Kelet-Magyarország, 1990. március (50. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-20 / 66. szám
2 Kelet-Magyarország 1990. március 20. Siker a manilai világkongresszuson Szív, szeretet, szolgálat Nyíregyházi orvosok is segítenek a közepes kelet-európai Szívalapítványok létrehozásában A Magyar Szívalapítványt létrehozó orvosok újabb nemzetközi megmérettetése jól sikerült a manilai Szívvilágkongresszuson. Az Egészségügyi Világszervezet döntése alapján a Magyar Szívalapítványt bejegyezte soraiba. Dr. Sértő-Radics István elnök és dr. Zsanda László alelnök válaszolt a Kelet-Magyarország kérdésére. — Elnök űr! Miért tekinti ön mérföldkőnek, történelmi eseménynek a manilai világkongresszust az alapítvány történetében? — Alapítványunk eddig is példa nélküli volt a szocialista országok egészségügyi rendszerében. Számomra érthetetlen módon nem vettük eddig át a rejlett nyugat-európai és tengerentúli gyakorlati módszereket a szíves érrendszeri megbetegedések megelőzése és csökkentése terén. — Ezekben az országokban mar több évtizede sikeres tevékenységet folytatnak a szívalapítványok. Azért is tekintem történelmi eseménynek a világkongresz- szust. mert igaz. hogy egyelőre csak megfigyelői státussal. de felvették a Nemzetközi Kardiológiai Társaságba a Magyar Szívalapítványt. Megítélésem szerint teljes jogú tagságunk elismerése a közeljövőben realizálódik. A legnagyobb elismerés megítélésünk szerint az volt, hogv alkalmasnak találták a Magyar Szívalapítványt a közép- és kelet-európai szív- alapítványok megszervezésére. — A nyíregyházi központú Magyar Szívalapítvány hogyan tud bekapcsolódni a nemzetközi egészségügyi vérkeringésbe? — Az Egészségügyi Világ- szervezet képviselője felkért bennünket, hogy az általuk tervezett programokban együttműködjünk. A munka- kapcsolatok felvétele megtörtént Izraellel. Angliával, a skandináv országokkal, valamint Franciaországgal is. Természetesen itt kell elmondanom. hogy az Amerikai Egyesült Államokkal és Kanadával már több évre visz- szanyúló baráti és munka- kapcsolatunk alakult ki. Szeretném megjegyezni, hogy a Fülöp-szigeteki Szívalapítvány vezetője, dr. Augusta A. Comora. akinek személyes vendégéi is voltunk. Szintén felajánlotta segítségét hazánknak. — Milyennek ítéli meg útjukat, a fentiek mellett milyen egyéb sikereket könyvelhetnek el? — Számunkra az egyik legnagyobb erkölcsi siker az volt, hogy a Magyar Szív- alapítvány általunk előterjesztett ajánlásait belefoglalták abba a levélbe, amelyet a világ minden kormányához eljuttatnak, hogy az évezred utolsó évtizedét nyilvánítsák a szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzésének éveivé. Konkrét javaslatunk az volt. hogy a megelőzés elsődleges helye legven a család. akiket erre a feladatra fel kell készíteni. — Zsanda doktor hogyan értékeli szakmai szempontokból a kongresszust? — Szakmai fejlődésünket elősegítette az előadók magas fokú elméleti és gyakorlati szaktudása. Örömmel töltött el az a tudat, hogy előadóként is elmondhattuk tapasztalatainkat. Az öt szakmai előadásunk közül kiemelhetném a megyei kórházban kifejtett szívizom-infarktusos betegek kezelésére kidolgozott vizsgálati, terápiás és diagnosztikus