Kelet-Magyarország, 1990. április (50. évfolyam, 77-100. szám)
1990-04-29 / 100. szám
8 HÉTVÉGI MELLÉKLETE m 1990. április 29. A napsugár tanítványa Benczúrra gondolva, Mátyásra emlékezve I Mátyás nemcsak a szájról szájra szálló népmondák hőse, nemcsak az irodalom és zene őrzi emlékét. A képzőművészet szinte minden ágában találkozunk a nagy reneszánsz uralkodóval. Büszkeséggel gondolunk arra, hogy a bölcs és igazságos királynak, a reneszánsz kiemelkedő, európai mércével mérve is nagyszerű képviselőjének, városunk világhírű szülötte, Benczúr Gyula vásznain állít emléket. Mátyás kereken fél évezrede halott, Benczúr Gyula éppen 70 esztendeje ejtette ki a kezéből örökre az ecsetet. Benczúr hatalmas történelmi tablói nemcsak a történelem iránti vonzódását, hanem mindenekelőtt, forró szabadság- és hazaszeretetét, a múlt megbecsülését tanúsítják. De pusztán érzelmeknek remekműveket nem köszönhetünk. A művész képes volt a vásznon ki is fejezni indulatait, gondolatait. Ezt művészi képességeinek és ragyogó technikájának köszönhetjük. Fiilep Lajos szerint Benczúr „a reneszánsz utolsó nagy alakja... Tiepolo és Rubens egyetlen méltó utóda.” Csodálhatjuk-e hát, hogy a reneszánsz uralkodó benne festőjére talált? Az igazsághoz tartozik, nem a festőben fogant meg a gondolat. Amikor a XIX. sz. végén sor került a királyi vár átalakítására — Hausz- mann Alajos kapta ezt a feladatot — az idős Mestert bízták meg azzal, hogy a Mátyás-terem számára fessen az uralkodó életéből vett 8 jelenetet. 1902-től készíti Benczúr Gyula a vázlatokat, birkózik a feladattal. Végül is 2 hatalmas kompozíció készült el: Mátyás fogadja a pápa követeit (1915) és Mátyás bevonul Budára (A diadalmas Mátyás, 1919) felepy Katalin szerint' (1958) e festményeken új szín, a lehiggadt- ság tompultabb árnyalatai jelentkeznek. Szerintem még e vásznakon is uralkodnak a színek. Honnan Benczúrban a fény, a pompa, a ragyogás iránti határtalan fogékonyság? Erre városunk másik büszkesége, Krúdy Gyula adta a legtalálóbb választ Nyíri emlék című írásában. Rátapint az értő művész érzékenységével a festő művészetének lényegére, és forrására úgy, ahogyan előtte senki, és senki őt követően: ,3enczúr Gyula .......az első igazi napsugarat odakünn pillantotta meg a nyíregyházi tanyákon, az akácfák alatt, napraforgóval szegélyezett mezőkön, ábrándos, messze legelőkön, ahol a Benczúr-tanya feküdt. Ez a szikrázó nyírségi napsugár ragyogott fel először a gyermek szemében. Ez a dúsgazdag, ámyéktalan fényesség, amely egész esztendőben a bőség szarujaként ömlött a Nyírségre, tanította meg az első színekre, azokra a csodákra, amelyeket palettájáról későbben vásznakra festett a mester. Sötétségben nem születnek nagy festők. A napsugár, mint a földi és égi színeknek a teremtője, tanítja meg a festőket csodálatos látásaikra. A Benczúr-tanyán volt napsugár bőven.” Ebből a napsugárból jutott a Mátyás-képekre is. A Mátyás fogadja a pápa követeit c. kép a quattrocento festményeinek harmóniáját idézi. A másik a diadalmas, méltóságteljes fejedelmi bevonulás hangulatát érzékelteti. Nem olyan mozgalmasak e képek, mint korábbi történelmi tablói. De — s ezt a fennmaradt rajzain a kosztümös alakok ruhátlan mozdulattanulmányai is igazolják — Benczúr az emberi testnek kiváló ismerője. Ez kiviláglik a Mátyásfestményeken is, akárcsak töretlen kompozíciós készsége. Risztics Emília muzeológus helyesen állapítja meg 1954-ben írt méltatásában: „Benczúr levegős, remek felépítésű kompozícióiban a textilanyagok ragyogása mellett az alakok jelleme, az egész kép tartalmi mondanivalója világos és érthető. „Igaz ez a Mátyás-vásznak esetében is. Az esztelen, pusztító I. világháború éveiben, a magyarság sorsának sötétjébe, a művész Mátyás fénytől ragyogó alakját, a méltóságteljes, diadalmas, harmonikus reneszánsz egyéniséget vetíti. Biztatást és reményt jelent mindig is Mátyás király népe számára. Biztatásra és reményre volt szüksége 1915-ben és 1919- ben is a nemzetnek. 