Kelet-Magyarország, 1990. március (50. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-10 / 59. szám

A KM vendége

Diáklány Kambodzsából

Film

Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén

Karcsú és kedves. I HB|jf|P™ Szeme fekete, haja rHjítp'': akár az ében. Far- f Iff aj I mert. dzsekit, divatos »“^***° pulóvert visel. Távol-keleti szépség.

Öt éve érkezett Kambodzsából Magyar- országra, s az idén fe- jg-i-U-J! jezi be tanulmányait ^

Nyíregyházán, a tanárképző főiskolán.

Ezekben a napokban Wj

a nyíregyházi 15-ös If

számú általános isko- i-Sgjätt Iában végzi gyakorlatát. Bevallja, félt ' 1 ettől, de a vezető ta- • | nárok és a tapintató- J. san kedves gyerekek BUH i átsegítették a nehéz- _

ségeken. Csupán “ *

egyszer jött zavarba, •;

amikor az egyik énekórán megkérték, énekeljen el nekik egy kambodzsai népdalt. Különleges produkció lehetett, az biztos, a tanulók megtapsolták a kistanár nénit.

A félreértések elkerülése végett megkérem, írja le nehezen ejthető nevét: Or. Chankomarey. Khmer nemzetiségű, annak az országnak az állampolgára, ahonnan régebben oly sok rossz hír érkezett. Rey — szülei, barátai otthon így szólí- tották — 7-8 éves lehetett, amikor hazájában azok a félelmetes dolgok történtek. A háború, ahogyan ő mondja. A Pol-Pot rezsim kihajtotta a kommunákba a város lakóit is, megszüntették az oktatást, és a civilizáció, a polgári élet megannyi más alkotórészét. Több millióan estek áldozatul a fanatikus eszmék- ■ nakneooX 00 .ßitßimEvoisrla-:

Komarey családját is egy faluba toloncolták földművelő munkára. Hajnaltól késő estig kellett dolgozni. Mindenkinek. A gyerekeknek is. A másodikos kislány számára három évre (a Pol-Pot rezsim bukásáig) véget ért az iskola, dolgozott ő is. Kérdezem tőle, hogy mit? „Többnyire olyan madárijesztőféle voltam" — mondja kedvesen. Álmélkodásomra elmagyarázza, hogy a kisgyerekeket is kihajtották reggelente a földekre, ahonnan a madarakat kellett elhessegetni, nehogy a magvakat, a terményt elcsipegessék. Ott strázsáltak hát a 6-10 éves gyerekek napestig, jártak körbe-körbe, aztán hessegették a madarakat. Beszélgetni nemigen lehetett, legfeljebb átkiabálni egymásnak. Aki nem tartotta be a szabályokat — ne adj Isten, valamelyik gyerek játszott —, azt megbüntették. Nem kapott egy napig enni. Rey jó gyerek volt, ő soha nem kapott büntetést.

Három évi madárhessegetés után kerültek aztán vissza Phon- Phembe, ahol a lerombolt ház várt rájuk. És még szerencsésnek mondhatták magukat, hiszen a családból nem halt meg senki. Komarey zeneiskolába járt, hegedülni tanult, és 18 éves korában, amikor lehetősége nyílt erre, jelentkezett, hogy Magyarországon szeretné folytatni tanulmányait. így került Nyíregyházára. Nem volt könnyű dolga, hiszen előbb alaposan meg kellett tanulni a magyar nyelvet. De talán még nehezebb volt a szubtrópusi éghajlat után a telet megszokni. Havat Magyarországon látott először. Mégis a legrosszabb az volt, hogy öt évig egyszer sem mehetett haza. (Honnan lett volna erre százezer forintja?) De levélváltásra is ritkán kerülhetett sor. (Kambodzsából egy levél feladása félhavi fizetésbe kerül, Komarey pedig, mint majdnem minden kambodzsai lány, rendkívül szülőtisztelő. Bár, mint mondja, az ő szülei nem olyan szigorúak, de a lányuk lelkére kötötték, vigyázzon magára.

