessel és Déri Jánossal 14.00 Képújság — 14.15 TV 2. benne: riportok, időjárás, zene. Röntgen. Szociális és egészség- ügyi híradó — 15,00 Norini és Manni. Izlandi tévéfilmsorozat 5. rész (ism.) — 15,51 TV 2 — Wurlitzer. James Brown — 16,35 Álljunk még egy szóra! — 16,45 TV 2 — 16,50 Itália 90: Írország—Egyiptom mérkőzés — 18.50 TV 2 — XX. Veszprémi TévétaláBcozó — 19,00 Zenés tv-színház. Hubay Miklós: Egy szerelem három éjszakája. Zenés játék (ism.) — 21,14 TV 2 — 21,41) Halálra várva. Kanadai tévéfüm — Kb. 23,20 TV 2, Napzárta 8KY-1: V ROSPORT 7.00 Az erő órája — S,00 Mókagyár — 10,00 Speedo nemzetközi úszóverseny — 10,30 Széllovas magazin — ll.OO Labdarúgó VB: Legszebb pillanatok — 13,00 Jugoszláv motor nagydíj — 11 labdarúgó VB: Legszebb pillanatok — 16,30 Labdarúgó VB-hfrek — 17,00 Labdarugó VB: Írország — Egyiptom — 19,00 Tour de Trump kerékpárverseny az UöA-ban — .20,00 Kiek-box Thaiföldi'! — 20.30 Labda; úgó VB-Wrek — f 1.00 Labdarúgó VB: Koreai Köztársaság—Spa- nyolorszáu — 1.3.00 Belgium— Uruguay labdarúgó-mérkőzés — l,<!0 Labdarúgó VB: Irors-ág —Egyiptom ; Belgium—Uruguay Koreai Köztársaság—Spanyol- ország SUPER CHANNEL 7.00 supei BOOS — 11,08 Coca-Cola Eurochart — 11,30 Egyveleg — 12,(0 Neben Kőnkért — 12.30 Egyveleg — 13,30 Halló, ■Ausztria, haRó, 3écs! — 14,00 Egyveleg — 15,00 írva vagyon . . . Vr.liási műsor — 15,30 Egyveleg - 15,00 Turistamagazin — 16,30 ERF. Keresztény hírmagazin — 17,00 Egyveleg — 17.30 A világ holnap, 100-as eu- j rópai slágerlista — 17,55 időjárás — 18,00 Üzleti magazin — 18.30 Egyveleg — 19,30. Videodivat — 20,00 Királyság — 20,55 Időjárás — 21,00. Előőrs Marokkóban. Film Vígjáték —22,30 Bamaby Jones. Bűnügyi film — 23.30 Egyveleg TV5 16.05 Rírek — 16,15 Ne álmodozzunk! Kalandos sportmagazin — Í7,15 Rajongók klubja — Gyermekvarieté — 18,00 30 millió barát — 18.30 Bárányhimlö - híradó — 19,00 Hotel, irodalmi magazin — 19,3® A Kelet napja. I—IL—m. 22,00 Tv-híradó — 22.30 Időjárás — 22,35 7-ről 7-re — 23,35 Furcsaságok magazinja — 0,15 Műsorzárás sati 8.05 Rick trükkös állatshowja — 8,30 Batman — 9,20 Főzőcske — horoszkóp ‘— 9,30 A videotéka újdonságai — 10,00 sport — 10,30 Utazási magazin — 10.55 Vallásos szemszögből — 11,05 Tenisz. Az ATP-torna üsz- szefoglalója — 12,45 A német történelem. 12. — 13,15 Fantá- ziaszíget — 14,05 Szabadidős tippek — 14,25 Az állatok és mi — 14.50 Tenisz. ATP-torna, döntő — 16,55 Kaliforniai szimfónia. Amerikai játékfilm — 18,45 Híradó. Időjárás — 19.05 A szép és a szörnyeteg — 20,00 Novíciák. Francia—olasz játékfilm — 2L35 Hírek. Sport — 22.00 Cse- veiy a toronyban. Talkshow — 23,15 Menekülés közben. Krimi — 0,05 A szép és a szörnyeteg. — 0,56 Műsorelőzetes SZOVJET TV 6.00 Mindenki sportja — 6,15 Aerobik — 6,45 A Sportlottó sorsolása — 7,00 Kora reggel — 8,00 Hazámat szolgálom — 9.00 Reggeli szórakoztató műsor — 9.30 Világjárók klubja — 10.30 Zenebutik — 11,00 Az egészség — 12,15 Udmurt népdalok és táncok — 13,00 O. Sztankevics, a Szovjetunió népi küldötte — 15,45 Falusi óra — 15.00 Hazatérő frontkatona — 16,30 Izland- baa — 17,00 Vasárnapi mozi — 17.30 Szombattól hétfőig (film) — 19,00 Híradó — 19,30 Vasárnapi prédikáció — 19,55 A IX. Nemzetközi Csajkovszkij-ver- seriy — 20,15 A ,60-as, ’70-es évek irodalmámemzedéke — 21,35 Könnyűzene — 23,00 A Tropinyinok (tévéfilm 1—2. rész) — 1,45 Nosztalgia SZLOVÁK TV 1 8,30 Gyerekeknek — 10.10 A napocska — 10,40 A szív (olasz tévésorozat) — 11,35 Objektív (magazin) — 12,05 Koncert — 12,50 Autósok, motorosok magazinja — 13,30 Jugoszláv dokumentumfilm — 14,10 Salakpályás vb — 16,55 Tim Sikes videoshow — 17,35 Mi tolvajok közöli (cseh film) — 19.00 Esti mese — 19,10 Torna — 19,20 időjárás — 19,30 Tévenapló — 19.55 Beszámoló egy párbajról (tévéjáték) — 21,35 Az 1989 májusi kulturális magazin Ismétlése — 22,30 Sporthíradó — 22,58 Zene Prágának 1968-ban SZLOVÁK TV 2 10.00 istentisztelet (helyszíni közvetítés Pozsonyból» — 14,00 Folkiórfesztivál — 15,00 Lengyel dokumentumfilm — 15,25 Az aranykapu — 16,15 Tévékaleidoszkóp — 16,45 Írország— Egyiptom; VB labdarúgó-mérkőzés — 19,00 Vallási műsor — 19,10 Kulturális események — 19,20 Időjárás — 19,30 A szeretett Celimar (tévéjáték) — 20,25 TUj filmek a mozikban — 20.45 Belgium—Uruguay, VB labdarúgó-mérkőzés — 22,55 Dél-Ko- rea—Spanyolország, VB labdarúgó-mérkőzés (felvételről) MOZIMŰSOR Krúdy mozi: 16—17-én DRÁGÁM, A KÖLYKÖK ÖSSZEMENTEK (am.) Ea.: 16. 18 és 20 óra! Béke mozi: 16-án LAMBADA A TILTOTT TÁNC (am.) 17-én NEM VAGYUNK MI ANGYALOK (am.) Ea.: 16, 18 és 20 óra! 17-én matiné IKREK Kertmozi: 16-án NEM VAGYUNK MI ANGYALOK (am.) 17-én LAMBADA A TILTOTT TÁNC (am.) Ea.: 21 óra; Videoház: 16-án NEM VAGYUNK MI ANGYALOK (am.) Egész nap vetítjük! 17-én 9 ES 1/2 HÉT (am.) Egész nap vetítjük ! Fehérgyarmat: 16-án A LÉGY n. (am.) 17-én KÖTÉLTANC (am.) 17-én matiné: A MEDVE Csenger: 16—17-én A TENGERALATTJÁRÓ (am.) I'sisvárda: 16—17-én ISTENEK A ífjEÍÜKRE ESTEK II. (am.) 16-án matiné PIEDONE AFRIKÁBAN Mátészalka: l®~ám KÖTÉL- TÁNC (am.) 17-én RAGADOZD (am,) 16-án matiné: A MEDVE NcgykSUó: 16—17-én ROCKY IV. (am.) Nyírbátor: 16-én MAGÁNYOS FARKAS (am.) 13-án matiné ROGER NYÚL A PÁCBAN 17- éíi BŰNTÉNY A TÁMASZPONTON (am.) Tiszavasvárá: 16-án NAGYÍTÁS (angol) 17-én ARIZONAI ÖRDÖGFIÓKA (am.) Vásárosnamény: 16—17-én ROBOTPÁRBAJ (hongkongi) Zavaros a helyzet Romániáhaa HALLGASSUNK n yiill NÉZZÜNK MEG « 1990. június is., szómba: __________________________1990, június 17., vasárnap___________________________