Kelet-Magyarország, 1990. május (50. évfolyam, 101-126. szám)
1990-05-19 / 116. szám
Í990. május 19. HÉTVÉGI MELLÉKLETE 11 ■ Gyulaháza neve ország, világ előtt akkor vált ismertté, amikor Farkas Bertalanról, az első magyar űrhajósról kiderült, hogy itt született, s e faluban töltötte gyermekéveit. Ezért inkább csak az ünneplőbe öltöztetett arcát mutatták meg a falunak. Milyen egy gyulaházi hétköznap, milyen maga a község és hogyan élnek itt az emberek? A zajtól, füsttől szabadulni akaró itt megpihenhet. Fa és virág mindenütt. A hőségtől csillogó asz- faltutat pirosló vérszilvafák sora őrzi. Takaros házak, tisztaság és rend mindenütt. „Itt még a szél is búsan továbbáll, mert alig van poros út, melynek homokjában megfürödhetne" — mondta az egyik bácsi. A délelőtti nap kitesz magáért. Árnyékba űzi a beszélgetőket. Meg- epve tapasztaljuk, hogy még ilyenkor „hétköznapon" is mennyire él, lüktet a falu. Az utcán sortba Öltözött lányok vonzzák a férfi- szemet, kerékpáros, stráfkocsis férfiak sietnek munkájuk után. Mindenki ismer mindenkit. S távólból köszöntik már az idegent is. Szabó Imréné nyugdíjas tanárnőt, mint a település lokálpatriótáját mutatják be. Gyulaháza történetéről szívesen mesél, mert — mint mondja — a múltat már ismerjük, de a jövőt még nem. Áhítattal és odaadással emlékezik a letűnt századokra, amit mint; történelemszakos, a diákjaival kutatott. A település nevét a néphit Gyula vezérhez köti. S hogy régen élnek itt emberek, bizonyítja az i200-as évekből származó írásos emlék. A középkorban mint egyut- cás, kisnemesi faluként emlegetik. melyet kapuk zártak le a két végén, földművelésből és állattenyésztésből éltek meg. Az újabb korokban 1930-ban elkezdték a gyümölcsöskertek telepítését. Volt szárazmalom, szeszgyár, olajütő. Növekedjen, erősödjön Az utolsó birtokos özv. Liptai Bé- láné, aki sohasem lakott itt, csak a bérlői. Az 1700-as évektől vezetett egyházi anyakönyvből kitűnik, mennyire kicserélődött a falu lakossága. Híres földrajzi hely a Márton- fája, ahol a kenderáztató hely volt. (A legenda szerint itt végezték ki 1437-ben Nyíri Márton parasztvezért.) A nagyrészt református lakosság életében fontos szerepet játszott mindig az egyház. A mai ismeretterjesztő előaadások elődjei — azok a vallásos esték voltak, ahol az egyszerű parasztemberek megismerhették a növénytermesztés, állattenyésztés legújabb fortélyait. A településnek nincs különösebb néphagyománya, itt is a fonók, a dörzsölök, a közös kártyázások, a kiskapu előtti beszélgetések jelentették a szórakozást. A hagyományok felkutatásában és őrzésében nagy szerepe van a hat éve működő asszony kórusnak, akik nemrégiben a Mezőgazdasági Minisztériumban tartott rendezvényén is felléptek, most pedig a nyirbelteki megyei seregszemlére készülnek. Bárdi Béla tanácselnök az idegenvezetőnk a faluban. Végigjárjuk együtt szélétől a hosszáig. Jó gazdaként ismeri és szívén viseli településének sorsát. Még látni az I '.173-ban megszüntetett vasútvonal jielyét. A messzire meredező kéményével, betört ablakaival — ‘ de már új vakolatruhában — gazdára vár a húsz éve nem működő szeszfőzde. A fejlődés nyomai mindenütt. Szépen kialakított párhuzamos utcák, gyönyörű tetszetős a környezet, felemeld ez a fejlődés. Ennek értékét csak növeli még, hogy pár évtizede „halálra ítélték” ezt a települést is. Elment a tsz, az egyetlen munkaadó, az emberek 80 százaléka Kisvárdá- ra, Záhonyba, s Tuzsérra jár el dolgozni még ma is. Meglepő, hogy másutt már a tsz-ek felosztásáról beszélnek, itt pedig ez évben lett újra önálló, Reform néven a termelőszövetkezet. Az itt élőknek ez nagyon nagy siker, hogy meg tudták őrizni hitüket és munkaszeretetüket. Erőt és önbizalmat érez magában a hatvan fős tagság és a 40 alkalmazott, akiknek nagy része a varrodában dolgozik. Mindannyian helyben szeremének megélni. Séta közben az elnök önmagáról is beszél. — 1976-ban huszonkét (!) évesen lettem ennek a 2100 lelket