Kelet-Magyarország, 1990. május (50. évfolyam, 101-126. szám)
1990-05-22 / 118. szám
8 Kelet-Magyarország — sport 1990, május 22. „Botladozók“ kupaöröme Ki örül a végén? Szerdán játsszák le a jubileumi, 50. labdarúgó Magyar Kupa elődöntőinek visz- szavágóit. Május 9-én a Bp. Honvéd és a Pécsi MSC hazai környezetben 2:0-ás előnyhöz jutott a Vác, illetve a Rába ETO ellen. A legjobb négy között a Pécs kivételével három olyan együttes szerepel, amelynek még kiesési, de legalábbis osztá- lyozós gondjai támadhatnak a szombati NB I-es záráskor. Papíron tehát nincs sok félnivalója az idegenbe készülő pécsieknek és a Bp. Honvéd legénységének sem. De csak papíron. Mert a PMSC gyakorlatilag a sérültek együttese, és cseppet sem lehet friss, hiszen az elmúlt hét végén Olaszországban részt vett a KK küzdelmein. A szerdai visszavágók előtt egy nem túl kedvező és egy előnyös helyzetben álló csapat képviselőjét kérdezte az MTI munkatársa: mit vár a visszavágóktól? Horváth Béla, a Rába ETO szakosztályvezetője: — Személy szerint nem gondolok vissza túl nagy örömmel a pécsi 90 percre, hiszen a baranyaiak védője, Kónya már a találkozó elején tekintélyt akart szerezni, és lábtörést okozott az egyik legjobb formában lévő támadónknak, Mörtef * Bélának. Hiszem, hogy h^ohié kíméletlen belemenésgk* nem fordulnak elő Győriítti’ES&lyek? - Két gól hátrányt lottózni igen nehéz, de nekünk'kellemetlen bajnoki szereplé.? végé felé közeledve kötelességünk valami szépet is letenni az _ asztalra! „• > Ki vívja a Magyar Kuná- döntőt? 4k W * A — A Rába ETO a Bp.fioJr véddal küzd meg a 4yófeáén. A legutóbbi két idény bajnokcsapata, a Bp. Honvéd réítíj széről Disztl Péter kapus nyi- " latkozott. — Az első, a kispesti öszszecsapáson látottak monöaR- ják velem: kiélezett, óriási •OUKbhd Szegedem rendeztéfe, v. a röplabda diákolimpia IV. korcsoport országos elődöntőjét. Kitűnően. szerepelt a tisziavasváiri Vád Mihály Gimnázium leánycsapata, veretlenül lett első. Eredményével bekerült az országos hatos döntőbe. A Szegeden elért eredmények: Váci G.—Kecskemét 3:2, —Szeged 3:0, —Debrecen 3:0. Totónyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazatóság tájékoztatása szerint a Totó 20. játékhetére 7 167 570,5 darab szelvény érkezett be. A nyeremények: 13 plusz egy találatos szelvény 2 darab, nyereményük egyenként 159 243 forint, 11 talá- találatos szelvény nem volt, 12 találatos szelvény 35 darab, nyereményük egyenként 159 243 forint, 11 talá- latos szelvény 451 darab, nyereményük egyenként 12 358 forint. 10 találatos szelvény 4767 db, nyereményük egyenként 1754 Ft. A kifizetés időpontja: 20 000 forint alatt május 26-tól, 20 000 forint felett május 30-tól. kupacsata színhelye lesz a váci sporttelep — mondta a kapuvédő. — Mi a 29. bajnoki fordulóban legyőztük a Siófokot a Bozsik Stadionban, és ez kellő önbizalmat szolgáltat együttesünknek- Ugyanakkor persze annak is tudatában vagyunk, hogy a múlt szombaton a váciak villogtak a Vasas ellen a fővárosban. Az a tény, hogy 4 gólt lőttek Angyalföldön, szintén önmagáért beszél. i .Mindezek ellenére úgy hiszem, hogy Kánaán Attila két kispesti gólja kellő előnyt biztosít.' \ ~ . V _ ____ i. *■ ~i fii i ....... iT'i Küzdelmes mérkőzések NB II, FÉRFIAK: Nyírbátori BSC—Mg. Főiskola 3:0 (12, 13, 8). Küzdelmes mérkőzésen nyertek a hazaiak. NB II, NŐK: Fehérgyarmat—Nyh. Tanárképző 0:3 (—11, —7, —5). A fokozatosan játékba lendülő vendégcsapat biztosan győzött Gyomaendrőd—Nyírbátor 0:3 (—5, —7, —12). Jó napot fogtak ki a vendég bátornak. Nyh. Sportula—Miskolci VSC 0:3 (—10, —10, —6). A vereség ellenére jól játszott a hazai együttes. \ Megyei II. oiztáy Tyúkod veresége A labdarúgó megyei II. osztály hét végi fordulójában győzött az éllovas Csenger, az őt követő Varsánygyüre döntetlenül játszott. Kikapott a Tyúkod, egyre jobban leszakad az élen állóktól. EredményekTiszaszalka—Tyúkod 1:0, Varsánygyüre—Vaja 1:1, Sé- nyő—Napkor 0:0, Csenger— Kemecse 3:0, Ópályi—Vásá- rosnamény 0:1, Nyírtass— Encsencs 1:2, Kékese—Domb- rád 2:1, Nyírkárász—Ajak 0:0. ” * -J \ T ! Ötszázért huszonötezret nyerthet ? ;j&flipieliep yeliiik a Mondiálra húsz forintért ezreW netán ötszázért bu- szonmeyreí nyerői? Amennyiben igen, akkor egyszerű a feladat, el kell találniuk! lesz a közelgő iabáámgó . világbajnoki döntő* legjobb ú%ot&' együttese, «-és még efljpj^tpróság: az. első négy helyezett sorrendjét is helyeken kell tip- pelifi. Eeíe lényege annak az új játéknak, amelyet lapúnk és a budapesti Standard Kft. közösen szervez. A tippszel- vényeket lapunk fogja közölni, ezekkel lehet jelentkezni a fogadási játékra mégpedig a következő módon: a kivágott, és otthon kitöltött szelvényekkel szerkesztőségünkben lehet megtenni a téteket. A legkisebb összeg húsz, a legnagyobb , ötszáz forint. Persze ez tulajdonképpen több is lehet, mert nemcsak egy szelvénynyel lehet részt venni a játékban. És a nyereményekről részletesebben. A világbajnoki döntő résztvevőinek helyes sorrendű eltalálása már a befizetett összeg kétszeresének nyerését jelenti. A harmadik helyezett eltalálásával háromszoros, a negyedik helyes megnevezéssel pedig ötszörös pénzt lehet kasszírozni. És ezzel még nincs vége. Ha mindez a sorrend jó, és emellett még a negyedSTANDARD ■aifeTCi mii iifortu nai FOGADÓSZEIVÉNY A LABDARUGÓjVlP^É&pEDMÉNYÉHEZ 5--------------2 6 ■__: ____ 3 ______7________ 4 _______8_____________-FOGADÁSI ÖSSZEG: S FOGADÁSI ARÁNY : ' SORSZÁM «■ FOGADÓNÁL MARAD1"’, döntők másik négy csapatát is fel tudják sorolni, akkor ötvenszeres a nyeremény. Az 5—8. helyezettnél már nem kell sorrendet tippelni. A fogadószelvényeket már ezen a héten is kivághatják 1 _L_______5_ 2 _____________6_ Ü________.____8_ _-FOGADÁSI ÖSSZEG: FOGADÁSI ARÁNY : SORSZÁM : TŐPÉLDÁNY az újságból, befizetni május 28-tól június 7-ig lehet a szerkesztőségben. A befizetéskor feltétlenül olvassák majd el a részvételi szabályzatot, amely részletes felvilágosítással szolgál. : _____________ :X«, * Megyei sakkbajnokság A megyei sakkbajnokság A osztály eredményei: Nyírbátor—Fehérgyarmat 5,5:2,5, Tisza v asvári—Záhony 3:5, Nagy kalló—Nyh. Vízügy mérkőzésre a Nagykálló nem állt ki. Mivel másodszor történt, a versenybíróság törölte a káliói csapatot. Az állás: 1. Záhonyi VSC 31,5, 2. Tiszavasvári Lombik 31, 3. Nyh. Vízügy SE 26,5, 4. Nyírbátor 22,5, 5. Fehérgyarmat 16,5. B osztály : 1. Tiszavasvári II. 25, 2. Tiszadada 21,5, 3. SZÁÉV SE III. 19, 4. Üjfe- bértó 17,5, 5, Start SE I. 9,5. A következő — befejező — fordulókra május 26-án kerül sor. Az állás 1. Csenger 26 17 3 ( 61:2* 37 2. v.