Kambodzsában többnyire ma is tiszteletben tartják a régi hagyományokat. A gyermekek számára a szülők választják ki a jövendőbelit. (Komarey kedvesen bevallja, azért a lány súghat a mamának, hogy ha valamelyik fiú megtetszik neki.) Míg a lány és a fiú szülei nem egyeznek egymással, addig a pár nem járhat együtt, s nem is igen beszélgethet. (Persze azért a városokban, a vegyes iskolákban ma már más a helyzet.) Mindenesetre a házasság előtt nemhogy „előleg” nincs, de még arra sem igen van alkalom, hogy a fiatalok megismerjék egymást.

Úgy szokott lenni, hogy a fiú szülei mennek el a lány családjához — tisztes ajándékkal — afféle lánykérőbe. — Ez a nők felsőbbrendűségét bizonyítja — bólogat tréfásan komolykodva Komarey. No, ha a szülők megegyeztek, akkor a fiú elment a lány házába afféle szolgaként, bocsánat, megfigyelésre. Ám ha a legény nem dolgozott rendesen, hamar kitelt az esztendő, s mint alkalmatlan jövendőbelinek, kitették a szűrét. De ma már ez a módi ritkábban fordul elő — tudjuk meg.

Komarey tizenötöd magával került Magyarországra. Még egy másik lány jött vele, de ő már visszament. Rey három fiútársával kezdte el tanulmányait Nyíregyházán, a fiúk őrangyalaként. Szépen vall erkölcsi felfogásáról. Csak a kiválasztottal, az igazival ismerkedhetne, de az magyar fiú nemigen lehet. Nem mintha kifogása lenne ellenük, de a szülei haragudnának, ha megtudnák, hogy egy magyar fiúval került barátságba. Mert abból úgysem lenne házasság. Csak „jár- ni” egy fiúval meg nem lehet. Híre menne otthon Kambodzsában, akkor pedig hitelét vesztené a lány, mert azt úgyis be kell vallani. És az árnyéka ott maradna a házasságban, az igazi kapcsolatban.

Komarey augusztusban, öt év után utazhat haza. Nagy álma, hogy életében egyszer eljusson Párizsba.

Ma már a Filmmagazin jóvoltából sokan ellenőrizhetik azt, ami korábban csak a Filmkörkép című, többnyire csak szakmai körökben forgatott hetilap alapján vált ismeretessé: Európa azon országaiban is, ahol a legerősebbek a filmkultúra gyökerei (például Francia- országban, Olaszországban vagy Angliában) ugyanaz a helyzet a mozipiacon, mint nálunk. A toplista első 10 helyéből 8-9-et amerikai film foglal el, szerencsés esetben rákerül 1-1 a hazai alkotásokból, és más európai film véletlenszerűen fordul elő rajta. így menetelünk az Európai Ház felé, amelyben néhány szoba jut talán a kultúrának is.

E helyzetből az a kézenfekvő megállapítás következhetne, hogy ennyire jó az amerikai film, s ennyire gyenge az európai. Ez azonban a látszat, s aki ezt elfogadja, egészen különböző dolgokat és minőségeket mos össze. A zene terén például irigylésre méltó módon vált külön műfajaiban, megjelenési módjában, fórumaiban a könnyűzene és a komolyzene. A film esetében legfeljebb a műfaji elkülönülésről beszélhetünk, de egyéb vonatkozásaiban közel sincs meg az a szétválás, amely egészséges lenne és segíthetné a tisztánlátást. A helyzet pillanatnyilag olyan, mintha mondjuk a IX. szimfóniát és a Csárdáskirálynőt kellene ugyanazon a listán rangsorolni.

