Kelet-Magyarország, 1990. március (50. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-31 / 76. szám

Pegazus (Kótics Ferenc grafikája) Kulcsár Attila A defterdár A defterdár szpáhikkal érkezett — s vitte a magas Porta magas adóját. Szedett a budai pasának, a helyi bégnek is kivette részét, s magának is szedett. Vitték a termést, mint a pénzmagot; vitték a barmot, mint az embert, — elparlagult az Alföld és elvadult a nádas emberekkel, j Nem költött már a túzok, sem a j gólya, a hörcsögök bogáncsot ettek — az ország közepébe süppedt máig is jól látható lábnyom — mikor török-világ volt Magyarországon. kisszótár házára költözött: a mai Vörös Hadse­reg és Forgó utca sarki nagy házban élt. Itt később a Vidliczkay és Saáry család lakott a 920-as évekig. Kiss Lajos (1881—1965) Hódme­zővásárhelyről került Nyíregyházára muzeológusnak Jósa András mellé 1912-ben. Szerteágazó néprajzi munkásságát több kötete foglalja össze: ezek egyrésze újabb kiadá­sokban is olvasható. Nyíregyháza iparosvilágával, az egykori vízima­lommal foglalkozott — többek kö­zött —, nagy alapossággal, elmélyült levéltári kutatások alapján. A kihaló mesterségek eszközeit, a céhes élet emlékeit gyűjtötte: ezek ma is látha­tók a Jósa András Múzeumban. A múzeumigazgató tudós 1948-ban Kossuth-díjat kapott, nyugdíjba vo­nult és Budapestre költözött. Ott is halt meg. Korányi Frigyes (1827—1913). A Nagykállóban született, orvos, szü­lővárosában kórházat alapít, majd Budapestre költözik, ahol hamaro­san egyetemi tanár lesz. Társaival nemcsak az orvosoktatás megrefor­málásán dolgozik, hanem a belgyó­gyászat tudományát is magasra fej­lesztette. Különösen eredményes út­törő és szervezőmunkát folytatott a tuberkolózis elleni küzdelemben. A Magyar Tudományos Akadémia le­velező tagja volt. Lackovszki József (1895—1965) régi, Ószőlő utcai család tagja, aki 1918/19-ben a nemzetőrség, majd a Vörös Hadsereg tagja. Ezért nyolc évre ítélik. Kiszabadulása után sem engedik asztalosként nyugodtan dol­gozni, elhelyezkedni. 1945 után ren­dőrségi és polgári alkalmazásokban dolgozott Nyíregyházán, 1956-ban ment nyugdíjba. Leffler Sámuel (1851—1915) a Felvidékről jött városunkba: az evang. főgimnázium tanára, majd igazgatója. Élénk szerepet vitt a vá­ros társadalmi életében: a Jótékony Nőegylet titkára, a Polgári Olvasó Egylet elnöke évtizedeken át. Római irodalomtörténetét három kiadás­ban jelentette n\eg budapesti kiadó­ja: sok iskolában hosszú ideig tankönyv is. Fia, Béla (1887— 1936) itt diák, majd tanár, később Svédországban követségi alkalma­zott; író, irodalomtörténész, sokol­dalú műfordító. Lukács Ödön (1843—1896) Szatmáritól jött Nyíregyházára: a ref. egyház lekipásztora lett. Az ő idejében épület a mai templom is. 1873—76 között a Szabolcs c. heti­lap szerkesztője. Megírta Nyíregy­háza első várostörténetét (1887), amelyet a megye adott ki újra 1987- ben. Több verseskötete jelent meg (1872, 1879, 1897). Meskó László (1851—1922), régi nyíregyházi család sarja. A Nagytakarék tisztviselője, ügyvéd, majd orszgy. képviselő, igazságügyi államtitkár, Szabolcs megye első polgári származású főispánja 1917—18-ban. Nemrég lebontott házukon (Dózsa Gy. u. 24., ill. 26.) emléktábla hirdette, hogy náluk halt meg Irányi Dániel, Kossuth egykori munkatársa. A mai Garibaldi utca 1950-ig a Meskó nevét viselte. Pál fi Ernő Budapesten született 1907-ben; 1932-től Nyíregyházán él: kereskedő, egyidőben antikvá­rius. A szociáldemokrata pártban dolgozott, ezért többször internál­ták, s csak 1945 után került vissza ide, családjához. Azonnal bekapcso­lódott az újjáépítésbe az MKP tagja­ként. 1948 márciusától 1949 -júniu­sáig Szabolcs megye főispánja. Ezu­tán Budapestre került: 1956-tól a Komédia a Móricz Zsigmond Színházban Párosán szép az élet... (Horváth László Attila, Vlahovics Edit, Orosz Helga, Mátrai Tamás) kül Zubor Ágnes játéka lehetőségei mögött manjd. Orosz Helga Gwendolenja és Blahovics Edit Cecilyje egy tőről fakad. Mindkettő hátterében