Kelet-Magyarország, 1990. május (50. évfolyam, 101-126. szám)
1990-05-26 / 122. szám
6 Fiatalokról — Fiataloknak HÉTVÉGI MELLÉKLETE 1990.május 26. Három banda — három interjú Szülinapi buli lesz Miskolcon a Eddának Pokolgéppel a metal lady Jó hangulatú koncertet adott nemrégen a Bujtosi Szabadidő Csarnokban az Edda együttes. A régi és az új dalok hallatán önfeledten csápolva ugrabugráltak, vagyis „pogóztak” a tizenévesek. A buli megkezdése előtt kértük meg Pataky Attilát egy kis beszélgetésre. 10 év — 10 lemez — olvasható az új album borítóján, amely már kapható az üzletekben. A címe: Győzni fogunk! Mi mindenről szól ez a lemez? — A cím egyben az Edda politikáját is kifejezi. A magunk módján elbúcsúzunk az elmúlt évektől. Te és én, vagyis mi, s a többiek egyszer győzni fogunk gyermekeink érdekében, másképp nem lehet. A dalokat úgy írtam, hogy bennük legyen az 1990-es év kor- és körképe. • A színpadon látható egy középen kivágott nemzeti színű zászló, amely az ’56-os eseményeket juttatja az ember eszébe. Ezzel mi a célotok? — A zászló is része a politikánknak. Az egyik dalban énekelünk is róla: „Messze a cél, / a zászló meggyötört, / nekünk így is szép I. Vagyis a magyar múltat fel kell vállalni kínjaival, bajaival, erényeivel. Ez mindazok feladata, akik itt élnek e hazában. • Olyan fiatal zenészekkel játszol most együtt, akik még szinte gyermekek voltak akkor, amikor az első lemezed megjelent. Milyen érzés ez? — Valóban fiatalok, s tökéletesen professzionális muzsikusok. Alapi István szólógitáros, Pethő Gábor basszusgitáros, Donászi Tibor dobos, Gömöri Zsolt billentyűs megőrizte mindazt a tüzet, amelyet az amatőr világból magával hozhatott. Megvan a tekintélyem, ami elég arra, hogy a zenekar ügyintézésében ne kelljen túlzott áldemokráciát használni. Egyszer mindent megbeszélünk közösen, aztán én döntök, Manapság a kelleténél jóval kevesebbszer vesz könyvet a kezébe az ember. Az olvasás nagyfokú tévesztése különösen a kisiskolások esetében fájó. Ennek a gyermekek felgyorsult élettempója mellett a televízió, a video, a képregény is az oka. Keresni kell a lehetőségeket, hogy újra feléledjen bennük az olvasás iránti igény. Mert, ha ők maguk ráéreznek a szép szó ízére, akkor utat tud találni hozzájuk a vers, képesek lesznek annak befogadására, netalán a megszólaltatására is. Hogy ez megvalósítható, bebizonyosodott nemrég a nyíregyházi 9. Sz. Arany János Általános Iskolában rendezett József Attila versmondóversenyen is, ahol a város és a környék iskoláinak felső tagozatos tanulói mutatkoztak be. A .meghitt hangulatúj ,magas_ s természetesen vállalom a felelősséget. • ...s emberileg hogyan jöttök ki? — Egy célért dolgozunk valamennyien. Saját érdekünk, hogy jól menjen a szekér, ezért fölösleges álproblémákkal nem nehezítjük utunkat. Kőkemény életforma a miénk, a 100 százalékból csak 5 százalék a csillogás. • Hogyan értékeled ezt a 10. albumot? — Hogy bármilyen véleményt mondhassunk róla, ahhoz legalább kétszer meg kell hallgatni. Zeneileg kiforrott, érződik, hogy három éve együtt vagyunk. Minden értéket megtartottunk, ami az Eddára jellemző, s igyekeztünk továbblépni a hangszerelés, lemezmegszólalás terén. • Már említettük, hogy az idén 10 éves az Edda. Lesz-e születésnapi buli? — Természetesen. A gyökereknél ünnepelünk, vagyis Miskolcon. Ott május 27-én és 28-án lesz koncert a sportcsarnokban, az országos születésnapi buli pedig június elsején a Kisstadionban. A koncerteken fellép az 1975-ös Edda, a bakancsos Edda 1980-ból, s a korona a mai Edda lesz. Meghívott vendégeink Keresztes színvonalú versenyen megfigyelhető volt a versmondók alapos fel- készültsége, a pontos szövegtudás, az eszközökben gazdag, hiteles előadásmód. A közönség és a zsűri elsősorban az életkornak megfelelő, alkathoz illő, vidám, játékos hangvételű verseket méltányolta. Hallhattunk újra Petőfiés Csokonai verseket, s közel férkőztek a hallgatóság szívéhez azok a versmondók is, akik megyénkben költők verseit mondták. A gyerekek a versválasztáskor újból rátaláltak az elmúlt évtizedekben világnézeti okból méltánytalanul