Kelet-Magyarország, 1990. május (50. évfolyam, 101-126. szám)
1990-05-04 / 103. szám
12 Kelet-Magyarország — sport 1990. május 4. Nyitásnak töltött káposzta, maid finom húsok ■v Az ezttstcsapat díjkiosztója Nagy siker, megérdemelt ünneplés — ez lehetne a mottója annak az összejövetelnek, amelynek tegnap a Taurus sóstói üdülője adott otthont. Az NB I-es férfi röplabdabajnokságban ezüstérmet nyert NYVSSC együttesének tagjai, a szakosztály és a klub vezetői, a megyei tanács illetékesei, a szakosztályt támogató szponzorok (Iparcikk Kisker.. Taurus. Szabolcstiő, IBUSZ. Dohánygyár) vezetői voltak jelen az ünnepélyes díjkiosztóval egybekötött baráti vacsorán. És persze Sinka László. a Magyar Röplabda Szövetség főtitkára, a díjátadó. Kosztik József szakosztályvezető köszöntötte elsőként az egybegyűlteket. F. v,d értékelésében kihangsúlyozik, hogy ilyen sikeres évet fennállása óta még nem zárt a szakosztály. Ebben a felnőtt csapat ezüstérme mellett része van az utánpótláscsapatok szép eredményeinek is. Ezután Sinka László kapott szót. aki elmondta: a magyar sport fellegvára megyénk, a röplabdajátékosok. és az NB-p klubok számát tekintve az első helyen állunk az országban, őszintén gratulált a megérdemelt sikerhez, majd átadta az ezüstérmeket a játékosoknak. Akik közül ketten hiányoztak, Batai a válogatott edzőtáborában. Mikunda pedig sérülése miatt Ostravában van. Az érmek mellett borítékban a prémiumot is átvehették a játékosok, edzők, technikai vezető, gyúró és orvos. Az összeg öt és negyvenezer forint között mozgott. A már érmes szakosztályt köszöntötte Pataki József, a megyei tanács Röplabda NB II, FÉRFIAK: Nyh. Spor- tula—Nyírbátori BSC 3:0 (5, 9,6). Magabiztos nyíregyházi győzelem. NB II, NŐK: Mezőkövesd— Nyíregyházi Tanárképző 1:3 (—10, —12, 14, —8). Vass Szilvia vezér- ietével1 biztosan nyert a tartalé- V s főiskolás együttes. Nyírbá- BSC—Nyh. Sportula 3:1. Sakk Véget ért a megyei férfi egyéni sakkbajnokság. A dobogós- helyeznek sorsa ük*--. v^'Sban '! dőlt el, végül félpontos előnynyel végzett az élen Sigér Imre Csaba, két záhonyi sporttársát megelőzve A végeredmény: 1. Sigér Imre Csaba (SZAÉV) 7,5. 2. Pócsik Imre (Záhony) 6,5, 3. Révész Ist- ván (Záhony) 6,5, 4. 'Lajos (Vízügy) 3,5, 5. Baranyai Sándor (Záhony) 3, 6. Molnár Mihály (Vízügy) 2,5 ponttal. Mai műsor Kézilabda, megyei bajnokság: Baktalórántháza—Kisvárda (női) 16, Vásárosnamény—Fehérgyarmat (női) 17,30, Záhony—Tanárképző (férfi) 17. Varga László csapatkapitány veszi át az ezüstérmet^ (balázs) főosztályvezetője, aki az eredmény. a munka méltatása mellett ígéretet tett, hogy ez a siker a jövendő támogatás mértékében is tükröződni fog. Pók István klubelnök pohárköszöntőjében az érdemek említése mellett köszönetét mondott a játékosfeleségeknek. -barátnőknek