módszerekről szóló előadásunkat. — Doktor úr! Milyen sajátossága van a Szívalapítványnak az állami egészségügyi rendszerben? — Szeretném kihangsúlyozni. hogy a kialakított nemzetközi kapcsolataink segítségével szoros együttmö- '* ködösben kívánunk tevékenykedni az állami egészségüggyel. Jó a kapcsolatunk a megyénk és városunk, valamint kórházunk vezetésével. Munkánkat velük egységben végezzük. Az eddig hazánkba érkezett műszerek és felszerelések mind az állami egészségügy tulajdonába került át. Hivatásunk és feladatunk a betegek szolgálata. A jövőben is számítunk a Máltai Szeretetszolgálat segítségére, melynek közvetítésével a közeljövőben is értékes szállítmányok érkeznek városunkba. — Dr. Zsanda László a feszített munkaprogramok mellett mire emlékszik vissza szivesen? — Meglepően fogadtam, hogy a repülőtéren minket, egy kis ország orvosait maguk a szervező bizottság tagjai fogadták. Nemcsak jóleső érzés, de felejthetetlen élmény az. hogy többgenerációs. magyar származású, eddig számunkra ismeretlen orvoskollégák naponta többször kerestek meg bennünket, felajánlva segítségüket a Magyar Szívalapítványnak. Hallatlan ezeknek az embereknek a magyarságtudata és magyarságszeretete. Vendéglátóink a szakmai programok mellett kulturális programokról is gondoskodtak. Az egyik program érdekessége volt annak a világhírű gyermekkórusnak a szereplése. amelynek minden tagja sikeres szívműtéten esett át. Végezetül szeretném elmondani a Kelet-Magyarország olvasóinak, hogy a Szívalapítvány tovább folytatja nemzetközi kapcsolatainak kiépítését, amelynek eredményeképpen városunkba az értékes szállítmányok mellett, neves professzorokból álló csoport érkezése is várható. Tassy Tamás A nyíregyházi Ságvári kertvárosban nemrég megnyílt a Sárkány kínai jellegű étterem. (R-zs.) „...annyiféle istentiszteletet tartunk,»” Békességes öregkort várnak „Ohülj szivem, vígadj LELKEM, ÉKESSÉGED LETT A HIT. VACSORAHOZ MÉGY JÉZUSHOZ, HIVATALOS VAGY TE ITT." A zsoltárok szavai és dallama készíti fel lelkűket arra, hogy az Űr testét és vérét magukhoz vegyék. Már nem tudnak elmenni az Isten házába, így az Ür szolgája jön el közéjük. Ide, a Sóstói Szociális Otthon ebédlőjébe, az asztalok és székek közé, lelki megnyugvást adni. Kiss Sándorné intézetvezető főnővér, nagyon halkan bezárja az ebédlő ajtaját. — Ahány vallású ember, annyiféle istentiszteletet tartunk, úgy havonta egyszer- kétszer. — Ne haragudjon, ha e megkapó kép után a gondokról érdeklődöm, de a dolgok árnyoldalával együtt értékelhetjük csak a szebbiket. — Gondok? Soroljam? — néz a főnővér kérdően Kállai Zoltánra, az otthon igazgatójára, s Bódi Andrásnéra, a városi tanács szociálpolitikai csoportjának vezetőjére. Ök velünk együtt sétálnak az otthon folyosóin. A magatehetetlen, fekvő betegekhez érünk. Az egész folyosót átjárja a vizelet szaga. Két ápolónő éppen a szennyes ágyneműt köti nagy batyuba a folyosón. — Az ápolónői létszám alacsony. — Csak a létszámmal van gond, vagy a szakképzettség mértékével is? — Ha valaki érettségivel idekerül, az egy-két hónap alatt betanítható, ha jó empátiás készséggel rendelkezik. — Hadd tegyek még annyit hozzá — szól közbe az igazgató —, hogy jobb lenne, ha szociális