Kelet-Magyarország, 1990. március (50. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-31 / 76. szám
Tárlatnézöben Megőrizni önmagunkat Éppen akkor jártak Nyíregyházán — itteni kiállításuk megnyitása alkalmából —, amikor mindannyian az ö szülőföldjükért, Marosvásárhelyért aggódtunk. — Már alig várom, hogy hazamenjünk — sóhajt Vince, a szobrász. — Nagyon szeretnénk tudni,(mi is történik otthon — teszi hozzá Csilla, a festő. A két művész közvetlenül a marosvásárhelyi dráma kirobbanása előtt érkezett előbb Budapestre— a Bartók Galériában volt kiállításuk —, majd Nyíregyházára, ahol ezekben a hetekben a Városi Galéria mutatja be munkáikat. Nem sok ez az anyag: az utóbbi évtized terméséből válogatott tíz kisplasztika, illetve kéttucatnyi olajfestmény. De annyi szépséget, emberséget, a fájdalmon, a félelmen és a reménytelenségen is átörökített derűt, élniakarást rejtenek ezek a művek, hogy a tárlatlátogató úgy érzi: ritka, értékes ajándékkal gazdagodott ezen a kiállításon. Kákonyi Csilla 1940-ben született Erdélyben, közelebbről Rad- nóton. Tanulmányait Marosvásárhelyen kezdte, majd a kolozsvári Képzőművészti Főiskolán fejezte be 1966-ban. A diktatúra éveiben egy pályakezdő művésznek három lehetőséget kellett fontolóra vernie: elmegy tanítani, állást keres egy ipari üzemben — vagy megpróbál megélni a művészetből. — A legtöbben az első utat választják. Én is elmentem tanítani Szászrégenbe, de úgy éreztem, tehetségtelen vagyok hozzá. Most Marosvásárhelyen élek a családommal, és szabadúszóként festek, ha meg nem is élek belőle... Intézmények utoljára vagy tizenöt évvel ezelőtt vásároltak tőlem képet, az embereknek pedig nincs pénzük ilyesmire. A magam kedvére festek. És azért, mert ez se- ; gített a túlélésben. Olyan időkben, amikor még gondolkodni sem volt szabad, nagy dolognak szá- s mított, hogy az embernek van egy ' műterme, ahol dolgozhat. Mert a I munka bizonyos egyensúlyt, tartást ad. Olajfestményeivel többször is szerepelt csoportos és egyéni kiállításokon — természetesen csak azokkal a képekkel, amelyeket az ideológiai zsűri erre alkalmasnak tartott. A nyíregyházi kiállításon is látható alkotások közül például a komor-kék ég előtt botszurony keresztre feszülő „Krisztus", a ,Múló idd” várakozásba kövült nőalakja, a „Tél ” jeges-hideg kékfehérjével körülvett öregembere, vagy a,Lovak", a ,J(iáltás” nyilvánvalóan nem nyerhette el az ítészek tetszését. Ennek ellenére két ízben külföldi csoportos tárlatokra is „kilopták” Kákonyi Csilla képeit, noha arról természetesen szó sem lehetett, hogy ő maga is jelen lehessen legalább a megnyitón. Most először járt külföldön, csakúgy, mint Bocskay Vince ■szobrászművész. (Közös kiállításra hívta meg kettejüket a budapesti XI. kerületi képzőművész szövetség, ezt a tárlatot láthatjuk április 17-ig Nyíregyházán is.) Vince is a művészek gyakori útját járta. 1949-ben született Szovátán, s Marosvásárhely után ő is a kolozsvári főiskolán fejezte be képzőművészeti tanulmányait 1974- ben. —Feltett szándékom volt, hogy visszatérjek a szülőfalumba. így is történt, azóta sem hagytam el Szovátát. A rajztanár ugyanis a legnagyobb szabadságok egyikét élvezhette a diktatúra idején is, amit például már a zenetanár sem mondhatott el magáról. Jóllehet a művészettörténetet kivették a tantervből, hiszen mint ismeretes, minden diktatúra a kultúrát tűri a legkevésbé, de ezzel együtt is viszonylag szabadon dolgozhattam. Ha kiállítani akartam, akkor természetesen az én kezem is meg volt kötve. Rögtön kirostálták a szobraimat, ha nem találták elég optimistának. Pedig Bocskay Vince alkotásaiból valósággal sugárzik valami megfoghatatlan derű — és az egyszerűség, az