számláló községnek a tanácselnöke. A mai napig is a kisgyerekektől kezdve az idős emberekig Bécinek szólítanak az emberek. Focizom a helyi labdarűgócsa- patban. Szerencsém volt, nálunk nem volt jellemző a „direkt” pártirányítás. Jó a kapcsolatom a most működő kisgazda- és a vállalkozók pártjának helyi szervezetével is. Megfontolt politizálásunk eredménye: nincs ok, amiért az emberek egymás torkának eshetnének. Szívesen járnak társadalmi munkára, és ez bizonyítja, hogy a megyei értékeléskor a kategóAz űrhajós emlékmű fiánkban harmadik helyezést értünk el, ami 400 ezer forint jutalommal jár. A közös munkánk egyik legszebb példája a nemrég elkészült ravatalozó. Mintha csak az elnök szavait látszana igazolni, akivel találkozunk, mindenki kérdez, vagy ja- ‘ vasól valamit, vagy csak egyszerűen jó egészséget kíván neki. Mosolyogva mondja „én még az autómat sem csukom le soha, mert bízok az emberekben.” A falu közepén feltűnik az ég felé irányuló, szinte indulásra kész vadászrepülő. Itt vagyunk a sokat emlegetett űrhajós háznál. — Ezt a házat az űrrepülés után vette meg a tanács, I mert le I akarta ' bontani az akkori gazdája. Nem kaptunk segítsé get sem a volt járástól, sem a megyétől, ezért a Honvédelmi Minisztériumhoz fordultunk. Úgy gondoltuk, — a jövő miatt —, az utókornak valamilyen formában meg kellene ezt őrizni. Menet közben a ház mellé egy kiállítóterem is készült. Sajnos, ennek átadása elhúzódott. A kiállításon elsősorban fotóanyag szerepel, már kértük a Közlekedési Minisztériumot, hogy az űrrepülés eszközeiből adjanak át például szkafandert, leszálló űrkabint stb. Tudjuk, nem szabad túlzásokba esni, de nem is kell szégyellni magunkat, sőt büszkék lehetünk arra, bogy falunk szülötte Fatckas Bertalan. Nem költöttek érre annyi pénzt, s a hírnéven kívül nem jutott munka s verejték nélkül semmihez a község. Szomorú, hogy most a tizedik évfordulón félelemből, vagy mert régi rendszerhez kapcsolódott az egész űrrepülés, elfeledkezünk minderről. GYULAHÁZ! Az emberek véleményét legjobban a faluban a postás ismeri. Nem könnyű mesterség az övék. Különösen, ha nő végzi ezt a feladatot. Bardócsi Andrásné már négy éve hordja az újságot, a levelet, a pénzt esőben hóban, kánikulában. Vidámságot, s jókedvet visz a házakhoz, elmondja, hogy Kelet-Ma- gyarországból 300 darab jár, ez a legtöbb, de például Népszavából csak egyetlen egyet rendelnek a falubeliek. Abrahám Tibor református tisz- teletes alig egy éve telepedett át családjával együtt Erdélyből, Biharpüs- pökiből. — Vállaltam a bizonytalanságot, a nehéz I sorsot, a \jövő f miatt. A 1 munkát nem szégyellem, szeretek kertészkedni, de nem könnyű a „gyökéreresztés”. Tapasztalatairól csak annyit mond: Itt másabbak az emberek. Úgy érzi, az anyagi jobblét bizonyos tekintetben eltávolította őket a hittől és embertársaiktól. Másabbak Magyarországon a vallási mércék, de azt tapasztalja, egyre többen járnak templomba, gyerekek, felnőttek egyaránt. S hogy milyen jószívűek az itteni lakosok, mutatja, hogy decemberben a román forradalom idején az elsők között gyűjtöttek segélyt a rászorulóknak. Idegenként jöttem, s ismerősként búcsúzom Gyulaházától; EMtfjekátMtSaifMíné 'fffetrrtüptaánl sfeaVat jütnäk eSizembe; amit a tanácselnöknek mondott: „nőjön, növekedjen ez a község, csak arra vigyázzatok, a templomnál magasabb épületre ne adjatok engedélyt” Dankó Mihály Valóságunk közelképben Galambos Béla: ■— Sorban áll a szegénység B Mi ilyet a kutyánknak adunk” — állt a képaláírás egy német lapban az egyik budapesti vásárcsarnokban Húsos csontért sorban állókról készült felvétel alatt. A fogalmazás ha fájó is, de sajnos nem nélkülöz bizonyos igazságtartalmat. Tény, hogy szegényedik az ország. Mert ki hitte volna, úgy egy évtizede, hogy mára a magyar lakosságnak több mint egyharmada a társadalmi minimumon, illetve jóval az alatti összegből kell tengesse életét. A néhány éve már az évi húsz százalékot is meghaladó