ott munkál a tárgyát kereső érzékiség. Egyikük szerepe sem kínál jellem­ábrázolási feladatot (ettől Oscar Wilde egyébként is idegenkedik), nőiségüket kell eljátszani. Orosz Helgának ez jobban sikerül, több hiteles gesztusa van hozzá, gazda­gabb eszközökkel rendelkezik. Vla­hovics Edit egyre magabiztosabban mozog a színpadon, de a hangjával nem tud bánni. Persze lehet, hogy ezen a hanganyagon nehéz alakíta­ni, mégis valószínű, hogy a későbbi sikerek gátjává válhat. Úgy gondo­lom, ha játékával hangjának hiteles­sége párosul, akkor ígéretből igazi színésznő születik. John (Emest) alakjának megfor­málásában kevés az eredeti vonás. Mátrai Tamás bizonyította már te­hetségét, a dráma iránti érzékenysé­gét. A vígjátékokban belső életöröm feszíti alakításait. John alakjából ezúttal hiányzik az öröm, több ben­ne a mesterség, amivel ritkán képes hitelesíteni ezt az önmagára célt erőltető üresfejű dandyt. Meglepő biztonsággal mozog a színpadon Horváth László Attila. Sok feladata neki sincs, de alapjában jól kitölti azt a szerepet, ami Alger- nonként megilleti. Cecilyvel való kapcsolatában nem teljesen őszinte, indokolatlanul tartózkodó, de ezt a játéka nem hitelesíti mindig. Máthé Eta és Kocsis Antal a má­sodik felvonásban jutnak szóhoz. Miss Prism szerelemvágyó, de köte­lességtudó nő, a tiszteletes pedig az öszöneit lassan szabadjára engedő férfi. Legutóbb a Fővárosi Operett­színház mutatta be a komédiát, 1968-ban. A mű eredeti címe egy szójátékra épül, ez a Bunbury cím­ből hiányzik, pedig a lényeghez tartozik. Hevesi Sándor 1922-es fordítása (Győzőnek kell lenni), vagy az 1959-es József Attila Színházbeli Hazudj igazat című közelebb áll a komédia üzenetéhez. A Bunbury mögött elbújik a nevetés, a szórakozás lehetősége. Salamon Suba László eddigi ren­dezései gyakran megosztották a nézőket, vitára, ellentmondásra in­gereltek. Voltak érdekes, jó ötletei, megvillant bennük egy sajátos ren­dezői szemlélet. Ezúttal különösebb patronok nélkül, csendesen folydol- gált az előadás. A darab szövegében megbújó hirdetési szlogenek inkább zavaróak voltak, nem adtak hozzá semmit a darab (s az előadás) szelle­méhez. Nagy István Attila járásába belefáradtam, szabad elha­tározásomból a mélységedbe száll­tam alá, hogy új érzéseket hajszol­jak. Ami a gondolat világában a paradoxón volt számomra, a szen­vedély világában azzá lett számom­ra a perverzitás. A vágyakozás vé­gül is betegség volt, vagy őrület, vagy mind a kettő. Nem törődtem többé másoknak az életével. Ott téptem a gyönyört, ahol a kedvem tartotta, és odébb álltam. Megfeled­keztem róla, hogy a köznapi élet minden apró cselekedete a jellemet vázolja vagy koptatja, s hogy éppen ezért, amit az ember a négy fal kö­zött művelt titokban, azt egy szép napon hangosan kell világgá hirdet­nie a háztetőről.” Oscar Wilde-ot nem a drámaépít­kezés és a kidolgozott jellemrajz érdekelte, inkább a hatásos jelene­tek és a kellemes párbeszédek. A szellemességre való törekvés, a nyelvi ötletek, a sajátosan fanyar maga konkrétságában megjelenik? John Worthing és Algernon Mo- nerieffet felsőbb társaságbeli fiatal­emberek, könnyelműek, munkátla- nok. Algernon, ha szabadulni akar a kellemetlenségektől, nem létező barátjára, Bunburyre hivatkozik, Worthing szintén csak kitalált öccsét, Ernestet látogatja London­ban. A két barát nősülni készül Worthing (Emest) választottja az előkelő Gwendolen, Algernon pedig John vidékén élő gyámleányára gondol. Gwendolen igent mond, de a szigorú édesanya hallani sem akar a házasságról, mert Johnnak „nincs” családja, a Viktória pályaudvaron találták egy bőröndben. Algernon elutazik, hogy találkozzon John gyámleányával. Megszületik a sze­relem, de még nem örülhetnek a fia­talok. A második felvonás végére minden megoldódik, általános a boldogság. Tapsolhat a közönség. Meg is teszi, mert szereti a darabban Hogyan tovább? (Mátrai Tamás, Máthé Eta, Kocsis Antal) (Elek Emil felvételei) humor a Shaw előtti helyzetkomédia mintadarabjává