száműzött versekre (Arany J. : Fiamhoz). Az ilyen együttlétek valóban könyvközeibe viszik a gyerekeket. A verseny eredménye: első lett Lutter Imre (19. Sz. Ált. Isk,), második Gál Éva (2. Sz. Gyakorló Ált. Isk.), a harmadik helyet pedig Kiss Lénárd szerezte meg (2. Sz. Ált. Isk.). Gonda Lajos Színvonalas és érdekes a műsor, amelyre mindenkit várunk, hiszen ilyen jó buli legközelebb csak 10 év múlva lesz. Az oldalt összeállította: M. Magyar László Bodza Ej borul a gyalogúira, virraszt már a tájnak bokra. Fehér fürtje, mint a lámpa, világít az éjszakába. Az egyik pontból kiindulva úgy járjuk be az utakat, hogy minden utat csak egyszer tegyünk meg, s az utak ne keresztezzék egymást. A rajzos megoldást levelezőlapon küldjétek be a szerkesztőségbe! Talán soha ennyire nem volt olyan népszerű a heavy metal zene, mint napjainkban. A külföldi és a hazai bandák koncertjein népes rajongótábor tombol, az üzletekben keresettek a lemezek és a kazetták. Sokan szeretik megyénkben is a Pokolgép együttest, amelynek énekesét, Kalapács Józsefet a múlt heti számunkban mutattuk be. Most a Kukovecz Gáborral készült beszélgetést olvashatjátok. Néhány popújság a kemény zene elsőszámú hazai együtteseként ír rólatok. Hogyan fogadjátok ezt a rangsorolást? — Megtisztelő számunkra, hogy így értékelnek bennünket. Bízunk abban, most az újságok jót írnak rólunk, de ez nem mindig volt így. Tiltott műfajként tartották nyilván ezt a zenét, elsőként mi kezdtük el Vetélkedő fiataloknak A Nyíregyházi Demokratikus Ifjúsági Szövetség általános műveltségi vetélkedőt hirdetett 5 fordulóban. A IV. forduló válaszait az alábbi címre küldd be: NYÍRDISZ, Korányi Frigyes u. 12. I. emelet. A IV. forduló válaszainak beérkezési határideje: június 1. Ha erre a határidőre mind a 4 forduló válaszait beküldik 3—5 fős csoportok, még részt vehetnek a játékban. IV. forduló (Sport) I 1.1 Ki volt az a magasugrónő, aki a világon elsőként került 2 méter fölé? fin Mit jelent az „altano-rendszer” kifejezés? I 3.1 Ki volt az a súlyemelő, aki három fogásnemben elsőként szárnyalta túl a 600 kilogrammot? I~4~l Mit jelent az „IAAF” rövidítés? Sorold fel az IAAF szakbizottságait! I~in Ki volt az a teniszező, aki a világon elsőként győzött egy naptári évben a négy legnagyobb versenyen: a francia, a wimblendoni, az amerikai, az ausztrál bajnokságon? ra Mi a Cooper-teszt? m Ki volt az a magyar sportvezető, akit halála után a NOB az Olimpiai Érdemrend ezüst fokozatával tüntetett ki? fin Mi volt a labdarúgás ősének tekinthető labdajáték neve, s honnan származik? föl Kiről nevezték el azt a magas- ugró-technikát, amelyik máig is a legeredményesebb és mi a technika neve? I 10.1 Ki volt a FIFA első nem euró.paieinöke? . , . , . >',■ népszerűsíteni. Aztán politikailag nyitottabb lett az ország, s egyre inkább elfogadták ezt a zenét. Nemrég jelent meg a negyedik lemezetek, melynek címe: Metál az ész. Mit tartasz fontosnak elmondani róla? — Érdekesség, hogy az MHV első ízben CD-t is készít a lemezről. Egyébként úgy érezzük, hogy eddig ez a legjobb albumunk. A megszólalása korszerűbb, modernebb, keményebb. Kezd kialakulni egy sajátos stílus. A dalok pedig a Fiatalok gondjairól, problémáiról szólnak. Alig jelent meg a negyedik lemez, már az ötödiken gondolkodtok... — Valóban, június 9-én Budapesten az Olimpiai Csarnokban lépünk fel, s arról a koncertről szeretnénk egy lemezt készíteni. Előzenekarunk az osztrák Blind Petition lesz. Az 5. lemez anyagát a fiatalok állítják ösz- sze, ugyanis szavazhatnak az eddig 12 legszimpatikusabb Pokolgép számra, s azokat fogjuk játszani, illetve felvenni lemezre. Ä rajongók tehát júniusig elküldhetik szavazataikat a következő címre: Pokolgép, Budapest, 1428 Pf.: 72. Közreműködik az együttes az Emberrabló lányok című filmben is. ■— Miért hagytátok abba 5 évvel ezelőtt? — Hét évig énekeltünk együtt. Mint minden együttesnél, nálunk is voltak nézeteltérések, meg a szakma sem bírta már elviselni a sikerünket. Mindenfélét kitaláltak, hogy csempészünk meg hasonlók. —Miért csináltátok ezt a turnét? — Tudod nagyon jó dolog újra együtt