infláció és különösen az idei lakbér, élelmiszer- és egyéb áremelés szinte sokkolta a lakosságot. Legérzékenyebben a nyugdíjas öregeket érintette, akik más eszközök nem lévén, tovább csökkentik az élelmiszerré fordított kiadásaikat, amint egy statisztikában olvastam, jónéhányuknál már az alultápláltság jelei is felfedezhetők. Ugyanezt a jövőt jósolják a jelenlegi tendenciák alapján a sokgyerekes, fix jövedelemből élő munkáscsaládok számára, de a fiatalok is a veszélyeztetettek körébe kerülhetnek. Szép kis jövő elé nézünk tehát és különösen mi, akik itt élünk az ország keleti szélén, amelyik mindig is mostohagyereke volt e szép hazának. A legalábbis fele részben gazdaságilag elmaradott térségnek jelölt megyénk minden társadalmi, gazdasági mutatóban jócskán elmarad az oszágos átlagtól. Itt a lakosság mintegy fele él a társadalmi minimum szintjén, és létminimum alatt tengődik Szabolcs-Szatmár-Bereg megye lakóinak egynegyede. Az itteni, csekélynek számító ipar által biztosított keresetek közel kétezer forinttal alacsonyabbak az átlagostól, így azután nem Csoda, hogy e tájon fizetik az emberek a legkevesebb jövedelemadót, alig többet, ölint az átlag magyar által leszurkolt összeg felét. Soha nem volt, ma sem történik elég beruházás, víz-, csatorna,-telefon-, úthálózat fejlesztés, mivel az állami költségvetésből a legszükségesebb pénzeket az idén sem mind kaptuk meg. Ezáltal nem növekszik elegendő mértékben az ide települő üzemek száma sem, ami konzerválja azt az állapotot, hogy kevés a munkahely, túlkínálat van munkaerőből, így magas az ingázók és a megyéből elvándorlók aránya. Akik pedig itt élnek, dolgoznak, a többi megye lakóinál csak több munkával képesek jövedelmeiket úgy ahogy szinten tartani. Kevés tehát az emberek megélhetéséhez szükséges jövedelem, kevés a pénz. Kinek- kinek a maga szintjén anyagi problémái vannak. A vállalkozásba kezdő, vagy inkább kezdeni szándékozó is — mert éppen a foglalkoztatási gondok, az alacsony keresetek elől menekülve válnak sokan vállalkozókká — többnyire pénzszűkében van. Újrakezdési hitelért a bankok valamelyikét keresi fel, ám ott a legtöbbjük arcára kiül a megdöbbenés, mikor megtudják: a fölvenni kívánt pénz biztosítékául annak a kétszeresét kérik, mintegy letétbe helyezni nagyértékű ingóság, vagy — lakáson kívül bármilyen más ingatlanban. Azt mondja erre az egyik vállalkozójelölt, hogy aki rendelkezik a jelzáloggal terhelhető új nyugati autóval, devizaszámláján forintba átszámolt százezrekkel, aranytárgyakkal, vágy nyaralóval, telekkel, annak igen valószínű, hogy nincs égető szüksége arra a négyszázezer forint kölcsönre sem. Akinek viszont nincsenek ilyen vagyontárgyai (s lehet, hogy ők vannak többen?), az vagy szomorúan elkullog, vagy jobb esetben a családból, rokonságtól,' barátoktól összekunyerál két-három garázst, telket, ami jelzálogosítva megnyitja a „mennyországba” vezető utat. A végre megkapott hitelt azután ajánlatos percek alatt elkölteni, mert az a biztos, ha anyagban van, nem bankókban. Ugyanis nem csak a forráshiány, egyszerűbben a pénzhiány, hanem az infláció is lesben áll, hogy felzabálja a keservesen kikapart tő- kécskét. Az említett gazdasági jelenségeknek van egy amolyan öngerjesztő hatása is. A kurrens anyagot, terméket a forgalmazó, előállító igyekszik készletezni nehezebb időkre, ezekben ugyanis jobban eláll a pénze. A tartalékolás eredménye, hogy feljebb hajtja annak a kevés forgalomban lévő árunak az árát, amire egyébként bőséges kereslet van, így a piac ezt a magasabb árat is elismeri és a kör kezdődhet elölről, azaz spirállá válik. Egyszóval a gazdasági helyzetünk nem kedvez a nyugodt tervezésnek, a hosszú távon való gondolkodásnak. Sem a kezdő, sem a gyakorló vállalkozók, sem pedig a szövetkezetek, állami vállalatok esetében. Mert a szabályozók, a rendeletek rapszódi- kus változásai arra kényszerítik őket, hogy lehetőleg azonnal kivegyék a hasznot a vállalkozásból, a