A paternalista állam annak idején biztosított némi előnyt a művészileg értékes (illetve annak kikiáltott, de valójában ideológiaipolitikai célokat szolgáló) filmeknek, de amióta szabad a gazda, s reklám azoknak a szórakoztatóipari termékeknek jut — például a képernyőn —, amelyekre egyébként is bemegy a közönség, azokra pedig nem, amelyek kulturális szempontból megérdemelnék, addig nem várható, hogy tisztuljon a kép.

Sokatmondó adalék: a Pesti Műsor másfél oldalt szentelt a Harapás című olasz-—amerikai—japán horrornak, kettőt a Vaklármának, de az ugyanazon a héten bemutatott spanyol film, az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén-nek csak ugyanannyit (9 sort) és ugyanott, mint a hetek óta futó egyéb műveknek. Pedig legalább azt tiszteletben tarthatták volna, hogy Pedro Almodóvár az Európa-film- díj 1988-as kiosztásakor megkapta a legjobb fiatal rendező díját, a főszerepet alakító Carmen Máura pedig a legjobb színésznőnek minősült abban az évben.

Öreg rendezőre gyanakodnék Pedro Almodóvár filmje láttán, ha nem ismerném, milyen címen kapott díjat. Olyan bölcsen közelít a férfi—nő viszony örök témájához; olyan elegáns humorral kerüli el a részrehajlás vádját; olyan biztosan váltogatja a stílus két végletét; s annyira mélyen kötődik a spanyol hagyományokhoz, hogy a helyenkénti ritmusvesztést könnyedén meg lehet bocsátani neki. Kibújik minden összehasonlítás alól; eredeti, önálló arculattal rendelkező alkotó.

A szerencsére sem panaszkodhat, hiszen Pepát, a konfúzus színésznőt megformáló Carmen Maurával (aki arcra rendkívül hasonlít Irene Papashoz) jó vásárt csinált.

Ebben a cselekményben nem elég megjelenni, itt játszani kell, méghozzá úgy, hogy néha jellembeli végleteket kell hitelesíteni. Ahogy az altatókat a Tenyerébe sepri, az az öngyilkosságot elhatározó nő végletes lelkiállapotát sugallja, s aztán a fordulat, amint a legtermészetesebb módon belevágja a gyógyszereket a turmixgépbe, hogy bosszút állhasson a csapodár férfin, igazi remeklés, és nem ez az egyetlen ilyen pillanata.

A cím pontosan jelöli meg a filmbeli alaphelyzetet, de szerencsére mindegyik nő másként jut el a kritikus ponthoz, bár a három központi alak azonos okból: Iván miatt, aki nem délceg, büszke hódító, hanem őszülő halántékú, enyhén kopaszodó úriember. íme a spanyol földről Don Juan-téma újabb variációja, amelyet formailag is tökéletesen vezet be az a fekete-fehér képsor a színes kockák közé ágyazva, ahol a férfi bókoló, szép szavakkal hazudja végig a vágyakozó hölgyek hosz- szú sorát. (A spanyol vonatkozásokra utal egy rövid jelenet is; Pepa Joan Crowfordot szinkronizálja a Johnny Guitar-ban, amelyet — háttérben színésznő és rendező nagy szerelmével — Spanyolországban forgattak.)

A televízió jóvoltából nemrégen láthattuk a Luis Bunuelt bemutató portréfilmet; Juan Antonio Bardem két alkotását is (A bosszú, Egy igazi úrj; mosf a mozikban Almodóvár munkáját, ezek együtt ritka lehetőségét kínálták annak, hogy rápillanthassunk a spanyol filmművészet csúcsaira.