emberség, a tisztaság is, az „itt és most” kötelékéből feloldott bölcs nyugalom. (Anyám, Anyaság). Függönnyel, fátyollal takart, hunyt szemű, befelé forduló, a lélek csöndjére figyelő alakjai mintha csak önmagukat védenék és őriznék egy jobb világ számára. (Horatius, Az ablak) —- Tőlem soha nem vett szobrot egyetlen intézmény sem. Csak egyéni kiállításaim voltak, Erdélyben. Ugyanis a kisebb helyeken, az egyéni tárlatokon nem akadékoskodott annyit a zsűri, olykor el is maradt ez a szűrő. De külföldre most először juthattak el a munkáim. És én is. Egy kérdésre válaszolva még hozzáteszi: mint embernek — könnyebb a forradalom győzelme óta; de művészként még nem tudtak igazán fellélegezni. Gönczi Mária Mandula József Krampácsoló Kérges markában ércfejű csákány föl-le-föl lendül. Szintre vigyázva, lazult talp alá pályás, ütemmel összefonódva kavicsot döngöl. Sárga ruháját rászegeződő Nap szeme bontja, s meghinti bőrét messzepirosló sósízű gyönggyel. Ritmusba szőtt-varrt szünetjelekre szusszan. Motyogva köp tenyerébe, homlokát törli sugaras szélbe. Sínváros Sínváros feszes Keleten. Léte vasút-színű egét, mint hidjai a hús Tiszát áru-sugarak ívelik át. Verejték-prizmán megtörve, szivárványként hullanak szét, át-átszőve nehézléptű nappalok szürke szövetét. Ha az éj feszíti fátylát, szemaforok féltik álmát s a házak között csend zakatol. Szerkesztőségünk korábban sem zárkózott el szépirodalmi alkotások közlésétől, mostantól pedig rendszeresebben szeretnénk helyet adni rövidebb lélegzetű prózai, lírai alkotásoknak, műfordításoknak. Hisszük, hogy zűrzavaros világunkban mégin- kább szükség van igaz, szép szavakra, bízunk a művészet emberformáló hatásában. Változatlanul feladatunknak tartjuk a helyi műhelyek támogatását, megtartva az irodalmi igényesség mércéjét. Pályakezdő költők, írók alkotásait is szívesen közöljük, bizalmat szavazva számukra akkor is, ha olykor még mutál is a hangjuk. Bízunk benne, hogy közülük talán néhányan eljutnak az első kötetig, megtanulják „a soha nem hallott szép szavak anyanyelvét.” A múltkorában a záhonyi fiatalok egy csoportja kereste fel szerkesztőségünket egy kötegnyi kézirattal. Közülük Köles Zsolt és Mandula József néhány versét választottuk ki közlésre. Illesse figyelem őket. Bodnár István Köles Zsolt Ősz így esténként elmerengve az ablak előtt nézem az áttetsző anyagon túli gyönyört hallgatom a rezgő-zizegő nyárfalevél mint komponál szimfóniát tüdőmbe préselem az ősz lemondó illatát. Fekete lepel Mint fekete lepel a holtat betakarja az ég mozdulatlan ásító házainkat. Magányos fények, szikrák, csillagok susogják a csendet. Halált lehel a szél szúette keresztek elsápadt falevél pocsolyák delelnek. Jósavárosi N emrég meghívtak a jósavárosi nyugdíjasklubba, hogy beszélgessünk el a városnegyed utcaneveiről. Pontosabban azokról a személyekről, akiket ott az utcanevek kapcsán szerettek volna megismerni. Azonnal kitűnt, hogy nem Botond, Etelköz vagy Tas neve kétséges, s az is, hogy nem a Honfoglalás, a Kalevala, netán a Törpe utca névadója okoz nehézséget. S miután azt is tisztáztuk, hogy a Jósavárosi tágabb értelemben fogjuk fel, tehát általában a Garibaldi utca vonalától északra fekvő területet vettük számba-szerbe, végigmentünk a névsoron. Végül az is megfogalmazódott, hogy minden bizonnyal másokat is érdekelne ez a néhány adat: ezért sorolom fel itt azokat az adatokat, amelyek, lexikonok, kézikönyvek, éppenséggel más, könyvtári-levéltári emlékek forgatása során összegyűjthettem. A köny- nyebb tájékozódás kedvéért itt is az ábécé sorrendet követjük. Csald köz. Ez a mostani hosszú útszakasz régebben csak az Ószőlő utcáig terjedt, keletebbre még szántók, kertek voltak. A hagyomány szerint e század elején négy ügyvédnek volt itt nyaralója, szőlője, s Jósa Andrásnak tulajdonítják a gúnyolódó névadást. 