Kelet-Magyarország, 1990. május (50. évfolyam, 101-126. szám)
1990-05-05 / 104. szám
SULLER MARIA FELVÉTELE ) N incs költő, aki legalább egy dalt ne szentelne nekik. Nincs festő, vagy szobrász, aki alkotásával ne tisztelegne az anya, s az anyaság előtt. A május első vasárnapján mi is őket köszöntjük. E napot nem mondvacsinált parancsszó emelte ki, hanem a hétköznapok, az élet szülte. Ilyenkor a hosszú útról hazatér a gyermek, hogy ki-ki a maga módján átadja csokrait. S az anya csak ránéz, szavak nélkül is tudja, mi fáj, vagy mi szerez örömet. ök azok, akik mindent észrevesznek, s odaérnek mindig, ahova kell, s közben maguk észrevétlen maradnak. Míg élnek, addig kell szeretni, tisztelni és becsülni őket. Mert számukra a gyermek marad a legkedvesebb, vetheti őt bárhová a sors. i Nehéz az anyák útja, amit végig kell járniuk. A magzatát szíve alatt hordó kismama, később az iskolás apróság kezét kell, hogy fogja. Szárnyára bocsátja, s még idős korban is támogatja azt, akit felnevelt. Nagymamaként vagy dédiként nap mint nap számbaveszi a sereget, a mérleg nyelveként, békét, s egyensúlyt tart. Elnézem gyermekkorom fényképeit, milyen gyámoltalan csöppség voltam én is, kit anyja ölelő kezei fogI tak közre. A sírás, a jajszó, a sóhaj, a fohász mindig azzal végződött, „anyukám segíts!” Isten volt ő a cseperedő számára, aki harcba ment érte, ha nevét — a bántani akarók — szájukra vették. Hogy háláljuk meg, hogy a kis házunk ökörszem ablakán a bekukucskáló napfény mindig a tisztaságot köszöntötte. Hogy reggel elrohanva, sokszor éhen, értünk dolgozott. A rozskévék súlya miattunk hajtotta meg derekát, s a kapanyél „tánca” miattunk törte fel tenyerét. Álmodni is megtanított, a jót és a szépet szeretni... Mindezt most hogy köszönjük meg? Itt vagyunk, s megállunk előttetek, s arra kérünk, pihenjetek egy kicsit, s legyetek még nagyon sokáig közöttünk. Dankó Mihály A WAP HIRE! Partnerünk: Svájc A ..Világkiállítás Vidéken Alapítvány” tegnap Budapesten tartott rendezvényén — a tervezett Bécs—Budapest világkiállítás vidéki programjainak fellendítése érdekében — a 19 megyéhez 19 fejlett tőkés ország szponzori segítségét sorsolták ki. Szabolcs-Szatmár-Be- reg megyének Fortuna Svájcot juttatta. (Bojté Gizella részletesebb információját hétfői lapunkban közöljük.) Megszűnt a szővosz Pénteken megszűnt a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsa (SZÖVOSZ), és megalakult az apparátus nélküli Fogyasztási Szövetkezetek Föderatív Tanácsa (FSZP) — erről határozott az áfészek. takarékszövetkezetek és lakásszövetkezetek 2,5 milliós tagságát képviselő XI. fogyasztási szövetkezeti kongresszus a budapesti. Villányi úti konferenciaközpontban tartott ülésén. Mint ismeretes: a három, fogyasztási típusú szövetkezeti ágazat az elmúlt hetekben hozta létre önálló érdekvédelmi szervezetét. Kongresszusaikon úgy döntöttek. hogy föderációs for(Folytatás a 4. oldalon) Mutatós egészségügyi központot épített Kemec9éo a Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat. Az új létesítményben a két körzeti orvos mellett májastól fogorvos és gyermekorvos is megkezdi a gyógyító munkát. (Nábrádi Lajos felvétele) 400—600 millió dolláros beruházás lenne Airport Nagykálló? Nincs elvi akadálya a traazitrepOlítér építésének Tovább gyűrűzik a tervezett nagykállói tranzitrepülőtér ügye, szinte naponta kapunk újabb információkat. Egyelőre szinte zúdulnak ránk ezek a hírek, amelyek az első meglepetések után bizonyára megosztják majd a közvéleményt. Az alábbiakban az illetékes miniszterhelyetes véleményét adjuk közre. Mint az alaphírben megírtuk: Nagykálló város határában 400—600 millió dollárért interkontinentális tran- zitrepülötér felépítését tervezik, izraeli tőke bevonásával. A tervezett létesítményről az izraeli fél tárgyalt már a magyar kormány illetékesével, a helyi országgyűlési képviselővel, és az elképzelésekről nyilatkozatot írtak alá. A nagykállói tanács szerint a májusi befejező tárgyalások után megkezdődhet a tervek kidolgozása, majd fél éven belül az építkezés. A tervezett repülőtér építésével kapcsolatban Kálnoki Kis Sándor közlekedési, hírközlési és építésügyi miniszterhelyettes elmondta: a tárca is több mint egy éve foglalkozik már a nemzetközi tranzitrepülőtér építésének gondolatával. A tervet megemlítették