Hamar Péter

Bodnár István

Nyelvi diagnózis

Anyanyelvűnk védelmében

Az Anyanyelvápolók Szövetsége — örömmel számolhatunk be megyénk nyilvánosságának is — már több mint 800 tagot számláló társadalmi szervezet. Egyesek talán tudnak is róla, hogy a Szövetség esetenként egy-egy rövid felhívásban fogalmazza meg aktuális nyelvhasználati tanácsait. Az elmúlt év végén a megszólításokra, a közelmúltban az idegen szavak használatára, illetve azok lehetőség szerinti kiiktatására tett javaslatot. Ez utóbbi esetben is joggal szám rt minden anyanyelvét szerető és féltő magyar hazafira, s arra kéri a sajtó nyelvét, csakúgy mint a hivatalos, vagy köznapi megnyilatkozókat, hogy ne hódoljanak be az idegen szavak divatjának, hanem ki-ki a maga lehetősége szerint igyekezzék megőrizni nyelvünk magyarságát, ősi vonásait. így a felhívás:

„A szövetségnek nem az a célja, hogy minden idegen szó ellen harcot hirdessen, mert tudatában van annak, hogy a más nyelvekből való átvétel, s az így szerzett szavaknak a saját hangzás- és írásrendszerhez való hozzáigazítása régen is a nyelv gazdagításának egyik el nem hanyagolható módja volt, s ma is az. Azt azonban megengedhetetlennek, s mind nyelvünkre, mind az azt beszélők millióira nézve károsnak tartja, hogy sokan puszta kényelmességből, szakmai tudálékoskodásból, külföldmajmolás következtében, vagy éppen beavatottságuk fitogtatásaként akkor is minduntalan a nagy tömegek által nem, vagy csak felében-harmadában értett idegen szót használnak, amikor szinte tálcán kínálkozik vagy csekély fáradsággal található helyette jó magyar megfelelő is.”

Természetesen jó nyelvérzékkel el kell kerülnünk az általánosítást, hiszen nem mindegy, hogy milyen körben, kikhez szólunk, vagy írunk. Az viszont elszomorító, hogy egyre jobban elterjednek az olyan műszavak, mint alternatív, dereguláció, fundamentalista, monolitikus, paternalista, pluralizmus. Igaz, jó néhányra ma sincs igazán megfelelő szavunk, de a dezorganizáló törekvések helyett bátran mondhatunk szétzüllesztő törekvéseket, a kereskedelmi kondíciók helyetti feltételeket, a konfrontáció helyett szembesítést, vagy szembenállást, a preferencia helyett előnyben részesítést a szubverziv tevékenység helyett felforgató tevékenységet, a to- talitárus állam helyett korlátlan hatalmú államot, és így tovább.

Kazinczy a nyelvújítás ürügyén mondta, hogy az igazi nyelvvédő, aki tüzes ortológus és neológus egyszersmind, vagyis védi és megőrzi a régi jó, bevált nyelvi állapotot, de mindenütt újít, ahol szükség van rá. Ezt a gondolatot témánkra alkalmazva mondhatjuk: az anyanyelvéért felelősséget érző magyar gazdagítja nyelvünket új idegen szavakkal, de magyar szót használ mindenütt, ahol a fogalom kifejezésére alkalmas magyar szót talál.

Csermely Tibor

Hamarosan láthatjuk a mozikban. Őrület. Színes, szinkronizált

francia—amerikai bűnügyi film.

Könyvespolcunk

Lázállam

Szaniszló Ferencet már nem kell bemutatni az olvasónak. A fehér- gyarmati fiatalember moszkvai tanulmányai befejezése után évekig a Magyar Hírlap tudósítója volt. Bátor hangvételű írásaiban a pereszr trojka első eredményeiről és kudarcairól is tudósított. Jelenleg a Magyar Televízió Panoráma szerkesztőségének munkatársa, legutóbb a Csemobilról forgatott filmjének második részét láthattuk. Láthatóan keresi még önmagát a tévében, hiszen eddig csak olvasni lehetett, most már látni és hallani is. • S a kamera minden hiányosságot megmutat. Szaniszló Ferenc nem maradt hűtlen az újságírás hagyományos formájához sem, írásaival gyakran találkozhat az olvasó.