1907-ben már tréfás helyreigazító javaslatot közöl a Nyírvidék, hogy a Csaló köz ebievezés helyett 'a „Másokat ravasz fondorlattal szándékosan tévedésbe ejtő és tévedésben tartó fiókút felírást használják. Mindenesetre 1910-ben, amikor az egyik ügyvéd, Murányi László építési engedélyt kér, majd kap, lakhatási engedéllyel együtt, a hivatalos iratokban is Csaló köz 3. szám szerepel. Darvas József (1912—1973). Orosházán született, a harmincas években a népiírók mozgalmának tehetséges tagja, a szegényparasztság nehéz életének drámai ábrázolója. Az ötvenes-hatvanas években hosszú időn át miniszter, az írószövetség elnöke. Képviselőként kapcsolódott megyénkhez; később is gyakran járt itt író-olvasó találkozókon. Élete utolsó közszereplése is a megyéhez kötődik: 1973 nyarán avatta fel Szatmárcsekén a szép Kölcsey-szobrot, Márton József alkotását. Fábián Zoltán Nyíregyházán született 1926-ban, Leányfalun halt meg 1983-ban. A háború után hamar feltűnt friss szemléletű írásaival, művészi gonddal írt tárcáival. József Attila-díjas. Az írószövetség titkáraként elsősorban az Olvasó Népért mozgalom keretében fejtett ki fáradhatatlan szervezői munkát. A megyében működő olvasótáborok, író-olvasó találkozók, irodalmi rendezvénysorozatok, szinte mind az ő támogatásával jöttek létre, Nyíregyházán, Szatmárban, Bereg- ben. Gádor Béla Nyíregyházán született 1906-ban, Budapesten halt meg 1961-ben. Sokoldalú érdeklődésével, korán jelentkező íráskészségével, előadói képességével már Kos- suth-gimnazistaként felhívta magára a figyelmet. Budapesten tisztviselő, a háború után a Ludas Matyi c. szatirikus hetilapnak munkatársa, később felelős szerkesztője. Színdarabjaival is sikereket aratott. Nyíregyházi témájú elbeszéléseinek sora, — főleg a Néhány első szerelem története c. kötetében, kiemelkedik az ötvenes évek novella- irodalmából önirónikus hangjával, mélyen humanista életfelfogásával, ifjúkorára visszapillantó melegségével. Garibaldi Giuseppe, (1807— 1882) olasz szabadsághős, a Habsburg uralom elleni nemzeti mozgalmak kiemelkedő alakja a mi szabadságharcunk idejében és később is. Harcaiban nem egyszer magyar önkéntesek csoportjai is résztvettek. Urbán Teréz kézikönyvéből tudjuk, hogy ez az utca 1950-ig Meskó László nevét viselte (lásd ott). Jósa András (1834—1918) nagyváradi születésű orvos, Nyíregyházán halt meg. Nagykállói szolgálata idején továbbfejlesztette a Korányi Frigyes alapította megyei kórházat. Párhuzamosan foglalkozott régészettel is: kutatásaival országos elismerésben volt része, így alapította meg a megye régészeti gyűjteményét. Ez az alapja a későbbi múzeumnak, amelyik ma az ő nevét viseli. A megye átköltözésekor ő is Nyíregyházára jött, s családjával együtt jelentős társadalmi szerepet töltött be. Eszmetársaival ösz- szefogva kezdeményezte a sóstói úti villasort, ügyelve a természetvédelmi szempontokra; háza előtt (ez a mai óvoda) kutat furaton, hogy példát mutasson az egészséges ivóvíz használatára, — a városban szokásos ásott kutakkal szemben (ez a főiskolai kerítés sarkán levő Jósakul). Jósika Miklós (1794—1865), erdélyi származású regényíró, akit 1818-ban házassága hozott megyénkbe. Két évtizedig lakott itt, főleg Napkoron, Kállay Erzsébet férjeként, de házasságuk sikertelen; el is váltak. A magyar romantikus irodalom legnépszerűbb alkotói közétartozott; 1849 után emigrációba kényszerült, Drezdában is halt meg. Első felesége később Nyíregy* ni^niflf'nr^Táíí 1990. március 31. ———^—— A "Mal811" hétvégi melléklete II KeletAnyám Lovak