is. akik szintén részesei voltak ennek a dicsőségnek. Ezzel véget is ért a protokolláris rész. jöhetett a vacsora. A töltött káposzta, a különféle húsok nagy tetszést arattak, miként a falatokat lesegítő itókák is. Aztán előkerült egy magnó, a zene,' és beszélgetés adott bensőséges hangulatot az ünnepélyes díjkiosztónak. A pihenés azonban még odébb van. hiszen a Magyar Kupában a legjobb nyolc közé jutásért mérkőzik a jövő héten a csapat. Kézilabda Csak a Tanárképző győzött NB II. férfink: Püspökladány—Tiszavasvári Lombik 21:21 (8:11). Gól: Matuska 6, Vámosi 5, Fedor 4, Danes 3, Nagy 2, Tábori 1. Kitűnő játékvezetés mellett megérdemelten szerzett pontot a Lombik. BHG SE—Mátészalkai MTK 29:25 (19:14). Gól: Gorskó 11, Hornyák 4, Tamás, László 3—3, Fekete 2, Szombati, Barabás 1—1. Hullámzó teljesítménye és a négy kihagyott hétméteres ellenére is nyerhetett volna a szálkái csapat. NB II. nők: Nyíregyházi Tanárképző—Szeghalom 27:21 (12:9). Gól: Benke, Hegedűs 7—7, Fodor 6, Marosi 3, Szabó 2, Tóth, Mora- vecz 1—1. Gyönge játékkal is biztos hazai győzelem. Mátészalkai MTK—Sirok 23:24 (13:14). Gól: Kacsur 10, Ve- r<*< 4, Merkovszki 3, Gerda, Szanyi, Ángyán 2—2. Jobb csapattól kaptak ki a hazaiak. Labdarúgó-bajnokságok Öt esztendő után ismét A hét végén Budapesten, a Körcsarnokban rendezték az V. korcsoportú kézilabda diákolimpia országos döntőjét.. Megyén- két a nyíregyházi Zrínyi gimnázium fiú csapata képviselte, amely rendre ott van a fináléban. Az utóbbi időben az ezüst és a bronz volt a medálok színe, a bajnoki címet öt éve szerezték meg. Most újra itt volt a lehetőség, hogy bebizonyítsák: a korosztály legjobbjai. A négyes döntőben az első ellenfél Mezőkövesd volt. A bor- sodi együttes kellemes színfoltja volt a tornának, ám a mieink ezzel különösebben nem foglalkoztak és simán nyertek. A má- sodik meccsen a veszprémiek ellen még őszről, NB-s ifjúsági bajnokiról maradt törleszteni való, és a zrínyisek nem is maradtak adósok. Az utolsó találkozóra maradt a döntés, amikor is a szintén veretlen győriek ellen léptek pályára. A korábbi találkozók eredményei alapján a nyíregyháziaknak elég volt a döntetlen is, mert gólkü- lönbségük jobbnak bizonyult. Végül izgalmas hajrában sikerült elérni ezt az eredményt, hiszen a találkozó vége előtt hat perccel még öt góllal vezettek a győriek. Aztán rákapcsolt a Zrínyi, és három másodperccel a lefújás előtt sikerült az egyen- lítés, meg volt az aranyérem. A döntő eredményei: Zrínyi— Győr 22:22, —Mezőkövesd 29:22, —Veszprém 18:27. Győr—Mezőkövesd 23:19, —Veszprém 28:21. Mezőikövesd—Veszprém 15:15. A végeredmény: 1. Nyíregyházi Zrínyi gimnázium 5, 2. Győri Bercsényi gimnázium 5, 3. Mezőkövesdi I. László gimnázium 1, Bajnok a Zrínyi 4. Veszprémi Közlekedésgépészeti Szakközépiskola 1 ponttal. A