annak az izraeli üzletembernek is, aki infrastrukturális beruházások lehetőségeiről tájékozódva kereste fel a minisztériumot. Légügyi szakemberek több országban már korábban is felvetették, hogy Európa keleti részén épüljön olyan tranzitrepülőtér, ahol a nagyméretű gépek is fogadhatók, többek között átszállásra, áruátrakásra, üzemanyag-felvételre. szervizelésre, illetve Összehívták az Országgyűlést Az Országgyűlés megbízott elnöke május 9-én. szerdán 10 órára összehívta az Országgyűlés soron következő ülését. Az ülésnapon a tesr tűiét várhatóan az alábbi előterjesztéseket tárgyalja meg: törvényjavaslat a Magyar Köztársaság Alkotmányának részleges módosításáról; törvényjavaslat a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény módosításáról; törvényjavaslat a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról. (Folytatás a 4. oldalon) Nincsenek beröqaódött mqqatartássémáink • Tagságunk meqháromtiorozédott • Afférét a képviseleti demokráciára • Ha még meggondolatlanság, holnap realitás Újítani kész csapatot juttattunk a parlamentbe Lapunk kérdéseire Seszták Oszkár, a FIDESZ szóvivője válaszol Honatyáink n bizottságokban Az Országgyűlés állandó bizottságaiban 10 Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei képviselő található. Az alkotmányügyi, törvényelőkészítő és igazságügyi bizottság alelnö- ke dr. Torgyán József (FKgP). önkormányzati, közigazgatási, belbiztonsági és rendőrségi bizottság: dr. Mezey Károly (MDF), Seszták László (KDNP). Honvédelmi bizottság: dr. Szcndrei László (MDF). Költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság: Kállay Kristóf (SZDSZ—FIDESZ—KDNP). Gazdasági bizottság: Vargáné Piros Ildikó (Agrárszövetség). Szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság: Módi László (FIDESZ). Kulturális, oktatási, tudományos, sport-, televízió- és sajtóbizottság: dr. Kávássy Sándor (FKgP), Kása Ferenc (MSZP). Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság: Szűcs M. Sándor (MDF). — Bár a hivatalos megnyilatkozásokban azt hallhattuk, hogy a FIDESZ a várakozásoknak megfelelően szerepelt a választáson, nem hinnem, hogy elégedettséget okozhat, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében egyetlen jelölt sem jutott a parlamentbe egyéni választókerületből, csak közös jelöltként. On hogyan értékeli? — összességében úgy gondolom. hogy a FIDESZ jól szerepelt a választásokon. Hogy egyéni választókerületből nem jutott be a parlamentbe senki a megyéből, az annak tudható be. hogy az emberek minden előzetes várakozással szemben pártokra adták szavazatukat, a jelöltek felkészültsége, emberi tartása nem nyomott annyit a latba, mint a párt színei. E pártos választásnak tudható be, hogy az országban viszonylag kevés FIDESZ-tag lett képviselő egyéni választókerületből. Egy másik ok lehetett, hogy a szavazótáboron belül is sokan úgy gondolták. a FIDESZ-re csak fiatalok szavazhatnak. Meglepő volt. hogy a fiatalokon kívül a nyugdíjasok szavaztak ránk. Emlékezetes a tévéből az a 106 éves néni. aki a FIDESZ-re szavazott. Mivel a fiatalokra és az idősebbekre épült a szavazóbázisunk, ezért egy-egy választókerületben nem tudtunk olyan túlsúlyba kerülni, ami elegendő lett volna a győzelemhez. Országosan jónak ítélem a szereplésünket, és a megyében is kifejezetten jónak értékelhető. Az öt megye egyike vagyunk, ahonnan a FIDESZ megyei listáról képviselőt juttatott be a parlamentbe. a százalékos arányokat tekintve pedig hatodikak vagyunk az országban. Egy képviselői helyre számítottunk igazán, s ezt sikerrel teljesítettük. — Nem vigasztalásnak szánom, de korábban sem választottak meg fiatalt, vagy nőt, csak akkor, ha mindkét, vagy mindhárom jelölt azonos korú, vagy nemű volt. Ügy hiszem, az „ezek a mai fiatalok” érezteti ilyen esetben a hatását. (Folytatás a 4. oldalom) XLVII. évfolyam, 104. szám ÁRA: 5,30 FORINT 1990. május 5., szombat Az édesanyákat f •• •• j • •• w koszontjuk Bő három héttel a választások után immár higgadtan értékelik a pártok a választás eredményeit és józanul mérlegelik és latolgatják a parlamenti, s a közelgő helyhatósági választásokon elért, illetve elérhető eredményeiket. Most azt a beszélgetést adjuk közre, amelyet Seszták Oszkárral, a FIDESZ nyíregyházi szervezetének szóvivőjével folytatott Balogh József.