-gyüre 26 15 6 5 45:24 36 3. Tyúkod 26 14 4 S 60:34 32 4. Encsencs - 26 13 S s 46:30 11 5. Ajak 26 12 6 8 46:31 10 6. Sényő 26 11 7 8 48:32 2» 7. Dombrád 26 12 5 S 44:36 2S S. T.-szalka 26 11 6 S 44:42 28 S. Vaja 26 S 6 11 30:33 24 10. Kemecse 26 9 6 11 31:42 24 11. Nyírkárász 26 8 7 11 37:44 23 12. V.-namény 26 í 5 12 26:42 23 13. Napkor 26 5 12 * 35:43 22 14. Ópályi 26 5 * 12 27:51 11 15. Kékese 26 6 5 15 37:71 1T 16. Nyírtass 26 1 6 17 20:54 12 Mai műsor Kézilabda. Me&ryei bajnokság, férfi: Baktalórántháza—Mr. Főiskola 16,30. női: Baktalórántháza—Mp. Főiskola 415.30. NB-s utánpótlás-bajnokság: Szolnok—NYVSC (ifjúsági) 0:0, Szolnok—NYVSC (serdülő) 2:2. Kézilabda K.TíIK BVKNyert a Kisvárda NB I/B, NŐK: Kisvárdai SE—Debreceni Közút, 28:22 (13:10). Kisvárda: Torina — Zupikó 7, Darák 3, Zagyiranka 7, Igma- tyenkó 4, Kolomiecz 6, Tóth 1. Csere: K. Tóth (kapus), Jármi, Kvalk. Edző: Simák György. Hullámzó tel jesítményi nyújtott a hazai csapat, a sziporkázó játék mellett mindkét félidőben akadtak hullámvölgyek, amikor neim ment a játéik. Szerencsére. ezek a rossz szériák rövid ideig tartottak, így biztosain szerezte meg a hiaaai csapat a győzelmet. NB II FÉRFIAK: Mátészalkai MTK—Tiszavasvári Lombik 25:30 (11: 17). Gól: Gonskov 8, Sosz- ták 5, Fekete, Tamás, Barabás 3—3, Hornyák 2, Szombati 1, illetve Ma tusika 10, Danes 9, Sepsi, Fedor 4—4, Tábori 2, Vámosi 1. A taktikailag fegyelmezettebb játékot produkáló Lombik megérdemelten nyerte a gólzáporos megyei rangadót. NB II NŐK: Kazincbarcika—Mátészalkai MTK 29:9 (12:6) Gól: Laezkó 3, Veress, Mer- (kovszki, Szálkái 2—2. Az akarás kevés volt a lustaveoililcpn NYÍREGYHÁZI rádió 17,00: Hírek. — Az orvos válaszol. — 17,30: Észak-tiszántúli krónika. — Lapszemle. — 18,00 —18.30: Közéleti kaleidoszkóp. — Müsorelőzetes. Szerkesztő: Matyasovszky Edit. MAGYAR TV 8,00: Tv-toma. — 8,05: Tenger és Föld. Rövidfilmsorozat — IV/3. — 8,30: Mozgató. Torna mozgáskorlátozottaknak. — 8,35: A megtalált idő. Tévé- film (ism.). — 9,50: Képújság. — 9,55: Parlamenti napló. Közvetítés az Országgyűlés ülésszakáról. — 10,55: Képújság, szakáról. — 16,20: Képújság. —■ 16,30: Pannon krónika. A Pécsi Körzeti Stúdió műsora. — 16,40: Nachrichten. Hírek német nyelven. — 17,15: RTV Közönségszolgálat. — 17,20: A világ tetejéhez közel . . . Dokumentumfilm. — 18,45: Szám-adás. Gazdasági negyedóra. — 19,05: Reklám. — 19,10: Esti mese. Frakk. — A sonkaízű sajt. — 19,20: Reklám. — 19,30: Híradó. — 20.00: Reklám. — 20,05: Filmdalok. — ! 