torna legjobb kapusának Lencsés Józsefet választották meg, rajta kívül még Dómján, Déváid és Papp került a torna válogatottjába. — Csapatunk jól felkészült, a gyengébb ellenfelekkel szemben végig teljes erőbedobással játszott, a szoros küzdelemnél pedig ktizdenitudásban, akarásban és koncentrálásban — ami edIfjúságiak, megyei I. osztály: Tuzsér—Kótaj 2:0, Nyírbátor— Fehérgyarmat l :0, Ibrány—Levelek 2:2. Üjfehértó—Nagyecsed 4:1, Baktalórántháza—Tiszalök 1:1, Nyh. Volán—Nagyhalász 0:0. NYVSSC II—Máriapócs 10:0. Az élcsoport állása: 1. Nyh. Volán 37. 2. Nyírbátor 37. 3. NYVSSC II. 34 ponttal. II. osztály: Ajak—Varsánygyü- re 7:1, Sényő—Tiszaszalka 2:2, Napkor—Kékese 2:3, Vaja— Nyírtass 0:1, Tyúkod—ópályi 1:1, Dombrád—Csenger 1:1. Encsencs —Nyírkárász 2:2, Vásárosnamény —Kemecse 2:0. Az állás: 1. Nyírkárász 34. 2. Ajak. 3. Vásárosnamény 33—33. NB-s utánpótlás bajnokság, ifik: NYVSSC—BVSC 1:1 (1:0). Serdülők : NYSSC—BVSC 1:2 (051). Felnőttek, közép-szabolcsi I. osztály: Demecser—Nyírtelek 5:1, Gávavencsellő—Tiszanagyfa- lu 2:1, Tiszatelek—Nyírkércs 1:1, Búj—Apagy 3:3, Kálmán- háza—Érpatak 4 ;2, Tiszadob— Nyíribrony 1:1. Tiszabercel— Oros 0:4, Nagycserkesz—Biri 1:2. Az állás: 1. Nyíribrony 30. 2. Oros 29, 3. Nagycserkesz 28. II. osztály: Tiszadada—Vasime- gyer 1:1. Nylrjákó—Nyírtára 1:0, Nyírtét—Bashalom 2:2, Ramo- csaháza—Bököny 1:6, Hardware —Tlszaeszlár 10:0, Geszterédr- Nyírpazony 2:2. Az állás: 1. Hardware 32. 2. Nyírtét 22, 3. Bököny. 4. Nyírtura. 5. Tiszadar da 21—21. Fehérgyarmati 1. osztály: Penyige—Gacsály 7:1, Szamossályi— Szatmárcseke 4:1. Nábrád—Tisztaberek 0:3. Túrricse—Tiszakőród 1:2, Tunyogmatolcs—Vámosoro- szi 3:0. Jánkmajtis—Panyola 3:1. Az állás: 1. Penyige 24. 2. Túrricse 21. 3. Tisztaberek 20. II. osztály: Nagyar—Méhtelek 4:2, Rozsály—Kisar 1:2, Tisza- becs—Csegöld 1:5. Szamosújlak— Palád SE 9:0, Kölese—Cégénydá- nyád 1:4, Nagyszekeres—Milota 8:2. Az állás: 1. Nagyszekeres 25, 2. Szamosújlak 23. 3. Milota 20. Nyírbátor: Nyírbogát—Nyírvasvári 4:0, Nyígyulaj—Szakoly 5:0. Terem—Piricse 6:2. Balkány —Penószlek 6:2, Ofehértó—Nyír- béltek 0:3. dig nem volt erősségünk — tudott újítani. Az ottani szakemberek véleménye szerint is egységes csapatjátékunknak köszönhető az aranyérem. Technikailag és taktikailag jól felkészült játékosok kitűnő csapatmunkája hozta meg a korábbi második és harmadik helyezések után a bajnoki címet — értékelt Bartha Dénes, a csapat edjője. — mán — Az aranycsapat tagjai, balról állnak: Drenyószki Gábor (techni- vezetö). Seregi Zoltán, Papp Róbert, Demeter Roland, Déváid Attila, Lesku Sándor, Hajdú Lajos, Dómján Miklós, Bartha Dénes (testnevelő, edző). Guggolnak: Munkácsi József (igazgató), Balogh Károly, Molnár Attila, Lencsés József, Koncos Imre, Kormolai Attila. Rendkívüli kedvezmény — a Nyírfában Minden import fagyasztószekrény és fagyasztóláda 5500,— Ft-tal olcsóbb, amíg a készlet tart! Keresse fel II. emeleti műszaki osztályunkat! A Nyírfában mindennap várja valami meglepetés. Ne feledje. A JÓ VÁSÁRLÁS NYITJA, NYÍRSÉGBEN A NYÍRFA! (1561) NYÍREGYHÁZI RADIO 17,00 Hírek — Jó hétvégét! — Kulturális programajánlat — 17,30—18,00 Hírek, tudósítások — Lapszemle — 18,00—18,30 Jó hétvégét! Sportprogramajánlat — Műsorelőzetes. Szerk.: Szo- boszlai Tibor NYÍREGYHÁZI RÁDIÖ (SZOMBAT) 8,00 Hírek — Lapszemle — Évfordulónaptár — 8.20 A héten történt — 9,00 Hétvégi teríték, zenével. (A jogász válaszol ... — Hobbimikrofon — Riportok, tudósítások, interjúk) — 9,58—10,00 Műsorelőzetes. Szerk.: Gajdos László MAGYAR TV 1 7,55 Képújság — 8,00 Tévétorna — 8,05 Lovak és lovasok. Francia dokumentumfilm-so- rozat. VI/6. rész: Spanyolország (ism.) — 8,55 Magyar évszázadok. Az osztrák—magyar vámunió (ism.) — 9,15 Vidékiek. Kínai film (ism.) — 10,40 Képújság — 15,35 Képújság — 15,45 Szép magyar tánc. Bagi verbunk és friss (ism.) — 15,50 Ungvári Tamás—Polgár András: Kémeri. Tévéfilmsorozat. V/2. rész: A nuncius látogatása (1985., ism.) — 17,00— 19,00 Péntek délután — 17,00 Évgyűrűk — nyugdíjasok műsora — Kb. 17.30 Téka — közhasznú információk — Kb. 17,40 Riportfilm — 17,55 Reklám — Kb. 18,00 Ablak — közéleti szolgáltató műsor — 19,05 Reklám — 19,10 Esti mese: A sün keresi a családját. Lengyel bábfilm — 19,20 Reklám — 19,30 Híradó — 20,00 Reklám — 20,05 Az Orfeum vendége — Kovács Kati — 20,50 Reklám — 20.55 Panoráma — világpolitika percről percre — 21,55 Van öt perce? Csajkovszkij: Voltam fűszál — dal — 22,00 Spiónjá- ték. Éstenházy Péter művének tévévaltozata — 23,10 Híradó 3 TV 2 Berkes Zsuzsával és Dombóvári Gáborral 17.00 Képújság — 17,15 TV 2. benne: reklám, riportok, időjárás, zene — 17,45 Torpedó — telefonos játék — 18,00 Telesport — 18,25 Gyerekeknek! Tom és Jerry. Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) 1. A kis szökevény. 2. A Tom és Jerry rajzfilmkészlét. 3. Kísértet kísérlet — 18,46 TV 2 — 19,00 Darwin viszontagságos élete. Amerikai film (1972.) — 20,27 Autó 2. A TV 2 és az Autópiac autósmagazinja — 21,00 Híradó 2 — 21,20 TV 2 — 22,00 Napzárta — 22,45 Fekete köpenyes férfi. Brazil bűnügyi film (1986.) — Kb. 0,30 TV 2 SKY-EUROSPORT 6.00 Üzleti világhíradó — 6,30 Európai üzleti hírek — 7.00 DJ Kát Show — 9,30 Autó- és motorsport híradó — 10,00 Ausztrál futball — 11,00 Kerekek — 12,00 Jégkorong VB — 14,00 Röplabda — 16,00 Benson and Hedges Nemzetközi Golfverseny — 19,00 Labdarúgó VB — előzetes — 20,00 Vidám, zenés sportegyveleg — 20,30 Pankrá- ció — 22,00 Kosárlabda — 23,30 Meghívásos férfi röplabdatorna — 1,30 Benson and Hedges Golftorna — 2,30 Műsorzárás SUPER CHANNEL 7.00 Napkezdet — 8,00 Egyveleg — 