Kelet-Magyarország, 1990. március (50. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-20 / 66. szám
A nap hire: Mint korábban hírül adtuk, Léner Péter távozása miatt megüresedett a Móricz Zsigmond Színház igazgatói széke. A neves színházi szakemberekből álló kuratórium egyetlen pályázátot sem talált alkalmasnak, s azt javasolta, hogy külön tárgyalásokon oldja meg a megyei tanács a problémát. Tegnap délelőtt a művelődési főosztály vezetője bejelentette, hogy három évadra megbízta az igazgatói teendők ellátásával Csikós Sándor színművészt. A színház művészeti vezetője Schlanger András lett. XLVII. évfolyam, 66. szám ARA: 4,30 FORINT 1990. március 20., kedd Sándor, József, Benedek meghozta a meleget. Képünk a sóstói strandon készült. (B-zs.) Ma 23 °C! Dolgozik a Heiner-Művek Megmaradtak a munkások H konzervatívok győzelme az NDK-ban Német valutaunió Júniusra? A két Németország valutauniója június végére valószínűleg megvalósul — jelentette ki Elmar Pieroth nyugatnémet politikus, aki a keletnémet gazdasági miniszteri tárca várományosa. Mint ismeretes, a kereszténydemokrata-konzervatív Szövetség Németországért nevű koalíció, a vasárnapi NDK- beli választások nagy győztese, a szavazatok 48,15 százalékát szerezte meg. Az országos választási bizottság héttőn hajnali negyed háromkor kiadott előzetes végeredménye szerint a konzervatív tömörülés vezető ereje, a kereszténydemokrata párt (CDU) 40,91, a vele szöA győzelemnek őrül Lothar de Maiziere, • CDIT elnöke. (MTI telefotó) vetséges Német Szociális Unió (DSU) 6,32, míg a Demokratikus Ébredés 0,92 százalékot szerzett meg az érvényes szavazatokból. A három párt, amely február elején alakította meg a Szövetség Németországért elnevezésű koalíciót, a választási kampány során rendkívül hathatós támogatást kapott — mind anyagi eszközökben, mind a propagandában — a nyugatnémet testvérpártoktól, a Helmut Kohl kancellár vezette CDU-tól és a bajor CSU-tól. Motoros rablás Ügy tudom, a motoros rablás Olaszországban terjedt el leginkább, de a jelek szerint ebben — nem úgy mint a gazdaságban — hamar felzárkózunk Európa fejlett részéhez. Március 19-én, hétfőn 16 órakor Nyíregyházán, a Ke- mév-irodaház mellett egy motorkerékpár utasa, (miközben egy asszony mellett elhaladtak), a hölgy kezéből kicsavarta a táskáját, majd a járművön a helyszínről nagy sebességgel a Bethlen utca irányába távoztak. A nő ujjai megsérültek. A bűnözők fiatalok voltak. „Segítség, tolvaj, fogják meg!” — kiáltotta a nő, de a motor néhány másodperc múlva eltűnt a forgalomban. A fekete ruhás özvegyasz- szony táskájában 1200 forint (a havi kosztpénze), igazolványok. a szemüvege és orvosi receptek voltak. A kétségbeesett hölgynek egy nő azt tanácsolta: gyorsan menjen haza, nehogy a lakásába bemenjenek, s az ajtózárat cseréltesse le. Ezután a sértettnek adott egy buszjegyet. Valaki úgy látta: a motort egy sárga Trabanttal üldözőbe vették. Azt hiszem, a fényes nappal történt bűncselekmény a közbiztonság ijesztő, s javulásért kiáltó állapotát hűen tükrözi. Az ilyen és ehhez hasonló esetek ellen vajon hogyan védekezzünk? (csgy) Hivatalosan hétfőitől vette át Vásárosnaményban, a Medicor Röntgen RT. volt gyárát Heiner Jenő mándoki központifűtés-szerelő mester. Az üzlet jogi .oldala tisztázódott, így március 19-től Heiner-Művek néven jegyezhették a céget. Valamennyi munkást megtartotta az új tulajdonos és ígérete szerint az ipari tanulókat is foglalkoztatni fogja. Az induláshoz szükséges forgóalap rendelkezésre áll, a további folyamatos üzemeltetéshez külön Nincs esélyegyenlőség Tiltakoznak a független képviselőjelöltek Tíz, pártoktól független képviselőjelölt van a megye választókerületeiben — mindegyikben egy-egy. Any- n.vi ez, mint a legerősebb pártok jelöltjeinek száma. Azok a választópolgárok állították őket. akik úgy vélik, hogy nem valamely párt tagja, hanem szűkebb környezetük egy ismert pártonkívüli személyisége lesz a legalkalmasabb arra, hogy érdekeiket az országgyűlésben képviselje. (Folytatás a 4. oldalon) böző alapokra adnak be pályázatot. Az üzemrészek közül a szereldei munkákra a héten írják alá a szerződést, a lakatosok a Szerszámipari Műveknek CNC-vezérlős zekrény prototípusát készítik. Több nyugati céggel tárgyalt a tulajdonos az elmúlt hetekben, a szerződések aláírását viszont eltoltuk március 19-e utánra. Ezek közül a legjelentősebb egy olasz céggel kötendő üzlet lesz hangszórók részegységeinek gyártására. A belföldi partnerek