teszi a Bunburyt. Oscar Wilde szerint a művész egyet­len hivatása az abszolút szép szolgá­lata. Az élet és a természet igaz ábrá­zolása nem művészet. A 1 ‘art pour 1 ‘art hagyományos megfogalmazása ez, amely után szükségszerűen adó­dik a kérdés: mi közünk akkor ahhoz az életszelethez, amelyik a színpa­don nem általánosságban, hanem a fellépő művészeket. Zeke Edit válto­zó belső terű díszletében Lady Bracknell szerepében 'Zubor Agnes láthatóan nem találja a helyét. Erős indulatokat is tökéletesen megfor­máló tehetségétől idegen ez a há- zsártos, számító, érzéketlennek lát­szó édesanya. Hiába veszi magára a megtömi nem képes asszony álar­cát, szerepéből hiányzik az érzelem, az őszintén megélt szeretet. S enél­Lassan gyülekeztek a nézők a Móricz Zsigmond Színház már­cius 24-i bemutatójára. Pedig komédiát ígértek a plakátok „komoly emberek” számára. A kissé késve kezdődött első felvo­násnak háromnegyed nyolcra már vége is volt. Ha az így megy a tévéhíradó időjárás-jelentésére hazaérkezünk, dörmögte mellet­tem egy úr. Végül nem így lett, de a kezdés vontatottsága, fáradt unal­ma rátelepedett az első felvonás­ra. Kosztolányi elragadtatással be­szél a Bunbury című komédiáról: „Több, mint az élet félszegségeinek gúnyolása, mert irónia van benne, öngúny, mert magának a bohózat­nak eltorzítása és paródiája.” Arról, hogy mennyire „jött át” ez az ön­gúny és paródia az előadáson, még lesz szó. Mert nemcsak a Bunbury érdekes, hanem az alkotó is. Oscar Wilde nemesi családban született Dublinban, különc öltöz- kedésével, magatartásával már az egyetemen is feltűnést keltett. Ti­zenkilencedik századi dandy, költő, novellista és előadó, aki Angliában és Amerikában is nagy sikereket ért el. Poetikus szépségű meséi (A bol­dog herceg, Gránátalma-ház) világ­hírt hoztak számára. De a Dorian \-Gray arcképe című regénye hírhedt­té tette, mert benne a gátlástalan életélvezetet hirdette. Hedonizmusa sűrű botrányokat kavart. Sikerei te­tőpontján homoszexualitás vádjával bíróság elé állították, s kétévi fegy- házra és kényszermunkára ítélték. Szabadulása után Franciaországban telepedett le, s magányosan, nyomo­rúságos körülmények között halt meg Párizsban. Börtönben írt De profundis című munkájában szem­benéz a múltjával: „Pazaroltam elmém kincseit, és különös örömem telt abban, hogy örök ifjúságomat tékozoljam. Minthogy a csúcsok Hazafias Népfrontban dolgozott ha­láláig. Schmidt (Smid) Mihály (1882— 1967) régi nyíregyházi család tagja, 1896-tól nyomdásztanuló, majd mester. Egyik alapítója a nyomdá­szok szakegyletének és a helyi szociáldemokrata pártnak, ké­sőbb mindkettőnek elnöke is. H osszú frontszolgálata során többször megse­besült. 1918-ban a néptanácsnak, később a megyei direktórium intézőbizottságának tagja. Két és félévi börtön után nyugdíjazásáig újra* nyomdászként dolgozik, és részt vesz a baloldali politikai élet­ben, sok rendőri zaklatás ellenére. Sipkay Barna (1927—1968) Nyír­egyházán született és halt meg. Érettségi után előbb tisztviselő, majd a megyei újság munkatársa. Előbb meséket írt: maga illusztrálta is e köteteket, amelyeket gyerme­keinek készített. Első könyve is me­séskönyv (1956), 1963-tól már or­szágos kiadóknál publikálta elbe­széléseit, regényeit: olykor egy év­ben kettőt is. 1963-ban mutatták be A világ peremén c. drámáját; Több novellájából filmet, tévéjátékot készítettek. Vietórisz József (1868—1954) régi nyíregyházi család tagja; tanár lett, s visszajött egykori gimnáziu­mába, ahol két ciklusban igazgató is volt. 1928-ban, nyugdíjazásakor főigazgatói címet kapott: elsőként a megyei pedagógusok között. Fiatal korától verselt; több kötetét orszá­gos díjakkal jutalmazták, a Kisfalu­dy Társaság tagjává választotta. Sok műfordítása közül kiemelendő a tót nyelvű Tranoszciusz énekes­könyv magyarra ültetése. Margócsy József y Kelet 1990. március 31. 9 A "'"Ml"1 Ul HÉTVÉGI MELLÉKLETE —bc m A banalitások vonzásában "Ok SzomSati Galéria

Next

/
Thumbnails
Contents