1921-ben, a festő halálának első évfordulóján országos megemlékező ünnepségre készül szülővárosa. Már június elején megjelennek a városban a nemzeti színű plakátok, amelyeken a Benczúr Kör bizottsága által összeállított műsorterv olvasható. Az ünnepség legfőbb rendezője Bencs Kálmán, a Bessenyei Kör titkára. Június 19-én 30 Benczúr-festmény érkezik a nyíregyházi tárlatra. Bartos Sándor felügyelő kíséri az értékes rakományt, köztük a két Mátyás-vásznat. A Városházán június 21-én dr. Paur Géza nyitja meg az ünnepi képkiállítást. A díszterembe a lombdíszes lépcsőházon át lehet bejutni. A terem tükörablakait fehér vászonnal, falait lila kárpittal vonták be. Az átszűrt fény „...templomi áhítattá változtatja a terem levegőjét.” — írja a korabeli tudósító a helyi lapban. Két oldalt, a bejárattól jobbra és balra, a két hatalmas Mátyás-festmény nyűgözi le a látogatót. S az „átszűrt fény”-ben felragyognak a színek, a ragyogó reneszánsz kosztümök bevilágítanak a homályba. Azt is Krúdy Gyula magyarázza meg már idézett írásában, honnan a festő vonzódása a díszes ruhák, a színpompás viselet iránt: „A tirpák nők színesen öltözködnek. Benczúr Gyula anyja is (nem volt tirpák! Sz. M.) hordta azokat a szoknyákat, kendőket, amelyeken feltalálható minden szín, a pusztai napszállat színétől a tavaszi rétek zöld színéig.” A művész szláv őseitől, „Ebből a törzsből, amely ma is életének nagy részét napsugaras mezők, pompás rétek, színüket változtató nádasok közt tölti, fogant a csodálatos festői tekintet, amely a legcsodálatosabb színeket is ismerte.” Az ezekre a színekre, erre a pompára érzékeny nyíregyházi, szabolcsi Benczúr-rajongók százai és százai zarándokolnak a tárlatra, s ahogyan a laptudósításokból következtetni lehet, elsősorban a Mátyásfestmények vonzzák a tekinteteket és szíveket. Akkora az érdeklődés, hogy a kiállítás időtartamát meg kell hosszabbítani. Július 7-én tudósít a Nyírvidék arról, hogy „A Benczúr- képeket Pestre szállították.” A júniusi Benczúr-ünnepséget fényes esti bankett zárja a Sóstón. A trakta méltó egy reneszánsz lakomához. Az étlapon ez állt: „Tok tartár- mártással, Vesepecsenye vajas tésztában, Sertés-sült, Borjúsült, Vegyes köretek és saláták, Torta tejszínhabbal, Ementáli sajt, Gyümölcsök, Feketekávé, Olasz dzling”. Sáray Elemér húzta a talpa- lávalót, nem csoda hát, hogy emelkedett volt a hangulat, s tószt tósztot ért. Az egyik pohárköszöntőt Mi- kecz István alispán tartotta. Dr. Bencs Kálmán polgármester a város nevében licitál rá az ajánlatra. Kivitelezésre azonban csak kerek 20 esztendő múltán került sor, a szónokok közül már egyik sem élt. Mátyásra emlékezve nem lehet Benczúrra nem gondolni. Nem azért, mert haláluk évfordulója — igaz több, mint 4 évszázadnyi különbséggel — ugyanazon évre esik. Hanem azért, mert Mátyás, a magyar király, Benczúrnak, a festőfejedelemnek is köszönheti, hogy emléke tovább él nemzete tudatában, szívében. Ránk, nyíregyháziakra pedig az a feladat vár, hogy ápoljuk mind- kettejük emlékét. Mátyásért már tettünk valamit ez évben. Találkozhatunk 1990-ben Benczúrral is egy szép városi tárlaton a Jósa András Múzeumban, ahogyan az április 6-i Kelet-Magyarország hírül adta. Szitha Mária A nyíregyházi Jósa András Múzeumban állandó kiállításon ismerkedhet a látogató Benczúr Gyula műveivel, hagyatékával Idejétmúlt „marxista” művek selejtezése — Ronggyá olvasnak 5—6 ezer kötetet — Tízféle könyvtári szolgáltatás A szobrokat a könyvek is követik Százéves a gyomai KNER Nyomda (I. B. felvétele) Úgy tűnik, a könyvek sem kerülhetik el sorsukat. Már mint a tartalmilag idejétmúlt könyvek, amelyek követik a köztéri szobrokat, selejtezésre, majd zúzdába kerülnek. Ez a munka már az elmúlt évben elkezdődött a több mint 400 ezer kötetes könyvállománnyal