közül a kisvárdai Vulkán, a Hajdúböszörményi Tungsram említhető és az is jelentős tétel, hogy 100 ezer kórházi, illetve tábori ágy gyártására kap megrendelést a Heiner- Művek. Kitüntetések, kitüntető címek átadásával kezdődött hétfőn délután a nyíregyházi tanács ülése. A Nyíregyháza Díszpolgára címet "■ g zeneművészet fejlesztése, valamint a felsőoktatás terén elért eredményeiért Tarczai Zoltán nyugdíjas tanszékvezető tanár kapta meg. Kondor Ferencné tanácstag, Bozorády Zoltán evangélikus lelkész, valamint Iváncsó Dénes nyugdíjas pedagógus, népművelő a Nyíregyháza Városért Emlékérmet vehette át. A Nyírség Táncegyüttes, a nyíregyházi rádióVáltozás a Fémmunkásnál Hadnai László korábbi főmérnököt oizta meg március 19-től átmeneti időre a nyíregyházi gyár operatív munkájának irányításával Tóth Imre, a Fémmunkás Vállalat vezérigazgatója. A korábbi gyárigazgatót, Maczurka Istvánt felmentette a munkavégzés alól és március 31-ig szóló szerződését nem hosz- szabbította meg. Arról, hogy Választási nagygyűlést tart a Magyar Szocialista Párt Nyíregyházán március 20-án, kedden 18 órai kezdettel, a megyei művelődési központban. A gyűlés szónoka Nyers Rezső, a Magyar Szocialista Párt elnöke. Ekkor mutatkoznak be a Szocialista Párt megyei képviselőjelöltjei. A rendezők minden érdeklődőt szeretettel várnak. a volt gyárigazgató mivel fog a jövőben foglalkozni, ígérete szerint később nyilatkozik. A gyárigazgatói funkciókat, valamint a személyzeti és munkaerő-gazdálkodási ügyeket Tóth Imre vezérigazgatói jogkörénél fogva magához vette. Jelenlegi feladatunk, hogy munkával lássuk el a gyárat és megállítsuk a veszteséget, nyilatkozta a vezérigazgató hétfői nyíregyházi látogatása alkalmából. Hozzátette, hogy a gyár dolgozói közül 130-an évi rendes, de kényszerű szabadságukat töltik április másodikáig. Akkorra olyan kapacitást kell biztosítani, hogy ne kelljen munkásokat elengedni. A gyárigazgatói posztra pályázatot írtak ki, így május elsejétől várhatóan kinevezik a gyárigazgatót. iránymérőklub, valamint a Móricz Zsigmond Színház társulata a Városért Emlékérmet kapta meg. A Tanács Kiváló Dolgozója kitüntetésben hat nyíregyházi tanácsi dolgozó részesült. Az ünnepi percek után a tanácstagok meglehetős érdektelenséggel fogadták az 1989. évi pénzügyi terv végrehajtásáról és az ez évben végzett társadalmi munkáról szóló beszámolót, nemkülönben a szociális étkeztetés helyzetéről szóló előterjesztést. A vita azonban fellángolt, amikor a bölcsődei férőhelyek módosítása került szóba. A 10-es számú. Északi körúti bölcsődében szeptember- elsejétől radikális csökkentést terveznek. A felszabaduló helyre az Öz utcai idősek klubját költöztetnék be azért, hogy az öz utcai épületet teljes egészében átadhassák az értelmi fogyatékosoknak. szülők az idősek klubja ellen tiltakoztak. Szintén csökkentik a Sarkantyú utcai bölcsőde férőhelyeinek számát, illetve szóba került, hogy ha a gyedet hároméves korig kiterjesztik, és a bölcsődei igény az előző évekhez hasonlóan csökken, akkor további bölcsődéket szüntetnek meg. Hozzászólások hosszú sorát eredményezte a polgármesterasszony bejelentése a Lenin-szoborról. Meditációk, észrevételek egész sora után úgy döntöttek, hogy a szobrot elvitetik, helyét rendbehozzák, s majdan az országzászló kerül oda. Mátészalkán 18-án, vasárnap este tartotta választási nagygyűlését a Magyar Szocialista Párt. Az eseményen dr. Varga Károly jelölt programbeszédében hangsúlyozta, hogy ez a párt már egy teljesen új szervezet, és nem helytállóak azok a vádak, amelyekkel az elődje miatt illetik. A nagygyűlésen részt vett és felszólalt Vitányi Iván, az MSZP elnökségi tagja, aki osztotta a jelölt véleményét abban, hogy a szocialisták programja a kivezető út hazánk válságos helyzetéből. Üj díszpolgár, döntés a Lenin-szoborról Tovább tart a „bölcsődevihar” II színház új igazgatója I Szocialista Párt választási nagygyűlése 7\KCrä|RAV A Xerograllku» mk.olögáp« ÍRODATECHNIK. Canon, Rex-Rotary A Digitális stencilgép / Rex-Rotary A írógép / Olivetti A Számológép / Canon A Telefon / KONTRAX A Telefonközpontok / NOKIA-KONTRAX A Telefax / Canon A Iratkotőgépek / GBC A Minitex / PX 1000, PX 2000 A Pénzszámláló gépek / Glory A Iratmegsemmisítő / Geha ' A Kellékek / Canon, Rex-Rotary, Konlca. Xerox és egyéb Magyarországon ^ előforduló összes márkájú másológéppé Kiállítás és vásár az SZMT-székházban március 20-21-22-én 10:00-18:00-ig. A 21.SZÁZAD TECHNIKÁJA NYÍREGYHÁZÁN!! ják