16,00 Forró drót — 17,00 Hullámhosszon — 18,30 Nemzetközi slágerstúdió — 20,00 Koncertkülönlegességek — 21,00 Kék éj — 22,00 Hírek, időjárás — 22,15 Koncertkülönlegességek — 23,15 Félvállról vettek — 23,45 Max Headrom félórája — 0,15 Hírek, időjárás — 0,30 Kék éj — 1,30 Időlánc — 1,45—7,00 Egyveleg TV5 16,05 Hírek — 16.15 Különleges megbízott — 17,15 Esély a daloknak — 17,45 Főzőlecke — 18,00 Számok és betűk — 18,20 Inci-finci fantázia — 18,35 Pihenőidő — 18,50 TV5-klub — 19,00 Jövők. Tudományos magazin — 19,30 Hírek, időjárás — 19,40 Csillogó papiros — 20,00 Strip Tease — 21,00 Kiadatlan anyagok. Dok.-film — 22,00 Tv-hír- adó — 22,25 Időjárás — 22,30 Lucrezia Borgia. Francia film — 0,05 Kerevet. — 0,30 Műsorzárás SAT1 6,00 Jó reggelt a SATl-gyel! — 8,30 Hírek, időjárás — 8,35 Szomszédok — 9,00 Hírek — 9,05 Szeretethajó — 9,50 Főzőlecke — 10,00 Hírek — 10,05 Tévébolt — 10,30 A három testőr — francia—olasz kalandfilm — 12.15 Szerencsekerék — 13,00 Tévétőzsde — 14,00 Müsorelő- zetes — 14,05 A valódi szellem- irtók — 14,30 Utazóknak — 14,40 Szeretethajó — 15,30 Boszorkányt szeretek — 15,55 Tévébolt — 16,05 High Chapparal. Western — 17,00 Hírek, Időjárás — 17,10 Szomszédok —17,45 Műsorelőzetes — 17,50 Az Ad- dams család — 18,15 A hibbantak — 18,45 Híradó — 19,05 Szerencsekerék — 19,50 Időjárás, hírek — 20,00 Charlie angyalai — 20,55 Hírek — 21,00 A polip. Bestia halálkarokkal. Olasz fantáziaíilm — 22,50 A nap hírei, sport, időjárás — 23,00 A zsákmány. Francia— olasz Játékfilm — 0,35 Műsor- előzetes SZOVJET TV 4,30 120 perc — 6,35 Dok.-film — 7,00 Rajzfilmek — 7,35 Források — 8,05 Angol nyelvlecke — 9,05 Belorusz népzene — 9,45 Tizenhaton Innen és túl — 10,30 Híradó — 13,30 Hírszolgálat — 13,45 M. Muszorgszkij: Egy kiállítás képei — 14,15 Dok.-filmek — 15,05 Raizfil- mek — 15,40 I. Biankovszkij orosz dalokat énekel — 15,45 Filozófiai beszélgetések — 16,30 Híradó — 17,00 Haladás. Tájékoztatás. Reklám — 17,30 Fúvószene — 17,50 Belépés a labi- rintusba (V/5.) — 19,00 Híradó — 19,40 Reklám — 19,45 Aktuá- lis interjú — 19,55 Nosztalgia — 20,25 Nézőpont — 22,10 Hírszolgálat — 22,30 Három ismeretlenes feladat (tévéfilm. l. rész) — 23,35 Operettek SZLOVÁK TV 1 9,00 Iskolásoknak — 9,15 Kicsinyek műsora — 9,40 Franeía tévésorozat (ism.) — 11,05 Cseh film (Ism.) — 16,20 Választás 1990 — 16,55 A nap percei — 17,05 Választások 1990 — 19,00 Esti mese —■ 19,30 Híradó — 19,50 De Bois Dóré marquise (francia tévésorozat befejező része) — 21,10 Vetélkedő — 22.00 Események, kommentárok — 22,30 A nemzetgyűlés tanácskozása (felvételről) — 23,00 Mindenkorra és állandóan (NSZK-film) SZLOVÁK TV 2 16,35 Utazó kamera — 17,00 Publicisztikai műsor a sportról — 17,30 A Híradó magazinja — 18.00 Esti mese — 18,10 A szauna (finn dokumentumfilm) — 19.00 