zenélni. Most, hogy napokon át együtt van a zenekar, sorra jönnek elő a régi emlékek, humorok. Tegnap a koncert után kis híján halálra röhögtem magam. — Hány koncertből áll a turné? — Nyíregyháza után Debrecenben játszunk, majd Pécsett, Szegeden. Körülbelül tíz helyen éneklünk. — Most nagy sikeretek van... — Régen is volt. — Irtok új számokat? — Nem biztos. A közönségtől függ—A Karthago tagjai az 5 év alatt más együttesekben játszottak. Zeneileg mennyire változtathat ez a stílusotokon? — Természetesen csak amennyire szükséges, annyit változtattunk. Ahogy jön. —Mi az oka, hogy megint együtt vagytok? — Túl sok volt ez az 5 év. Jó újra egy.ütt./enéJ'ni. Jó, Uitm.-hogy sjljön— Nagy megtiszteltetésnél érezzük, hogy Kalapács Józsit fel kérték a szerepre. Olyan színészek kel játszhat együtt, mint Hauman Péter, Kibédi Ervin, Schütz Ha, Esz tergályos Cecília. A Pokolgép filmben elének! i az Egy falka—eg vér című számot, ez a dal rajta vai az új lemezen is. Nagyon sokan felkapták afejükt arra a hírre, hogy a népszerű ma nőkén, Bíró Ilona veletek énekei Hogyan jött létre ez a kapcsolat? — A filmforgatáson ismerked tünk meg vele. Azt még nem tudjuk hogy milyen távú lesz együttműkö désünk, az azonban már tény, hog; írtunk neki egy lemezt, amely filmmel egy időben fog majd meg jelenni. Igazi kemény heavy méta lemez lesz. Hazánkban ő az els< heavy metal énekesnő, megszállót gondolkodású. Nyugaton ez má megszokott, nálunk még nem. Ta Ián majd az ő szereplése beindítja : nőknél is a pezsgést. Mikor jöttök legközelebb me gyénkbe? — Június 6-án Nyírbátorban les: Pokolgép koncert, szeretettel vá runk minden rajongót. (mml nek a koncertünkre, hogy érdekli ai embereket az ilyen zene. Felismerik az emberek újra, hogy nemcsak Spagetti, a Yo-yo és a „Unka-lány" féle zenék vannak. Nem mindenk Depeche Mode-ot hallgat, hanem leírhatom azt is, ami engem foglal koztat, ami én vagyok. Nem olyar szövegek, amihez semmi közöm nincs, amivel a mit tudom én kinek akarnak nyalni. — A közönség a régi? — Persze. Jó érezni, hogy még él az a rock and roll szellem, amit annak idején nem ismertek el. Azt mondták róla, a koncerteken egy olyan réteg jelent meg, amelyről eddig nem, vagy alig volt tudomásuk az embereknek. Végre ezek újra megjelentek. — A koncerten milyen dalokat hallhatunk? — Természetesen a régi nagy kedvenceinket és Gidófalvi Attila most megjelent lemezéről, a Tíz parancsolatról is lesz egy szám.-—Melyik lemezkiadóval vagytok jóban? — A Protonnal, Szigeti Ferenc révén. — Mi lesz a koncert után? .— Mindenki megy vissza az együtteséhez. Az Easthez a Fáraóhoz... De nem kizárt egy új Karthago lemez sem. Hiszen az anyag meg van. „ ^, Arday Oti Ildikó, Nagy Feró, Deák Bili Gyula. Gyermekeknek (mml) „Az én nagy problémám az idő. Miért kell azért tönkremennie két ember viszonyának, kapcsolatának csak azért, mert nincs egymásra idejük?” — kérdezi G. Tünde Nyíregyházáról. Szokták mondani, hogy az embernek arra van ideje, amire akarja, hogy ideje legyen. Többé-kevésbé mindenki rangsorolja önmaga számára, hogy melyek azok a teendők, amelyekre mindenképpen időt szán, és melyek azok, amelyeket nem feltétlenül végez el, csak akkor, ha jut rá ideje. Ha például tévét nézel, olvasol, tanulsz, esetleg alszol, amikor elmehetnél a barátodhoz is beszélgetni, akkor minden bizonnyal pillanatnyilag legkevésbé a barátod, a beszélgetés a fontos számodra. így aztán a sokszor hangoztatott időhiány jó kifogás lehet—de sokkal kevesebbszer tény. Azért azt is érdemes végiggondolnod, hogy ésszerű-e a napi időbeosztásod, melyek azok a teendőid, amelyekre némi szervezéssel, gyakorlással kevesebb idő is elég lenne. Husztiné Hajdú Erika pszichológus (Várjuk továbbra is a lelki, biológiai, szexuális élettel kapcsolatos kérdéseiteket, problémáitokat. A borítékra írjátok rá: Tini-Tüskék) Még él a rock and roll szellem Lesz új Karthago lemez? Hosszú szünet után az idén ismét összeállt a Karthago együttes. Május 6-án az Ifjúsági Parkban léptek fel, akkor készült az alábbi beszélgetés Takáts Tamással, az énekessel. Tíz éve őrzik a lángot y Kelet , A Magyarország