zöldséges pár év alatt meggazdagodjon, illetve a vállalat nyereségét a lehető legnagyobb arányban a bérek emelésére költse. Természetesen ez a magatartás egyrészt ma jó az egyénnek, a dolgozónak, másrészt azonban a jövő,a gazdaság fejlődése ellen hat. Ez alól az „utánam az özönvíz" gondolkodás alól egy kivételt biztosan lehet említeni, ez pedig a mezőgazdasági vállalkozók kis- és nagytermelők köre. Fakad ez a földműves, állattartás egyéves termelési ciklusaiból, az élő anyaggal való termelés sajátosságaiból. A mezőgazdálkodással foglalkozó ember szinte a sejtjeiben hordozza azt az évszázados gondolkodásmódot, hogy a gyümölcsfának is időre van szüksége, míg csemetéből termő ágat nevel, majd pedig ízletes gyümölcsöt hozhat. Nagyon jól tudja, ha ma befektet, legfeljebb egy szűk esztendő múlva látja viszont a pénzét, ha jól csinált mindent és emellett a szerencse sem pártolt el tőle. Majd ezután még néhány esztendőn keresztül sok mindenről le kell mondania, a pénzének nagy részét vissza kell forgatnia termelésbe, hogy a rosszabb évek kockázatát is vállalni tudja, s majd évek múlva megtehesse például azt, hogy egy videót, vagy egy jobb autót vegyen. A régi bölcsesség szerint az az okos szőlősgazda, akinek a vagyona egyrészt a bankban, egyrészt a tőkén, egyrészt a hordóban található. Mindez szépen hangzik, de manapság szomorú dolgokat hallani a mező- gazdasági nagyüzemekben is. Itt áll mondjuk egy konzervüzemmel rendelkező gazdaság, amely még a manapság lehetetlenül magas, harminc százalékon felüli kamatokkal sem tud hitelt szerezni. Pedig közeledik a meggyszezon, s meg kellene vásárolni az üvegeket, cukrot, adalékanyagokat, csakhogy nincs miből. Az agrártermelés eszközök szempontjából is különösen „időérzékeny". Hiába kapja meg a szükséges hitelt a kívánt idő után néhány hónappal, a műtrágyát később már nem keverheti a talajba, a permetezéseket késve már nincs értelme elvégezni, és hiába sikerül üveget vásárolnia a befőttgyártáshoz, mikor a gyümölcs már leérett, esetleg tönkrement. Legjobban azok a vállalatok szenvedik meg a hitel hiányát, akiknek nincs folyamatos árbevételt jelentő tevékenységük. Az év első harmada, fele a beinvesztálás ideje, és a bevételekre csak a második félévtől számolhatnak. Az ilyen cégeknek még a munkabérek kifizetése miatt is fájhat a fejük. Pedig ezeknek a bajba került szövetkezeteknek, vállalatoknak nagyrésze tulajdonképpen rendelkezik pénzzel, csak a milliók nem náluk, hanem az adósaik zsebében vannak. A kintlévőségből, a másoknál lévő nemlétező pénzből azonban nem lehet tartozásokat kifizetni. Jelenleg már-már katasztrofális a helyzet. Az ország belső adóssága 1300 milliárd forint, azaz ennyivel tartozunk, tartoznak az üzemek egymásnak és az államnak. A sorban állás bénítja a gazdaságot. A cégek egy része már nem is fogad el sem bélyegzőt, sem csekket, csakis készpénzzel fizethet az anyagbeszerző, vagy a szolgáltatást megrendelő gazdálkodó szerv. A kereskedelemben is hatalmas energiát kíván az üzletkötőktől a partner pénzügyi helyzetének kifürkészése, s mire ez nagynehezen sikerül, sokszor már az üzlet is ugrott. I lyen körülmények között, mikor a fizetőképes kereslet szinte óráról órára csökken, az egyik tsz főkönyvelő szerint kész csoda hogyha valaki olyan vevőknek szállít, akik fizetőképesek. Mert a tsz- nek a sertést akkor is le kellene jtdni, ha egyhamar nem kapnák az érte járó pénzt. Aki ilyen rosszul fizető vevőt fog ki, köny- nyen maga is a padlóra kerülhet. A pénzügyi „rémtörténetekért” manapság nem sokat kell talpalni, hallani, olvasni lehet ilyeneket úton útfélen. A csőd a fizetésképtelenség fenyeget vállalati és állam- polgári szinten egyaránt. Pillanatnyilag ezek a zord fellegek kavarognak a fejünk felett. Hogy feltisztul-e az ég, és húsosabb lesz-e a csont, amiért sorban állunk mindannyian, az az új gazdaságpolitikától, annak megyénket érintő elképzeléseitől függ. II Kelet ip ^ magyarursrag