20,35: Parlamenti napló. — 21,35: Reklám. — 21,40: Stúdió 90 A televízió kulturális hetilapja. — 22,40: ötvenezer éves kortársaink — IV/3. rész. — 23,25: Híradó. TV2 Radványi Dorottyával és Dombóvári Gáborral 17.00: Képújság. — 17,15: TV2. Benne: Reklám. — Riportok.— Időjárás .— Zene. — Teledok- j tor. Orvosi tanácsok. — 17,45: ! BUMM!!! Telefonos játék. — 18,00: Telesport. — 18,25: Gyerekeknek. Atomhangya. Ame- j rikai rajzfilmsorozat. — 1. Atom &n£-j esete a harcias anyama- iárral, 2. Cukorfalat. — Az al- i vajáró nagyi, 3. Mormoghiék. i — Vad rokon. — 18,46: TV2. — 19,00: A Labdarúgó Világbajnokság története — IX/7. rész. rm HALLGASSUNK^ LM ILI NÉZZÜNK MEG U ■..lilMBHIJlM.gfflTm» 1990. május 22., kedd — 20,00: Szellemvasút. NDK tévéfilm. — 20,51: TV2. — 21,00: Híradó 2. — 21,20: TV2. — 21,30: Szimultán. — 22,15: TV2. — „0” típusú találkozás. Sci-fi magazin. Déri János műsora. — 22,50: Napzárta. SKY—EUROSPORT 6,00: Üzleti világhíradó. — 6,30: Európai üzleti hírek. — 7,00: DJ Kát Show. — 9,30: Nemzeti Jéghoki Liga. — 11,00: A kaland órája. — 12,00: Kézilabda vb. A C-csoport mérkőzései. — 13,00: Lovassport. — 14,00: Golf Ausztriából. — 16,00: Olasz Motor Nagydíj. — 17,00: Férfi és női asztalitenisz Eb. — 18,00: Nemzetközi autó- és motorsport. — 19,00: Micsoda hét! — 20,00: Pankráció. — 21,00: Női Nemzetközi Teniszverseny. — 22,00: Nyugatnémet túrakocsik bajnoksága. — 23,00: Golf Ausztráliából. — 1,00: Műsorzárás. SUPER CHANNEL 7,00: Napkezdet. — 8.00: Hírek, időjárás. — 8,15: Videodi- vat. — 8,45: Egyveleg. — 9,00: Hírek, időjárás. — 9,15: Egyveleg. — 16,00: Forró drót. — 17,00: Hullámhosszon. — 18,30: Kék éj. — 19,30: Hírek, időjárás. — 19,45: Időlánc. — 20,00: Ultrasport. — 22,00: Hírek, időjárás. — 22,15: Ultrasport. — 0,15: Hírek, időjárás. — 0,30: Kék éj. — 1,30: Időlánc. —1,45 —7,00: Egyveleg. TV5 16,05: Hírek. — 16,15: Barangolások Kanadában. — 17,15: Esély a* daloknak. — 17,45: Fö- zőlecke. — 18,00: Számok és betűk. — 18.20: Inci-finci fantázia. — 18,35: Ez nem igaz. — 19,00: Kirándulások Franciaországban. — 19.30: Hírek, időjárás. — 19,40: Csillogó papiros. — 20,00: Teli Vilmos földjén. — 20,25. Visszhang. Gazdasági magazin. — 21,00: Sportmagazin. — 22,00: Tv-híradó. — 22,25: Időjárás. — 22,30: Te jó ég, kedd van! — 0,30: Fúziók. Tudományos magazin. — 1,00: Műsorzárás. SAT1 6,00: Jó reggelt a SATl-gyel! — 8.30: Hírek, időjárás. — 8,35: Szomszédok. — 9,00: Hírek. — 9,05: Szeretethajó. — 9,50: Tesztelési ötletek. — 10,00: Hírek, időjárás. — 10,05: Tévébolt. — 10,30: St. Wolfgang hercegnője. NSZK népies film. — 12,15: Szerencsekerék. — 13,00: Tévétőzsde. — 14,00: Műsorelőzetes. — 14,05: Koalácska barangolásai. Rajzfilm. — 14,30: Pénzügyek. Horoszkóp. — 14,40: Szeretethajó. — 15,30: Boszorkányt szeretek. — 15,55: Tévébolt. — 16,05: Bonanza. —17,00: Hírek, időjárás. — 17.10: Szomszédok. — 17,35: Autósoknak.— 17,45: Müsorelőzetes. — 17,50: Cannon. Krimi. — 18,45: Híradó, időjárás. — 19,05: Szerencsekerék. — 19.50: Hírek, időjárás. — 20,00: Vidám vetélkedő. — 20,30: Justitia kis halai. Bírósági film. — 20,55: Hírek. — 21,00: Mr. Billió. Amerikai játékfilm. — 22,40: A nap hírei, sport, időjárás. — 22,50: Földönkívüli látogatók jönnek. Sci-fi. — 23,40: Beszélgetés a missziókról. — 0,05: Műsorelőzetes. SZOVJET TV 4,30: 120 perc. — 6,35: Rajzfilm. — 7.05? A Zitár család (film. VI/1—2.). — 9,25: Francia nyelvlecke. — 10,25: Reklám.