Minden bizonnyal moszkvai tartózkodásának „mellékterméke” az a könyv, ami most jelent meg Nyíregyházán, a Stádium Kisszövetkezet kiadásában. A Lázállam főhőse Berija, Sztálin jobbkeZe, 1938-tól a Szovjetunió hírhedt belügyminisztere. Élet és halál korlátlan hatalmú ura. A történemek — rajta kívül — a többi szereplője is meghatározó szerepet játszott Európa keleti felének történelmében: Hruscsov, Zsu- kov, Moszkalenko, Bulganyin, Molotov, Vorosilov, Mikojan.

Szaniszló Ferenc könyve azonban nem tényfeltáró dokumentum- gyűjtemény. (Ezekből egyébként is nagyon sok van a könyvárusoknál és a raktárakban.) Ebből a szempontból a címe kissé félrevezeti az olvasót, bár nagyon szellemes, nyelvileg ötletes. De a könyv nem a szovjet állam „leleplezésére” vállalkozik, mert főhőse, Berija, inkább szépirodalmi igénnyel megformált figura, mint történelmi személyiség. Ugyanígy a Lázállam elsősorban kisregénynek tekinthető, amelynek hősei valóban éltek (legalábbis egy részük), el is követték azokat a tetteket, amelyeket a szerző nekik tulajdonít. Szasenyka és Aljosa, akik csak tragikus megpróbáltatások árán juthatnak el egymáshoz (ha

egyáltalán sikerül nekik) bizonytalan pontjai a regénynek. Szasenyka középiskolás diáklány, aki áldozatul esik Berija szenvedélyének. A belügyminiszter sajátos módon választja ki szerelmi partnereit: elra- boltatja őket. Szasenyka is tiltakozik, végül — úgy tűnik — megadja magát a sorsnak, nem lázad, inkább alkalmazkodik a helyzethez. A szerelmi együttlétből gyermek fogan, aki minden bizonnyal szaporítja a Berija-gyerekek számát.

Aljosa kiskatona. Fiatalsága minden naivitásával és szenvedélyével szereti Szasenykát. Hisz a lányban, hisz a jövőjében. Tudomást szerez a lány és Berija kapcsolatáról, mégis megmarad Szasenyka mellett. Mindketten áldozatai Berija ördögi hatalmának, megrontott fiatalsággal indulnak neki a jövőnek. (Ha megérik.) Kettejük sorsa azonban az úgynevezett mindennapi élet. Akik fönt vannak, nemigen törődnek a kisemberek sorsával. Odafönt hatalmi harc dúl, mindenki figyeli a

másikat. Titkos tárgyalásokon döntik el a jövőt, döntenek az emberek életéről. így történik ez Berija esetében is. Nyikita Szergejevics Hruscsov mozgatja a szálakat, tologatja a figurákat a sakktáblán. Egészen addig, amíg Beriját 1953. december 23-án ki nem végzik.

A Lázállam borítójának tanúsága szerint a kisregény főhőse Berija. A leváltása előtti napokban látjuk őt. Tehetetlennek, erőtlennek, fáradtnak. Szorongásosnak, kiszolgáltatottnak. Nem hisszük el róla, hogy ő az, akitől milliók rettegtek, aki félelmetes indulatokkal és mérnöki logikával rendezte be azt a világot, amelynek egyik uralkodója volt. Szaniszló Ferenc portréja helyenként inkább részvétet, mint gyűlöletet ébreszt. A történelmi dokumentumok az ilyen értelmezésre kevés lehetőséget nyújtanak.

Szaniszló Ferenc könyvéből hiányzik még a szépíró bátorsága (a tehetsége nem), de úgy gondolom, idővel abban sem lesz hiány.

(Stádium Kisszövetkezet, Nyíregyháza, 1989)

Nagy István Attila

10 «iisnilQPflPCT^I 1990. március 10.

i A ™yinnnT>aiy hétvégi melléklete ——m