Nektárregény (cseh film) — 20,20 Én — te — mi (az emberi problémákról) — 21,00 Híradó — 21,40 Portréfilm — 22,0Q Rockegyüttesek versenye MOZIMŰSOR Krúdy mozi: LOLKA ÉS BOLKA A VADNYUGATON (lengyel) Ea.: 16 óra! ROZSAK HÁBORÚJA (am.) Ea.: 18 és 20 óra! Videoház: KOKTÉL (am.) Ea.: 9,30, 11,30, 14 és 16 óra! POTYAUTASOK (magyar) Ea.: 18 és 20 óra! Béke mozi: KUTYÁM JERRY LEE (am.) Ea.: 16 és 18 óra! JÖ REGGELT VIETNAM! (am.) Ea.: 20 óra! Vásárosnamény: VISSZA A JCVÖBE II. (am.) Tiszavasvári: DOLGOZÓ LÁNY (am.) Cserger: VÉRES JÁTÉK <am) Fehérgyarmat: ORSZÁGÚT FANTOMJA (am.) Nagykáiló: HALALPART (am.) Nyírbátor: KINCSVADÁSZOK (am.) Kisvárda: SZÜLETETT JULIUS NEGYEDIKÉN (am.) Mátészalka: ROAD HOUSE ORSZÁGÚTI DISZKÓ (am.) 4., Péntek, 15,30 óra: DANTON. Bérletszünet. 19,00 óra: A SEVILLAI BORBÉLY. Radnóti. 1990. április 26-án j '' * Magyar Takarékszövetkezeti Bank BT él a Takarékszövetkezetek, Nyíregyházán megtartott országos ajándéksorsolásán, az Igazgatóságunkhoz tartozó megyékben, az alábbi sorsjegyek nyertek: Borsod-Abaúj-Zemplén megye: 10 000 Ft-os értékjegy 586339 Biese 20 000 Ft-os értékjegy 519569 Boldva HI-FI torony 206263 Tárcái Mikrohull. sütő 1090301 Tiszakarád Volkswagen GOLF szgk. B 118164 Mezőkeresztes Hajdú-Bihar megye: 10 000 Ft-os érté kijegy 1276302 Balmazújváros 10 000 Ft-os értékjegy 861020 Létavértes 20 000 Ft-os értékjegy B 473S59 Hajdúsági TKSZ Videorecorder 861800 Létavértes Szabolcs-Szatmár-Bereg megye: 20 000 Ft-os értékjegy Nr 063526 Vásárosnamény 20 000 Ft-os értékjegy 1392310 Dombrád Szárítógép 235102 Tarpa Mikrohull. sütő A 625220 Üjfehértó 1 millió Ft értékjegy 1491849 Ibrány Mosógép 633460 Nyíregyháza MTB. 1 Mélyhütöláda 1496484 Nyíregyháza MTB. I A részletes nyereménylista minden Takarékszövetkezetnél, illetve a Magyar Takarékszövetkezeti Bank BT Kegionális Igaz- gatóságán, Nyíregyháza, Lenin tér 7. sz. alatt megtekinthető. (1564) F fry] HALLGASSUNK^ II NÉZZÜNK MEG KB 19)0. május 4., péntek Szabolcs-Szatmár-Bereg társadalmi-politikai napilapja Főszerkesztő: DR. ANGYAL SÁNDOR. Főszerkesztő-helyettes: MARIK SÁNDOR ■■■ÉÉflHHH Kiadja a Szabolcs Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre, Szerkesztőség és kiadóhivatal: KII in 1111 í-íf/í 111 Nyíre9yháza, Zrínyi u. 3-5.4401. Szerkesztőségi postafiók: 47. Lapkiadó postafiókszám: 25. Télefon: 11 -277. Sportrovat: 10-329. Hirdetésügyben: 10-150. Telex: 73-344. Készült a Nyírségi Nyomdában. Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Jáger Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető minden postahivatalnál és hírlapkézbesítőnél. Budapesten: XIII. Lehel u. 10/a. 1900. Előfizetési díj egy hónapra 105 forint, negyedévre 315 forint, fél évre 630 forint, egy évre 1260 forint. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058