gondozókat nemcsak munka mellett, hanem nappali tagozaton is képeznének. Aki ma egy egészségügyi szakiskolát elvégez, az nem jön ide dolgozni. — A 370 gondozott mellett hány ápoló van? — Velem együtt ötvenkettő — mondja Kiss Sándorné — ez az országos átlagnál és az ideális állapotnál is alacsonyabb. — Itt az orvosi rendelő — nyit be az igazgató az egyik ajtón. — Néhány olyan gépet is vásároltunk, amelyek bizonyos vizsgálatokhoz kellenek, és ápolónők is tudják kezelni. Így nem kell a gondozottaknak Nyíregyházára beutazni. — Van állandó orvos? — Két körzeti orvos látja el a feladatot, felváltva rendelnek. — Ez általános nálunk, hogy nincs főállású orvos egy ilyen otthonban? — Sajnos, igen. Megyénkben egyáltalán nem, országosan is csak a nagyobb intézményekben. — Maga az épület és annak felszereltsége megfelelő? — Az 1968-as követelményeknek (hiszen akkor épült az otthon) igen, de a maiaknak már nem. Szobáink négyágyasak, zsúfoltak. Négy öregember összezárva, mindegyiknek megvan a maga rigolyája, egymást ingerük. Mi még jó helyzetben vagy i * k a nyolc, tizenkét ágyas szobákkal rendelkező otthonokhoz képest. — Nincsenek meg a megfelelő kiszolgáló helyiségek. Nincs szennyestároló, nincs hely, ahol az ágytálat, a lavórt, az éjjelit ki tudná mosni az ápoló, vagy ahol az ürülékes lepedőt kirázná. Most összekötjük batyukba, és úgy megy a mosodába. — Megoldás? — Ha csökkentjük az ágyszámot, és a felszabaduló helyiségeket erre használjuk. De hogyan tehetnénk ezt, amikor, 30—40 öregember vár arra, hogy bekerülhessen. — Ha már a gondokról beszélünk, itt a konyha. Hatvannyolcban kétszázötven adagra építették. Ma, ötszázötvenet készítenek henne. — Félve mondom ki, de a gondozottak közül többel baj van. Nem idevalók, ötvenévesek, rokkantnyugdíjasok és alkoholisták. Ha pénze van, akkor berúg, ordít a nyolcvanéves szobatársára, ordít a nővérre. Előfordul, hogy rendőrt kell hívni. — Hogyan kerülhetnek akkor be ide? — kérdem a városi tanács szociálpolitikai csoportjának vezetőjét. — Ha a kérelem beérkezik hozzánk, akkor nincs mivel elutasítani, mert a szociális helyzete indokolttá teszi azt, hogy elhelyezésre kerüljön. — Soron kívül kerülnek be, gyakran pótágyra. A négyágyas szobákba ötödikként. Aztán van köztük olyan, aki összeszed mindent, amit az otthonban csak talál, eladja, hogy inni tudjon. A lehetőség is adott, itt van nem messze az italkimérés, ahol kiszolgálják őket. — Nincs pénzük a gondozottaknak? — Dehogy nincs! A nyugdijukból levonjuk a gondozási díjat, ami havi 2070 forint, a többit kiosztjuk. Ez egy jelentős összeg amellett, hogy itt teljes ellátást kapnak. Igazából csak „cukorkára” kellene költeniük. Van, aki még e kevéske pénzét is odaadja gyerekeinek, unokáinak. De van, aki leereszti a torkán. — Ez a kétezerhetven forint mire elég? — Emelni kellene, hogy fedezze a gondozás költségeit, s ne csak egyre romló szinten. Egyszer már emelték kétezerről. Nem sokat segített. Újra az ebédlő előtt vagyunk. Nyílik az ajtó, fáradt szemű öregemberek, kezükben énekeskönyvet szorongatva kedvesen köszönnek rám. Megtisztultak lelkileg, megnyugodtak egy időre. Zeng a zsoltár. Vérednek kiömlése, bűneink eltörlése, emlékeztess, midőn ajkunk