rendelkező nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban. Természetesen mutatóban, a kutatók és érdeklődők számára ezekből a „művekből” is marad egy bizonyos mennyiségű könyv a kölcsönzőben, az olvasóteremben, de többségüket már ki is selejtezték. Főként a „tudományos szocializmus” kérdéseivel foglalkozó könyvek kerültek ki a közforgalomból. Évente általában 20-22 ezer kötettel gyarapszik a könyvállomány az új könyvek vásárlásával, ám évente apad is az állomány: 8—9 ezer kötetet kell selejtezni, illetve a megmenthetőket újrakötni. A forgalomból kivont könyvek egy kisebb hányada a tartalmilag elavult mű, háromnegyed részét azért kell selejtezni, bekötni, vagy újjal pótolni, mert azok tönkrementek. A ronggyá olvasott könyvek zöme eredetileg gyenge minőségű, úgynevezett fűzött, leporelló jellegű könyv. A legsérülékenyebbek a gyermek- és ifjúsági könyvek, igaz használóik sem mindig bánnak velük kíméletesen. De a felnőtteknek szánt úgynevezett sikerkönyvek — amelyek közül egy-egy mű hetven-nyolcvan olvasó kezében is megfordul évente — sem bírják a strapát. Ha megéri újrakötni — a könyvtár saját kötészetében egy-egy könyv kötésének költsége 130—140, sőt 1802-190 forintra rúg —, a szakemberek valósággal újjávarázsolják a megviselt könyveket. Sőt, az új könyvek egy részét előbb bekötik és csak azután „engedik” a kölcsönzőbe. így a könyvek életkora igen változó. Vannak több száz éves könyvek is a könyvtárban, míg a könyvek egy része 10—15 évet él; de — a már említett gyermek- és ifjúsági irodalom és a sikerkönyvek egy része — alig éri meg a néhány hónapot. A könyvek életének megrövidítéséhez, sajnos az olvasók is hozzájárulnak. Akadnak olvasók, akik a könyvtári könyvet összetévesztik az asztalterítővel, rajta kávéznak, esznek. De erről szemérmesen beszélnek a könyvtárosok, mert elenyészően csekély azoknak a száma, akik nem becsülik, vagy szándékosan rongálják, netán elvesztik a kölcsönzött könyvet. A 12 ezer beiratkozott olvasóból mindössze 200-zal akadt „vitája” a könyvtárnak, amikor a többszöri sürgetésre sem került elő a kölcsönzött könyv, és kártérítési per lett a dologból. A 100 forint érték alatti könyveket nem peresítik, mert nem érdemes, viszont az értékesebb, kevés példányszámban meglévő könyvek pótlásáról gondoskodni kell, s ennek anyagi terheit a kölcsönző viseli. Sokszor közös megegyezéssel végződik a vita, hisz nem a véget nem érő pereskedés a cél, hanem az, hogy megóvják az értékes könyvállományt, és senkinek ne érje meg így gyarapítani a saját könyvtárát. A könyvtár igyekszik korszerű összetételű, friss kiadású, gazdag választékú könyv, folyóirat, hanglemez, magnószalag állománnyal rendelkezésére állni az olvasóknak. Ennek szellemében bővítik a jelenleg 3—4 ezer kötetes idegennyelvű könyvállományt is, amelyhez egy 103 féle külföldön megjelenő folyóirat-állomány is járul. Elképzelhető, hogy valamelyik intézménnyel közösen idegennyelv-tanfolyamokat is indítanak majd. Olvasói igény a szolgáltatások fejlesztése: jelenleg tízfajta szolgáltatást vehetnek igénybe az olvasók, amely a szakmai, tudományos, vagy éppen köznapi információk — autóárak, adóügyek stb. — közreadásán túl a fénymásolásig terjed. De a legfontosabb szolgáltatásuk továbbra is a könyvek kölcsönzése marad. Növelni szeretnék a könyvek forgási sebességét, ezzel együtt még jobban óvni a könyvek állagát. Ezt alighanem egyedül a könyvtárosok képtelenek lesznek megoldani... Páll Géza E rdők harsogó zöldje hirdeti az utak mentén a tavaszt. A kiskertekben teljes pompájukban az árvácska apró bokrai. Nárciszok, tulipánok himbálódznak karcsú szárukon. A pünkösdi rózsa duzzadt bimbói fesleni készülnek, vékonyka csíkban mutatja magát a szirom bíborja. Meg-meglibbenti a szellő a szivecskevirág rózsaszín fürtjeit. — Ezt a hortenziát még a lányom kapta annak idején, én meg kiültettem ide, a ház elé — mutatja a növényt nagyecsedi udvarukon Gere Gyuláné. — Most már csak ez járja. Nem májusfát állítanak, hanem egy szép, cserepes virágot vagy csokrot visznek a lánynak. Esőre áll az idő, odabenn telepszünk le, a konyhában. Kései reggelije közben zavartuk meg a házaspárt — ámbár miért is kezdenék korán a napot? Teendő ugyan mindig akad, de ráérnek vele elbabrálni. Rég túlvannak a nyugdíjkorhatáron, Gyula bácsi már nyolcvanötödik esztendejét tapossa. Annál érdekesebb, hogy címét éppenséggel a községi könyvtárban adták meg, amelynek rendszeres olvasója. Magának is van százötven-kétszáz kötete. — Nem dicsekvésképpen mondom, de mikor feladtak az első osztályba, karácsonykor én már újságot olvastam. Nyolcéves korom óta pedig állandóan olvasok, amikor csak az időm engedi. Mikszáthot, Jókait, mikor mit. Hogy mit szólt ehhez a család? Hát az egyiknek tetszett, a másiknak nem. Például ennek a mai feleségemnek nem tetszik... — Mert mit rontod vele a szemed?! Inkább üldögélnél nyugodtan... — zohorál a háziasszony, s hogy elejét vegyük az esetleges további szemrehányásoknak, jövetelünk céljára fordítjuk a szót: milyen szokások járták Nagyecseden ilyentájt? — Itt is állítottak májusfát, hogyne. Nem kellett keresni a hozzávalót, vót a határba elég fa! De májusfának mindig csak ficfát állítottak. Este kivágták, vagy levágtak egy jó nagy ágat, azt elvitték a jányos házhoz, ott leásták, feldíszítették. De olyan is vót, hogy csak letörtek egy orgonaágat, odadugták a kisajtóba, és ezzel el vót intézve. — Mivel díszítették a májusfát? — Papírszalagokkal, fejkendővel, zsebkendővel, ki mivel. Jobban az, akinek kifogott szeretője vót. A módosabb jányoknak két-három legény is vitte a májusfát. Amelyik jányon meg bosszút akartunk állni, fogtunk egy ponyva töreket, szalmát, mikor mi került, és felszórtuk vele az udvarukat... — Éjjeli zenét adtak-e errefelé? — Az már komolyabb dolog vót, az éjjeli zene. Azt is csak kifogott szeretőnek adtak. Megfogtak egy szál cigányt, aztán gyere, húzd el ezt meg ezt a nótát annak a jánynak. A lány pedig, amint illik, gyertyát gyújtott, így fogadta a szerenádot; de az is előfordult, hogy behívta az udvarlót egy-két pohár borra, kupica pálinkára. — Én is állítottam májusfát, Fá- biánházán, oda udvaroltam akkor egy jánynak... — mélázik el egy pillanatra Gyula bácsi. —- Hát az már régen vót, tán igaz se vót. Az idő mindent elmos. Most szeptemberben lesz hatvan éve, hogy megnősültem. A majálisról nem sok mindent tud mondani házigazdánk. Ennek nem voltak hagyományai a faluban. — Azelőtt nem törődtek a május elsejével, ott vót a határ, ott munkálkodni kellett, ment mindenki dógoz- ni. Majd aztán a Rákosi-rendszer idején már vót majális, május elseje, limlom, ilyesmi. Ahol most a fut- ballpálya van, ott tartották. Mentek a fiatalok, meg az öregek is. Cigányzene, fáramászás vót, enni, inni lehetett, akinek vót pénze. Eltelt az idő. *** A majális persze nem az ötvenes évek találmánya, még csak nem is magyar találmány. Már a középkorban Európa-szerte szabadtéri vígasságokkal, közös kirándulásokkal, „majálisokkal” ünnepelték a tavasz beköszöntét. Hazánkban főúri körökben is megünnepelték május elsejét. Dömötör Tekla írja Naptári ünnepek, népi színjátszás című könyvében, hogy József nádor már csak a hagyományt folytatta, amikor 1795-től, nádorrá választásától a „palatinális erdőcskében”, azaz a nádorkertben minden évben nagy mulatságot rendezett május örömére. A zöldághordás, vagyis a május- faállítás eredete Temesvári Pelbárt szerint egész odáig nyúlik, hogy,,... a pogányok Hierapolisban azt az utcát és a házat, melyben a közéjük érkező Fülöp apostol vendégként megszállt, gallyakkal jelölték meg, hogy másnap odagyülekezve ráronthassanak és azon a helyen megöljék. Mikor aztán másnapra virradva azt véghez akarták vinni, látták, l| tceiei ——, A Magyarország Helyettem,