— 10,30: Híradó. — 15,30: Hírszolgálat. — 13,45: Dok.-film. — 14.15: Zeneszerzők versenye. — 15,30: A II. Nemzetközi Tömegtájékoztatási Konferencia. — 16,30: Híradó. — 17,00: Rajzfilm. — 17,15: Mi és a gazdaság. — 17,45: A Zitár család (film. VI/l.). — 19.00: Híradó. — 19,40: Hasa Alijev dagesztáni orvos gyógymódja. — 20,25: Koncertfilm. — 21,35: Dzsessz- portrék. — 22,25: Hírszolgálat. — 22,45: A robotokkal nem viccelnek (tévéfilm). —0,05: Sport. — 0,35: Donatas Banionis művészete. SZLOVÁK TV—1 9,00: Iskolásoknak. — 9,20: Szlovák tévéfilm (ism., FF).— 10,35: Sportvisszhangok (ism.). — 11,45: Tévébörze. — 16,00: Katonák műsora. — 16,50: Választás 1990. — 16,55: A nap percei. — 17,05: Választás 1990. — 19,00: Esti mese. — 19,10: Választás 1990. — 19,30: Tévénapló. — 19,50: Stan és Pan (FF). — 20,15: Egy világ, egy jövő (nemzetközi tévévita közismert politikai személyiségekkel). — 21,15: Miss World Cup 1990 (labdarúgó vb szépségversenye). — 22,00: Események, kommentárok. — 22,36: Tévé- kerekasztal. — 23,00: Koncert (komolyzene). SZLOVÁK TV—Z 16,35: Tévé zenei szótár (sorozat). — 16,50: Kapcsolat (ifjúsági műsor). — 18.00: Esti mese. — 18,10: Zenei revü. — 18,50: Az ember és a ló. — 19,05: Nyugat-szlovákiai magazin. — 19,30: Fiatalok tévéklubja. — 21,00: Híradó. — 21,35: Választás 1990. — 21,55: A sors színe (brazil film). MOZIMŰSOR Krúdy mozi: SZORUL A HUROK (am.) Ea.: 16. 18 és 20 óra! Béke mozi: AZ ARANYFItT (am.) Ea.: 16, 18 és 20 óra! Kert mozi: HALÄLPART (am.) Ea.: 21 óra! Videoház: VASMADARAK (am.) Délutáni előadásokra! ISTENEK FEGYVERZETE (Video) Délelőtti előadásokra! Vásárosnamény: KEK BÁRSONY (am.) Fehérgyarmat: POTYAUTASOK (magyar) Nagykáiló: TANGO ÉS CASH (am.) Nyírbátor: JÁKOB RABBI KALANDJAI (fr.. ol.) Mátészalka: ARIZONAI ÖRDÖGFIÓKA (am.) Kisvárda: SZUPERHEKUSOK (Ol.) uirUUPHwuiiirwmjiLia 22., Kedd 19,0«: NEM ÉLHETEK MUZSIKASZÓ NÉLKÜL. Bérletszünet! C PMHPHma« Szabolcs-Szatmác-Bereg társadalmi-poétikai napilapja Főszerkesztő: DR. ANGYAL SÁNDOR. Föszerkeszt6-he!ye'!es: MARIK SÁNOOR a Szabolcs Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: DR. KÁRPÁTI IMRE. Szerkesztőség és kiadóhivatal: : 11 fi 111 IMvv 11 Nyíregyháza, Zrínyi u. 3-5. 4401. Szerkesztőségi postafiók: 47. Lapkiadó postafiókszám: 25. Telefon: 11-277. l^jjg^ig^^g^jPSportrovat: 10-329. Hirdetésügyben: 10-150. Telex: 73-344 Készült a Nyírségi Nyomdában. Nyíregyháza,: Árok u. 15. Felelős vezető: JÁGER ZOLTÁN. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető minden postahivatalban és hír- i lapkézbesítőnél. Budapesten: XIII. Lehel u. 10/a. 1900. Előfizetési díj egy hónapra 105 forint, negyedévre 315 forint, fél évre 630 forint, egy évre 1260 i forint. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg éí nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058