a bort issza, legyen éltünk szent és tiszta Tapolcai Zoltán Az elmúlt napokban ünnepelte hatvanadik házassági évfordulóját a Tiszavasvári- ban élő Trankus Pál és felesége, Marozs Julianna. Az ünnepen három gyermeke, hét unokája és hét dédunokája köszöntötte az idős házaspárt. Élelmiszer-kereskedők! Vendéglősök! Konyhavezetők! A DEBRECENI BAROMFIFELDOLGOZÖ VÁLLALAT megkezdte SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG megye területén fagyasztott és előhűtött baromfitermékek, valamint töltelékáruk értékesítését. Árurendelés és inform.: Debrecen, Pf.: 9. 4013 Telefon: 18-200/181, 183 mell Kér. oszt. Telex: 72-447 (887) Előadói estek Svédországban Berki Antal küldetése Berki Antal a Móric/. Zsigmond Színház egyik alapítója. 1985-ig volt a társulat tagja. Sok jó alakítás fűződik a nevéhez, tőképpen epizód- szerepek sikeres meglormá lójaként emlegetik. Nem drámái alkat, inkább a humor közvetítéséhez van tehetsége 1985-ben a veszprémi Petőfi Színházba szerződött, onnan Zalaegerszegre' került. Néhány éve ismét itt látjuk a városban, de a színházban nem igen volt távozása óta. Szabadúszó, ahogy jelölni szokták ezt az állapotot. Berki Antal messzi útra készül. Egy svédországi műsorszervező iroda meghívására március végétől tíz napot tölt Svédországban és Dániában. — Öt-hat nagyvárosban lépek fel Villon- és Karinthy-műsorral. Svédországban kettőszázezer magyar él, akik különböző klubokba tömörülve igyekeznek megőrizni magyarságukat — mondja Berki Antal. — Stockholmban kétszer lépek fel, de lesz előadás Maimöben, Göteborgban és a dániai Koppenhágában is. — Milyen élményeket vár ettől az úttól? — Negyvennégy éves vagyok, de még sohasem voltam Nyugaton. Irtóztam attól, hogy ne tudjak meginni egy pohár sört. Ez pedig az egész utazást megkeserítette volna. Most — úgy tűnik — nem lesznek anyagi gondjaim, mert a meghívók mindenről gondoskodnak. Európa egyik leggazdagabb országába megyek, érdekel, hogyan oldották meg a svédek az életüket azon a szinten, amit mi itthon elképzelni' se nagyon tudunk. Érdekel az is, hogyan élnek a kinti magyarok? Ügy tudom, az állam bizonyos fokig „kényszeríti” is a nem svédeket anyanyelvűk művelésére, az ősök kultúrájának a megismerésére. Úgy is készülök az útra, hogy beszereztem a különböző útikönyveket, az út előtt elolvasok, amit csak lehet. Enélkül szerintem nem érdemes elutazni, örülnék, ha odakint megnézhetném a Nórát vagy a Peer Gynt című drámát. (n. i. a.) Apacsok... — Mikor kezdődik már az a pamacs vagy mi? — kérdi az éppen csak hatéves Juditka. Nagyapjának címezi a kérdést, aki vacsoráját költi a szombat esti, Burt Lancaster nevével beharangozott amerikai kalandfilm, „Az apacs" kezdete előtt. A kedvenc unokáját különösen szívesen tanítgató, oktatgató papa, a család elcsituló nevetésrohamát követően, rövid előadásba kezd a kislánynak. A különböző indián törzseket kezdi lendületesen sorolni a gyereknek. — Az apacsok, a sziúk, ... az ... szóval ezek, mind más és más népcsoportok, törzsek. Érted, lányom? — fejezi be hirtelen nagypapa az indián néprajzi ismertetőt. — Hát persze! — vágja rá a gyerek önérzetesen, A pamacsok és a fiúk is indiánok. Csak azt nem tudom, mi van a lányokkal? —GB—*